mad$hip

A mai nap vicces volt. Rajzon átmentünk megnézni a kiállítást, és jó élményben volt részem. Volt ott egy fickó, aki nem tartozik az iskolához (gőzöm sincs, ki ő), és a képeimet olyan sokáig nézte, azt hittem, már gyökeret vert xD. Jól esett, hogy ennyi néznivaló volt a rajzaimon.
Aztán kiderült, hogy a hétvégéből valószínűleg semmi nem lesz, de hát így jártam, pofára esni is lehet, nem?
Amint hazaértem, bedobtam a Névtelen Szabadság Hat Pisztolyt és néééztem, mint aki még életében nem látta, és egyáltalán nem úgy, mint aki már legalább nyolcszor látta. És fergeteges volt a régi számokat hallani, Juuyonsai no naifut, meg The murder's tv-t, meg Namaatatakai ame to zaratsuita jounetsu-t, meg zsinórban D.L.N.-Bathroom-Taiont. Nem tudom, miért, de Ruki san a Bathroomnak néhány szavát/sorát másként énekli, mint a stúdiós felvételen, meg a D.L.N.-hez még hozzácsap egy versszakot csak úgy. Hát mindegy. Kizárt, hogy sikerüljön kifülelnem, szóval, majd ha egyszer találkozok vele, megkérem, hogy mesélje már el azt a néhány sort xD. Meg Baretta is volt. Meg Shadow VI I II, meg Maggots, meg hülyeség lenne az egészet felsorolni. Imádom a régebbi számaikat. Kivéve a Cassis-t. Mióta olvastam, hogy Ruki san utálja a Cassis-t, valahogy én is másképp állok hozzá (^-^;A)
Reggel pedig Radi Jack-et hallgattam. Két és fél éves felvételek, de uhh... rég nevettem ennyit. Reita és Ruki san voltak a rádióban, meg Koga san (menedzser) és félelmetes történeteket vártak a hallgatóktól. A gond ott volt, hogy képtelenek voltak nevetés nélkül felolvasni. Szabályosan kiröhögték a szellemes sztorikkal jelentkező hallgatókat. Még szerencse, hogy nem betelefonálás van, mert akkor aztán nem lenne mentségük erre xD. Meg arról beszéltek, hogy Ruki san miért utálja az epret. Azért mert kiskorában a szülinapjára epertortát kapott, de tűz ütött ki, és rossz emlékeket hoz felszínre az eper. Meg régen nagyon sok epres cuccot evett (epres pocky, epres tej, epres minden), és egyszer kihányta az egészet, szóval azóta úgy annyira nem szereti az epret. Jó volt ez a Radio Jack, visszamehetnének még egy kicsit szórakoztatni a népet xD.
Ma leírtam latin betűkkel a mad$hip-et, de csak a háromnegyedéig jutottam fordításban. Annyira felhúzott, hogy Takeru alkot szavakat, és én találjam ki, hogy hogyan kell kiejteni, meg mit jelent, meg egyáltalán. Mert nem találtam normális ro-majis szöveget hozzá, csak egy oldalon, de abban nem bízok, mióta a LET ME' CRAZY-t halandzsa-nyelven írt szöveghalmaz címen lehetett elérni ott. Szóval inkább bíztam magamban. Csak nem tudtam, hogy ennyit fogok szenvedni (-.-;)
Na, még alkotok valamit, aztán csucsu. Reggel hamar kell kelni, hogy legyen idő kivasalni a hajam.

(Fast) Food Hunters

A mai nap ismét a tanulásé, mert hát miért is ne.

Tegnap nagyon sok scan-t sikerült leszedni, és mindegyiket nagyon szívesen le is fordítanám, de erre nincs időkeretem. Mert az most aztán igazán limitálva van. Elolvasni őket, az oké, és meglepődtem két dolog miatt is, de hogy szépen le is fordítsam az összeset... Ahhoz egy hét kéne, és minden nap csak azzal kéne foglalkoznom. Ezt majd nyári szünetben, újabb interjúkkal. Úgy várom már, hogy letudjam ezt a nemmondomkimilyen érettségit ((o(T^T)o))
Node. Tegnap, amin meglepődtem... Nem, nem a Ko-ki X Ivu interjú volt az, mindenki tudja, hogy szerelmesek egymásba xD. Hanem a SuG interjún. Pontosabban Takeru-interjú a Neoban. Hát először is Takeru meglepően jó ruhákat aggatott magára (aha, csak a cipője vagy háromszázezer forint volt X_X), merthogy mivel ő ilyen divatőrült, sőt saját márkája is van, mindig beleszól abba, hogy mit szeretne felvenni és sztájliszt sannal közösen megoldják. Szóval, a mostani hacukái nagyon jók voltak. De ez nem meglepő, Takeru mindig is jól öltözködött. Többedszerre döbbenek rá, hogy nem, egyáltalán nem szeretem ennek a fiúnak a hangját, a szövegeit sem feltétlenül nekem írja, de amint elkezd beszélni, amint megnyilvánul prózai formában, onnantól szeretem. Nem fanatikusan, sikítva-zokogva, őrjöngve (azt másnak tartogatom xD), hanem csakúgy szeretem. Mert értékes gondolatai vannak, mert céltudatos, határozott, eléri azt, amit el akar. Például egy rádió-adásban mondta, hogy még nem is volt együttes, mikor koncert-termet foglalt (akkor hárman voltak, Yuji, Chiyu meg ő), utána szedtek össze gyorsan még egy Masatot, meg Mitsurut, és koncert előtt két nappal írtak három számot. Ő elhatározta, hogy énekes lesz, hogy fel fog lépni, és megcsinálta. És azóta is sikeres, szóval van mit tisztelni benne is. Csak ne énekeljen olyan sokat xD
Tegnap ez hiányzott a napomhoz.

És mára megfáztam, vagy nem is tudom, a lényeg, hogy iszonyatosan fáj a torkom. Szerintem Arisu valahogy rám ragasztotta suliban, mert tegnap még neki fájt a torka, ma meg már semmi baja nem volt. De már megittam vagy fél liter lándzsás útifüvet, szóval remélem jobb lesz... mert ugye strepsils ilyenkor nincs itthon (-.-;) Jellemző.

És a mai napomat ismét a törinek szentelem. Arra jöttem rá, hogy a Pura nagyon alkalmas rá, hogy a hallgatása közben törit tanuljak. Nem tudom, hogy a dallam, vagy Arimura san hangja az, ami segít, de valami nagyon működik.
És tegnap hiába ittam erős kávét, amilyet általában szoktam, simán bealudtam a töri fölött fél tizenkettőkor. Pedig az magamhoz képest elég korai időpont... Mostanában ilyen kettő felé szoktam elaludni. És ötkor vagy fél hatkor kelek. Elég gáz, már nagyon fáradok...

És ma nem tudom, hogy jött rám, de Hebi ni piasu-t olvastam. Magyarul is megvan, de azt úgy elgórtam valahova, hogy csak a japán verziót találtam meg. Szegényre egyszer ráömlött a hipó, és kissé furcsa állaga lett a borítójának. Kao mindenképpen a lelkemre kötötte, hogy vigyek magammal hipőt, mikor utaztam, hátha szükségem lesz rá, de a bőröndben valami meglazíthatta a kupakot, és egy kicsi ráfolyt a könyvre. Szép történet, szegény könyv hősiesen tűrte a hipót, és nem adta meg magát. Múltkor, mikor Chiyu meg Nimo itt voltak, ők olvasgatták, és nagyon boldogok voltak, mikor végre latin betűket láttak a sok kriksz-kraksz után xD.

Na búcsúzom, devotion to history, hizurupawa- chuunyuu, satöbbi xD

Hello (baby)

Hát igen, tegnap óta szinte megállás nélkül nézem a Hello baby-t. És szerintem egy olyan ember számára, aki szereti a SHINee-t, annak ez egyáltalán nem meglepő.
Olyan jó volt látni, hogy mennyire törődőek tudnak lenni a fiúk egy gyerekkel, főleg Minho. És Kibum hiába jelölte meg magát legjobb apukának, szerintem Minho minden szempontból magasan übereli. Annyi vicces pillanat volt a műsorban, olyan jókat tudtam nevetni rajtuk/velük, és még új szavakat is tanultam, valamint az eddigi (elég ergya) koreai tudásom is visszatérni látszik xD. Három épkézláb mondatnál többet képtelen lennék összerakni, de egész sok szót megértek xD. Jaj hol vagyok még a TUDÁStól? T___T
És nem bírtam megállni és ma belevágtam a frufrumba... (-.-;) Tipikus. Nem tudom, miért fáj nekem az, ha huzamosabb ideig ugyanolyan a hajam. Eltelik két hét, és nekem muszáj megreformálnom valamilyen szempontból. Úgyhogy jelenleg olyan a hajam, mint akinek a fejére borítottak egy bilit és annak mentén körbevágták a haját xD. Nem is tudom, ki ihletett meg, komolyan x''D
Tegnap Hachimitsuvel a Cortez-ben szenvedtünk, aztán a Komugi térre mentünk és elkapott minket a röhögőgörcs. És akármerre néztünk, kisgyerekeket láttunk, ez is rátett egy lapáttal. Hachimitsunek be is szólt egy féléves kislány, sőt, még ki is röhögte, de úgy szívből xD. Tehetség rulz.
Ha már tehetségnél tartunk, a buszon tehetségesen beégettem magam, mert ahogy szólt a zene a fülemben, mindenféle randomság kavargott a fejemben, például, hogy a RingDingDong-ra hogyan táncoltunk afterpartin, hogy a koreaiak nem úgy ejtik a boku-t, hogy "bokü", hanem "bokú", a Hello paródiája, és úgy vigyorogtam magamnak, mintha legalábbis stand-up-comedy-t vetítettek volna nekünk xD. Szóval hoztam a formámat. Végül is annyira mindegy, hogy csak az öltözködésem miatt néznek hülyének, vagy azért is, mert jó kedvem van.

De vigyázok arra, hogy ne húzzak el nagyon Korea felé, úgyhogy tartom az egyensúlyt. Nosztalgikus számokat hallgatok, amikhez sok régi emlékem kötődik, és ez mindennél jobb érzés. Nagyon fel tudja melegíteni az ember szívét néhány régi, kedves dal. Jó érzés visszaemlékezni a 3-4 évvel ezelőtti dolgokra.

Annyi mindennel foglalkoznék szívesen, ha nem kellene érettségire tanulnom. Annyi mindent tanulnék, csak azokat nem, amiket kellene xD. Főleg nem törit és matekot... (-.- A;) Na meg a civil... Túlélem. Megcsinálom. Ügyes leszek.
Ganbare, watashi!

歴史が。。。

うざい。Utálom a törit. Vagyis, jobban mondva a dolgozatokat, magával a történelemmel nincs sok problémám. Csak a dolgozatokkal. És akkor most komolyan ezért tanultam napokig? Ez szemétség, akkor szóljon, hogy nem a lényeget, hanem azokat a fogalmakat/embereket fogja kérdezni, akikről alig írtunk két sort, és akkor azokra megyek rá.
És nem értem, hogy a szerenádnak miért is az a lényege, hogy a sárga földig leigyuk magunkat? Miért nem lehet ezt következő napon, vagy ballagás után megejteni? Mert, hogy én nem azért megyek, hogy nézzem a részeg osztálytársaimat, hogy hogyan hánynak a busz mögé, az is biztos. Miért kell mindenben a berúgásra való lehetőséget keresni? A végzős bál, vagy miafene is kizárólag erről fog szólni, és már előre érzem, hogy milyen kellemetlen lesz. De végülis csak egy iskolát készülnek lejáratni, semmi probléma, én nem fogok benne részt venni, az tuti.
Csak, hogy valami jót is említsek: ma mindösszesen négy óránk volt, utána sprinteltünk a Cortezbe, hogy egy adag fagyis kávé felfrissítsen minket, plusz még ma délután megérkezett unokatesóm, Chiyu, szóval várhatóan ez a nap már csak jobb lehet. Elég volt ebből a hétből, hálás vagyok érte, hogy véget ért.

És akkor most kezdhetek tanulni a szerdai töridogára. Nem is tudom, mi egyebet kívánhatnék az élettől.

Hihetetlen, de... sikerült!

Elképesztő, de tegnap olyan fél tizenegykor leültem, hogy megrajzoljam a maradékot, a harmadikat, ami hiányzott, és egy óra után nem sokkal már be is fejeztem. Kivéve azt az elhanyagolható szempontot, hogy nem találtam a speciális festékemet, de aztán most reggel ráakadtam, és persze, hogy hajnalban vagy csak négyszer siklottam el fölötte -.-. Nem is én lennék xD És hát íme a kép, a felirat azt hiszem, magáért beszél, szóval kommentárt csak minimálisat fűznék hozzá.



Tisztában vagyok vele, hogy Ruki san haja valójában nem teljesen így nézett ki, mikor a PLEDGE-fotók készültek, ámde úgy véltem, ha minden hajszál állását a képről próbálom lelesni, másnap estig ott ülhetnék, szóval nem cselekedtem így. De a keze rajzolásakor minden apró kis részletre odafigyeltem (lehet, hogy azért, mert azzal kezdtem, és akkor még volt türelmem hozzá...?), az arc meg hát... sajnos elég kevés látszik hőn szeretett vokalistánk képéből, pláne, hogy még a szeme is csukva van, a másik meg haj ugyebár. Nos, asszem ennyi. Ha több időm lett volna, szebb lett volna a haja. De talán így se húzna zacskót a fejére Ruki san.

Sietek, gyorsan reggel beadom.

Ijesztő

Ijesztő, hogy egyre közelebb kerülök a politikához o.O Komolyan, szinte félelmetes. A huszadik századi töri már gyakorlatilag másból sem áll. De most komolyan, mit remélt Bárdossy, mikor hadat üzent a Szovjetuniónak? Hogy majd a Kárpát regiment ügyesen szétzúzza a szovjet hadsereget, akiknek a létszáma legalább tízszerese volt a miénknek? Szóval, komolyan, némi realitás nem ártana... ártott volna.
És rajzolni fogok. Most. Este majdnem-tízkor.
És csalódtam Aoiban... azt mondta, pink a haja, mert megtetszett neki Hitsugi hajszíne (mondván, hogy ő az egyetlen, aki ilyen rikító színű fejzettel él együtt), de Aoi haja olyan... nem is tudom... olyan fakópink, vagy tényleg, körbe se tudom írni. Szóval legközelebb olyanra kell festetnie, mint Rukinak meg Reitának volt, mikor még nem voltak nagykorúak xD. Az mondjuk, brutál lenne.
Na jó, húztam rajzolni, mert kell holnap reggelre a szabad rajz.

Bájbáj.

Lenni fáradt, akarni aludni, és hagyni tanulást a francba

Nos szóval. Úgy döntöttem, enyhén szólva egészségromboló életmódom érdemel néhány sort.
Először is a kávé. Egyre többet kávézok, de ez most már tényleg durva. És érzem, hogy elért a függőség. Túl sok dologtól függök, és ez valahol szánalmas, valahol meg a világunk tehet róla, hiszen az hozott létre olyan élethelyzetet, amiben kávé nélkül nem tudok egy egész napon keresztül éber és fizikailag-szellemileg fitt maradni. Aztán a dohányzás, ami szintén egy a függőségeim közül. De már leredukáltam a mennyiséget, és gyengébbet is szívok, szóval már csak le kéne tenni.
Aztán. Ez nem függőség, de a történelem megkeseríti az életemet. Szinte minden héten dolgozatot írunk, és ez egyszerűen kikészít, komolyan. Most csekély 12 oldalnyi anyag gyűlt össze, amiből írunk, ami az én hangya-betűimet tekintve elég emberes mennyiség. A napjaim nagy része abból áll, hogy történelmet tanulok, és kezd lassan sok lenni. Ami még ennél jobban is idegesít, az az, hogy képtelen vagyok ennyi tanulás mellett négyesnél jobb jegyet szerezni. Meg tudnám marni magam minden egyes alkalommal, mikor dolgozatot oszt ki Tachi.
A következő, ami rangos szerepet játszik életemben, az a rajz. Igen, a rajz és a rajz-fakultáció. Fakra be kellett vinni három rajzot, amit ki lehet állítani hétfőn, de a probléma az volt, hogy nekem ehét hétfőn még csak egy illusztráció volt megrajzolva. Tudtam, hogy miket akarok még rajzolni, hát belevágtam a második rajzba, amit három napon keresztül rajzoltam. Vasárnap, hétfőn, és kedden is fél kettőig maradtam ébren és reggel ötkor már keltem, mert várt a töri vagy a rajz. Minden nap háromszor két és fél deci iszonyatosan kemény kávé, hogy bírjam a lépést, de tegnap már feladtam. Irodalmon filmet néztünk (filmet, mikor nemsokára érettségi!!), és elaludtam. Ilyet még sosem csináltam, hogy iskolában elaludtam volna, de hát úgy látszik, egyszer mindent el kell kezdeni. Na, hazajöttem, este hatkor úgy elaludtam, hogy csak reggel negyed hétkor keltem fel. És a galád ébresztőórám nem ébresztett...
És most megyek, mert vár a töri, aztán pedig a rajz, mert péntekig még be lehet adni szabad rajzokat, szóval megerőltetem magam, és vagy rajzolok, vagy összeállítok valamit. 

kowareteiku sekai[jibun]

Egyre nagyobb a nyomás, egyre több a teher, amit cipelnünk és bírnunk kell, és szinte minden nap elérkezek az érzelmi határvonalamhoz, a sírás szélére.
A tanulás, a teljesítmény-hajhász életmód, és pluszba most még a rajzok is... Legszívesebben széttépném, amin most dolgozok. Ki kellene tölteni a rajzlapot, tisztában vagyok vele, de a formák, amik felkerültek az üresen maradt helyekre, nem oda valóak. Kao szerint nem kell oda semmi sem, de valaminek össze kell tartania a háttérben a rajz egészét, a háttér a rajzlap gerince, a kompozíció tartóoszlopa. Csak épp nem tudom, hogyan kellene megjelenítenem...
Több napja kávékon élve hajnalig görnyedve töri és/vagy rajzok felett élek, plusz a matek, ami nem a szívem csücske, de muszáj vagyok megerőltetni magam a saját érdekemben. Nem tudom, hogyan lehetne valami egyensúlyt, harmóniát, és legfőképpen egy kis alvást csempészni a mindennapjaimba...

Ami a mai nap során erőt adott: girugämesh - barikedo. Ore ga tanoshikerya subete ga barairo. Sore de ii darou?! Nanka monku ga aru no ka?! [...] basei ha kikoenee, haisha ha naku bakari.
Olyan hagyjatok-már-békén-elég-bajom-van-nekem-így-is-kedvem volt, és jelenleg semmi nem érdekel, csak az, hogy saját magammal minden rendben legyen. Nem sokszor tör bennem felszínre az ego-princessz, de ez most azon ritka alkalmak egyike.

De a rajzzal nem tudom, mit fogok kezdeni. Az összeomló világ, amit ábrázol a kép, nincs rám sem túl jó hatással.

És oomph-nak hála megtanultam németül a Miatyánkot xD

Vagy mi a szösz

Ez a legelső bejegyzés, és blogot kezdeni nehéz. Nem is tudom, igazándiból, hogyan kell...
Legutoljára, nézzük csak... július körül kezdtem egy új blogba, mivel sikeresen elfelejtettem a jelszavamat. Körülbelül harmadszorra... (tapsot!). Szóval, igen új blog, tiszta lappal indulunk, és a többi maszlag. Hát akkor induljunk. Üdvözöllek életem virtuális lapjain!

Nem áll szándékomban megosztani, hogy hol lakom, végülis blogom szempontjából ez teljességgel lényegtelen. A körülöttem élők neveit sem tervezem azok rendje és módja szerint leírni, így aztán álnevekkel fogok dobálózni.

Tényleg nem tudom mit kéne írni... Rögtön leírni, ami ma felidegesített/boldoggá tett, vagy még magamról valamit..?

Szeretem Japánt. És nagyjából mindent, ami hozzá kapcsolódik, kivéve a tengerisünös szusit, meg az olyan ételeket, amikben ikra van, mert az pfúj. A japán zene olyan pluszt ad az életemnek, amire eddig semmi más nem volt képes, semmi nem tudott belőlem ilyen intenzív lelkesedést, érzelmeket kiváltani. Hogyan indult?
Nos, minden az Inuyashával indult még anno nyolcadik osztály második félévében, mikor is legjobb barátnőm, Chirako elkezdett mesélni az említett animéről. Később jött a Princess Tutu (a hercegnős korszak kilencedik elején), és a japán nyelv szeretete a zseniális, felülmúlhatatlan, utolérhetetlen Death Note-ban teljesedett ki. Ennek kapcsán rátaláltam a Nightmare-re, és bár Yomi san hangja valahogy nem vált kedvenccé, sikeresen megtaláltam életem első értelmét (AnCafe), majd a másodikat (the GazettE). És azóta szerelem van.
Az AnCafe nemrég (nemrég, úgy másfél éve...) kiesett a pixisből, de nincs kedvem részletezni, hogy miért, sajnos eléggé fájó pont ez életemben. A GazettE mindenkori és örök elsővé nőtte ki magát, a zenéjük, a szövegek, és a tagok miatt. Azt hiszem, őket tisztelem a legjobban és legmélyebben, és csodálatra méltó, hogy ízig-vérig művészek.
Életcélom, hogy egy japán Vkei bandát menedzselhessek, vagy legalább egy japán cégnél tolmácsként alkalmazzanak. A menedzselős cucc inkább csak afféle leányálom, de ki tudja... Ha a Sorsnak groteszk humora van, talán még össze is jöhet.
Ööö, mondjuk a blogom címe. Eien no miseinen, azaz örök kiskorú. Hogy miért? Mert kiskorúnak lenni király (volt), és az embernek tudnia kell gyereknek maradni, ahhoz, hogy felnőttként sikereket érjen el. Hát csak ezért.

Milyen kár, hogy a fakultációs rajzok nem tudják befejezni önmagukat...