Chijou. / Nichts ist für immer

Ma véletlenül (tényleg nem szerepelt a terveim között) elolvastam egy ficet. Hát először is, jó sokat kellett keresgélnem, hogy ne csak Akanishi-s meg Kamés sztorikat találjak. Több kérdés is felmerült bennem. először is. Miért olyan vonzó téma még mindig a Johnny's? Akame ficekkel már Dunát lehetne rekeszteni, kötve hiszem, hogy bármi újat, vagy meglepőt tudnék olvasni velük kapcsolatban. Az egész Johnny's-os dologról van egy elég nyers véleményem, amit most inkább mellőzök, mert nem vág ide, de akkor is. Úgy látszik ez egy örök és megunhatatlan téma marad.
Következő. Miért jó az, hogy egyesek (tisztelet a kivételnek) bődületes abszurdumokkal nyomja tele a történetét? Ha már valaki ficírásra adja a fejét, az tájékozódjon, hogy mi merre hány méter. A legjobbak azok szoktak lenni, mikor azt írják, hogy valaki kertes házban lakik. Komolyan, mégis, Tokióban szerintük hány kertes ház van? A külvárosi részben több, de csak a nagyon tehetősek engedhetik meg maguknak, és aki a központhoz közel akar lakni, az ne is álmondjon kertes házról. A másik az sms szokott lenni. Igaz, hogy ezek valóban nüansznyi részletek, de akkor is, Japánban nincs sms. E-mail van, telefonon is. Van telefonszámuk, és van e-mail címük külön telefonon, meg külön gépen.
Még valami, ami fel tud húzni. Honnan a fészkes fenéből tudná bárki is, hogy mi az igazi nevük? Egyszerűen nem bírom, mikor a "valódi" neveikkel dobálóznak. Egyszer-kétszer kiszivárgott valami információ Isten tudja honnan, hogy mondjuk Rukinak az az igazi neve, hogy Matsumoto Takanori. És? Ki mondja ezt meg nekünk biztosra? Legfeljebb maga a GazettE. Én nem értem, minek erőltetni ezt a "valódi név" dolgot, mikor valójában halvány fogalmunk sincs, hogy ez kamu, vagy nem. A másik kérdés, ami felmerül bennem ilyenkor.. aki írja, az tényleg azt hiszi, hogy ez az igazi nevük? Vagy jobb híján csak használja ezt az innen-onnan szedett infót? Elképzelésem sincs.
És lehet, hogy a japánok valóban szabályok szerint élnek, és korlátozott lehetőségeik vannak még a művészeknek is (most a Johnny's-t tegyük félre), de a vk körökben azért nagyobb szabadság van, szerintem. Egyeztetnek a fénytechnikusokkal, hogy ezt így akarják, azt úgy akarják, és teszem azt egy GazettE koncert nem valami felsőbb vezetés által megrendezett valami. Azt ők öten szépen kitalálják, hogy így lesz, meghallgatnak ehhez kapcsolódóan további javaslatokat, kifogásokat, ötleteket, és összerakják. A fanservice meg... na az tuti, hogy nem felsőbb utasítás hatására van. Mit gondolunk, most komolyan, hogy ők nincsenek tisztában vele, hogy ezért mennyi rajongó odáig meg vissza van? Hát dehogynem, azért csinálják. Személyes véleményem szerint baromi jól szórakoznak közben. Szerintem marha jót röhögnek rajtunk, hogy ezen mi mégis mi a fittyfenét élvezünk annyira, de hát ha annyira szeretnénk, hát nesztek, megkapjuk.
És szerintem egy koncerten lehet látni, hogy mi van előre megtervezve, és mi spontán. Előre meg van tervezve, hogy kell MC, mert az feldobja a hangulatot meg minden, az NLSG finálén előre meg volt tervezve, hogy a DLN alatt Ruki elfedi a szemeit, vagy, hogy a DIM SCENE-nél és a Tokyo Dome-nál nevet egy tébolyultat a Headache man végén, de hogy miket leszenved egy-egy éneklés közben, az nincs megtervezve. Szerintem az sem volt megtervezve, hogy Saitama Super Arnenában felordít a DIM SCENE elején. Szóval, remélem, érthető, mire akarok kilyukadni. Aki nem hisz benne egy kicsit is, hogy ez őszintén és nem minden egyes mozdulatot megtervezve működik, azt csak sajnálni tudom. Lehet, hogy ez most gyerekesen hangzik, de amennyit én tudok a GazettE-ről az nekem erős alapot biztosít ahhoz, hogy elhiggyem nekik, hogy őszinték. És tény, hogy színpadon mások, mint civilben. Ez teljesen érthető. Nem is tudnak ugyanazok lenni a színpadon, mint civilben. Ez saját tapasztalat. Ha éneklek, én is teljesen más vagyok, magányomban olyan novellákat, vagy verseket írok, amik egyáltalán nem tükrözik a társaságban megismert énemet. Sokan először el se akarták hinni, hogy ezeket valóban én írtam. Mikor hatalmába kerít valamilyen felsőbb erő, megszáll az ihlet, elmerülsz a zenében, szövegben, akkor felszínre tör az, aki ezeket létrehozta, megírta, vagy az érzés, amit akkor éreztél, mikor ezt meghallgattad. És akkor már egy olyan ember áll előtted, akinek az előadói/művészi oldalát nem ismerted. És csak az hiteles előadó, aki átérzi. Ezért remeg Ruki folyamatosan a Decomposition Beauty fináléján a Taion közben, ezért sírja el magát egy-egy szám közben. Olyankor a külvilág eltűnik, nem létezik semmi más, csak a zene és az adott ember. Lehetetlen lenne őket megkérni arra, hogy legyenek olyanok, mint egy-egy koncert alkalmával, mert ahhoz kell maga a helyzet is.
Egy szónak is száz a vége, rájöttem, hogy fölösleges ficeket olvasni. Nekem is volt fic-írós korszakom, de valahogy mindig kilógtak a sorból ezek a történetek. Ezért is nem töltöm már fel őket sehova, csak magamnak alkotok, meg Chirakonak, mert ő minden sztorimat imádja, még ha szerintem nem is sikerültek olyan jól xD Mindegy, szóval a ficolvasást beszüntetem.
És most készülök a suliba-, és utána a hazamenetelre. Végre hétvége ~

A.

A fősuli igenis húzós. Hétfőn kínai doga, egyre gyűlnek az eddig sosem látott karakterek, és kezdek bepánikolni. A kiejtés a legnehezebb. Négy tónus van, minden szótagnak megvan a maga tónusa, és ha nem úgy ejted, már másik szót mondtál, vagyis nem fognak megérteni. Mondjuk van óránk anyanyelvi tanárral, és ő nagyon sokat segít, meg fejlődtünk is elég sokat, ami két hét után szerintem dicséretes. Valamelyik nap Chirakoval vagy két órát kínaiztunk, de kizárólag a második tónus gyakorlása végett. Számomra az a legnehezebb, de komolyan, nem tudom, hogy fog belém rögzülni normálisan. Kitával ott nevetgéltünk múltkor lektoros órán, hogy a pad alatt mind a ketten az ujjunkkal mutatjuk a hangsúlyt, mert az segít xD. Csak azért vicces lenne, ha kimennénk, és mint a karmesterek vezényelnénk magunknak, hogy most éppen milyen tónus kell :"D. Na mindegy, szóval a lényeg, hogy hajtanak minket, de veszettül.
A másik tantárgy, amin nem tudok túllépni, az a gazdasági matek. Én teljesen abban a hitben voltam, hogy elméleten majd letisztul az, amit gyakon vettünk, de egy nagy fenét. Csak még jobban összezavarodtam. Csoporttársaim nagy részével ellentétben én tanultam deriválni, és eddig azt hittem, hogy tudok is, de most elméleten vettük a deriválást, és kábé semmi köze nincs ahhoz, amit én tanultam. Ugyanez a sorozatokkal. Első gazd.mat.-gyak, sorozatok, mondom, óóódejó, hát azt tudom. És így megláttam a feladatot, kikerekedett a szemem, pislogtam kettőt... ez mi a jófranc akar lenni?! Szerdán volt legutóbb gyakom, és megállapítottam, hogy ez az a tantárgy, amiből meg fogok bukni xD. A többi tárgyam egész jó, még a számvitel sem vészes, a pénzügyet egyenesen érdekesnek találom, a mikroökonómia se tűnik még olyan rossznak, a marketing érdekes, a gazd. jog tök jó, a tanárnőnk nagyon nagy face, a környezetgazdaságtan tök jó, az erasmus-os német országismeret is tök jó. Nade a matek...
Ja, és ugye van gyógymatek is xD. Három órányi tömény matek csütörtökön 14:50-től hatig. A hetem fénypontja, de komolyan x"D.
A hetem az most úgy nézett ki (elég vicces volt), hogy hétfő kivételével minden nap hatig csücsültem bent a suliban. Szerdán még lyukasom sincs, tehát potom tíz órát töltök jegyzeteléssel, tanulással és masszív szenvedéssel. Hétfőn meg két órám volt, páratlan heteken ez háromra bővül, de akkor is, fél háromtól már szabad vagyok. Mindegy, szép kis órarendem van, de hál' Istennek a gyógymatek már csak három alkalom.
Úgyhogy most kellőképpen le vagyok amortizálva, és hogy tetézzem a dolgot, nemsokára léphetek le matekra, hogy felkészülhessek a jövőheti zh-ra, amit egyébként húsz perc alatt kell megírnunk és öt, azaz öt pontot ér. Ilyen sorozatos, konvergenciás, küszöbindexes, korlátosságos feladatok és már előre látom, hogy leállok a boldogságtól cigánykerekezni a suliudvaron, ha két pontot össze tudok kaparni. Szóval jóuság van.
A leterheltség ellenére is azt kell mondanom azonban, hogy jó hetem volt. A szünetekben tök jókat dumáltunk a többiekkel, meg lyukasokban is tök jól elvoltunk, és jól éreztem magam, ami haladás a kezdeteket tekintve. A tegnap volt csak húzós mert már nagyon jöttem volna haza és mindenhez volt kedvem, csak gyógymatekhoz nem. Meg... aludnom többet kéne. De amúgy tényleg jó volt ez a hét. Csak már ideje volt, hogy elérkezzen a várva várt hétvége xD

Honnou

Hát. Szép kis napokon vagyok túl, mit ne mondjak. Üldöz a sors, vagy én nem tudom micsoda, de nem hagy békén.
Nemrég, pontosabban három napja, végre valójában is szőke lettem, aminek igazándiból nagyon örültem, mert már mióta ez volt a terv, viszont maga a folyamat iszonyatos módon fájdalmas volt. Kétszer szívtuk le a hajamról a masszív vörös festéket, plusz még rákentünk egy adag szőke festéket is. Az első szőkítéssel nem volt porbléma, abszolút rendben ment minden. A másodiknál már majd' meghaltam. Úgy marta a fejbőrömet a szőkítő, mint annak a rendje. Kábé csak fetrengeni bírtam, még egy cigire sem voltam képes felkecmeregni a földről, ami azért már elég aggasztó. Aztán jött a harmadik lépés, és azt már csak tíz percig bírtam. Aznap kábé hatszor mostuk meg a hajamat fullosan hideg vízzel, ami a megfázásomnak nem tehetett valami hű, de jót, de azért kibírtam. Most viszont, hogy kezd gyógyulgatni a fejem, azt kell mondanom, hogy megérte megszenvedni a szőke hajért. Annyi pozitív kritikát kapok, hogy még, és az eddigi béka segge alatti önbizalmam kicsit megnőtt. Nem nagyon, azt sem mondanám, hogy egészséges szintre ugrott, de már nem a nullával egyenlő.
A fősuli kicsit húzós, főleg a kínai, de hál' Istennek sokat segít az, hogy japánt tanultam, és múlt órán például a jelek tanulásánál egy vagy két új karakter volt csak, míg a többieknek mind az ötven új volt. Ennyi előnyöm van.
A ma reggelem volt még nagyon érdekes. Hamarabb felkeltem, hogy megmosom a hajam, meg leápolom, hogy ne menjen tönkre, és épp a kávémat csináltam, mikor jött egy giga-ásítás és kiakadt az állkapcsom. Namost. Velem történt már ilyen korábban is, nevezetesen mikor kint voltam, tehát olyan három éve. Akkor iszonyat módon megijedtem, bőgtem, hogy mi lesz velem, úgy maradok, mittudomén, aztán elvittek kórházba és visszatették. Utána nagyon odafigyeltem, hogy ne ásítsak túl nagyot, aztán kezdtek lecsillapodni a kedélyek. Pár napja megint kiakadt, még otthon, és már indultunk a kórházba, mikor anya szólt, hogy még szól ismerőseinknek (akik nálunk vendégeskedtek), hogy elmentünk. Mondom "Óóóde!", és ezzel a felkiáltással visszaakadt az állkapcsom, nem kellett sehova menni. Ma reggel viszont, akármit csináltam, akárhogy próbálkoztam, semmi nem használt. Felébresztettem Chirakot és Reimit, hogy mi lett velem, na akkor indult a telefonálgatás. Egész Pestet végigtelefonáltuk, mire megmondták, hogy hol a fenébe' tudnak ezen egyáltalán segíteni, aztán taxiba vágódtunk, és irány a kórház. Már nagyon ideges voltam, és tudtam, hogy helyre tudják tenni, de akkor is baromira megijedtem, és totál ki voltam akadva, az állkapcsom is kezdett fájni, tekintve, hogy akkor már vagy egy órája nem rendeltetésének megfelelő állapotban leledzett. De megérkeztünk, a recepción, vagy hol, egy meglepően segítőkész férfi igazított el minket, és jó volt látni, hogy nem teljesen reménytelen ez a magyar egészségügy dolog. Aztán felcaplattunk az elsőre, hál' Istennek nem volt előttünk senki, doki bácsi kilépett, meglátott, behívott, fél mozdulattal helyre tette az állkapcsomat, és közölte, hogy most ne beszéljek, ne egyek, ne igyak kábé egy óráig.
Most itthon vagyok és baromira bennem van az ideg. Kábé nem merem kinyitni a számat, hogy mi lesz, ha megint kiakad, félek elindulni bárhová, mert mi van, ha olyan helyen, vagy helyzetben akad ki, mikor nagyon messze lennék a segítségtől, vagy akármi, szóval most masszívan parázok. Nem mintha eddig olyan sokat ettem volna, de most már enni is félek. Szóval ez van jelenleg.
Remélem, valamikor a közeljövőben megnyugszom.

Clever monkey

Rendszertelen én indokolatlan blogolási időpontok. Tudom.
Elkezdtem a főiskolát, megcsináltam a KRESZ vizsgát, amit lázasan sikerült véghez vinnem és azóta is beteg vagyok. Én nem tudom egyébként, mindenki úgy odavan, hogy jaj suli így, suli úgy, ilyen rossz, meg olyan rossz. Hát én visszasírom a gimnáziumi éveket. Egyelőre nem a tanulás mennyiségének szempontjából (bár felteszem, az az időszak is eljön majd), hanem mert hiányzik az, hogy belépek a terembe és csupa ismerős arccal találjam szembe magam. Van már néhány ismerősöm, nem arról van szó, de ez közel sem olyan, mint a gimis osztályom. Hallgatom a barátoktól, hogy milyen jót hülyéskedtek azokkal, akikkel már három/négy éve osztálytársak, és komolyan mondom, visszamennék a régi sulimba.
A pesti élet sem olyan hű, de jó, mint amilyennek én azt elképzeltem. Annyiban különbözik a korábbitól, hogy vásárlásra több lehetőség adott, de ennyi. Egyébként Budapest is tök ugyanolyan, mint bármelyik másik magyar város.
Értem én, hogy mindenki a saját problémáját érzi a legégetőbbnek, meg a legnagyobbnak (én is így vagyok vele), és tudom, hogy nálam szarabb helyzetben is sokan vannak, meg van akinek fényévekkel nagyobb gondokkal kell megküzdenie mint nekem, de ne szenvedjünk már látványosan, hogy utáljuk az iskolát. Én sem utálom az enyémet, csak még nem sikerült hozzászoknom (bár egy nap után ez nem csoda, szerintem). Csak annyi kéne, hogy aki ismerős közegbe tér vissza, az értékelje, mert ha végez, és továbbtanul, akkor nem lesz ilyen érzése legalább még egy évig. Szóval, na. A középiskola jó, ezt akartam kihozni ebből a mindenségből.
A betegségemen kívül, meg egy-két tényezőt leszámítva jó életem van, és nincs okom panaszra. Igazán nincs.
Na jó, elkezdek készülni, mert ha nem indulok el időben, lekésem az üzleti kínait :"D Ma lesz az első kínai órám, hát... kíváncsi vagyok rá xD