What do we say to god of death?

Not today.


Szóval. Végre eljutottam odáig, hogy elmenjek magamnak ruhát nézni, és igen, végre találtam is valamit. Vettem egy kék kockás térdnadrágot, egy kék ujjatlan felsőt és egy rikítózöld sálat. Kék mánia. Hogy miért? Mert kék a hajam :D Jelenleg a tengerkék/tengerzöld egy gyönyörű, erőteljes árnyalatában pompázik (minden szarkazmus nélkül), és kijelenthetem, hogy jól érzem így magam. A ruhákról... ma ismét megkaptam anyától, hogy miért veszek ilyen fiús holmikat, miért nem tudok nőiesebben öltözni. Nos, khm.. nem tudom, feltűnt-e neki, de múlt héten kétszer is szoknyában voltam. Nos, végül is, majdnem mindegy lenne a dolog, ha nem ezt hallgatnám anyától, apától és még az öcsémtől is. Ennyit erről.
Szerintem a fél város azt hiszi, hogy szegény hülye gyerek feltűnési viszketegségben szenved. Nos, ki kell ábrándítsam őket: nem. Szegény hülye gyerek négy éve azon van, hogy valami isszonyat természetellenes színre fesse a haját, mert már mióta ki akarja próbálni, hogy milyen is az. Erről szintén ennyit. Akinek nem tetszik, ne bámuljon rám kigúvadt szemekkel.

Más. Túl vagyok az emelt töri érettségin, ami nem volt könnyű. És ennél embertelenebb esszétémákat talán el se tudtam volna képzelni. Úgy megmelengette volna a kis nyomi lelkemet, ha bedobnak mondjuk egy iszlámot, vagy reformáció-ellenreformációt, vagy felvilágosodást, vagy nagy földrajzi felfedezéseket. Esküszöm, még a magyar szabadságharcnak is örültem volna, sőt továbbmegyek, még a Rákóczi-szabadságharcnak is örvendeztem volna. Egy kicsit. Nem vittem volna túlzásba, de még az is jobb lett volna. De nem. Dualizmus, Erdély (azon témák egyike, amit ha bevérzik a szemem a sok olvasástól, se tudom megtanulni), francia merkantilizmus, ilyesmik. Jó, mondjuk az első világháború utáni gazdasági helyzetnek örültem. Na mindegy, nem is pazarlom tovább a szót a törire, és reménykedek, hogy szóbelin valami emberi témát húzok. Mondjuuuk... hidegháborút. Igen, az tetszene. No mindegy.

Egyébként szép az élet. De tényleg. Most, hogy kicsit pihi van, mindenki ráér, és lehet találkozni, meg alkotni, aminek úgy örülök ennyi otthon ücsörgés után, mint majom a farkának. Úgyhogy hawaii-dizsi-szánsájn. És písz.

...for the night is dark and full of terrors

Azt hiszem, visszatérek a régi önmagamhoz.
Minek határozok el valamit egyáltalán, ha utána visszavonom az egészet?
Jó lesz minden, úgy, ahogy eddig is volt, nem kell nekem ilyen nagy fába vágnom a fejszémet. Teljesen fölösleges. Úgyis vagyok, amilyen vagyok, minek akarnék változtatni rajta? Majd, ha úgy alakul, hogy változnia kell, akkor változni is fog.
Minden úgy, ahogy eddig is volt.

silver lining

Megmagyarázhatatlan állapotban vagyok.
Napok óta rossz kedvem van, annak ellenére, hogy igazándiból fogalmam sincs, mi bajom van. Csak úgy kedvtelen vagyok, és szomorú, minden ok nélkül. Bár tudnám, mi az, ami zavarja a nyomi kis lelkemet..
De abból elegem van például, hogy SEMMI nem történik velem. Kábé semmi említésre méltó. Kivéve, ha megszakítva a napom monotonitását, Efi átjön hozzám vagy másfél órára. Na de körülbelül ennyi.
Mindegy is, örülnöm kellene, hogy legalább nyugi van.
Tudom, hogy időnként borzasztó hálátlan és önző ember vagyok. Meg elégedetlen. Meg szánalmas, hogy ilyeneket sulykolok magamba a kelleténél jobban is.

Kár volt erre a bejegyzésre pazarolni az időmet, semmi értelme nincsen. Tudod, minek van értelme?
Igen, nekiállni a törinek.
Ja, akkor miért nem csinálod?
Nincs kedvem.
Ez nem indok. Ülj neki, és ne rinyálj feleslegesen.
Igenis, saját magával szemben is papucs-én nekiül és csinálja.
Mondom, ne rinyálj.
Jól van már.

good old friends

Kopogtatnak.

 - Ö, szervusz, Önsajnálat. Itt van Önbizalomhiány és Bőgés is? Már úgy hiányoztatok...

This Jesus must die

Tegnap újra elgondolkodtam a keresztény hiten.
A Jézus Krisztus Szupersztár alternatíva elgondolkodtatott rendesen, hogy őszinte legyek.
Isten miért áldozta fel egyetlen fiát? Hogy megváltsa az emberiséget a bűneitől? Hogy megmutassa az embereknek, hogy akármilyen értékes embert kapnak, túl vakok ahhoz, hogy felismerjék, és a világi vagyonokhoz és hatalomhoz ragaszkodva megsemmisítik ezt az ajándékot? Hogy felnyissa az emberek szemét? Hogy bebizonyítsa: az ember nem érdemel ekkora áldozatot, mert semmibe veszi, és túl későn jön rá mekkora érték volt, amit elpusztított?
Jézus miért nyugodott bele a sorsába? Miért akarta megváltani a sok embert, akik elárulták, akik követték, utána pedig elfordultak tőle, és követelték a halálát? Vajon akkor is tudta, hogy a befolyásolható tömeg ellene fordul majd, mikor még élvezettel hallgatták a prédikációit?
Értem is meghalt? Miért?
Az emberek bűneinek megváltásáért fölösleges meghalni. Az ember túl romlott ahhoz, hogy értékelje ezt az áldozatot. Ugyanúgy elköveti a bűnöket, amiket előtte már sok ezren elkövettek. Az embernek meg kéne tanulnia felelősséget vállalni a tetteiért, nem azzal nyugtatnia magát, hogy valaki már régen felelősséget vállalt értük, és ezek a tettek megbocsáttatnak. Mert ezzel a tudattal semmi nem lesz jobb.
Jézus megbocsátja minden bűnünket. Nekem is meg kéne bocsátanom azoknak, akik ellenem tettek valami rosszat? Ha nem tudok mindent megbocsátani, akkor rossz ember vagyok? Ha nem tudok mindenkit szeretni legalább egy kicsit, akkor rossz ember vagyok? Az igazság az, hogy nem is tudok mindenkit szeretni, és nem is akarok.
Baj, ha nem érzek hálát, hogy Jézus meghalt értem? Értem ugyan ne haljon meg senki, a bűneim az én bűneim, nekem kell felelősséget vállalnom értük, és ha erre sem vagyok képes, akkor vagyok rossz ember. Ha nem ismerem fel, hogy rosszat tettem, akkor vagyok rossz ember. Vagy nem is rossz, hanem túlságosan öntelt, hogy azt hiszem, csak nekem lehet igazam, és csak mások hibázhatnak.
Nem tudom, mit gondoljak Jézusról, vagy Istenről. Erről az egészről.
Igen, a szeretet a válasz mindenre, de vajon lehet szeretni olyan embereket, akik megnehezítik, elrontják a napjaimat, akik felkavarják az érzéseimet, akik megríkatnak, akik ellenem tesznek, mikor nem érdemlem meg? Vagy valójában megérdemlem? Ez a büntetés a bűneimért? Ezek az akadályok, amiken túl kell lépnem, hogy fejlődjek? Ezek által kell megtanulnom átformálni a haragot és az utálatot és a keserűséget megbocsátássá és szeretetté? Így kell megtanulnom az elfogadást és a belenyugvást, a lelki megnyugvást? Ezek által kell megtanulnom értékelni és megbecsülni a boldog pillanatokat? Vagy egyszerűen csak figyelmen kívül kéne hagynom az ilyeneket, és azokra koncentrálnom, akiktől szeretetet, megértést és jót kapok?

Több a kérdő mondat ebben a bejegyzésben, mint a kijelentő...

Heaven on their minds

Tegnap elkapott a hév, és megnéztem a Jesus Christ Superstar című nagysikerű musicalt.
Mikor legutoljára láttam, azt hiszem, tíz éves lehettem, vagy nem sokkal több, így aztán nem is hiszem, hogy sok mindent felfogtam belőle azon kívül, hogy baromi jó dalok vannak benne.

Nos, hogy miért szeretem annyira ezt a musicalt.
Egyrészt Jézus miatt. Jézust sokkal emberibbnek ábrázolja. Kételkedik saját magában, Istenben, a döntésekben, dühös is tud lenni, nem csak nyugodt és megfontolt és bölcs. Nagyon emberi, nem tudok rá mit mondani. A kedvenc dalom a Gethsemane.
Másrészt Júdás miatt. Júdást nem egy egyszerű aljas árulóként jeleníti meg a film, hanem szinte pozitív szereplője lesz a musicalnek. Látja, hogy Jézus nem tudja úgy kézben tartani a dolgokat, mint korábban, azért árulja el, mert meg akarja állítani, kicsit észhez téríteni, de megölni nem akarja. Szereti Jézust. És Júdás vívódása önmagával, a folyamatos összetűzések Jézussal... zseniális. És a hangja is.
Nem csoda, hogy az egyház felháborodott, mikor a musicalt bemutatták. Nem meglepő, mégis, nagyon tetszik ez a verziója a mindannyiunk által jól ismert történetnek. Egyszerűen zseniális.
A harmadik szereplő, aki nagyon megfogott az Pilátus. Ahogy próbálja befolyásolni a népet... Először kineveti Jézust, megszégyeníti, bolondnak nevezi, hátha a tömeg és a papság felhagy a követeléssel, hogy megfeszíttesse. Nagyon jó a színész, és a szövegek is egyszerűen leírhatatlanul jók.

Akit érdekel, nézze meg, én csak ajánlani tudom. Nem kell hozzá vallásosnak lenni, én sem vagyok az, de sok minden Jézus körül más megvilágításba kerül, mint ahogy azt eddig hallhattuk. Formabontó és merész, de talán ezért is lett akkora sikere. Magyar verzió is létezik, de az eredeti szövegek/hangok jobbak, ezt kénytelen vagyok elismerni. Csak dicsérni tudom.

Strabge thing mystifying

It seems to me a strange thing... mystifying.

It's like... you can rage and get annoyed and feel hurt when I'm busy with personal matters that you just aren't able to understand for you haven't gone through this kind of feeling. But if you're busy with studies and don't call me, or text me, or reply, I'm not supposed to be startled and puzzled.
You didn't understand why I spent less time with you. And why? Because you think this isn't appropriate, this does no good for me, it's not useful, I can't move forward. But let me say one thing. You are wrong.
You are blinded by your jealousy and you rather close your eyes than see that I can be happy with someone else as well. In an other way than with you.
Yet, I still found time that I can spend with you, 1 or 2 hours of chatting on the phone or texting with you. And you just don't find like 30 minutes for me. And I shouldn't get hurt. And I shouldn't blame you for this because you're studying. And I shouldn't question your feelings about this friendship of ours. I am always sympathetic, I always understand and accept every single act of yours. Even if you cling to me like I were something irreplaceable, and in times when you neglect me and leave me behind like a used toy put on the shelf.
So, okay. I won't feel hurt, I won't reproach you, and I won't show that you are unjust.
You'll text me, or call me when you're done with your studies and will be able to find some time for me in your busy life. I'll wait patiently.
Because, you know; I'm always patient and calm. Ever and ever.