Orenji no taiyou - オレンジの太陽

Ma volt a ballagás.
Nos, mit is mondjak róla. Igazából vicces volt. Sajnos még mindig nem sikerült teljes valójában felfognom, hogy ez tényleg megtörtént, és én most tényleg elballagtam. Szép volt a műsor, de mindig találtunk valamit Arisuvel, amin lehetett nevetni. Szégyen, vagy nem szégyen, nem sírtam. Csak egyszer könnyeztem meg egy dalt a Dzsungel könyve című musicalből. Egyébként vidámak voltunk, és még utána sem sírtam, mikor itthon várt a rólam készült dvd (amin anya vagy másfél hónapot dolgozott). Ez van.
Közölték is volt osztálytársaim, hogy bezzeg ők végigbőgték a ballagást, és milyen egy érzéketlen bagázs vagyunk. Hát szerintem már csak akkor fogom érzékelni a valódi súlyát a ballagásnak, mikor már nem kell nyolcra suliba menni, nem cigizünk együtt a játszótér mögött, nem próbálunk megúszni minden áron bármilyen dolgozatot, és hasonlók xD.
De azt nem értem, hogy miért Nodoka beszédét kellett felolvasni. Reoné sokkal jobb volt. Vagy a Sohié. Vagy a Risáé. De ez van. Kicsit erőteljesen sablonos volt. De igazgatónő beszéde jó volt, tényleg.
Osztályfőnöktől azt kaptuk ajándékba, hogy egy régi fogalmazásunkat visszaosztotta, hogy nézzük meg, milyenek voltunk kicsiként. Nos, megmondhatom, hogy a gondolkodásmódom nem változott túl sokat xD. Pontosan ugyanúgy gondolok mindent, ahogy akkor leírtam, ugyanis egy rövid fogalmazást kaptam vissza, amit anno az emberi értékekről írtam.
Volt nagy vendégség is, ahol vagy húszszor meghallgathattam, hogy bízzak magamban, mert menni fog az érettségi. Szeretném azt hinni, hogy képes vagyok jól megcsinálni, a többi majd kiderül.

Most pedig ego-princessz énem felszínre tör, és néhány képet felpakolok magamról, mert csak xD

Chirako közölte, hogy ez nagggyon Arimura sanos xD Igyekeztem xD

Ezt csak azért, mert norvég mintás, és imádom ezt a kötött függönyt, és mert a norvég mintás holmikról mindig Aoi jut eszembe xD

Ez meg Japánban volt az egyenruhám, kivéve az ing, mert azt asszem Uniqlo-ban vettem, és amúgy férfi ing xD. De amúgy nagyon szeretem ezt az egyenruhát, tök kényelmes, meg csinos, meg minden.

Mára ennyi, holnap fejest ugrok újra a töri-tanulásba, és remélem, hogy szerdáig nem őrülök meg. Bájbáj és jóccakát mindenkinek (^o^)/

Last song

Tegnap véget ért életem első és - hál' Istennek utolsó - szerenádja.

Az első három tanár még nem volt vészes. De utána már csak tömény szenvedés volt a program.
Osztályfőnök háza nagyon hangulatos volt, nagyon finom volt minden, sok zöldség volt, meg háromféle krém, tényleg annyira ötletes volt az egész, nagyon jól éreztük magunkat.
Aztán vissza a sulihoz, a ganze évfolyam énekelt a két igazgatóhelyettesnek, meg igazgatónőnek, aztán jöttek értnk a buszok, és mentünk a várostól jó messzire Tachihoz. Állítom, hogy nála csúszott el minden. Túlságosan szeretjük, túl sokáig voltunk nála, és a többi a tanár ezért csúszott el ennyire. Nos hát mindegy. Tachival együtt dohányoztunk, és Risa bevallotta Tachinak, hogy kábé egy fél éve azt képzeli, hogy Tachi a legjobb barátnője xD. Jó, mondjuk tényleg merő hülyeségből, de akkor is. Tachi nagyon nevetett, alig akartuk otthagyni.
A következő tanárnál csak az osztály egyik része énekelt, aztán következhetett Kana, akinél igyekeztünk rövidre fogni.
Már mindenkinek fájt a lába, hideg volt (még téli kabátban is!) és reménykedtünk benne, hogy már egy tanár sem hív fel minket. Nos ez csak egy helyen volt gáz, mégpedig Enpánál, mert ott csupán egy órát álltunk kint fél egykor a csípős szélben. Szóval az nem tetszett.
A legdurvább a lektor volt. Ide már csak az osztály egyik fele jött, és igazábül én is mehettem volna haza, ha nem beszéltük volna meg Hachimitsuvel, hogy nála alszok. Szóval rossz helyen álltunk meg dalolászni, nem jött senki, csak egy néni húzta fel a redőnyt, hogy be lehetne fejezni, mert van, aki dolgozni megy, és nem tud aludni, és ha nem fejezzük be, leönt minket. Visszakiabáltuk neki, hogy még két dal, és legyen szíves bírja már ki egyszer egy évben, ugyanis szerintem nekünk magunknak már sokkal jobban tele volt a hócipőnk az egész szerenád-cuccal, mint annak a nőnek.
Végül meglett a lektor, és háromkor felhívott minket a lakásába, ahol egészen négy óráig húztuk az időt. Ezután taxi, és fél ötre Hachimitsu lakásában voltunk mind a hárman, merthogy Jinka is jött.

Mindent összegezve: Az "Ilyenek voltunk"-at Ákos nem énekelte el egész életében annyiszor, mint mi most, a Most múlik pontosan nagyon szép, de az első soron kívül semmi nem passzol a ballagás-témához, a lábaink leszakadni készültek, a buszon ötpercekre aludtunk be, olyan durván kómásak voltunk.

Három és fél óra tömény alvás után készülődhettünk a suliba (bizony!), vettünk cigit, mert az FONTOS, aztán a suliban kaptam Jinkától kávét, mert ő még hamarabb felkelt, hogy a koliba vissza tudjon menni átöltözni. Öcsémtől megkaptam a cipőmet (amit anyának mondtam, hogy küldjön el a testvérkémmel), meg kaptam potyába egy szendvicset is. Jól jött, szó se róla.
A ballagási próba, ami miatt ugye bementünk semmire nem volt jó. Egy órán át álltunk a tűző napon, és én konkrétan vártam, hogy mikor ájulok el.

De tegnap búcsúztattuk Tachit T________T Kaptunk tőle emlékbe egy kis zöld kavacsot, meg körbekísértük a sulin énekelve. Úgy bőgött mindenki, még ő is. Tachit sajnálom a legjobban itthagyni.

Ma meg ballagás. Remélem, nem fogunk nagyon felfőni, nincs kedvem kiájulni. Na, megyek, készülődök!

kizuna

Éjjel megálmodtam, milyen lehet az az elnyomás, amiről eddig töriből folyamatosan tanultam. Bár lehet, hogy este még a Spartacus is betett xD. Volt egy nő, akinek minden parancsát teljesítenünk kellett, engedelmeskednünk kellett neki, legyen szó bármiről. Egy nagyobb csoport része voltam, volt, akiket ismertem, és volt akiket nem, de mintha alapvetően valamiféle osztálykirándulásra indultunk volna. Akik nyíltan ellenszegültek, azokat elzárta egy külön terembe, ráccsal és minden egyébbel. Szinte nem volt saját akaratunk. Aki viszont valamilyen szempontból különlegesnek ítéltetett, azzal másként bánt ez a nő.
Nem tudom, miért jutott eszembe abban a helyzetben éppen az a baromság, ami már nem is tudom mióta nem foglalkoztatott. Történetesen Kame, és az ő személye. Ehhez tudni kell azt a hátteret, hogy én nem szeretem a KAT-TUNt. Nem utálom, utálni csak azt lehet, akit ismersz. És itt a problémám. Nem ismerem őket, és nem is fogom tudni, mivel ők elég sok kötöttségnek kell, hogy megfeleljenek. Nem ők írják a dalszövegeiket, vagy ha igen, azt többen átnézik, hogy kiadható-e, és nekem van egy olyan sanda gyanúm, hogy interjún sem a legőszintébbek. Ők azt adják a közönségnek, amit várnak tőlük: helyesek, nyálas szövegeket énekelnek, mosolyognak, cukormázban táncolnak. Sokszor gondolkodtam már rajta, hogy megismerhetem-e valaha távolról, és úgy döntöttem, hogy nem. Egy időben nagyon foglalkoztatott, hogy vajon milyen lehet valójában, civilként. A doramáit viszont szeretem, arra is van egy elméletem, de nem osztom meg, a végén még meg leszek kövezve xD. A doramáit kizárólag azért szeretem, mert zseniális színész. Ezt aláírom, ezt elismerem bármikor.
Korábban már álmodtam egyszer azt, hogy megkérdezem tőle, hogy milyen ő valójában, hogy ő komolyan gondolja-e ezt az egészet. Ezúttal azt álmodtam, hogy elbújtunk egy olyan helyre, ahol senki nem láthatott minket (ha meglátnak, tudtuk, hogy bezárás lesz a vége), és azt kérdeztem tőle, hogy mit jelent számára ez az egész. Sajnos nem emlékszem, mit válaszolt. Arra emlékszem csak, hogy gondterhelt volt, fáradt, és látszott rajta, hogy valamiből nagyon elege van.
Nem tudom, miért foglalkoztat ez engem ennyire. Talán mondjuk ha szembeállítom a GazettE-tel, ahol Ruki azt mondta, hogy ő csak azért, hogy eladhatóbbak legyenek, nem fog olyan szöveget írni, ami nem az ő gondolkodásmódját, nem az ő egész egyéniségét tükrözi, akkor kicsit szakadék-szerű a kontraszt. Rukitól sosem kérdezném meg, hogy mit jelent ez neki, vagy hogy komolyan gondolja-e. Tudom ezekre a választ, de Kamenashit nem ismerem, fogalalmam sincs, hogy milyen lehet, csak találgatok. Mindegy. Ha nem találkozok vele személyesen, sosem jövök rá, hogy milyen valójában xD

Asszem ennyi. Ja, és mostanában szerelmes vagyok a BORN-ba. Na jó, nem csak mostanában, de úgy intenzíven, napok óta mást se hallgatok. Csak gáz, mert a neten alig van fenn dalszövegük, még japánul is alig találni, szóval nem tudom, mit fogok tenni...

Apa most locsolt le szódával (-.-;; ) Hideg volt, és kellemetlen.

Megyek, pólót váltok xD

BondS~kizuna~

Nagy lelki erő kellett hozzá, de ma AnCafet hallgatok.
Annyira nosztalgikus, hogy az leírhatatlan. Négy éve tavasszal kezdtem el AnCafet hallgatni, nem sokkal azelőtt, hogy Bou kun kilépett, és mindig az a tavasz jut eszembe, ha AnCafet hallgatok.
Van egy bizonyos meggyőződésem az AnCafeval kapcsolatban, és lehet velem nem egyetérteni, mert mindig van olyan, akivel nem egyezik a véleményünk, de Miku nem olyan ember, amilyennek az AnCafeban mutatta magát. Egy kishitű, nulla önbizalommal rendelkező, maximalista, sokszor melankolikus valaki, aki a jövőt is sokszor sötéten látja. A dalokban arról énekel (szerintem), amilyen lenni szeretne. Hogy honnan veszem ezt a hülyeséget? Hát nekem az interjúkból, amiket olvastam, ez jött le. Meg, amit koncerten mondott, abból is. Mikor turné közepén kábé ideösszeroppanása volt, és Teruki öntött lelket belé, hogy folytassa, mert a rajongóknak hűséggel tartozik... Meg hasonlók. És ilyen nem egyszer történt. Szóval, nekem ez a személyes véleményem. Meg, hogy Miku egy önző dög, és haragszom is rá intenzíven (még mindig), pedig már megunhatnám a haragtartást, de asszem sosem bocsátom meg neki, hogy gyakorlatilag miatta oszlott fel az AnCafe. Teruki azóta mindenféle más együttesek próbáira meg koncertjeire jár tanulni, Kanon ilyen mobiltelefonos játékokat gyártó cégnél dolgozik, Takuyáról meg Yuukiról meg az égegyadta világon semmit nem tudok. Ja, de, egyszer Teruki írta twitteren, hogy találkozott velük, és elmentek inni. Ennyit. Miku meg ott van az új együttesében, és kiélheti a sötét énjét. Azt mondjuk belátom, hogy az AnCafeval lehetetlen lett volna egy akkora imidzs-váltás. Ezt aláírom. De valahogy igazán megoldhatták volna. Szóval, ha egyszer találkozok Mikuval, nagyon seggbe rúgom. De vicc nélkül. Számomra az AnCafe kábé a MINDEN volt. Ezt a pozíciót ellopta a GazettE, de Miku ezzel a húzásával egy jó nagy tüskét hagyott a szívemben, és megnyugodhat, hogy sosem fogom neki elfelejteni.
Olvastam még anno egy interjút az Lc5-val, hogy na, most akkor keresek indokot, hogy utáljam őket. Nem találtam. Mindenki profi, érti a dolgát, rendes emberek, normális, értékes gondolatokkal, tiszteletre méltó célokkal és érzésekkel. Az már csak a kegyelemdöfés volt, hogy Aki (dobos) meg Miku már az Lc5 megalakulása előtt másfél évvel is arról dumáltak, hogy kéne egy közös banda. Na, mikor azt elolvastam, azt hittem leesek a földre. Még jó, hogy a földön ültem. Szóval, sajnos, vagy nem, de képtelen voltam megutálni az Lc5-ot.
Szóval, körülbelül ilyen gondolataim vannak az AnCafet illetően.

És most húzok matekra, bájbáj

my sweet black

Nem is tudom, mit mondjak. Mindenekelőtt elnézést szeretnék kérni, amiért nem töltök annyi fordítást, mint eddig, de a tanulás egyszerűen felőröl. Ezért, amíg vége nincs május első hetének, valószínűleg nem is fogok sűrűn töltögetni. De kérem türelmeteket, és a Ruki-interjút is befejezem, amint találok rá időt.

Tegnap volt meet, és játszótereket támadtunk be, csak hát korán is volt még (délután öt óra), meg jó idő is volt, úgyhogy túl sok gyerek volt... De azért mi megtaláltuk a boldogságunkat xD

Arra jutottunk, hogy a gyerekkkori szokások és divat-dolgok visszahozhatók a mi korosztályunkba is, és vízzel felragasztható tetoválásokkal szenvedtünk xD. Szegények sajnos nem voltak túl hosszú életűek, de nagyon szép, élénk színűek voltak, szóval egy darabig örömködhettünk.
Aztán a fiúkat elküldtük enni, mert éhesek voltak, mi meg hárman mentünk "shoppingolni". Ez abból állt, hogy Chie szeretett volna shortot venni (Szotyi közölte, hogy neki long kell xD), és a második üzletben találtunk is neki valót. Meg Mitamival mi is szerelembe estünk egy-egy pulcsival, ami egyébiránt hétszáz kemény forint volt o.O.

Az enyém zöld-kék, és a fényképen nem látszik olyan jól, de ennél jóval erőteljesebbek a színek. Na, az én töméntelen mennyiségű pink-fekete cuccom mellé úgy gondoltam, ideje egy másfélét is beszerezni. Mitami meg lila-pink csíkosat vett, legközelebb egyenfelsőben megyünk meet-re xD.
És vettünk barátsággyűrűt is xD. Nagyon idióták voltunk tegnap. Ilyen kis műanyag virágocska, nekem meg Mitaminak pink van, Chie pedig végül a zöld mellett döntött. Szerintünk aranyosak, a fiúk meg kiakadtak xD. Egyébiránt százharminc kemény forintba kerültek a gyűrűk xD.

És ha már ruháknál tartunk, van egy naaaagy szerelmem, csak nincs rá pénzem xD

Jajj, ez a függöny olyan jó *w* Mindegy, megvárom, amíg árleszállítás lesz xD.

Most pedig asszem, megyek csinálok valami hasznosat (tanulok) (-ˇ-;)


bájbáj

destiny

Régen éreztem magam így, és jól érzem magam, és boldog vagyok és hellyel-közzel elégedett az életemmel. Nos mindegy. Nem tervezek valami hosszú bejegyzést, csak jelét adom annak, hogy élek.

Igazából egy rajzot akartam feltölteni. Nem egy nagy alkotás, még csak nem is komoly, sőt! Egyenesen komolytalan, egy vicces beszélgetés következményeként született meg egy beteg pillanatomban. Báár... Gürerüt (Grell Satcliff) ismerve, annyira nem is beteges az ötlet xD
Arról beszélgettünk, hogy Kuroshitsuji, meg, hogy kisebb koromban én néztem a Sailor Moon-t, és hogy az lányos, és Gürerü-nek biztos tetszik a Sailor Moon-os szereplők cucca. Öhm, én megszántam szegény Gürerüt xD

Kicsit talán vézna lett, meg a haját sem színeztem ki, de hát üsse kavics.

Dark Long Night

Tegnap bizony hosszú, sötét éjszakám volt.
Megnéztem a Tokyo Dome-os koncertet, és Istenem. Nem találok rá szavakat. Egyszerűen csodálatos volt.
Olvastam olyan véleményt, hogy szar a koncert, de akkor nem ugyanazt néztük. Ruki nagyon szépen énekelt, mindenki hozta a formáját, régi számoktól kezdve az újakig mindent játszottak, olyan volt, mint egy mindent összefoglaló koncert. A végén annyit sírtam...
Annyira felpörögtem, hogy fél háromtól, mikor véget ért a három órás koncert, képtelen voltam elaludni vagy négyig. Aztán felkeltem ötkor, és utána már egyáltalán nem ment az alvás. Sosem volt még ilyen. Még a Nameless Liberty Six Guns után sem, pedig nekem az az etalon koncertek terén. Ez most mindent felülmúlt, úgy érzem. Leírhatatlan, egyszerűen nem tudom szavakba önteni az érzést. Úgy éreztem, fel fogok robbanni, és csak sírtam, és nevettem, és mosolyogtam, és tiszteltem és szerettem azt az öt embert.
Szóval életemben nem volt még ilyen élmélnyem és egyórányi alvás után úgy mentem suliba, hogy semmi nem ronthatja el a hangulatomat. Aztán ugye jön ilyenkor a pofára esés.
Hát Hachimitsu közölte, hogy vessünk véget ennek a barátságnak. Nem részletezném a dolgot, senki nem kíváncsi rá gondolom, hogy miért mondta ezt, a lényeg, hogy mondta. Szóval ez van.
Egyedül maradtam.
És talán mégsem.
Mindennek van valami oka, azt hiszem. Szeretnék hinni benne, hogy van valami oka.

Na megyek törizni, mert holnap ugye doga. Lávcsi.