Tegnap bizony hosszú, sötét éjszakám volt.
Megnéztem a Tokyo Dome-os koncertet, és Istenem. Nem találok rá szavakat. Egyszerűen csodálatos volt.
Olvastam olyan véleményt, hogy szar a koncert, de akkor nem ugyanazt néztük. Ruki nagyon szépen énekelt, mindenki hozta a formáját, régi számoktól kezdve az újakig mindent játszottak, olyan volt, mint egy mindent összefoglaló koncert. A végén annyit sírtam...
Annyira felpörögtem, hogy fél háromtól, mikor véget ért a három órás koncert, képtelen voltam elaludni vagy négyig. Aztán felkeltem ötkor, és utána már egyáltalán nem ment az alvás. Sosem volt még ilyen. Még a Nameless Liberty Six Guns után sem, pedig nekem az az etalon koncertek terén. Ez most mindent felülmúlt, úgy érzem. Leírhatatlan, egyszerűen nem tudom szavakba önteni az érzést. Úgy éreztem, fel fogok robbanni, és csak sírtam, és nevettem, és mosolyogtam, és tiszteltem és szerettem azt az öt embert.
Szóval életemben nem volt még ilyen élmélnyem és egyórányi alvás után úgy mentem suliba, hogy semmi nem ronthatja el a hangulatomat. Aztán ugye jön ilyenkor a pofára esés.
Hát Hachimitsu közölte, hogy vessünk véget ennek a barátságnak. Nem részletezném a dolgot, senki nem kíváncsi rá gondolom, hogy miért mondta ezt, a lényeg, hogy mondta. Szóval ez van.
Egyedül maradtam.
És talán mégsem.
Mindennek van valami oka, azt hiszem. Szeretnék hinni benne, hogy van valami oka.
Na megyek törizni, mert holnap ugye doga. Lávcsi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése