Úgy döntöttem, hogy megírom, mi történt velem tegnap.
Tegnap eltemettük nagymamámat, és részt vehettem életemben a második temetésen.
Szörnyű volt. Hamvasztották nagymamámat, és egészen addig, amíg az urnát meg nem láttam, nem fogtam fel igazán, hogy mi történt. Ott volt egy fénykép, tengernyi virágcsokor meg koszorú, és még több ember. Alig ismertem valakit, többnyire távoli rokonok érkeztek.
Kettőkor kezdődött a búcsúztatás, ami görög-katolikus szertartás volt. Sokat segített igazándiból a pap beszéde, mert elterelte a gondolataimat nagymamámról. Nem részletezem azt, hogy mennyire zokogtam, nincs erre szükség, talán mindenki tudja, mennyire fájdalmas egy közeli hozzátartozót elveszíteni. De a pap... én komolyan azt hittem, felállok és kimegyek. Személytelen volt, szinte rideg. Isten irgalmazzon a lelkének, bocsássa meg szándékos, és akaratlanul elkövetett bűneit, imádjuk az Istent, és hasonló szövegek. Kati naniról alig esett két szó, az is semmitmondó volt. Amíg a pap beszélt meg énekelt, inkább voltam ideges, mint gyászoló, és erről nem tehetek. Minek kell ez? Olyan álszent volt az egész, hogy nem is tudom elmondani, mennyire. Valaki még fényképezett is, nem csak az urnát, hanem az embereket, minket is, és legszívesebben kivettem volna a kezéből a fényképezőgépet és a földhöz vágtam volna. Akinek nem ég az emlékezetébe az emberek fájdalmas arca, meg maga az egész helyzet, az meg is érdemli. Rosszul voltam az egésztől. Nem ezért vagyunk itt.
A konkrét temetés is rossz volt. Odakerült az összes koszorú, hatalmasak voltak, mindegyiken feliratos szalagok. Amit apa csináltatott az ütött a legjobban. Mikor azt megláttam, újra összetörtem, nem írom le, mi volt rajta, de az volt a legszebb és a legfájdalmasabb is egyben.
Véget ért a szertartás, és jött mindenki részvétet nyilvánítani, amihez még kevesebb idegzetem volt, mint bármi máshoz. Nani elhúzott, és arrébb mentünk az öcsémmel, nem volt nekünk szükségünk a sok szinte vadidegen ember szavaira. Nem tudom, mennyire bunkóság, amit én éreztem akkor, de otthon akartam lenni, egyedül a szobámban. Egy fa árnyékában ráborultam Chiyura, és jó volt, hogy ott volt. Még álltunk egy darabig a családdal, amíg mindenki elment, emlékeztünk, aztán mentünk mi is haza.
Otthon nagymamám régi fényképeit nézegettük, amikből én még soha egyet sem láttam. Jó volt, hogy apa elhozta őket, és láthattuk ezeket a képeket. És akkor rájöttem, hogy kire hasonlítok a családból. Öcsémre mindig mondták, hogy tiszta apja a gyerek, rám sose mondták, hogy hasonlítanék bárkire is. Találtam nagymamámról egy képet, amin úgy körülbelül húsz éves lehetett, és egyszerre döbbentem meg és lettem boldog. A szánk, a szemünk, a szemöldökünk vonala, minden szinte majdnem ugyanolyan. Végre hasonlítok én is valakire.
Anyával beszélgettem elég sokmindenről, és mondtam neki, hogy az én temetésem nem lehet ilyen. Az enyémen nem lesz pap. Elhamvasztanak, kiraknak valahova, mindenki szépen megjelenhet emlékezni, szóljon a DIM SCENE, és kész. Legyen ennyi. Nekem nem kellenek nagy beszédek, pláne nem egyházi beszédek. Mindenki tudja, milyen voltam, mindenki emlékezzen arra, amire velem kapcsolatban akar, aztán mindenki menjen szépen haza.
Szóval, ennyit akartam írni.
2011. augusztus 6., szombat
2011. augusztus 5., péntek
GACKT - YELLOW FRIED CHICKENS / BP
Hol is kezdjem…? Honnan érdemes egyáltalán? Az a helyzet, hogy fogalmam sincs, összefolyt az utóbbi két-három nap. Tessék, már azt sem tudom megmondani pontosan, hogy hány napról van szó.
Nos, kezdem akkor ott, hogy felszálltam a buszra, ami kivitt az állomásra. Hozzá kell tennem, hogy mindösszesen két, vagy két és fél órát aludtam, de annak az éjszakámnak a körülményeire nem térnék ki. Tehát busz. Potom negyvenpercnyi zötykölődés és masszív megbámulva levés után leszálltam, és már csak két dologért imádkoztam. Hajlakkért és Liviért. A hajlakk édesanyám személyében be is futott egy diákigazolvánnyal és némi táplálékkal kiegészítve, Livi pedig kiszúrt engem már messziről (annyira azért asszem, nem volt nehéz dolga), így aztán elszaladtunk jegyet venni, és szidtuk egy kicsit a MÁV-ot az árai miatt. Vonatra szállás, némi étkezés után pedig úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk az alvással. Nekem sikerült, Livit meg elkerülte az álom, viszont zenével a fülében legalább nem kellett hallgatnia, ahogy előttünk két kisgyerek sikítozik, kiabál és szenved.
Nagyon igényesen és szentimentálisan megérkeztünk Budapestre, ahol is találkoztunk Sznupival, akivel közöltük, hogy nekünk kávé kell, teljesen pontosan éppenhogy most azonnal de máris. Ezek után felszereltük magunkat minőségi mekis kávéval, majd pedig a Syma felé vettük az irányt. Mikor megérkeztünk, először is sokkot kaptunk az embermennyiségtől. Ahogy akkor olyan fél három felé elnézegettük, nem lehettünk többen hatvan-hetvennél, ami azért elég gyalázatos. Nos, de hát nem volt mit tenni, felkutattak minket az ismerősök, meg mi is kutattuk őket, majd hirtelen felindulásból leültünk a felüljáró alá, és a betonon tengettük szerény kis életünket némi csoki és cigaretta társaságában. Négy órakor elkezdődött a kapuhoz való sorban állás, de hát úgy döntöttünk, hogy a fene se áll be a sorba azért, hogy két órán keresztül megfulladjunk meg hasonlók, így aztán csücsültünk és sztorizgattunk tovább. Ekkor jelent meg két rendőr, hogy kérik a személyit, vagy a diákot, mert ők most igazoltatni szeretnének minket. Hát lestünk egy nagyot, de hát odaadtuk, mert hát azért mégiscsak rendőrbácsik voltak, és vártuk, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy valóban mi vagyunk mi. Ezek után tudtunkra adták, hogy nem kéne itt homeless-t játszani, és menjünk innen amerre látunk. Fel nem foghatom, miért fájt az ő kis lelküknek, hogy mi az esőáztatta betonon ücsörögtünk, de hát üsse kavics. Így aztán úgy határoztunk, hogy jól esne egy kávé, és eloldalogtunk kávézni, közben zebra híján majdnem meghaltunk, de hát végül ugye mégsem, ami szerintem pozitívum.
Kávézás után visszaoktojáltuk magunkat a Symához, érzékeny búcsút vettünk Sznupitól, majd beálltunk a sorba, és egész emberi időkereten belül bejutottunk. És bármennyire hihetetlen is, de nem volt ruhatár. Komolyból mondom, az agyvérzés szélén álltam. Ugye most nem várják el tőlünk, hogy könnyed kis tizenpár kilós táskával a vállamon fogok ugrálni meg hedbengelni. Nos, mi úgy döntöttünk (volt egy négyes kis fogatunk), hogy hátra leficcenünk, és nem fogunk olyan nagyon törekedni arra, hogy mondjuk az első sorba verekedjük magunkat azért, hogy tegyük fel Gackt san minden akadály nélkül arconköpjön minket vízzel. Így aztán elkezdődött a várakozás, mialatt mi kártyavárat építgettünk, valamint elkaptam egy staffos bácsit, hogy esetlegesen lát-e bárminemű esélyt arra, hogy a koncert után Gackttal kezet fogjunk. Nagyon szofisztikáltan közölte, hogy nem, bár, hogy őszinte legyek, nem lepett meg a dolog. Aztán egyszercsak olyan nyolc óra felé, mikor már a fél életünket eluntuk, egy angol hang dörrent keresztül a csarnokon, és máddáfákkáknak lettünk hívva, és meg nem tudnám számolni, hányszor hangzott el a „fákking” szó. Nos, mindezen nagyon szívmelengető köszöntés után tíz perccel elkezdett feltendálni a Gackt job a színpadra, mi pedig szépen hátul megálltunk. Ahonnan egyébként mindent nagyon jól láttunk, volt helyünk tombolni, és még levegőnk is volt. És elért az első sokk. Két Gackt lépett fel a színpadra. Livivel egymásra néztünk, a homlokunkon ott villogott a neonpink WéTéeF-felirat, és nem értettünk kábé majdnem semmit. Aztán kiderült, hogy a copy-Gackt egy John nevű figura, de a szerepére azóta sem voltunk képesek rájönni. Vagyis, jó egy-két számnál asszem, volt haszna, de úgy alapvetően nem vágtuk, hogy mit keres ott, és miért énekel Gackttal.
Aztán úgy a harmadik szám körül kezdtem kapni a további sokkokat. Gackt annak rendje és módja szerint lehámozta magáról először a nyakkendőjét, majd nemes egyszerűséggel letépte magáról az ujjatlan ingét és a közönségbe hajította. John drága sem cselekedett másként, és hát, öhm, mindezek után félmeztelenül leledzettek a színpadon. Hál’ Istennek megcsodálhattuk Gackt messze földön híres tánctudását is, amin persze jókat kacarásztunk, de nem gonoszságból, színtiszta szeretetből, de komolyból mondom.
Összesen körülbelül 11-12 számot játszhattak le, de ebből, ha ismertem négyet, akkor sokat mondok. Nem mintha én nem hallgatnék Gackt-ot, ismerem én a dalokat, de egyáltalán nem voltak ismerősek a dalok. Mindegy. A Vanillát azért sikerült felismernem… Atyaúristen. Teljesen pontosan éppenhogy abban a hitben voltam, hogy én most vagy agyvérzést kapok, vagy szívinfarktust, vagy simán elvérzek az orromon keresztül, esetleg mind a három egyszerre történik meg velem. Nos, a Vanilla abból állt, hogy Gackt meg John konkrétan majdnem mintaértékű ágyjelenetet mutattak be a színpadon. Simogatták egymást, elég intim testrészekre is vándoroltak ott a kezek, és hát öhm, engem olyan sokk-hullámok borítottak el, hogy egyszerűen csak álltam ott a csarnok közepén, földbe gyökerezett lábbal, mozgásra képtelenül, és majdnem szó szerint tátott szájjal bámultam fel a színpadra.
Amin majdnem elsírtam magam… Yami no shuuen angolul…(?) Hogy mi volt ebben a poén, azt még nem értjük, jelenleg vizsgálat folyik az ügyet illetően, amint használható információhoz jutunk, tájékoztatjuk az illetékeseket, szóvaltehát valójában halvány segédfogalmunk sincs, viszont az tuti, hogy iszonyatosan illúzióromboló volt.
Gackt előszeretettel szólítgatta meg a közönséget, aminek két verziója volt. Egy: My fucking fucking fucking fucking fucking fucking brothers!! Kettő: My fucking sweet sexy amazing lovely sisters!! Ezt csak úgy elmondtam, mert szerintem borzasztó mókás volt.
Aztán az utolsó szám – vagyis igazából utolsó előtti, de ne rohanjunk a történet elébe – olyan gyönyörű volt, annyira odaillett, annyira fílinges volt, ilyen „close your eyes” meg „aishiteru”, meg hasonlókkal volt teletűzdelve a dal, és hát teljesen átszellemülten csak álltunk és próbáltunk nem összeesni, merthogy addigra már kiugráltuk, kihedbengeltük és kiüvöltöttük a lelkünket. Aztán Gackt és a kísérete elhagyta a színpadot, és mindenki visítozni kezdett.
Mi meg csak pislogtunk, hogy itt egyébként amúgy szerintünk általában ilyen „anko-ru”-höz hasonló japcsi értelmetlenséget szokás üvöltözni, de sebaj. Nem is volt baj, mi négyen nagyon igényesen elkezdtük, voltak páran, akik átvették, de a tömeg nagy része továbbra is ignorált minket. Így aztán egy „A kutya fáját neki, üvöltsön az, akinek még élnek a hangszálai!” felkiáltással leguggoltunk kis időre, hogy ne ájuljunk el, mert az nem vidám. Aztán vagy tíz perc elteltével, mikor már túl voltam a döbbeneten, hogy olyan erővel tapsoltam, hogy a gyűrűm eldeformálódott és vérhólyag keletkezett mindkét tenyeremen, Gackt és kísérete újra színpadra lépett még egy szám erejéig. Hiába törtük a fejünket, sajnálatos módon fogalmunk se nincsen, hogy melyik szám lehetett az. A végén Gackt már alig állt a lábán – sorstárs – és ha John drága nem támasztja, akkor tutira felnyalja a színpadot. Olyan aranyos volt, már nem játszott, már nem a művész állt előttünk, hanem a fáradt, boldog, izzadt és mosolygós, szövegét elrontani képes Gackt, amit iszonyatosan jó volt látni. Természetes volt, emberi, és aranyos. Megígérte, hogy visszajönnek még, ha mi is itt leszünk, majd még néhány műanyag üveg talált magának gazdát a közönség soraiban, és útjaink egy ideig különváltak.
Hát mi pedig fogtuk magunkat, hátravánszorogtunk a cuccainkhoz, ellenőriztük, hogy minden megvan-e, riasztottam Sznupit, aztán kifeküdtünk. Két perccel később ránk szólt egy biztinéni, hogy takarodjunk most már igazán, mert irgumburgum. Hát hadd ne emlegessem fel, hogy mikre gondoltam abban a szent pillanatban, de természetesen kicsámpáztunk a csarnokból. Most esik le, minket egész nap üldöztek mindenhonnan… Ez is azért van, mert gázok vagyunk menőn, bár ez belső poén, szóval elnézést.
Szóval elcaplattunk a benzinkútig, ahol innivalót vettünk, és arra gondolva, hogy most már igazán mindegy a hangomnak, teljes lelki nyugalommal rágyújtottam.
Ezután már csak egy érdekes buszozgatás várt ránk Budapest éjszakákában, egy kis kockulás és fangörcs, mert az kell, és két óra alvás, ami nem volt túl kielégítő, de legalább lemondtunk a Harry Potter nézésről, pedig akkor aztán egy büdös pillanatot sem aludtam volna.
Volt egy nagyon menő tervünk is… Merthogy Csilla kint van Kínában (asszem) egy ösztöndíjnak köszönhetően, és ő a legnagyobb Gackt-fan, akivel valaha találkoztam, és szegényke, mikor megtudta, hogy Gackt akkor jön Kishazánkba, mikor ő marhára de nincsen itthon, körülbelül sírva fakadt (amúgy nem). De majdnem. Szóval azt a küldetést kaptuk Livivel, hogy raboljuk el Gacktot. Minden meg volt tervezve, de tényleg, és rajtunk kívül álló okok miatt ugrott a küldetés. A terv az volt, hogy Ruki (aki nekem nagy spanom) iderepül, bérel egy autót Budapesten, hozza magával a kloroformot meg a könnygázt, találkozunk a Symánál, Livi megkapja a könnygázt, nálunk marad a kloroform. A koncert után Ruki közli az egyik staffos bácsival, hogy ő mindenképpen szeretne beszélni Gackttal, és mivel ő ilyen ismert ember, megengedik neki, meg nekem is megengedik, hogy bemenjek vele, mert Ruki spanja vagyok. Kint Livi kiereszti a könnygázt, nagy káoszt csinál, senki nem figyel Gacktra, mi elkábítjuk, ráterítünk egy pokrócot, kivisszük a kocsiba, hazahozzuk, bezárjuk a pincébe, adunk neki egy fényképezőgépet, egy tükröt, meg twittert, és garantáltan ellenne addig, amíg Csilla hazaér. Egyetlen hiba csúszott a tökéletesen kitervelt emberrablásunkba. Ruki megérkezett Budapestre, bérelt autót, viszont nem volt GPS-e. És mivel angoltudása a béka feneke alatti gödör mélyén leledzik, nem tudta normálisan az emberek tudtára adni, hogy ő valójában hova is szeretne eljutni, valamint, ha ezt mégis sikerült elmondania, akkor a választ nem értette. Úgyhogy Ruki egészen hajnali valameddig körözött a fővárosban, majd elege lett, megállt egy parkolóban (teljesen véletlenül a Keleti közelében) és bealudt. Reggel mi pedig a Keletinél beszéltünk meg találkozót Livivel, és nem okozott nehézséget kiszúrni Rukit egy fekete Volkswagenben. Kerítettünk sofőrt, hazajöttünk, és azóta jóság van, Gackt viszont nincsen.
Nos, kezdem akkor ott, hogy felszálltam a buszra, ami kivitt az állomásra. Hozzá kell tennem, hogy mindösszesen két, vagy két és fél órát aludtam, de annak az éjszakámnak a körülményeire nem térnék ki. Tehát busz. Potom negyvenpercnyi zötykölődés és masszív megbámulva levés után leszálltam, és már csak két dologért imádkoztam. Hajlakkért és Liviért. A hajlakk édesanyám személyében be is futott egy diákigazolvánnyal és némi táplálékkal kiegészítve, Livi pedig kiszúrt engem már messziről (annyira azért asszem, nem volt nehéz dolga), így aztán elszaladtunk jegyet venni, és szidtuk egy kicsit a MÁV-ot az árai miatt. Vonatra szállás, némi étkezés után pedig úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk az alvással. Nekem sikerült, Livit meg elkerülte az álom, viszont zenével a fülében legalább nem kellett hallgatnia, ahogy előttünk két kisgyerek sikítozik, kiabál és szenved.
Nagyon igényesen és szentimentálisan megérkeztünk Budapestre, ahol is találkoztunk Sznupival, akivel közöltük, hogy nekünk kávé kell, teljesen pontosan éppenhogy most azonnal de máris. Ezek után felszereltük magunkat minőségi mekis kávéval, majd pedig a Syma felé vettük az irányt. Mikor megérkeztünk, először is sokkot kaptunk az embermennyiségtől. Ahogy akkor olyan fél három felé elnézegettük, nem lehettünk többen hatvan-hetvennél, ami azért elég gyalázatos. Nos, de hát nem volt mit tenni, felkutattak minket az ismerősök, meg mi is kutattuk őket, majd hirtelen felindulásból leültünk a felüljáró alá, és a betonon tengettük szerény kis életünket némi csoki és cigaretta társaságában. Négy órakor elkezdődött a kapuhoz való sorban állás, de hát úgy döntöttünk, hogy a fene se áll be a sorba azért, hogy két órán keresztül megfulladjunk meg hasonlók, így aztán csücsültünk és sztorizgattunk tovább. Ekkor jelent meg két rendőr, hogy kérik a személyit, vagy a diákot, mert ők most igazoltatni szeretnének minket. Hát lestünk egy nagyot, de hát odaadtuk, mert hát azért mégiscsak rendőrbácsik voltak, és vártuk, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy valóban mi vagyunk mi. Ezek után tudtunkra adták, hogy nem kéne itt homeless-t játszani, és menjünk innen amerre látunk. Fel nem foghatom, miért fájt az ő kis lelküknek, hogy mi az esőáztatta betonon ücsörögtünk, de hát üsse kavics. Így aztán úgy határoztunk, hogy jól esne egy kávé, és eloldalogtunk kávézni, közben zebra híján majdnem meghaltunk, de hát végül ugye mégsem, ami szerintem pozitívum.
Kávézás után visszaoktojáltuk magunkat a Symához, érzékeny búcsút vettünk Sznupitól, majd beálltunk a sorba, és egész emberi időkereten belül bejutottunk. És bármennyire hihetetlen is, de nem volt ruhatár. Komolyból mondom, az agyvérzés szélén álltam. Ugye most nem várják el tőlünk, hogy könnyed kis tizenpár kilós táskával a vállamon fogok ugrálni meg hedbengelni. Nos, mi úgy döntöttünk (volt egy négyes kis fogatunk), hogy hátra leficcenünk, és nem fogunk olyan nagyon törekedni arra, hogy mondjuk az első sorba verekedjük magunkat azért, hogy tegyük fel Gackt san minden akadály nélkül arconköpjön minket vízzel. Így aztán elkezdődött a várakozás, mialatt mi kártyavárat építgettünk, valamint elkaptam egy staffos bácsit, hogy esetlegesen lát-e bárminemű esélyt arra, hogy a koncert után Gackttal kezet fogjunk. Nagyon szofisztikáltan közölte, hogy nem, bár, hogy őszinte legyek, nem lepett meg a dolog. Aztán egyszercsak olyan nyolc óra felé, mikor már a fél életünket eluntuk, egy angol hang dörrent keresztül a csarnokon, és máddáfákkáknak lettünk hívva, és meg nem tudnám számolni, hányszor hangzott el a „fákking” szó. Nos, mindezen nagyon szívmelengető köszöntés után tíz perccel elkezdett feltendálni a Gackt job a színpadra, mi pedig szépen hátul megálltunk. Ahonnan egyébként mindent nagyon jól láttunk, volt helyünk tombolni, és még levegőnk is volt. És elért az első sokk. Két Gackt lépett fel a színpadra. Livivel egymásra néztünk, a homlokunkon ott villogott a neonpink WéTéeF-felirat, és nem értettünk kábé majdnem semmit. Aztán kiderült, hogy a copy-Gackt egy John nevű figura, de a szerepére azóta sem voltunk képesek rájönni. Vagyis, jó egy-két számnál asszem, volt haszna, de úgy alapvetően nem vágtuk, hogy mit keres ott, és miért énekel Gackttal.
Aztán úgy a harmadik szám körül kezdtem kapni a további sokkokat. Gackt annak rendje és módja szerint lehámozta magáról először a nyakkendőjét, majd nemes egyszerűséggel letépte magáról az ujjatlan ingét és a közönségbe hajította. John drága sem cselekedett másként, és hát, öhm, mindezek után félmeztelenül leledzettek a színpadon. Hál’ Istennek megcsodálhattuk Gackt messze földön híres tánctudását is, amin persze jókat kacarásztunk, de nem gonoszságból, színtiszta szeretetből, de komolyból mondom.
Összesen körülbelül 11-12 számot játszhattak le, de ebből, ha ismertem négyet, akkor sokat mondok. Nem mintha én nem hallgatnék Gackt-ot, ismerem én a dalokat, de egyáltalán nem voltak ismerősek a dalok. Mindegy. A Vanillát azért sikerült felismernem… Atyaúristen. Teljesen pontosan éppenhogy abban a hitben voltam, hogy én most vagy agyvérzést kapok, vagy szívinfarktust, vagy simán elvérzek az orromon keresztül, esetleg mind a három egyszerre történik meg velem. Nos, a Vanilla abból állt, hogy Gackt meg John konkrétan majdnem mintaértékű ágyjelenetet mutattak be a színpadon. Simogatták egymást, elég intim testrészekre is vándoroltak ott a kezek, és hát öhm, engem olyan sokk-hullámok borítottak el, hogy egyszerűen csak álltam ott a csarnok közepén, földbe gyökerezett lábbal, mozgásra képtelenül, és majdnem szó szerint tátott szájjal bámultam fel a színpadra.
Amin majdnem elsírtam magam… Yami no shuuen angolul…(?) Hogy mi volt ebben a poén, azt még nem értjük, jelenleg vizsgálat folyik az ügyet illetően, amint használható információhoz jutunk, tájékoztatjuk az illetékeseket, szóvaltehát valójában halvány segédfogalmunk sincs, viszont az tuti, hogy iszonyatosan illúzióromboló volt.
Gackt előszeretettel szólítgatta meg a közönséget, aminek két verziója volt. Egy: My fucking fucking fucking fucking fucking fucking brothers!! Kettő: My fucking sweet sexy amazing lovely sisters!! Ezt csak úgy elmondtam, mert szerintem borzasztó mókás volt.
Aztán az utolsó szám – vagyis igazából utolsó előtti, de ne rohanjunk a történet elébe – olyan gyönyörű volt, annyira odaillett, annyira fílinges volt, ilyen „close your eyes” meg „aishiteru”, meg hasonlókkal volt teletűzdelve a dal, és hát teljesen átszellemülten csak álltunk és próbáltunk nem összeesni, merthogy addigra már kiugráltuk, kihedbengeltük és kiüvöltöttük a lelkünket. Aztán Gackt és a kísérete elhagyta a színpadot, és mindenki visítozni kezdett.
Mi meg csak pislogtunk, hogy itt egyébként amúgy szerintünk általában ilyen „anko-ru”-höz hasonló japcsi értelmetlenséget szokás üvöltözni, de sebaj. Nem is volt baj, mi négyen nagyon igényesen elkezdtük, voltak páran, akik átvették, de a tömeg nagy része továbbra is ignorált minket. Így aztán egy „A kutya fáját neki, üvöltsön az, akinek még élnek a hangszálai!” felkiáltással leguggoltunk kis időre, hogy ne ájuljunk el, mert az nem vidám. Aztán vagy tíz perc elteltével, mikor már túl voltam a döbbeneten, hogy olyan erővel tapsoltam, hogy a gyűrűm eldeformálódott és vérhólyag keletkezett mindkét tenyeremen, Gackt és kísérete újra színpadra lépett még egy szám erejéig. Hiába törtük a fejünket, sajnálatos módon fogalmunk se nincsen, hogy melyik szám lehetett az. A végén Gackt már alig állt a lábán – sorstárs – és ha John drága nem támasztja, akkor tutira felnyalja a színpadot. Olyan aranyos volt, már nem játszott, már nem a művész állt előttünk, hanem a fáradt, boldog, izzadt és mosolygós, szövegét elrontani képes Gackt, amit iszonyatosan jó volt látni. Természetes volt, emberi, és aranyos. Megígérte, hogy visszajönnek még, ha mi is itt leszünk, majd még néhány műanyag üveg talált magának gazdát a közönség soraiban, és útjaink egy ideig különváltak.
Hát mi pedig fogtuk magunkat, hátravánszorogtunk a cuccainkhoz, ellenőriztük, hogy minden megvan-e, riasztottam Sznupit, aztán kifeküdtünk. Két perccel később ránk szólt egy biztinéni, hogy takarodjunk most már igazán, mert irgumburgum. Hát hadd ne emlegessem fel, hogy mikre gondoltam abban a szent pillanatban, de természetesen kicsámpáztunk a csarnokból. Most esik le, minket egész nap üldöztek mindenhonnan… Ez is azért van, mert gázok vagyunk menőn, bár ez belső poén, szóval elnézést.
Szóval elcaplattunk a benzinkútig, ahol innivalót vettünk, és arra gondolva, hogy most már igazán mindegy a hangomnak, teljes lelki nyugalommal rágyújtottam.
Ezután már csak egy érdekes buszozgatás várt ránk Budapest éjszakákában, egy kis kockulás és fangörcs, mert az kell, és két óra alvás, ami nem volt túl kielégítő, de legalább lemondtunk a Harry Potter nézésről, pedig akkor aztán egy büdös pillanatot sem aludtam volna.
Volt egy nagyon menő tervünk is… Merthogy Csilla kint van Kínában (asszem) egy ösztöndíjnak köszönhetően, és ő a legnagyobb Gackt-fan, akivel valaha találkoztam, és szegényke, mikor megtudta, hogy Gackt akkor jön Kishazánkba, mikor ő marhára de nincsen itthon, körülbelül sírva fakadt (amúgy nem). De majdnem. Szóval azt a küldetést kaptuk Livivel, hogy raboljuk el Gacktot. Minden meg volt tervezve, de tényleg, és rajtunk kívül álló okok miatt ugrott a küldetés. A terv az volt, hogy Ruki (aki nekem nagy spanom) iderepül, bérel egy autót Budapesten, hozza magával a kloroformot meg a könnygázt, találkozunk a Symánál, Livi megkapja a könnygázt, nálunk marad a kloroform. A koncert után Ruki közli az egyik staffos bácsival, hogy ő mindenképpen szeretne beszélni Gackttal, és mivel ő ilyen ismert ember, megengedik neki, meg nekem is megengedik, hogy bemenjek vele, mert Ruki spanja vagyok. Kint Livi kiereszti a könnygázt, nagy káoszt csinál, senki nem figyel Gacktra, mi elkábítjuk, ráterítünk egy pokrócot, kivisszük a kocsiba, hazahozzuk, bezárjuk a pincébe, adunk neki egy fényképezőgépet, egy tükröt, meg twittert, és garantáltan ellenne addig, amíg Csilla hazaér. Egyetlen hiba csúszott a tökéletesen kitervelt emberrablásunkba. Ruki megérkezett Budapestre, bérelt autót, viszont nem volt GPS-e. És mivel angoltudása a béka feneke alatti gödör mélyén leledzik, nem tudta normálisan az emberek tudtára adni, hogy ő valójában hova is szeretne eljutni, valamint, ha ezt mégis sikerült elmondania, akkor a választ nem értette. Úgyhogy Ruki egészen hajnali valameddig körözött a fővárosban, majd elege lett, megállt egy parkolóban (teljesen véletlenül a Keleti közelében) és bealudt. Reggel mi pedig a Keletinél beszéltünk meg találkozót Livivel, és nem okozott nehézséget kiszúrni Rukit egy fekete Volkswagenben. Kerítettünk sofőrt, hazajöttünk, és azóta jóság van, Gackt viszont nincsen.
2011. július 25., hétfő
Shame on me
Sajnálom, hogy mostanában erőteljesen hanyagolom a blogjaimat.. ezt is, meg a fontosabbikat is. De a nyári szünet az nyári szünet, és alig vagyok itthon.
Viszont. Fontos bejelentenivalóm van (már ugye annak, aki egyáltalán még lesegeti ezt a blogot).
Van pár újságom, amik korábbi évjáratúak, de úgy döntöttem, eladom őket. A borítón szerepelnek azok a bandanevek, akik megtalálhatók az újságban. Eredeti japán újságokról van szó, jó minőségűek. Akit esetleg érdekelne a dolog, e-mailben jelezze. Ezt meg lehet tenni a 13stairs@citromail.hu címen, vagy a konsento@citromail.hu címen is.
És most az újságok:
Viszont. Fontos bejelentenivalóm van (már ugye annak, aki egyáltalán még lesegeti ezt a blogot).
Van pár újságom, amik korábbi évjáratúak, de úgy döntöttem, eladom őket. A borítón szerepelnek azok a bandanevek, akik megtalálhatók az újságban. Eredeti japán újságokról van szó, jó minőségűek. Akit esetleg érdekelne a dolog, e-mailben jelezze. Ezt meg lehet tenni a 13stairs@citromail.hu címen, vagy a konsento@citromail.hu címen is.
És most az újságok:
2011. július 6., szerda
My Sweet Black
Hazatértem a táborból, ami sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Nagyon sok mindent tanultam meg öt nap alatt, olyan gazdasági fogalmakat, amikről eddig fogalmam sem volt. Megtanultam, hogyan működik a tőzsde, milyen befektetés milyen kockázattal jár, pénzügyi fogalmakat, az egésznek a logikáját, szóval egész okos lettem xD. Na jó, ez túlzás, de okosabb lettem, mint eddig voltam.
A társaság is nagyon jó volt. Nem ismertem senkit, de szerencsére az egyik csapat nagyon nyitott volt, és sikeresen hozzájuk csapódtam, amit egyáltalán nem bántam meg. Sablonosnak tűnhet a móka és kacagás megnevezés, de valójában tényleg így volt. Nagyon sokat nevettünk, még többet hülyéskedtünk, és még többet zsibbasztottuk és rongáltuk egymást. Nem akarok elkezdeni mindenféle epizódokat leírni, mert akkor sose fejezném be ezt a bejegyzést, de voltak szép pillanatok a szállás udvarán, a parton, a Keletiben a jegypénztárnál, de még a vágányok közelében és a vonaton is xD.
Aztán hazajöttem, hétfőn pedig következhetett a bevásárlás. Huhúú, bele se akarok gondolni, mennyi pénzt kidobtunk mindenféle hülyeségre, Jézusom... O_O Felmentünk a lakásunkra, ahol megdöbbenve láttuk, hogy az erkélyre fészkelt egy galamb, és már kikeltek a fiókák, akik kis sárga pelyhesek voltak, és nagyon aranyosak *w* Nagyon szépen lerongáltuk egymást, ha lehetséges még sokkal jobban, mint eddig bármikor (több szempontból is), és nagyon jól éreztem magam. Hálás vagyok, hogy megismertem ezt a társaságot, sokat jelentenek nekem, és boldog vagyok.
Tegnap pedig folytatódott a rongálás. Még egyszer meg nem nézem azt a filmet, még a címét sem írom le, mert borzalmas. Paródiának is lehetne minősíteni, de valami félelmetes szövegek voltak benne. Kis lenyugvásképpen meglestük a Sweeney Toddot, amit én negyedszerre, Shane meg már vagy harmincötödszörre látott, de azért jó volt.
Úristen, annyira jó volt ez az elmúlt két nap. Hihetetlenül.
Na, nem fárasztom magam tovább, inkább bambulok egy kicsit, aztán lecc gó end mítelek Chirakoval.
Bájbáj.
U.I.: paradicskapaprikauborkaszalonkakóbász xD és amúgy is... két ötvenes: egy százas. x"D
2011. június 22., szerda
Livin' in a world without you
Na, vettem a fáradtságot, és írok egy kicsit a bankettről, meg hasonlókról.
A bankett egészen jól sikerült, igaz nem igazán az osztálytársaim miatt (tisztelet a kivételnek), hanem a tanároknak. Tanárokon belül is Tachinak meg Shuujinak. Tachit most már hivatalosan is tegezhetjük, olyan aranyos volt, ahogy megengedte, koccintottunk is, Shuuji meg... xD kész, őt már eddig is tegezhettük ketten.
Aztán egyik nagyon értelmes gyermek, nevezett Aho megivott fél liter sört, ami tele volt nyomva ketchuppal meg piros paprikával és kapott érte háromezer forintot. Hát, mi csak szörnyülködtünk, és vártuk, hogy mikor hányja már ki az egészet, de végül nem volt róka koma xD.
Az új hajszínem viszont sikert aratott, mindenki nagyon dicsérte, és az egyik tanár, akivel alig beszéltem öt év alatt, most egész sokat beszélgetett velem, ennek örültem. Ő már levöröskézett, meg lepiroskázott, puszta szeretetből, úgyhogy jókat nevettünk xD.
Mikor vége lett a bankettnek, elhatároztuk, hogy Hachitmitsu, Daisuke, Saki és természetesen Shuuji meg én elmegyünk valahova megünnepelni, hogy most már valóban érettek lettünk. Ekőször cigit kerestünk, mert kifogytam a munícióból, aztán beültünk az egyik kedvenc kávézónkba, ahol ezúttal nem kávét ittunk xD.
Shuuji végig unszolt, hogy igyak már valamit, igyak már valamit, mondom, hagyjál már békén, de a vége három kalinka lett, ami egyáltalán nem ütött be, pedig másra számítottam. Daisuke meg már vagy a hetedik vodkáját itta kísérő nélkül, és még csak a szemei sem csillogtak O__O Mutáns xD.
Shuuji el akart rángatni diszkóba, mondom, abszolút és teljesen esélytelen, hogy én oda betegyem a lábam, ő meg azt hitte, hogy ha többet iszok, majd rávehető leszek. Megmondtam, hogy sajnos engem nem hogy józanul, matarészegen sem lehetne elrángatni diszkóba, úgyhogy belenyugodott ezen lesújtó ténybe.
Végül olyan fél három felé mentünk Hachimitsuhoz, de a taxis eléggé bunkó volt, szó se róla.
Másnap pedig szaladtam haza rendet rakni, meg kitakarítani kábé az egész házat, mert hogy akkor meg a banda jött ottalvós akármicsodára. A banda plusz a VIP xD. Az is szép kis bulira sikeredett xD. Játszottunk egy ilyen pingponglabdás játékot, amit Shane szedett valahonnan, de nem ment annyira hű, de jól, úgyhogy ittunk inkább magunktól. Az udvaron szerencsétlenkedtünk, pizzát gyártottunk, kosaraztunk (!), eldohányoztam a fél tüdőmet, filmet néztünk, aztán bealudtunk. Mármint izé... már aki aludt xD. Megdöntöttem a rekordomat, most már hét kalinka a rekord, de jó volt, mert senki nem lett rosszul, senki nem került öntudatlan állapotba, csak nevetgéltünk, meg hülyültünk, mert abból ugye sosem elég.
Másnap reggeli túrára indultunk, aztán szembesülhettem azzal, hogy az éjjel valami elromlott a mosogatóval, mert kábé úszott a konyha O__O Aztán elkísértem a többieket, és végül Shane-nél kötöttem ki xD. Megnéztük a Ponyot! *w* Istenem, még olyan cuki filmet, komolyan..! Azóta is állandóan a Ponyo dala megy a fejemben! xD
Úgyhogy kábé ennyi történt velem. Hétfőn döglöttem, aztán Arisu szólt, hogy szedjem össze magam és menjünk játszóterezni, tegnap évzárón voltam, meg Chiyuvel, meg Naoval, ma pedig shoppingolunk elvileg Ayuval meg Naoval, aztán jövünk hozzánk nem mondom meg milyen koncert DVD-t nézni, mert mindenki megutál abban a pillanatban, ha kiderül xD.
A bankett egészen jól sikerült, igaz nem igazán az osztálytársaim miatt (tisztelet a kivételnek), hanem a tanároknak. Tanárokon belül is Tachinak meg Shuujinak. Tachit most már hivatalosan is tegezhetjük, olyan aranyos volt, ahogy megengedte, koccintottunk is, Shuuji meg... xD kész, őt már eddig is tegezhettük ketten.
Aztán egyik nagyon értelmes gyermek, nevezett Aho megivott fél liter sört, ami tele volt nyomva ketchuppal meg piros paprikával és kapott érte háromezer forintot. Hát, mi csak szörnyülködtünk, és vártuk, hogy mikor hányja már ki az egészet, de végül nem volt róka koma xD.
Az új hajszínem viszont sikert aratott, mindenki nagyon dicsérte, és az egyik tanár, akivel alig beszéltem öt év alatt, most egész sokat beszélgetett velem, ennek örültem. Ő már levöröskézett, meg lepiroskázott, puszta szeretetből, úgyhogy jókat nevettünk xD.
Mikor vége lett a bankettnek, elhatároztuk, hogy Hachitmitsu, Daisuke, Saki és természetesen Shuuji meg én elmegyünk valahova megünnepelni, hogy most már valóban érettek lettünk. Ekőször cigit kerestünk, mert kifogytam a munícióból, aztán beültünk az egyik kedvenc kávézónkba, ahol ezúttal nem kávét ittunk xD.
Shuuji végig unszolt, hogy igyak már valamit, igyak már valamit, mondom, hagyjál már békén, de a vége három kalinka lett, ami egyáltalán nem ütött be, pedig másra számítottam. Daisuke meg már vagy a hetedik vodkáját itta kísérő nélkül, és még csak a szemei sem csillogtak O__O Mutáns xD.
Shuuji el akart rángatni diszkóba, mondom, abszolút és teljesen esélytelen, hogy én oda betegyem a lábam, ő meg azt hitte, hogy ha többet iszok, majd rávehető leszek. Megmondtam, hogy sajnos engem nem hogy józanul, matarészegen sem lehetne elrángatni diszkóba, úgyhogy belenyugodott ezen lesújtó ténybe.
Végül olyan fél három felé mentünk Hachimitsuhoz, de a taxis eléggé bunkó volt, szó se róla.
Másnap pedig szaladtam haza rendet rakni, meg kitakarítani kábé az egész házat, mert hogy akkor meg a banda jött ottalvós akármicsodára. A banda plusz a VIP xD. Az is szép kis bulira sikeredett xD. Játszottunk egy ilyen pingponglabdás játékot, amit Shane szedett valahonnan, de nem ment annyira hű, de jól, úgyhogy ittunk inkább magunktól. Az udvaron szerencsétlenkedtünk, pizzát gyártottunk, kosaraztunk (!), eldohányoztam a fél tüdőmet, filmet néztünk, aztán bealudtunk. Mármint izé... már aki aludt xD. Megdöntöttem a rekordomat, most már hét kalinka a rekord, de jó volt, mert senki nem lett rosszul, senki nem került öntudatlan állapotba, csak nevetgéltünk, meg hülyültünk, mert abból ugye sosem elég.
Másnap reggeli túrára indultunk, aztán szembesülhettem azzal, hogy az éjjel valami elromlott a mosogatóval, mert kábé úszott a konyha O__O Aztán elkísértem a többieket, és végül Shane-nél kötöttem ki xD. Megnéztük a Ponyot! *w* Istenem, még olyan cuki filmet, komolyan..! Azóta is állandóan a Ponyo dala megy a fejemben! xD
Úgyhogy kábé ennyi történt velem. Hétfőn döglöttem, aztán Arisu szólt, hogy szedjem össze magam és menjünk játszóterezni, tegnap évzárón voltam, meg Chiyuvel, meg Naoval, ma pedig shoppingolunk elvileg Ayuval meg Naoval, aztán jövünk hozzánk nem mondom meg milyen koncert DVD-t nézni, mert mindenki megutál abban a pillanatban, ha kiderül xD.
2011. június 17., péntek
Gott ist ein Popstar
Hát, kövezzetek meg, de szerintem van némi igazság ebben a dalban.
Oomph! - Gott ist ein Popstar
Vater unser im Himmel
Mi Atyánk, ki vagy a Mennyekben
Geheiligt werde Dein Name,
Szenteltessék meg a Te neved
Dein Reich komme,
Jöjjön el a Te országod
Dein Wille geschehe,
Legyen meg a Te akaratod
Wie im Himmel
Amint a Mennyben,
So auch auf Erden.
Úgy a Földön is.
Und vergib uns unsere Schuld
És bocsásd meg a mi vétkeinket
Und führe uns nicht in Versuchung
És ne vígy minket kísértésbe
Sondern erlöse uns von all den Bösen
De szabadíts meg a gonosztól.
Ich geb euch Liebe
Szeretetet adok nektek
Ich geb euch Hoffnung
Reményt adok nektek
Doch nur zum Schein
De csak látszatból
denn die Massen wollen betrogen sein
mert a tömegek akarják, hogy át legyenek verve
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Und die Show geht los!
És elkezdődik a show!
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Der Applaus ist groß
Nagy a tapsvihar
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Ihm gehört die Welt
Övé a világ
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Bis der Vorhang fällt
Míg le nem hull a függöny
Vater unser im Himmel
Mi Atyánk, ki vagy a Mennyekben
Geheiligt werde die Lüge,
Szenteltessenek meg a hazugságok
Mein Fleisch verkomme
Vesszen el a húsom
Mein Wille geschehe,
Legyen meg az én akaratom
Und den im Himmel
És a Mennyet
gib uns auf Erden
add meg nekünk a Földön
Und vergib uns unsere Gier
És bocsásd meg a mi mohóságunk
Drum führe uns jetzt in Versuchung
Ezért vígy most minket kísértésbe
Und dann erlöse uns von all den Bösen
És utána szabadíts meg a gonosztól
Ich geb euch Liebe
Szeretetet adok nektek
Ich geb euch Hoffnung
Reményt adok nektek
Doch nur zum Schein
De csak látszatból
Denn die Massen wollen betrogen sein
Mert a tömegek akarják, hogy át legyenek verve
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Und die Show geht los!
És elkezdődik a show!
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Der Applaus ist groß
Nagy a tapsvihar
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Ihm gehört die Welt
Övé a világ
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Bis der Vorhang fällt
Míg le nem hull a függöny
Wir sind so glücklich
Olyan boldogok vagyunk
Wir lieben alle den Schein
Mind szeretjük a látszatot
Die Welt ist göttlich
A világ isteni
Wir sind gemeinsam allein
Együtt vagyunk magányosak
Wir sind so glücklich
Olyan boldogok vagyunk
Drum reiht euch alle mit ein
Ezért álljatok be a sorba
Die Welt ist göttlich
A világ isteni
Die Lüge wird euch befreien
A hazugságok megszabadítanak titeket
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Und die Show geht los!
És elkezdődik a show!
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Der Applaus ist groß
Nagy a tapsvihar
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Ihm gehört die Welt
Övé a világ
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Bis der Vorhang fällt
Míg le nem hull a függöny
Hát, én személy szerint imádom ezt a számot. Zseniálisan beteg együttes ez az oomph.
Oomph! - Gott ist ein Popstar
Vater unser im Himmel
Mi Atyánk, ki vagy a Mennyekben
Geheiligt werde Dein Name,
Szenteltessék meg a Te neved
Dein Reich komme,
Jöjjön el a Te országod
Dein Wille geschehe,
Legyen meg a Te akaratod
Wie im Himmel
Amint a Mennyben,
So auch auf Erden.
Úgy a Földön is.
Und vergib uns unsere Schuld
És bocsásd meg a mi vétkeinket
Und führe uns nicht in Versuchung
És ne vígy minket kísértésbe
Sondern erlöse uns von all den Bösen
De szabadíts meg a gonosztól.
Ich geb euch Liebe
Szeretetet adok nektek
Ich geb euch Hoffnung
Reményt adok nektek
Doch nur zum Schein
De csak látszatból
denn die Massen wollen betrogen sein
mert a tömegek akarják, hogy át legyenek verve
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Und die Show geht los!
És elkezdődik a show!
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Der Applaus ist groß
Nagy a tapsvihar
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Ihm gehört die Welt
Övé a világ
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Bis der Vorhang fällt
Míg le nem hull a függöny
Vater unser im Himmel
Mi Atyánk, ki vagy a Mennyekben
Geheiligt werde die Lüge,
Szenteltessenek meg a hazugságok
Mein Fleisch verkomme
Vesszen el a húsom
Mein Wille geschehe,
Legyen meg az én akaratom
Und den im Himmel
És a Mennyet
gib uns auf Erden
add meg nekünk a Földön
Und vergib uns unsere Gier
És bocsásd meg a mi mohóságunk
Drum führe uns jetzt in Versuchung
Ezért vígy most minket kísértésbe
Und dann erlöse uns von all den Bösen
És utána szabadíts meg a gonosztól
Ich geb euch Liebe
Szeretetet adok nektek
Ich geb euch Hoffnung
Reményt adok nektek
Doch nur zum Schein
De csak látszatból
Denn die Massen wollen betrogen sein
Mert a tömegek akarják, hogy át legyenek verve
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Und die Show geht los!
És elkezdődik a show!
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Der Applaus ist groß
Nagy a tapsvihar
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Ihm gehört die Welt
Övé a világ
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Bis der Vorhang fällt
Míg le nem hull a függöny
Wir sind so glücklich
Olyan boldogok vagyunk
Wir lieben alle den Schein
Mind szeretjük a látszatot
Die Welt ist göttlich
A világ isteni
Wir sind gemeinsam allein
Együtt vagyunk magányosak
Wir sind so glücklich
Olyan boldogok vagyunk
Drum reiht euch alle mit ein
Ezért álljatok be a sorba
Die Welt ist göttlich
A világ isteni
Die Lüge wird euch befreien
A hazugságok megszabadítanak titeket
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Und die Show geht los!
És elkezdődik a show!
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Der Applaus ist groß
Nagy a tapsvihar
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Ihm gehört die Welt
Övé a világ
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Bis der Vorhang fällt
Míg le nem hull a függöny
Hát, én személy szerint imádom ezt a számot. Zseniálisan beteg együttes ez az oomph.
Orange dream
A cím nem véletlen. Tegnap végre annyi könyörgés és megpróbáltatás után befestettem a hajam!! \(^O^)/
![]()
Méghozzá ilyen répafej lettem xD. De azt mondták tegnap többen is, hogy jobban áll, mint az eredeti, szóval asszem, megnyugodtam.
Voltam bent a suliban, beszéltem a tanárokkal, nagyon jó volt, vártam Hachimitsut, hogy ő is kész legyen végre az érettségivel, de jókat húzott. Magyarból Kosztolányi - Édes Anna, nyelvtanból a mondattant, töriből az első ipari forradalmat, a civilt meg már elfelejtettem, de azt is tudta, szóval megkönnyebbülés van, döglés és semmittevés xD.
Aztán az volt a terv, hogy veszek valami ruhát a bankettre, de vagy egy óra elment a hajfestésre, szóval már semmi kedvem nem volt még ruha után is kajtatni. Szóval csak szimplán kávéztunk, ami nagyon jó volt, és kénytelen voltam Hachimitsuval cipőt cserélni, mert szegény már nagyon nem bírta a magassarkút, úgyhogy megszántam, és odaadtam neki a tornacsukámat.
Aztán mentem Ayuékhoz, ami elég érdekessé tette a napomat xD. Ayu cigizett, de jaj... rosszul fogta meg xD eldöntöttük, hogy ez lesz a banda védjegye, hogy így fogunk mostantól dohányozni xD. Aztán betoppant Nao, és meghozta a maradék vodkát, amit a múltkor meghagytunk, és Ayu, FF meg Nao kizártak minket, úgyhogy egy kis almalével megittuk a vodkát Shane-nel xD. Nem volt már sok, nem is ütött, de utána szaladtunk gyorsan headbangelni egy sort a Headache man-re. Ez már ilyen bevett szokás lesz, komolyan, hogy ha iszunk, akkor utána tuti headbang xD. Vagy cigi. De az egyik biztos.
Nagyon jó volt, köszönöm, Ayu, hogy elhívtál minket, nagyon feldobta a napomat, köszönöm, köszönöm!! ^^
Ma pedig megyek egyik rokonom diplomaosztójára, aztán pedig irány a bankett xD.
Holnap pedig... jajaj xD Banda-buli lesz xD Jhájj, nem is tudom, mire számítsak, de hogy semmi jóra, az biztos xD
Hát, egyelőre ennyi, megyek, festek valami szépet *v*
Voltam bent a suliban, beszéltem a tanárokkal, nagyon jó volt, vártam Hachimitsut, hogy ő is kész legyen végre az érettségivel, de jókat húzott. Magyarból Kosztolányi - Édes Anna, nyelvtanból a mondattant, töriből az első ipari forradalmat, a civilt meg már elfelejtettem, de azt is tudta, szóval megkönnyebbülés van, döglés és semmittevés xD.
Aztán az volt a terv, hogy veszek valami ruhát a bankettre, de vagy egy óra elment a hajfestésre, szóval már semmi kedvem nem volt még ruha után is kajtatni. Szóval csak szimplán kávéztunk, ami nagyon jó volt, és kénytelen voltam Hachimitsuval cipőt cserélni, mert szegény már nagyon nem bírta a magassarkút, úgyhogy megszántam, és odaadtam neki a tornacsukámat.
Aztán mentem Ayuékhoz, ami elég érdekessé tette a napomat xD. Ayu cigizett, de jaj... rosszul fogta meg xD eldöntöttük, hogy ez lesz a banda védjegye, hogy így fogunk mostantól dohányozni xD. Aztán betoppant Nao, és meghozta a maradék vodkát, amit a múltkor meghagytunk, és Ayu, FF meg Nao kizártak minket, úgyhogy egy kis almalével megittuk a vodkát Shane-nel xD. Nem volt már sok, nem is ütött, de utána szaladtunk gyorsan headbangelni egy sort a Headache man-re. Ez már ilyen bevett szokás lesz, komolyan, hogy ha iszunk, akkor utána tuti headbang xD. Vagy cigi. De az egyik biztos.
Nagyon jó volt, köszönöm, Ayu, hogy elhívtál minket, nagyon feldobta a napomat, köszönöm, köszönöm!! ^^
Ma pedig megyek egyik rokonom diplomaosztójára, aztán pedig irány a bankett xD.
Holnap pedig... jajaj xD Banda-buli lesz xD Jhájj, nem is tudom, mire számítsak, de hogy semmi jóra, az biztos xD
Hát, egyelőre ennyi, megyek, festek valami szépet *v*
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)