Mint a fagyott erdő.
Sötét, halott, néma, fagyott erdő.
És benne a kiutat kereső valaki. Véletlenszerű lábnyomokat követve halad kijutást remélve, de nem találja. Mindig visszakerül az eredeti ponthoz. Körbeveszi a hideg, a dermesztő, zsibbasztó hideg és nem tehet semmit.
Tehetetlen.
Hiába néz körbe, hiába töri lázasan a fejét, hiába próbál közelebb kerülni az Élet Forrásához. Csak tehetetlenül áll és néz.
Szenved.
Nem jobban, mint a Forrás. Valójában, sokkal kevésbé. De a Forrás, az Élet szenvedése elég indokot ad neki a kínhoz. Elég csak a szemeit felidéznie, és újra könnyekbe fullad a táj.
Egyedül, messze, önmarcangolás közepette próbál cselekedni, de megbukik. Mint már annyi minden másban. De ez fáj a legjobban. Ez beletép a szívébe, és a bűntudat karmai szaggatják.
Vérnyomok a hóban. Már járt erre.
Az égre emeli a tekintetét. Az acélszürke, közömbös, semmitmondó égre, és térde rogyva remél. Remél és szeret.
Szeret, hogy az Élet remélhessen, és remél az Életért. Reméli, hogy a tehetetlenség bénító béklyójából ki tud törni azzal, hogy szeret. Hogy minden szívdobbanása az Életé. Minden hasznavehetetlen gondolata, és nehézkesen elsuttogott mondata jelent valamit.
Aztán vár.
Várja, hogy megtörjön a fagy.
A fagy utáni olvadással az Élet közelébe kerülhessen és sose hagyja el többé.
Szia Riku!
VálaszTörlésAnnak ellenére, hogy milyen rövid kis történet lett ez, azt érzem nagyon megkapó. Furcsa volt, mert már az első mondatnál az agyam kikapcsolt, és nem gondolkodtam a történeten, egyszerűen csak befogadtam, sőt, sokkal inkább hagytam, hogy ő maga fogadjon be engem, és már nem is voltam kívülálló. Ritkán fordul elő ilyesmi, annak ellenére, hogy sokat olvasok - ez persze nem azt jelenti, hogy semmit sem tudok élvezni, inkább azt, hogy keveset tudok így élvezni. Az a tapasztalatom, hogy a nyers, sebtében, és indulatban készült történetek szinte mindig azonnali, és biztos hatást gyakorolnak. Időnként akkor is, hogyha az olvasó nem érti a lényeget. Őszintén? A történet gyönyörű lett. És igazán megleptél azzal, hogy a vége nem lett olyan ironikus, ami Rád jellemző. Valójában ettől egy picit megkönnyebbültem - nem biztos, hogy most jó lett volna, hogyha magamba zuhanok ^^. Sok minden eszembe jutott, hogy miért készült ez ilyenné, végül is arra jutottam, hogy jót tett Neked, hogy beismerted, hogy bizonyos dolgokat nem kell, vagy mindenképp nehéz erőltetni - gondolok itt az iskoládra, tulajdonképpen én elejétől fogva nem értettem igazán, hogy miért reálra mentél... Egy történet mindig az író adott állapotának, legjobb esetben pedig a lelkének egy darabja, és bár nem ismerlek, úgy érzem, ez a történet igazán Téged fejez ki. Valahogy olyan őszinte...
Köszönöm, hogy olvashattam! :) *már megint túl sokat írt... (^^")>* Tényleg remélem, hogy sikerül elérned a céljaidat!
Dante
Szia Riku, megint én x)!
VálaszTörlésNormális esetben a saját blogomban köszöngetnék, de mivel megint kifejezetten a történethez (is) akarok hozzászólni, úgy gondoltam ide alkalmasabb írnom. ^-^ Elolvastam a megjegyzésed, majd a történeted, és teljesen új megvilágításba kerültek a dolgok! Igazából ennek nem kellene meglepnie, de ez most valahogy mégis... nem is tudom kifejezni. Más lett a kép úgy, hogy közben ugyanolyan maradt. És nem csak azért, mert elmondtad, hogy valójában miről szól, bár nagyrészt ez változtatta meg az érzéseimet. :)(Ezt, egy igazán szép dolognak tartom az irodalomban, hogy mindenkinek és mindig mást mondd el, mutat meg.) A hideg és a vele járó dolgok egészen kedves dolgok nekem, így sokkal könnyebben fogadom be azokat a történeteket, amikben ez jelen van. De mint mondtam, most még ez is megváltozott, és igazából ezt furcsállom igazán. Nem állok neki ecsetelgetni, hogy mire, miképp jöttem rá, mert csak foglalnám itt a helyet ^^, minden esetre nagyon tetszik, hogy a helyszín hideg, de a történések melegek. Talán ez volt az, ami még átformálta a "kilátást". A másik dolog, amit mondani szeretnék, ami egyszerre furcsa, de valójában egyáltalán olyan lényeges, hogy miután elolvastam a "mesét" Veled álmodtam. Már sajnos nem emlékszem, hogy mi volt az... De valami komoly dologról beszélgettünk. Lehet, hogy ez csak nekem furcsa, ugyanis nem szoktam emlékezni az álmaimra, de ez most roppantmód megragadt bennem. :)
Én is köszönöm, hogy írtál nekem! *visszahajol* Valójában egyáltalán nem számítottam rá (és most sem azért írok, mert hogy akkor mindenképp válaszolsz - kérlek ne hidd ezt ^^ -), csak ezt tényleg szerettem volna még elmondani. Valamint azt se hidd, hogy nem olvasgatom azokat amiket megosztasz itt velünk. Tény, kevesebbet írogatok Neked, mint régebben, de ugyanúgy olvasok mindent! :) Ami pedig a hétfő reggeleket illeti... nem szeretem őket xD. De ezt elégszer ki szoktam fejteni, örülök, hogy legalább valaki megmosolyogja a dilimet. x)
További szép napot/hetet!