I hate feeling like this. I'm so tired of trying to fight this.. I'm asleep and all I dream of is waking to you.
Már le sem írom inkább, hogy mi történt.
Néha eszembe jut, hogy csak én vagyok ilyen béna? Csak velem történik ennyi szarság összesűrítve, felturbózva, masszív intenzitással?
Nyilván nem.
De attól még nem érzem magam jobban.
Jó lenne csak leülni, benyomni valami zenét, és bőgni.
Nem jönnek a könnyek, a szemeim kiszáradtak.
Meg sem lepődnék, ha a holnapommal is lenne valami gubanc. Valami embertelen csavar, amire nem vagyok felkészülve.
Elönt az idegenség érzése. Egyre többször, egyre fojtogatóbban, egyre magasabban betemetve.
Semmi sem ismerős, minden rideg, és üvöltik a falak, hogy nem vagyok ide való. Idegen vagyok.
Valami olyasmit követve kerültem ide, amihez alapvetően semmi közöm, de ugye a szükség nagy úr.
Azt érzem, hogy kegyetlenül hülye vagyok. Elhitetik velem. Elhiszem. Egyre könnyebben.
Pedig tudom, hogy nem. És mégis... miért kell nekem olyasmivel foglalkoznom, ami nem érdekel? Amihez nincsen tehetségem? Amit a legkevésbé sem élvezek?
Egy ígéretes jövőért? Biztos állásért? A PÉNZÉRT?!
Leszarom. Mindet.
Tudom, hogy mit élveznék igazán. Mi az ami megmozgatná a kreativitásomat, aminek a kihívását magam miatt akarnám teljesíteni, nem azért, mert ezt várják tőlem. Ahol nem a kettesért kkéne küzdenem...
De hát.. van ilyen. Beleugrottam a szarba, és nehezen fogok belőle kimászni, azt hiszem.
Valójában agonizálás helyett tanulhatnék is. De elegem van. Nincs kedvem. Nincs energiám. Motivációm. Célom. Az akaraterőm úgy mállik semmivé napról napra mint a vízbe ejtett papír.
Vége az önsajnálatnak, fel lehet lélegezni.
És remélem, ma végre nem rémálmom lesz.
És remélem, ma már végre csörögni fog az a kurva telefon.
És remélem, ma már végre normális napom lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése