Yume no michishirube

Álmokról lesz szó.

Valamelyik nap azt álmodtam, hogy egy brit iskola diákja voltam, szigorú, magánsuli, emg minden, egyenruhával, satöbbivel együtt. Épp mentem suliba, de ellenérzésem volt ezzel kapcsolatban, mert tudtam, hogy engem ott kábé senki nem szeret a kinézetem, meg a furcsaságom miatt. Álmomban pink volt a hajam. Aztán ahogy mentem, eszembe jutott, hogy nagy ívben le kéne tojnom, hogy ki mit gondol rólam, és ez erőt adott, úgy léptem be a kapun, hogy kihúztam magam, nem érdekel senki, és mindenki furán bámult rám, kikerültek, nem értették, mi ez a hirtelen változás a kisugárzásomban. Egy padon ült az igazgatónő az iskola parkjában és ugyanaz a személy volt, aki a középiskolás igazgatónőm, akit nagyon szeretek. (Valójában nem tudom, hogy ő miért szeret engem. Sokan félnek tőle, meg szigorúnak tartják, de hihetetlenül aranyos és segítőkész nő. Olyan valódi angol egyébként, mármint viselkedésben, meg beszédben. És nagyon konzervatív, ennek ellenére különösen odafigyelt rám mindig, pedig elég hajmeresztő ruhákat húztam magamra középiskolában. Lényeg, hogy nagyon tisztelem és szeretem, és ő is bír engem). És ő volt az egyetlen, aki rám mosolygott, és integetett. Aztán bementem egy terembe, ahol ppt-t vetítve magyarázott a tanár, és a terem végében ott állt Aiji meg Maya. Látták, hogy megérkeztem, Maya rám nézett, és megkérdezte, nem megyünk-e ki egy cigire (holott ő nem is dohányzik x"D), én meg mondtam, hogy rendben. Kimentünk, és nagyon jót beszélgettünk (a tartalmát már elfelejtettem), de arra emlékszem, hogy jó hangulat volt, és kellemes volt a beszélgetés.
Ez az egyik álmom, ami mostanában megmaradt, és örültem neki, hogy tudtam japánul beszélni.

A másik álmom ma volt. Vagyis ma éjjel, de.. na mindegy, értsétek jól xD
Valami másik országban, vagy inkább birodalomban voltunk, és ott voltak a szüleim is. Tudtam, hogy nemsokára ide is elér a háború, és harcolnunk kell, de féltem, mert tudtam, hogy nincs esélyünk a túlélésre. Aztán elgondolkodtam. Eszembe jutott, hogy fogalmam sincs, hogyan kerültem ide, és rájöttem, hogy ez csak egy álom. Anyához fordultam, és mondtam neki, hogy ez egy álom, gondolkozzon csak el, az Eredetben is megmondta DiCaprio, hogy miről lehet rájönni, hogy álmodsz. Anya nem hitt nekem, én pedig el akartam kezdeni kiabálni, hogy ez csak egy álom, és úgy alakíthatjuk, ahogy akarjuk, de elment a hangom, elcsuklott, és csak suttogni tudtam. Borzasztó volt.
Ennyi a lényege az álomnak. Rájöttem, hogy álmodok, de nem tudtam irányítani, mert ahhoz már nem volt elég lélekjelenlétem, de akkor is fejlődésnek könyveltem el a dolgot.

Holnap kezdődik az előkészítő, és már nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lesz, hogy fog menni, mit követelnek majd ott tőlem.. Félek is, de remélem menni fog.