Amúgy nem temetem magam. Még xD
Szóval ma van az utolsó német emelt érettségim, és remélem, jól sikerül. Bár a felsőfok óta nem sokat tettem azért a szép nyelvért, de na. Csak nem felejtettem még el németül február óta(?). Mindegy.
Azon gondolkodtam mostanában, hogy miért van az, hogy az ilyen Japán-szerető emberek közül jópáran vagy a felhasználónevükben vagy az e-mailcímükben a saját (kitalált) nevük mögé odabiggyesztenek egy chan-t. Régen ismertem valakit, aki még azzal sem volt tisztában, hogy egyáltalán "csán-nak", vagy "csen-nek" kell kiolvasni. Ő az angol kiejtésből indult ki, de hát azért az animékben is hallani szerintem, hogy mindenki, akit csánoznak, az csán és nem csen. Na, de. Visszatérve gondolataim útjára. Miért teszik ki a saját nevük mögé a chant? Elvileg a chan egy olyan kedveskedő megszólítás, amire nem sok embernek van jogosultsága (mittudomén: szüleidnek, barátaidnak, egy-két tanárnak, aki szeret, de ők úgysem fognak az egész osztály előtt úgy szólítani), és kétségkívül vannak olyan japán lányok, aki egyes szám harmadik személyben beszélnek magukról, de még ők sem csánozzák le saját magukat. Mondjuk, én azt se értettem soha, de van, aki szerint aranyos, ha úgy beszél egy tizenhat-tizenhét éves lány, mint egy ötéves (Shouko elment a suliba, Shouko úgy gondolja, ez nagyon szép, satöbbi).
A másik problémám olyankor szokott lenni, mikor elkezdik magyarázgatni fanficeknél, meg mittudoménhol, hogy egy-egy megszólítást milyen funkcióban kell használni. Olyan orbitális hülyeségeket szoktam olvasni, hogy csodálkozom, hogy az ég nem szakadt még rájuk. Hogy eloszlassam a kétségeket, és minden egyéb zavaró tényezőt, leírom az én verzióimat. Lehet nem hinni nekem, de azt hiszem, négy év japántanulás plusz ebből egy kint töltött év biztos alapot adhat nekem. Az öcsém se hitte el, hogy a Narutoban Neji nevét nem "neji-nek", hanem valójában "nedzsi-nek" kell ejteni. Mert ugye a japánban nem létezik "ji" szótag (mármint értitek, amit tényleg jének kell ejteni). Ha a jetix neji-nek mondta, akkor én ne pofázzak japán felsőfokúval xD.
Szóval a megszólítások...
san (szán): a leggyakoribb, amit használnak, az idősebbeket san megszólítással illetik, az ismeretleneket automatikusan. Tehát ha mondjuk egy veled egykorúval találkozol először, és még nem ismeritek egymást, általában formálisan beszéltek, és san-ozzátok egymást. Aztán jöhet a tegeződés, de egy darabig tartjuk a formaságokat. Nem egyszer voltam fültanúja ilyennek. Fiatalabbakat nem szoktak san-ozni, kivéve suliban, ha a tanár megszólít valakit. Tiszteletteljes megszólítás, de nem olyan leborulokelőtted-verzió.
sama (számá): ööö, van ugye kami sama, aki az Isten, de rajta és Gackt-on kívül nem nagyon szólítanak meg mást sama-val.
kun: fiúk között nem jellemző, vagyis nem igazán tudom (mivel ugye lányiskolába jártam), a fiúk nagyon csúnya nyelven (értsd: baromira nem formálisan) beszélnek egymással, inkább a lányok szokták a fiúkat kunnal megszólítani, a tanárok a fiú tanulókat, fiatalabb munkatársakat, sőt, ha munkáról van szó, még nőket is kunoznak néhol. Leggyakrabban vezetéknév + kun a képlet.
chan: kisgyerekeket chanozunk, barátnőket, akár anyut, aput, mi az osztályfőnökünket is chanoztuk (persze csak, ha nem hallotta), egy lány fiút channak szerintem az életben nem szólít, én legalábbis nem hallottam, és szerintem bizarr.
chama: nem sokszor halottam, inkább csak tanártól, a chan és a sama összekeverése, ilyen csipkelődő, kedveskedő megszólítás, mintha azt mondanánk magyarul, hogy kisasszony, vagy ilyesmi. Nem rossz szándékkal csipkelődő megszólítás.
Ennyi van, nem?
Na, mindegy, én leírtam, amiket gondoltam, aki okul belőle, okul, aki nem, az nem. Még egyszer elmondom: lehet nekem nem hinni. Alkotmányos joga mindenkinek (vagy már nem?), hogy azt csináljon szabadon, amit akar.
Na bájbáj, vár a német
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése