People error

Ehhez a bejegyzésemhez mindössze annyit szeretnék elöljáróban mondani, hogy: Akinek nem inge, ne vegye magára.

Néhány internetes oldalnak és egyéb forrásoknak köszönhetően egyre többször tapasztalom azt, hogy a saját korosztályom legalább harmadát és tőlem fiatalabbak nagy részét pofán vágnám. Ez az érzés egyre jobban kezd elhatalmasodni rajtam újabban. Hogy miért? Nagyon-nagyon egyszerű.
A fiatalság züllik. Ezt azoknak mondom, akik számára ez még nem lenne nyilvánvaló. Ebben az országban minden tizenpárévesnek világfájdalma van, az életük szar, senki nem érti meg őket, és egyébként is. Szerintem a világ nem szar, mivel mindenki a saját maga világát teremti meg, abból gazdálkodva, ahova születik. Jelen esetben ugye kishazánkról van szó.
Undorító, ahogy a média befolyásol egész társadalmi csoportokat, elhitetve a fiatalokkal, hogy még tinédzserként már felnőttnek kell lenniük, a sok torz példaképnek nem nevezhető, celebnek csúfolt, kifordított bálvány, akik rossz példák tömkelegét zúdítják a fiatalokra, nem érdemli meg, hogy ott legyen, ahol van. Hiába van valakinek szép hangja, ha drogfüggő, és az újságok tele vannak a drogbotrányaival, azt el kell tiltani közszerepléstől.
A lányok minél nőiesebbek akarnak lenni, és ezt úgy akarják elérni, hogy kidobják a mellüket, meg még amijük ugye van nekik, hat kilónyi vakolatot kennek magukra, és mikor szembe jön velem egy kilencedikes, csak azért vagyok biztos benne, hogy nem idősebb nálam, mert mi vagyunk a végzősök között is a legidősebbek (13. évfolyam). A lányok eldobják maguktól a női büszkeség és tartás fogalmát (nem hiszem el, nagyanyám dobálózott ilyen szavakkal xD), szemérmetlenek, hányásig isznak (mondjuk a fiúk is, de róluk később), bulizni járnak olyan helyekre, ahol semmi keresnivalójuk nem lenne. Nem értem. Mikor én tizenöt éves voltam, kijártam a közeli játszótérre, hogy a többiekkel focizzak meg sétáljak, meg fagyizzak. Nem azt mondom, hogy ne diszkózzon senki, mert az főbenjáró bűn, dehogy az. De ne a tizenöt-tizenhat évesekkel legyen már tele egy olyan szórakozóhely, ahova tizennyolc év alatt be se lehetne menni. Táncolni jó, mert levezetheted a feszültséget, inni is lehet mértékletesen (nem önkívületi állapotig ugyebár), ismerkedni is lehet, mert arra is való egy szórakozóhely, de lehet ezt normálisan is tenni, könyörgöm. Nem fontos azonnal minden jóképű hávécsé ágyába beleesni, pláne úgy, hogy másnap szedegeted össze az emlékfoszlányaidat. Vagy ne adj Isten, detoxban ébredsz.
A fiúk meg ugyanilyenek, csak őket nem kurvázzák le, ha életükben több, mint két csajjal lefeküdtek.
Továbbá. Tegnap beszélgettem filozófiatanárommal, mert ő jófej, és mesélte, hogy nagyon ki van borulva a tizenegyedikesek miatt. Mert egyszerűen képtelenség nekik órát tartani. Provokálják, megalázzák, visszapofáznak neki, és azért cseszegetik, mert iskolán kívül párttag a nemmondommegmelyikpártban. Nade. Az iskola falain belül sosem politizál, nem erőlteti ránk a saját nézőpontját, sosem tett egyetlen politikára vonatkozó megjegyzést sem. Tisztességes ember, felesége van, normális világnézete, csakhát manapság a normálist nézik hülyének. A gyerekek olyan sok mindent megengednek maguknak, amihez semmi, de az égvilágon semmi joguk nem lenne. Nesze neked fene nagy liberalizmus meg individualizmus. Ez az, ami Ámerikából, a szabadság országából begyűrűzik Európába, és csak lesünk, mikor a másodikon gyerekek már a hetedikes lányok fenekét csapkodják.
A tisztelet, mint fogalom kezd eltűnni, és szerintem a tisztelet nagyon sok emberi kapcsolat alapja. Vegyünk egy nagyon egyszerű példát. Ha én mondjuk olyan rendes vk-s cuccba öltözve kivonulok az utcára, mert mondjuk barátokkal találkozok, akkor minden második/harmadik ember kiröhög és/vagy beszól. Adjuk már meg egymásnak a tiszteletet. Én sem röhögöm szembe a narancssárga bőrű, húszcentis műkörömmel riszáló plázapicsákat, mert tiszteletben tartom, hogy ők ilyenek. Vagy, ha hülyének is nézünk valakit, az a valaki biztos nem kíváncsi a mi véleményünkre, így aztán vegyük a fáradtságot, és tartsuk meg magunknak, amit gondolunk.
Ezen kívül (ez már a Japán-fanok társadalmi rétegére vonatkozik), nagyon utálom, mikor valaki leribancoz/lekurváz egy japán zenészt. Példa, amit hallottam: "Uruha olyan egy ribanc, de én úgy szereteeeem!". Egy: akit szeretsz, azt nem ribancozod csak úgy. Legalábbis szerintem ez nem normális, de lehet hogy megint én vagyok a hülye és a maradi. Kettő: Van fogalma ennek a kislánynak, hogy Uruhának mennyi munkája, mennyi álmatlan éjszakája, mennyi megfeszített energiája van minden egyes számban? Ezek az emberek délelőtt tíztől este tizenegyig-éjfélig dolgoznak, hazamennek, otthon hajnal ötig-hatig folytatják a munkát, aztán alszanak, és kezdődik elölről minden. Hogy a turnés időbeosztásukról inkább ne is beszéljek. Van fogalmatok arról, hogy mennyire igyekeznek, hogy igényes dalokat készítsenek? Ezeket az embereket tisztelni kell, és aki leribancozza őket, az nem ismeri rendesen az együttest (akkor minek beszél róluk?!), és semmi, de semmi joga nincs őket hallgatni. Három: a japánok kifejezetten hálás nép, hálásak a rajongóknak, törődnek velük, nekik alkotnak, értünk dolgoznak olyan keményen. Egy olyan embert ócsárolni, aki ennyit tesz értünk, kritikán aluli.

Egy szó, mint száz: Tisztelni kell az embertársaidat. Nem biztos, hogy visszakapod a tiszteletet, de Te biztos, hogy jobban fogod érezni magad.
És nem a világot kell szidni, hogy milyen szar (habár tényleg lenne mit javítani rajta), hanem meg kell próbálni úgy élni az életedet, hogy elérd az álmaidat, hogy meg tudd valósítani, amit szeretnél.

Csak ennyit akartam mondani, azt hiszem.