Tragedy

Lefordítottam a Ryoga-interjút, és szívből sajnálom, hogy ennyi ideig húztam-nyúztam, de kedden a szerdai töri (ismétléses) dogára tanultam (írtam is, hál' Istennek -.-;), tegnap pedig az életben maradásért küzdöttem. Még a múlt héten megfáztam, és tegnap tetőzött a betegség, és azt hittem egyszerre fog felrobbanni a fejem, a torkom, meg az arcom. Ez egyébként hihetetlen, hogy nekem rendszeres időközönként, szerdán mélypontjaim vannak...
A fordítás egyébként nem volt olyan vészes, mint amilyenre számítottam. Szóval, Ryoga egyszerűen beszél. Volt vagy öt ismeretlen szó az egészben, és ezt sikerélményként könyveltem el. Annak ellenére, hogy már majdnem két éve hazajöttem, nem felejtettem sok mindent (legalábbis úgy tűnik), és nem tudom, minek köszönhető ez, de iszonyatosan hálás vagyok annak a valaminek.

Iskola. Osztályfőnököm volt olyan szíves ma, és lediktálta, hogyan kell érvelő fogalmazást írni. Csak hát, hogy is mondjam.. már írtunk eddig hármat. De végre megtudtuk, hogy hogyan kellene szakszerűen felépíteni egy ilyen dolgot.

Aztán. Megjelent hivatalosan is az Anmonaito by Pura, úgyhogy a Kenken által betwittelt linkről meg is néztem a Thirteenth Friday-t. Elvont és imádom. A Purát nem lehet nem szeretni.
Újdonságokról jut eszembe, május huszonöt, VORTEX! És megint Rukival álmodtam. Láttam a VORTEX szövegét, de semmire nem emlékszem belőle (T__________T) Ha megjegyeztem volna valamit, lecsekkolhatnám, hogy tényleg megálmodtam-e xD. Mindegy.

Holnap matek-kisérettségi, és annyira utálom, hogy az szavakkal kifejezhetetlen. De azért ma még megyek matekra.

Tegnap megmutatta Aba a tablónkat, és esős. Eső van rajta, a színei pedig lehangolóak. Ránézek és elmegy tőle az életkedvem. De az osztályból huszonketten megszavazták (harminchatból), úgyhogy az lesz. Aikának sem tetszett, ő próbálta nagyon mondani, hogy legyen élénkebb, meg Arisu is, de hát le lettünk szavazva, úgyhogy lényegében mindegy.

Valamiről akartam még írni, de elfelejetettem. Lehet, hogy csak annyit, hogy szeretem Takeru blogbejegyzéseit.

Ami most megríkatott -> Geboren um zu leben

Ezt most muszáj vagyok azonnal leírni, mert eszméletlen. Német zene-rajongó is vagyok egyébként. Csak úgy mellékesen megjegyezném.
Szóval, anya mutatott egy dalt, Unheilig-tól a Geboren um zu leben. Anya holnap ezzel fogja gyakoroltatni a kölykökkel a suliban az um...zu+infinitiv-et xD, de nem ez a lényeg. A lényeg a dal szövege. Csak a magyar fordítása, de íme:

Nehezemre esik nélküled élni, mindig minden nap teljesíteni.
Sokszor gondolok arra, milyenek voltak azok a szép napok, melyek elmúltak.
Elképzelem, ahogy mellettem állsz, ahogy az úton melletten lépkedsz.
Olyan sok mindenen gondolkodom, mióta nem vagy, mert te mutattad meg, hogy milyen értékes az élet.

Arra születtünk, hogy éljünk, hogy megéljük az idők csodáit, hogy ne felejtsük el önmagunkat az örökkévalóságig.
Arra születtünk, hogy megéljük azt a pillanatot, mikor azt érezzük, érdemes volt ezért élni.

Fájdalmas még újra megtalálni a helyem, jó érzéssel valami újba belekezdeni.
Ebben a pillanatban újra a közelemben vagy, mint azokon a rég elmúlt, szép napokon.
Azt kívánom, hogy újra tudjak álmodni, megbánás nélkül a jövőbe tudjak nézni.
Megtaláltam egy célt, mióta nem vagy, mert te megmutattad, hogy milyen értékes az életem.

Arra születtünk, hogy éljünk, hogy megéljük az idők csodáit, hogy ne felejtsük el önmagunkat az örökkévalóságig.
Arra születtünk, hogy megéljük azt a pillanatot, mikor azt érezzük, érdemes volt ezért élni.


Ez a dal... Ez valami gyönyörű. Akkor írta az énekes, mikor egy barátja szívinfarktusban meghalt. Érdemes minden egyes során elgondolkodni, az én életemmel, az élményeimmel nagyon sok párhuzam vonható, nem csoda, hogy elbőgtem magam, mikor meghallgattam. Nem tudok többet írni. Itt a dal:
http://www.youtube.com/watch?v=Q-L3wj_HaMQ

奈落 - naraku

Mint a cím is mutatja, a mai nap maga volt a pokol. Elegem van, de úgy konkrétan mindenből.

Miért van az, hogy küzdök, csinálom tisztességgel, és kis bénaságokon elcsúszva rontok el sok mindent? Ez jelenleg a legnagyobb problémám. Ha ezt így folytatom, leshetem, hogy négyes legyen a matek érettségim. Állítólag képes vagyok rá, én meg állítom, hogy hiába a plusz fejtágítás, ugyanolyan hülye vagyok, mint voltam. Egyszerűen képtelen vagyok ennyi mindent a fejembe tömni, nincs hely, kész, kifújt, vége.
Egyébként nem. Még muszáj kitartani, még tölteni, még tanulni még és még és még.

És ott van az érvelőfogalmazás, amit ma sikeresen megírtunk. Boldogság, boldogságkeresés volt a téma. Igen? Nagyon örülök neki. Hirtelen annyira leblokkoltam és bepánikoltam, hogy hét percig csak ültem a papírlap fölött, és igyekeztem, hogy ne bőgjem el magam. Vajon osztályfőnöknek miért most jut eszébe ennyi jegyet adni nekünk? Eddig miért nem írtunk ilyeneket? Miért utolsó félévben, utolsó két hónapban döntött úgy, hogy hááát, lehet, hogy ilyet is kellene? Komolyan... Aztán sikeresen összehoztam valamit, vagyishogy sikeres lesz-e, arról fogalmam sincs.

Ezután jött az idegeskedés. Természetesen felhúztam magam, mert miért is ne. Aki nem ért valamihez, könyörgöm, az miért akar okosnak látszani, és megmutatni a nem létező tudását?! Miért akar olyan dolgokat közzé tenni, amik hibásak, pontatlanok, miért? Az agyam eldobom. Azt hiszi, hogy olyan fiatalon mindent tudhat egy tőle oly távol álló dologról? Nem, ne higgye. Mert. Nem. Tud. Róla. Semmit. Ne akarjon felvágni olyannal, amihez nem ért, csak egy kicsit, ne akarja elhitetni a fél világgal, hogy ász, mert a közelében sincs. Felidegesít, ha az emberek hozzáértőnek képzelik magukat egy olyan témában, amiről halvány segédfogalmuk sincsen. Ne tegyétek. Köszi.

És most következhet életem fénypontja: a töri. Elmondjam a dolgozataink időpontjait? Ne? De, elmondom. Szerda: harmadik ismétlési témakör (honfoglalástól Hunyadiakig), jövőhét kedd: Rákosi, '56, Kádár, jövőhét péntek: negyedik ismétlési témakör (nagy földrajzi felfedezésektől a felvilágosodásig), április 20: ötödik ismétlési témakör(Mohácstól második Józsefig). Nos, ezzel Tachi elintézte, hogy minden napom be legyen táblázva.

Nem tudom, az interjút mikor kezdem el fordítani. Ha nagyon felhúz a töri, majd elkezdem. Egyszerűen a sírba visz, hogy alig van időm foglalkozni azzal, amit valójában szeretnék csinálni. Úgy várom már, hogy nyár legyen. Nem az időjárás miatt, agyérgörcsöt fogok kapni a hőségtől, de azt csinálhatok majd végre, amit én akarok, és nem azt, amit mások akarnak, hogy csináljak.

Sajnálom, hogy ilyen kiborulós lett ez a nap, de én már nagyon a végét járom.

Ganges ni akai bara

 Vége a hétvégének, és vége a sok unbearable dolognak. Nem jöttek végül öcsém drága osztálytársai, jött viszont Chiyu és ennek örültem. Jól éreztük magunkat.
Aztán ma... Reggel túl hamar keltem fel, és nem bírtam magammal mit kezdeni, így aztán fordítottam.
A Chidzuru-t muszáj voltam lefordítani. Valahogy erről a dalról nem csak maga a szám jut eszembe, hanem az, amit már nem egyszer, nem kétszer tapasztaltam. Ha valamilyen japános rendezvényen a Chidzuru szólt, akkor az átlagban is 15-16 éves lányok ott vonaglottak, meg csípő-tekertek rá. Namost. Külön-külön egyik tevékenységgel sincsen probléma, de ha a Chidzuru-ra vonaglik valaki, az megérdemli, hogy csípőprotézise legyen később. Egyébiránt a szervezők a hülyék, hogy leadják, mert tisztában kellene lenniük vele, hogy mi való egy buliba, meg mi nem való. Nos, a Chidzuru szövegét, és dallamát, ritmusát, mindenét tekintve egyértelműen a nem való kategóriába tartozik. Megmondjam, a japánok még koncerten is, mit csinálnak egy Chidzuru alatt? Vagy egy D.L.N, egy Bathroom, egy Distress and Coma alatt? Állnak. Állnak csendben, és tiszteletben tartják, hogy Ruki meg a többiek szenvednek, és átérzik, de legalábbis megpróbálják átérezni a számot. Ezzel megint nem azt akarom mondani, hogy aki nem tudja, mit jelentenek a dalok, az béna, mert nem erről van szó. A legtöbb ember tényleg honnan is tudná. De egy: nem tudom, ki hogy van vele, de azért a Chidzuru dallama úgy sugallja, hogy nem a boldogságról, vagy valami szexi dologról szól. Ergo: nem kell a vonaglás. Kettő: aki akarja, az megkeresi a fordítást, hogy tudja, hogy miről szól egy dal és ne csak sejtse. Három: Alapvetően, aki ismeri a GazettE-t, az tudja, hogy nincs túl sok örömködő, felszabadult számuk. De egyébként igen, elsősorban a szervezők a hülyék, hogy betesznek ilyen számot egy afterpartin, vagy bulin.
A másik, amin ma megakadt a pillantásom, az a Hanakotobában volt, mikor Ruki azt énekli, hogy szeretne olyanná válni, akit mindenki szeret. Nem sokkal korábban a Juuyonsai no naifu-ban pedig azt mondta, hogy most már senki ne szeresse, mert úgy minden sokkal könnyebb. Szóval, csak feltűnt az ellentét a két szám között.
És eddig mindig úgy éreztem, hogy kicsit jobban kötődöm a Ganges ni akai barához. Egyrészt mert a bara (ami ugye rózsát jelent), benne van az igazi nevemben. A dalban megjelenik a február, és a születésnap, és ez szintén passzol, mert februárban születtem. Ritkán is hallgatom ezt, de a születésnapomon mindig ez az első, amit meghallgatok. Ezt nem tudom, miért írtam le egyébként xD

Ma megpróbáltam olyan hajat szenvedni magamnak, mint amilyen Takerunek van az új fotóin, de asszem feladom *keserűnevetés*. Minél többet olvasok egyébként Takerutől (mármint interjúkat), annál szimpatikusabb. És ez furcsa. Viszont. Sikeresen megszerettem két, azaz két darab számukat, miután találtam olyat, amiben Takeru hangja elviselhető. Sajnálom, ha valakit megbántok ezzel, de valljuk be, hogy Takeru hangját vagy szereti valaki, vagy nem szereti, és eléggé megosztja a közönséget. Mindig van olyan valaki, aki nem bírja elviselni a mi kedvenc énekesünk/énekesnőnk hangját. Például egyik volt osztálytársam kijelentette, hogy ő nem bírja két percnél tovább Gackt hangját. Én meg csak így meredtem rá, tátott szájjal, hogy WTF?! Mert szerintem Gacktnak gyönyörű hangja van, meg egyébként is minden tiszteletem az övé, de Hitomi szerint borzasztó. Nos hát, szóval ezért senki ne vegye gonoszságnak, amiért nem bírom Takeru hangját. Engem vigasztal a tudat, hogy legalább magát az embert sikerült megszeretnem, ha már a hangját nem xD. És ennek az egésznek az lett volna a lényege, hogy a mad$hip PV-jében Takeru iszonyatosan nagyot alakít. Félelmetes, de annyira eltalálja az egésznek a hangulatát, meg mindent, hogy Úristen. Szóval ezt a számot sikerült megszeretnem. Negyedik SuG-szám, amit szeretek xD (első: Alterna, második: Love Scream Party, harmadik: Five Starz). Emlékszem, mikor szemüvegkeretet választottam, hasonlót vettünk, mint Takerunek az Alternában xD. No mindegy.

Jaj, ma megnéztem a Grut! Nagyon aranyos volt, kicsit sablonos, de aranyos.

Na, megyek szenvedek még egy kicsit, aztán alszom. Hamarosan elkezdem fordítani a Ryogás interjút (^v^)/

Bájbáj

AN UNBEARABLE FACT

Hát igen, ez egy elviselhetetlen tény. Öcsém osztálytársai itt vannak és maradnak is, sőt, még jön vagy hat estefelé, de tegnap...
Az egyik, alig érkezett meg, máris hányt. Aztán ezt megismételte kábé háromszor. Aztán el is húzott aludni, hál' Istennek, és maradtunk hárman.
Egy darabig még tűrték a Ripítiddo káuntoreszü erá-t (értsd: Repeated Countless Error), aztán megnéztünk egy borzasztó amerikai vígjátékot (Kellékfeleség), amiben ráadásul még Adam Sandler is játszik, a női szerepekben tetszelgő picsákról nem is beszélve. Végül volt benne pár poén, de két lóval se tudnának elhúzni, hogy nézzem meg még egyszer. Aztán Metallica koncertet néztünk, és hát meg kell mondjam, nem voltam elájulva tőlük. Nagyon ott vannak zeneileg, ezt nem vitatom, de úgy semmi nem volt, ami megfogott volna abban az együttesben. Utána DIM SCENE-t néztünk, csodálkoztam hogy három évvel fiatalabb fiúkat rá lehet venni arra, hogy japán koncertDVD-t nézzenek, dehát sikerült. És még tetszett is nekik. Vagyis, ők ezt úgy fogalmazták meg, hogy "Némmá, ez nem is olyan szar!". Persze, hogy nem.
Viszont annyi cigit elszívtak, hogy az fájdalom. Reggel le kellett lépnem matekra, és mondtam édesöcsémnek, hogy pakoljon el maguk után (reggeli, csikkek, ágy/kanapé szétfetrengve, ablaknyitás satöbbi), és hazaértem, és minden pontosan ugyanúgy, ahogy reggel itt hagytam. Kivéve, hogy még a tévé is be volt kapcsolva, a három jómadár meg lenn pingpongozott az udvaron. Puszi.
Úgyhogy ügyeletes bejárónő szerepet vettem magamra. Egy ilyen cselédruha kéne még, és tökéletes lenne a kép, komolyan (-.-) De a másik kettő se kérdezné meg, hogy segíthet-e valamit. Oké, értem én, hogy ők a vendégek, de én például, ha egy osztálytársamnál szétugrálnám a ganze nappalit, nem hagynám csak úgy ott, hogy majd megcsinálja valaki. Azaz én (=.=;) Vigasztal, hogy már csak ez az egy nap van, de most már cigitilalom lesz lakáson belül, mert az életben nem fogjuk tudni kiszellőztetni ezt a bűzt. És ez a gáz, hogy én is dohányzok, de ez már nekem is több kettőnél. Lehet, hogy az ajtót is ki kéne tárni...
Lehet, hogy ma jön Chiyu, megígérte, hogy megkérdezi anyuját. Merthogy ma még jönnek vagy négyen az öcsém osztálytársai közül, és én nem akarom ezt egyedül átvészelni. Tegnap csak két gyerek volt, ebből az egyik éjfélkor már csucsult, szóval gyakorlatilag csak egy volt. És a mindig problémás öcsém most egész normális volt. De ettől a tömegtől ettől nagyon félek. Inni is fognak, feltételezem, meg pipázni akarnak, meg gondolom dohányozni, és hát azért álljon már meg a menet... Nem tudom még, hogy mit fogok csinálni. Már van néhány terv, hogy mi lesz, ha elszabadul a Pokol, de ha ez megtörténik, az akkori tetteimet senki nem köszöni majd meg...
Kéne valami értelmeset és hasznosat csinálni (törifeladatsor, matekfeladatsor, töri ismétlés...). Kedvenceim. Na, próbálkozok.

Bájbáj

Pledge

Igaz, hogy lassan egy hónap is eltelt már azóta, mióta a GazettE betöltötte a kilencedik szülinapját, de úgy gondoltam, megosztom, mit gondolok róluk, mit jelentenek nekem. Ezt március tizedikén írtam.

Kilencedik éve már, hogy tomboltok, hogy küzdötök, hogy éltettek és kínoztok.

Kilencedik éve már, hogy szívből, húrból, bőrből, vérből, hangokból építetek, és hangokkal romboltok. Kilencedik éve áldozzátok fel önmagatokat egy nagyobbik jóért, dolgoztok megfeszülve, kegyelmet nem ismerve, pihenést nem ismerve, alvást megtagadva.

(Megérdemeljük? Vajon megérdemeljük? …)

Negyedik éve már, hogy uraltok, hogy megmentetek, hogy elmerülhetek minden kínotokban, örömötökben és gyötrelmetekben, minden hanggá lett gondolatotokban, minden egyes poros színpadra hullott könnyetekben. Négy éve, hogy megbabonáztok mindig és újra, hogy elvarázsoltok, hogy szakadékba taszítotok, hogy erőt adtok, hogy fájdalmat és szorongást, életerőt és vidámságot csepegtettek belém.

Lassan ölő méreg vagytok. És általatok boldogság meghalni.

Négy éve tisztellek titeket, úgy, mint talán senki mást. A szegénység korlátaira fittyet hányva, berúgva a tiltások kapuit, lerombolva az akadályokat, ti csak mentetek, hogy megvalósítva önmagatokat, minket szolgálva minél több embert tegyetek boldoggá.

(Vajon tudjuk igazán értékelni? Vajon fel tudjuk fogni? …)
Nem rendelkezik olyan szókinccsel egyetlen nyelv sem, amellyel ki tudnám fejezni, mit érzek pontosan. Kavarognak, csapongnak bennem a gondolatok, robbannak és kihunynak, feltörnek és elnyomnak másokat, elsimulnak, a mélyben maradnak.

Köszönöm, hogy léteztek, hogy lélegeztek, hogy találkoztatok, hogy zenéltek, hogy folytatjátok szüntelenül, megállás nélkül, vég nélkül. Köszönöm, hogy hallgathatlak titeket, köszönöm, hogy alámerülhetek Ruki gondolattengerében, hogy mindazt megfogalmazza helyettem, amire én képtelen volnék, hogy segített megtalálni önmagam, hogy célt adott az életemnek, hogy életben tart, hogy sötétséget nyújt, hogy fényben tart, hogy leránt maga mellé a mélybe, hogy felemel a fellegek fölé, hogy…

(Vajon van jogom ilyeneket mondani? …)

Köszönöm Uruhának, hogy rászólt Rukira, hogy énekeljen, és, hogy ellátta őt és Reitát cigarettával, mikor a másik kettőnek már arra sem volt pénze.

Köszönöm Kainak, hogy őszinte, hogy az arca mindent elárul, hogy figyel rá, hogy mindenki megfelelő mennyiségű filmet nézzen, hogy igazgatja a bandát.
Köszönöm Aoinak, hogy egy ta-su-, hogy nem fordult el tőlünk végleg, mikor egy hibából kifolyólag megtehette volna.
Köszönöm Reitának, hogy olyan lelkiismeretesen rádiózott, hogy annyiszor megnevettetett, és hogy már nem hord hawaii-mintás inget.
Mindig maradjatok együtt, ne váljatok szét, ti így vagytok egy egész, még temérdek dolgot meg kell élnetek közösen, még annyi embernek kell hallgatnia titeket, még annyi koncert vár rátok.
Köszönöm, hogy ismerhetlek titeket, hálás leszek érte egész életemben, ahogy minden emlékért, ami hozzátok kapcsolódik, minden gyönyörű és gyötrelmes emlékért, minden szív-robbanásomért, és minden zokogásomért, minden nyakfájásomért, és minden nevető-görcsömért, minden őrült kiabálásomért, és minden csendes egyetértésemért.
Köszönöm, köszönöm, köszönöm.
Nem tudom elégszer elmondani. Nincs az az erős köszönöm, ami megfelelő lenne.
Kilencedik éve már, hogy a the GazettE létezik.
Kilencedik éve már, hogy március tizedikén hálával gondolnak rátok.

Boldog kilencedik születésnapot, kedves the GazettE!

Tiétek az örökkévalóság.

Langyos eső és érdes szenvedély

Ruki san ma közölte, hogy valószínűleg lázas. Mondtam neki, hogy maradjon otthon, és igyon neocitránt és ne jöjjön értem a sulihoz xD. Najó, ez elég béna április bolondja volt, de twitterre tényleg írta, hogy úgy néz ki, hogy láza van... Szóval, jobbulást, Ruki san!
Ma ritka degradáló napom volt, de matekból (!!) remekeltem, úgyhogy büszke voltam magamra. Szinusztétel meg szögfüggvények volt a téma, és eddig ki nem állhattam, de valahogy belemászott a fejembe a lényege, szóval boldogság van (´ V ` )
És most itthon ülök, és szerintem Dikompozíson Bjútít fogok lesni. Tiszta nosztalgia-hangulatom van.
És majd várom, hogy az öcsém, meg a bunkó osztálytársai hazaérjenek, én meg pesztrálhatom őket. De ha beisznak, és hányni fognak, én felnyalatom velük az egészet. De már az idegeskedésen túl vagyok, most már csak stresszes és frusztrált vagyok. De nem baj, mindjárt kitombolom magam.
Akartam ma valami értelmeset is írni, de annyira nem megy, pedig elég sok minden történt útközben.
Jaj, nemrég megtaláltam egy kis füzetkémet, amibe két éve a repcsin elkezdtem írni, hogy mit álmodtam, közvetlenül azelőtti napon, hogy hazautaztam volna Tokióból, és feljavítva, befejezve leírtam. Életem legszebb, legmeghatóbb álma, és minden részletére emlékszem, minden apró kis mozdulatra, még arra is, hogy a szereplői mit mondtak. Azért nem töltöm fel ide, mert erőteljes MarySue, mint általában az álmok (tekintve, hogy általában mi vagyunk a főszereplői a saját álmainknak), de akkoris. Szóval lehet hogy egyszer majd később feltöltöm, de egyelőre nem.
Erről az álmomról eszembe jutott még egy, ami nagyon durva volt, azért, mert bekövetkezett. Konkrétan megálmodtam, hogy Rukinak el fog menni a hangja, és mint tudjuk ez augusztus környékén egy koncerten a Ruki torkában kialakult ödéma miatt ez be is következett. Szóval, az nagyon szíven ütött. De mindegy, érdekes álmaim voltak már, van, amire nagyon szívesen emlékszem vissza, az ilyen fontosabbakat, meg érdekesebbeket nagyon meg tudom jegyezni.

Kezd megnőni a hajam... Pedig még mindig erőteljesen rövid, csak úgy érzékelhető, hogy már nem olyan rövid, mint volt. És nyáron festetés lesz, mert anya végre megengedte... (-.-) Végül is, csak három éve nyúzom, hogy engedje meg, de érettségi végéig még ki kell tartanom a világosbarna-sötétszőke féle szín mellett. Aztán érdekes színe lesz neki :3 Már nagyon várom.
Szerettem volna, ha ma Chiyu el tud jönni, írtam neki sömöst, jó lett volna, ha nem egyedül kell átvészelnem öcsém osztálytársas akcióját... De Chiyu nem tud jönni, pedig jaj, a péntekeket általában együtt töltjük mostanában.
Na jó, megyek belemerülök a Bomló Szépség minden gyönyörűségébe, és tombolok.

Bájbáj