2011. július 6., szerda

My Sweet Black

Hazatértem a táborból, ami sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Nagyon sok mindent tanultam meg öt nap alatt, olyan gazdasági fogalmakat, amikről eddig fogalmam sem volt. Megtanultam, hogyan működik a tőzsde, milyen befektetés milyen kockázattal jár, pénzügyi fogalmakat, az egésznek a logikáját, szóval egész okos lettem xD. Na jó, ez túlzás, de okosabb lettem, mint eddig voltam.
A társaság is nagyon jó volt. Nem ismertem senkit, de szerencsére az egyik csapat nagyon nyitott volt, és sikeresen hozzájuk csapódtam, amit egyáltalán nem bántam meg. Sablonosnak tűnhet a móka és kacagás megnevezés, de valójában tényleg így volt. Nagyon sokat nevettünk, még többet hülyéskedtünk, és még többet zsibbasztottuk és rongáltuk egymást. Nem akarok elkezdeni mindenféle epizódokat leírni, mert akkor sose fejezném be ezt a bejegyzést, de voltak szép pillanatok a szállás udvarán, a parton, a Keletiben a jegypénztárnál, de még a vágányok közelében és a vonaton is xD.
Aztán hazajöttem, hétfőn pedig következhetett a bevásárlás. Huhúú, bele se akarok gondolni, mennyi pénzt kidobtunk mindenféle hülyeségre, Jézusom... O_O Felmentünk a lakásunkra, ahol megdöbbenve láttuk, hogy az erkélyre fészkelt egy galamb, és már kikeltek a fiókák, akik kis sárga pelyhesek voltak, és nagyon aranyosak *w* Nagyon szépen lerongáltuk egymást, ha lehetséges még sokkal jobban, mint eddig bármikor (több szempontból is), és nagyon jól éreztem magam. Hálás vagyok, hogy megismertem ezt a társaságot, sokat jelentenek nekem, és boldog vagyok.
Tegnap pedig folytatódott a rongálás. Még egyszer meg nem nézem azt a filmet, még a címét sem írom le, mert borzalmas. Paródiának is lehetne minősíteni, de valami félelmetes szövegek voltak benne. Kis lenyugvásképpen meglestük a Sweeney Toddot, amit én negyedszerre, Shane meg már vagy harmincötödszörre látott, de azért jó volt.
Úristen, annyira jó volt ez az elmúlt két nap. Hihetetlenül.
Na, nem fárasztom magam tovább, inkább bambulok egy kicsit, aztán lecc gó end mítelek Chirakoval.

Bájbáj.

U.I.: paradicskapaprikauborkaszalonkakóbász xD és amúgy is... két ötvenes: egy százas. x"D

2 megjegyzés:

  1. De csak egy ezresé!!!!!! :D <3

    VálaszTörlés
  2. Na jó! Ez igazán nem ér! xD Mire írok neked egy monológot, törlöd a verses posztot? Mi ez a módszer? xD Mindenesetre, ha szeretnéd elküldöm neked e-mail-ben, vagy egy megjegyzésben. ^-^
    Szép napot! :)

    VálaszTörlés