What do we say to god of death?

Not today.


Szóval. Végre eljutottam odáig, hogy elmenjek magamnak ruhát nézni, és igen, végre találtam is valamit. Vettem egy kék kockás térdnadrágot, egy kék ujjatlan felsőt és egy rikítózöld sálat. Kék mánia. Hogy miért? Mert kék a hajam :D Jelenleg a tengerkék/tengerzöld egy gyönyörű, erőteljes árnyalatában pompázik (minden szarkazmus nélkül), és kijelenthetem, hogy jól érzem így magam. A ruhákról... ma ismét megkaptam anyától, hogy miért veszek ilyen fiús holmikat, miért nem tudok nőiesebben öltözni. Nos, khm.. nem tudom, feltűnt-e neki, de múlt héten kétszer is szoknyában voltam. Nos, végül is, majdnem mindegy lenne a dolog, ha nem ezt hallgatnám anyától, apától és még az öcsémtől is. Ennyit erről.
Szerintem a fél város azt hiszi, hogy szegény hülye gyerek feltűnési viszketegségben szenved. Nos, ki kell ábrándítsam őket: nem. Szegény hülye gyerek négy éve azon van, hogy valami isszonyat természetellenes színre fesse a haját, mert már mióta ki akarja próbálni, hogy milyen is az. Erről szintén ennyit. Akinek nem tetszik, ne bámuljon rám kigúvadt szemekkel.

Más. Túl vagyok az emelt töri érettségin, ami nem volt könnyű. És ennél embertelenebb esszétémákat talán el se tudtam volna képzelni. Úgy megmelengette volna a kis nyomi lelkemet, ha bedobnak mondjuk egy iszlámot, vagy reformáció-ellenreformációt, vagy felvilágosodást, vagy nagy földrajzi felfedezéseket. Esküszöm, még a magyar szabadságharcnak is örültem volna, sőt továbbmegyek, még a Rákóczi-szabadságharcnak is örvendeztem volna. Egy kicsit. Nem vittem volna túlzásba, de még az is jobb lett volna. De nem. Dualizmus, Erdély (azon témák egyike, amit ha bevérzik a szemem a sok olvasástól, se tudom megtanulni), francia merkantilizmus, ilyesmik. Jó, mondjuk az első világháború utáni gazdasági helyzetnek örültem. Na mindegy, nem is pazarlom tovább a szót a törire, és reménykedek, hogy szóbelin valami emberi témát húzok. Mondjuuuk... hidegháborút. Igen, az tetszene. No mindegy.

Egyébként szép az élet. De tényleg. Most, hogy kicsit pihi van, mindenki ráér, és lehet találkozni, meg alkotni, aminek úgy örülök ennyi otthon ücsörgés után, mint majom a farkának. Úgyhogy hawaii-dizsi-szánsájn. És písz.

...for the night is dark and full of terrors

Azt hiszem, visszatérek a régi önmagamhoz.
Minek határozok el valamit egyáltalán, ha utána visszavonom az egészet?
Jó lesz minden, úgy, ahogy eddig is volt, nem kell nekem ilyen nagy fába vágnom a fejszémet. Teljesen fölösleges. Úgyis vagyok, amilyen vagyok, minek akarnék változtatni rajta? Majd, ha úgy alakul, hogy változnia kell, akkor változni is fog.
Minden úgy, ahogy eddig is volt.

silver lining

Megmagyarázhatatlan állapotban vagyok.
Napok óta rossz kedvem van, annak ellenére, hogy igazándiból fogalmam sincs, mi bajom van. Csak úgy kedvtelen vagyok, és szomorú, minden ok nélkül. Bár tudnám, mi az, ami zavarja a nyomi kis lelkemet..
De abból elegem van például, hogy SEMMI nem történik velem. Kábé semmi említésre méltó. Kivéve, ha megszakítva a napom monotonitását, Efi átjön hozzám vagy másfél órára. Na de körülbelül ennyi.
Mindegy is, örülnöm kellene, hogy legalább nyugi van.
Tudom, hogy időnként borzasztó hálátlan és önző ember vagyok. Meg elégedetlen. Meg szánalmas, hogy ilyeneket sulykolok magamba a kelleténél jobban is.

Kár volt erre a bejegyzésre pazarolni az időmet, semmi értelme nincsen. Tudod, minek van értelme?
Igen, nekiállni a törinek.
Ja, akkor miért nem csinálod?
Nincs kedvem.
Ez nem indok. Ülj neki, és ne rinyálj feleslegesen.
Igenis, saját magával szemben is papucs-én nekiül és csinálja.
Mondom, ne rinyálj.
Jól van már.