Monster

Kezdenék a GazettE-tel. (igaz, hogy több mint egy hete volt, de nem baj)

Elérkezett a tizedik születésnapjuk. Sokszor eszembe jutott, hogy a mostani koncertjeiken nem nagyon játsszák a régebbi számaikat, de amint megláttam a mostani setlist-jüket, majdnem elsírtam magam. Főleg a Juuyonsai no naifu miatt. Na jó, a többi miatt is. Örültem neki, hogy főként régebbiek szóltak március tizedikén.
Nem is tudom, mit mondhatnék. Öt éve GazettE-en élek, öt éve hallgatom őket, öt éve tisztelem őket azért, amilyenek, amiért nem engedtek a konvencióknak, amiért önmagukat adják, amiért annyiszor segítettek. Nem feltétlenül jobb kedvre derítésben, hanem magamba fordulásban, értékelésben, és gondolkodásban. Annyi mindent adtak, amiért hálás lehetek nekik.
Mikor ilyeneken gondolkodok, elfelejtek minden zavaró tényezőt, amit a GazettE bevonzott az évek során. Az embereket, akik poénból (vagy tudja a fene milyen indíttatásból) ribancozzák őket, akik kinevetik és lenézik őket azért, amilyenek, azt, hogy mennyi tudatlan hiszi azt, hogy mennyire mindent tud róluk. Csak ők számítanak valójában, a gondolataik, és a zenéjük, a hálaszavaik, és -könnyeik. Minden tiszteletem az övék. Nem is akarom hosszabbra nyújtani ezt a részt. Köszönöm nekik, hogy léteznek, és hogy zenélnek és énekelnek. Ezáltal egy jobb hellyé teszik ezt a világot.

És most valami világibb téma. Trónok Harca *w* Pontosabban, Kardok Vihara. Anya elkérte tőlem a Királyok Csatáját (második kötet), mielőtt elutaztak, és béna voltam, mert nem kértem tőlük pénzt, hogy megvegyem a harmadik kötetet (Kardok Vihara), így netről kezdtem el olvasni. Pdf fájlban mindössze hatszázakárhány oldal, mondom ó mi történt, hogy ilyen rövid? Az első 840 oldal volt, a második 940 körül, ezért érthető, hogy meglepődtem. Csodálkozásom egészen tegnapig tartott, mikor is megvettem a Kardok Viharát, és kezemben tartva rá kellett döbbennem, hogy közel 1200 oldal xD Úgyhogy megnyugodtam, hogy ez is kitart legalább egy hétig.
Na de hát a tegnap... Elhatároztam, hogy mivel szép az idő, biciklivel megyek be a városba, hogy megvegyem a könyvecskémet. Eljutottam majdnem két buszmegálló távolságra a házunktól, és az egyik bukkanónál a biciklim megadta magát, és leesett a lánc. Ó mondom, nagyszerű, de nem baj, visszateszem, aztán folytatom az utamat. Nos, nem sikerült. Körülbelül tizenöt percig térdeltem az út szélén, és szenvedtem a lánccal, miközben nagyjából tizenöt biciklis ment el mellettem anélkül, hogy egy pillanatra is megálltak volna megkérdezni, hogy nincs-e szükségem segítségre. Annyira felhúztam magam... Japánban, Ausztriában, vagy Németországban, ha az első ember nem is, de a második biztos megállt volna, hogy segítsen. Olyan dühös voltam, hogy már majdnem bőgtem. Hangosan káromkodtam, de senki nem hallotta (hál' Istennek), és a lánc nem ugrott vissza, csak mert én ideges voltam. Úgyhogy mikor már könyékig fekete voltam az olajtól, úgy döntöttem, hogy fuck this shit, és hazatoltam a biciklit, és közben elhatároztam, hogy a fene se megy ma már sehova. Aztán belázadtam saját magam ellen xD Nehogy már egy hülye lánc miatt ne legyen könyvem. Úgyhogy szépen buszra szálltam és bementem megvenni. Csakazértis. A gépen való olvasástól már amúgy is jojózott a szemem.

Aztán. Múlthét csütörtökön bulit szervezett az öcsém itthon, mivel nem voltak itthon anyáék. Én jobbnak láttam nem itthon maradni, úgyhogy csak másnap jöttem haza. Gyanús volt, hogy össze volt rakva az ágyam, de mondom, megkérdezem már, mi történt. Bence elmondása szerint ráömlött a takarómra a kávé. Mondom, milyen kávé? Hát, amit otthagytam a szobámban. Mondom, ez vicces, mert hónapok óta nem kávézok már a szobámban, mindig a konyhában tudom le reggel. Nembaj, hagytam a francba.
Na de... hajnalban, mikor kihúztuk az ágyat, hogy most már ideje aludni (aznap hozzám jött a kiccsapat), észrevettünk egy szépséges foltot az ágyon, sőt még a szőnyegen is. Aha, mondom, biztos kávé volt. Délelőtt, mikor Bence már felkelt, odamentem hozzá, mondom édesöcsém, kicsit olyan mintha lehányták volna az ágyamat, de mondd, hogy csak érzékcsalódásom van. Na, akkor már kibújt a szög a zsákból, hogy az egyik kölyök behányt. Az is kiderült, hogy még Shén pulcsiját is lehányta. Én nem értem... Annyit isznak ezek a kis tejfelesszájúak, már ismerniük kéne a határaikat. Ha tudja, hogy ebből baj lesz, akkor ne igyon annyit, vagy legyen benne annyi, hogy ha tudja, hogy hajlamos behányni, legalább egy lavórt tenne maga mellé. Vagy ott a vécé is. Véletlenül kettő is van a házunkban. Bármelyiket igénybe vehette volna.
Nem ez volt az első, hogy valamimet lehányják. Legutóbb az iskolatáskám volt az áldozat, azelőtt anyáék tollpaplanja, amit ugye nehézkes mosni, meg nem egy-két forint. De állítólag ez alkalommal, a Bence kanapéja is áldozat volt. Érdekes módon az én barátaim sohasem hánynak le semmit. Mindig eljutottak a vécéig, ha egyáltalán szükség volt rá.

Ettől a kis incidenstől eltekintve halál komolyan mesébe illő hétvégém volt. Csütörtök, péntek, szombat, de még a vasárnap is nagyon jó volt. Azokkal voltam, akiket szeretek, jól éreztük magunkat, hülyéskedtünk, társasjátékoztunk, és tényleg nagyon jó volt minden :D

És most rajzolni fogok *w* Trónok Harcás szereplőket, mert éjjel-nappal ez foglalkoztat, de egyáltalán nem bánom. Örülök, hogy megint találtam olyan könyvet, amiben teljesen el tudok veszni. Eddig a Harry Potter volt ilyen, meg a Gyűrűk Ura, amibe úgy istenigazából beleszerelmesedtem. Értelmetlenség lenne összehasonlítani őket, mindegyik egy-egy remekmű, és megnyugtat, hogy a Trónok Harcából még négy vaskos kötet vár rám, ha a harmadikkal végeztem (*w*)