Orenji no taiyou - オレンジの太陽

Ma volt a ballagás.
Nos, mit is mondjak róla. Igazából vicces volt. Sajnos még mindig nem sikerült teljes valójában felfognom, hogy ez tényleg megtörtént, és én most tényleg elballagtam. Szép volt a műsor, de mindig találtunk valamit Arisuvel, amin lehetett nevetni. Szégyen, vagy nem szégyen, nem sírtam. Csak egyszer könnyeztem meg egy dalt a Dzsungel könyve című musicalből. Egyébként vidámak voltunk, és még utána sem sírtam, mikor itthon várt a rólam készült dvd (amin anya vagy másfél hónapot dolgozott). Ez van.
Közölték is volt osztálytársaim, hogy bezzeg ők végigbőgték a ballagást, és milyen egy érzéketlen bagázs vagyunk. Hát szerintem már csak akkor fogom érzékelni a valódi súlyát a ballagásnak, mikor már nem kell nyolcra suliba menni, nem cigizünk együtt a játszótér mögött, nem próbálunk megúszni minden áron bármilyen dolgozatot, és hasonlók xD.
De azt nem értem, hogy miért Nodoka beszédét kellett felolvasni. Reoné sokkal jobb volt. Vagy a Sohié. Vagy a Risáé. De ez van. Kicsit erőteljesen sablonos volt. De igazgatónő beszéde jó volt, tényleg.
Osztályfőnöktől azt kaptuk ajándékba, hogy egy régi fogalmazásunkat visszaosztotta, hogy nézzük meg, milyenek voltunk kicsiként. Nos, megmondhatom, hogy a gondolkodásmódom nem változott túl sokat xD. Pontosan ugyanúgy gondolok mindent, ahogy akkor leírtam, ugyanis egy rövid fogalmazást kaptam vissza, amit anno az emberi értékekről írtam.
Volt nagy vendégség is, ahol vagy húszszor meghallgathattam, hogy bízzak magamban, mert menni fog az érettségi. Szeretném azt hinni, hogy képes vagyok jól megcsinálni, a többi majd kiderül.

Most pedig ego-princessz énem felszínre tör, és néhány képet felpakolok magamról, mert csak xD

Chirako közölte, hogy ez nagggyon Arimura sanos xD Igyekeztem xD

Ezt csak azért, mert norvég mintás, és imádom ezt a kötött függönyt, és mert a norvég mintás holmikról mindig Aoi jut eszembe xD

Ez meg Japánban volt az egyenruhám, kivéve az ing, mert azt asszem Uniqlo-ban vettem, és amúgy férfi ing xD. De amúgy nagyon szeretem ezt az egyenruhát, tök kényelmes, meg csinos, meg minden.

Mára ennyi, holnap fejest ugrok újra a töri-tanulásba, és remélem, hogy szerdáig nem őrülök meg. Bájbáj és jóccakát mindenkinek (^o^)/

Last song

Tegnap véget ért életem első és - hál' Istennek utolsó - szerenádja.

Az első három tanár még nem volt vészes. De utána már csak tömény szenvedés volt a program.
Osztályfőnök háza nagyon hangulatos volt, nagyon finom volt minden, sok zöldség volt, meg háromféle krém, tényleg annyira ötletes volt az egész, nagyon jól éreztük magunkat.
Aztán vissza a sulihoz, a ganze évfolyam énekelt a két igazgatóhelyettesnek, meg igazgatónőnek, aztán jöttek értnk a buszok, és mentünk a várostól jó messzire Tachihoz. Állítom, hogy nála csúszott el minden. Túlságosan szeretjük, túl sokáig voltunk nála, és a többi a tanár ezért csúszott el ennyire. Nos hát mindegy. Tachival együtt dohányoztunk, és Risa bevallotta Tachinak, hogy kábé egy fél éve azt képzeli, hogy Tachi a legjobb barátnője xD. Jó, mondjuk tényleg merő hülyeségből, de akkor is. Tachi nagyon nevetett, alig akartuk otthagyni.
A következő tanárnál csak az osztály egyik része énekelt, aztán következhetett Kana, akinél igyekeztünk rövidre fogni.
Már mindenkinek fájt a lába, hideg volt (még téli kabátban is!) és reménykedtünk benne, hogy már egy tanár sem hív fel minket. Nos ez csak egy helyen volt gáz, mégpedig Enpánál, mert ott csupán egy órát álltunk kint fél egykor a csípős szélben. Szóval az nem tetszett.
A legdurvább a lektor volt. Ide már csak az osztály egyik fele jött, és igazábül én is mehettem volna haza, ha nem beszéltük volna meg Hachimitsuvel, hogy nála alszok. Szóval rossz helyen álltunk meg dalolászni, nem jött senki, csak egy néni húzta fel a redőnyt, hogy be lehetne fejezni, mert van, aki dolgozni megy, és nem tud aludni, és ha nem fejezzük be, leönt minket. Visszakiabáltuk neki, hogy még két dal, és legyen szíves bírja már ki egyszer egy évben, ugyanis szerintem nekünk magunknak már sokkal jobban tele volt a hócipőnk az egész szerenád-cuccal, mint annak a nőnek.
Végül meglett a lektor, és háromkor felhívott minket a lakásába, ahol egészen négy óráig húztuk az időt. Ezután taxi, és fél ötre Hachimitsu lakásában voltunk mind a hárman, merthogy Jinka is jött.

Mindent összegezve: Az "Ilyenek voltunk"-at Ákos nem énekelte el egész életében annyiszor, mint mi most, a Most múlik pontosan nagyon szép, de az első soron kívül semmi nem passzol a ballagás-témához, a lábaink leszakadni készültek, a buszon ötpercekre aludtunk be, olyan durván kómásak voltunk.

Három és fél óra tömény alvás után készülődhettünk a suliba (bizony!), vettünk cigit, mert az FONTOS, aztán a suliban kaptam Jinkától kávét, mert ő még hamarabb felkelt, hogy a koliba vissza tudjon menni átöltözni. Öcsémtől megkaptam a cipőmet (amit anyának mondtam, hogy küldjön el a testvérkémmel), meg kaptam potyába egy szendvicset is. Jól jött, szó se róla.
A ballagási próba, ami miatt ugye bementünk semmire nem volt jó. Egy órán át álltunk a tűző napon, és én konkrétan vártam, hogy mikor ájulok el.

De tegnap búcsúztattuk Tachit T________T Kaptunk tőle emlékbe egy kis zöld kavacsot, meg körbekísértük a sulin énekelve. Úgy bőgött mindenki, még ő is. Tachit sajnálom a legjobban itthagyni.

Ma meg ballagás. Remélem, nem fogunk nagyon felfőni, nincs kedvem kiájulni. Na, megyek, készülődök!

kizuna

Éjjel megálmodtam, milyen lehet az az elnyomás, amiről eddig töriből folyamatosan tanultam. Bár lehet, hogy este még a Spartacus is betett xD. Volt egy nő, akinek minden parancsát teljesítenünk kellett, engedelmeskednünk kellett neki, legyen szó bármiről. Egy nagyobb csoport része voltam, volt, akiket ismertem, és volt akiket nem, de mintha alapvetően valamiféle osztálykirándulásra indultunk volna. Akik nyíltan ellenszegültek, azokat elzárta egy külön terembe, ráccsal és minden egyébbel. Szinte nem volt saját akaratunk. Aki viszont valamilyen szempontból különlegesnek ítéltetett, azzal másként bánt ez a nő.
Nem tudom, miért jutott eszembe abban a helyzetben éppen az a baromság, ami már nem is tudom mióta nem foglalkoztatott. Történetesen Kame, és az ő személye. Ehhez tudni kell azt a hátteret, hogy én nem szeretem a KAT-TUNt. Nem utálom, utálni csak azt lehet, akit ismersz. És itt a problémám. Nem ismerem őket, és nem is fogom tudni, mivel ők elég sok kötöttségnek kell, hogy megfeleljenek. Nem ők írják a dalszövegeiket, vagy ha igen, azt többen átnézik, hogy kiadható-e, és nekem van egy olyan sanda gyanúm, hogy interjún sem a legőszintébbek. Ők azt adják a közönségnek, amit várnak tőlük: helyesek, nyálas szövegeket énekelnek, mosolyognak, cukormázban táncolnak. Sokszor gondolkodtam már rajta, hogy megismerhetem-e valaha távolról, és úgy döntöttem, hogy nem. Egy időben nagyon foglalkoztatott, hogy vajon milyen lehet valójában, civilként. A doramáit viszont szeretem, arra is van egy elméletem, de nem osztom meg, a végén még meg leszek kövezve xD. A doramáit kizárólag azért szeretem, mert zseniális színész. Ezt aláírom, ezt elismerem bármikor.
Korábban már álmodtam egyszer azt, hogy megkérdezem tőle, hogy milyen ő valójában, hogy ő komolyan gondolja-e ezt az egészet. Ezúttal azt álmodtam, hogy elbújtunk egy olyan helyre, ahol senki nem láthatott minket (ha meglátnak, tudtuk, hogy bezárás lesz a vége), és azt kérdeztem tőle, hogy mit jelent számára ez az egész. Sajnos nem emlékszem, mit válaszolt. Arra emlékszem csak, hogy gondterhelt volt, fáradt, és látszott rajta, hogy valamiből nagyon elege van.
Nem tudom, miért foglalkoztat ez engem ennyire. Talán mondjuk ha szembeállítom a GazettE-tel, ahol Ruki azt mondta, hogy ő csak azért, hogy eladhatóbbak legyenek, nem fog olyan szöveget írni, ami nem az ő gondolkodásmódját, nem az ő egész egyéniségét tükrözi, akkor kicsit szakadék-szerű a kontraszt. Rukitól sosem kérdezném meg, hogy mit jelent ez neki, vagy hogy komolyan gondolja-e. Tudom ezekre a választ, de Kamenashit nem ismerem, fogalalmam sincs, hogy milyen lehet, csak találgatok. Mindegy. Ha nem találkozok vele személyesen, sosem jövök rá, hogy milyen valójában xD

Asszem ennyi. Ja, és mostanában szerelmes vagyok a BORN-ba. Na jó, nem csak mostanában, de úgy intenzíven, napok óta mást se hallgatok. Csak gáz, mert a neten alig van fenn dalszövegük, még japánul is alig találni, szóval nem tudom, mit fogok tenni...

Apa most locsolt le szódával (-.-;; ) Hideg volt, és kellemetlen.

Megyek, pólót váltok xD

BondS~kizuna~

Nagy lelki erő kellett hozzá, de ma AnCafet hallgatok.
Annyira nosztalgikus, hogy az leírhatatlan. Négy éve tavasszal kezdtem el AnCafet hallgatni, nem sokkal azelőtt, hogy Bou kun kilépett, és mindig az a tavasz jut eszembe, ha AnCafet hallgatok.
Van egy bizonyos meggyőződésem az AnCafeval kapcsolatban, és lehet velem nem egyetérteni, mert mindig van olyan, akivel nem egyezik a véleményünk, de Miku nem olyan ember, amilyennek az AnCafeban mutatta magát. Egy kishitű, nulla önbizalommal rendelkező, maximalista, sokszor melankolikus valaki, aki a jövőt is sokszor sötéten látja. A dalokban arról énekel (szerintem), amilyen lenni szeretne. Hogy honnan veszem ezt a hülyeséget? Hát nekem az interjúkból, amiket olvastam, ez jött le. Meg, amit koncerten mondott, abból is. Mikor turné közepén kábé ideösszeroppanása volt, és Teruki öntött lelket belé, hogy folytassa, mert a rajongóknak hűséggel tartozik... Meg hasonlók. És ilyen nem egyszer történt. Szóval, nekem ez a személyes véleményem. Meg, hogy Miku egy önző dög, és haragszom is rá intenzíven (még mindig), pedig már megunhatnám a haragtartást, de asszem sosem bocsátom meg neki, hogy gyakorlatilag miatta oszlott fel az AnCafe. Teruki azóta mindenféle más együttesek próbáira meg koncertjeire jár tanulni, Kanon ilyen mobiltelefonos játékokat gyártó cégnél dolgozik, Takuyáról meg Yuukiról meg az égegyadta világon semmit nem tudok. Ja, de, egyszer Teruki írta twitteren, hogy találkozott velük, és elmentek inni. Ennyit. Miku meg ott van az új együttesében, és kiélheti a sötét énjét. Azt mondjuk belátom, hogy az AnCafeval lehetetlen lett volna egy akkora imidzs-váltás. Ezt aláírom. De valahogy igazán megoldhatták volna. Szóval, ha egyszer találkozok Mikuval, nagyon seggbe rúgom. De vicc nélkül. Számomra az AnCafe kábé a MINDEN volt. Ezt a pozíciót ellopta a GazettE, de Miku ezzel a húzásával egy jó nagy tüskét hagyott a szívemben, és megnyugodhat, hogy sosem fogom neki elfelejteni.
Olvastam még anno egy interjút az Lc5-val, hogy na, most akkor keresek indokot, hogy utáljam őket. Nem találtam. Mindenki profi, érti a dolgát, rendes emberek, normális, értékes gondolatokkal, tiszteletre méltó célokkal és érzésekkel. Az már csak a kegyelemdöfés volt, hogy Aki (dobos) meg Miku már az Lc5 megalakulása előtt másfél évvel is arról dumáltak, hogy kéne egy közös banda. Na, mikor azt elolvastam, azt hittem leesek a földre. Még jó, hogy a földön ültem. Szóval, sajnos, vagy nem, de képtelen voltam megutálni az Lc5-ot.
Szóval, körülbelül ilyen gondolataim vannak az AnCafet illetően.

És most húzok matekra, bájbáj

my sweet black

Nem is tudom, mit mondjak. Mindenekelőtt elnézést szeretnék kérni, amiért nem töltök annyi fordítást, mint eddig, de a tanulás egyszerűen felőröl. Ezért, amíg vége nincs május első hetének, valószínűleg nem is fogok sűrűn töltögetni. De kérem türelmeteket, és a Ruki-interjút is befejezem, amint találok rá időt.

Tegnap volt meet, és játszótereket támadtunk be, csak hát korán is volt még (délután öt óra), meg jó idő is volt, úgyhogy túl sok gyerek volt... De azért mi megtaláltuk a boldogságunkat xD

Arra jutottunk, hogy a gyerekkkori szokások és divat-dolgok visszahozhatók a mi korosztályunkba is, és vízzel felragasztható tetoválásokkal szenvedtünk xD. Szegények sajnos nem voltak túl hosszú életűek, de nagyon szép, élénk színűek voltak, szóval egy darabig örömködhettünk.
Aztán a fiúkat elküldtük enni, mert éhesek voltak, mi meg hárman mentünk "shoppingolni". Ez abból állt, hogy Chie szeretett volna shortot venni (Szotyi közölte, hogy neki long kell xD), és a második üzletben találtunk is neki valót. Meg Mitamival mi is szerelembe estünk egy-egy pulcsival, ami egyébiránt hétszáz kemény forint volt o.O.

Az enyém zöld-kék, és a fényképen nem látszik olyan jól, de ennél jóval erőteljesebbek a színek. Na, az én töméntelen mennyiségű pink-fekete cuccom mellé úgy gondoltam, ideje egy másfélét is beszerezni. Mitami meg lila-pink csíkosat vett, legközelebb egyenfelsőben megyünk meet-re xD.
És vettünk barátsággyűrűt is xD. Nagyon idióták voltunk tegnap. Ilyen kis műanyag virágocska, nekem meg Mitaminak pink van, Chie pedig végül a zöld mellett döntött. Szerintünk aranyosak, a fiúk meg kiakadtak xD. Egyébiránt százharminc kemény forintba kerültek a gyűrűk xD.

És ha már ruháknál tartunk, van egy naaaagy szerelmem, csak nincs rá pénzem xD

Jajj, ez a függöny olyan jó *w* Mindegy, megvárom, amíg árleszállítás lesz xD.

Most pedig asszem, megyek csinálok valami hasznosat (tanulok) (-ˇ-;)


bájbáj

destiny

Régen éreztem magam így, és jól érzem magam, és boldog vagyok és hellyel-közzel elégedett az életemmel. Nos mindegy. Nem tervezek valami hosszú bejegyzést, csak jelét adom annak, hogy élek.

Igazából egy rajzot akartam feltölteni. Nem egy nagy alkotás, még csak nem is komoly, sőt! Egyenesen komolytalan, egy vicces beszélgetés következményeként született meg egy beteg pillanatomban. Báár... Gürerüt (Grell Satcliff) ismerve, annyira nem is beteges az ötlet xD
Arról beszélgettünk, hogy Kuroshitsuji, meg, hogy kisebb koromban én néztem a Sailor Moon-t, és hogy az lányos, és Gürerü-nek biztos tetszik a Sailor Moon-os szereplők cucca. Öhm, én megszántam szegény Gürerüt xD

Kicsit talán vézna lett, meg a haját sem színeztem ki, de hát üsse kavics.

Dark Long Night

Tegnap bizony hosszú, sötét éjszakám volt.
Megnéztem a Tokyo Dome-os koncertet, és Istenem. Nem találok rá szavakat. Egyszerűen csodálatos volt.
Olvastam olyan véleményt, hogy szar a koncert, de akkor nem ugyanazt néztük. Ruki nagyon szépen énekelt, mindenki hozta a formáját, régi számoktól kezdve az újakig mindent játszottak, olyan volt, mint egy mindent összefoglaló koncert. A végén annyit sírtam...
Annyira felpörögtem, hogy fél háromtól, mikor véget ért a három órás koncert, képtelen voltam elaludni vagy négyig. Aztán felkeltem ötkor, és utána már egyáltalán nem ment az alvás. Sosem volt még ilyen. Még a Nameless Liberty Six Guns után sem, pedig nekem az az etalon koncertek terén. Ez most mindent felülmúlt, úgy érzem. Leírhatatlan, egyszerűen nem tudom szavakba önteni az érzést. Úgy éreztem, fel fogok robbanni, és csak sírtam, és nevettem, és mosolyogtam, és tiszteltem és szerettem azt az öt embert.
Szóval életemben nem volt még ilyen élmélnyem és egyórányi alvás után úgy mentem suliba, hogy semmi nem ronthatja el a hangulatomat. Aztán ugye jön ilyenkor a pofára esés.
Hát Hachimitsu közölte, hogy vessünk véget ennek a barátságnak. Nem részletezném a dolgot, senki nem kíváncsi rá gondolom, hogy miért mondta ezt, a lényeg, hogy mondta. Szóval ez van.
Egyedül maradtam.
És talán mégsem.
Mindennek van valami oka, azt hiszem. Szeretnék hinni benne, hogy van valami oka.

Na megyek törizni, mert holnap ugye doga. Lávcsi.

High high

Háj háj~ ájm szó hááj

Asszem, beleszerettem ebbe a számba xD

És tudtam, hogy Ruki meg fog szívatni, mert miért is ne tenné? Olyan összefüggéstelenül tud néhol beszélni, meg olyan szavakat tud használni. Komolyan... A riporter meg a másik. Amúgy nagy spanok a riporterrel, ennek a fickónak is van egy világnézete... Mashita Yuuichi a riporter neve. Hacsak nincs valami más olvasata a vezetéknevének, mert akkor nem így hívják xD. Szóval nagy spanok, meg látszik, hogy Mashitának van némi fogalma Rukiról meg a GazettE-ről, meg az egész visual kei dologról. Meglepő. Főleg, hogy amúgy is általában nők szoktak lenni a riporterek.
Nagyon nehezen haladok az interjúval, főleg már így estefelé. Nyolcoldalnyi fordítás van meg eddig, de Úristen, nem akarok belegondolni, hogy még van tizenöt oldal... Annyira le vagyok szívva agyilag, már a gépelés maga gondot okoz, már nem bírom, hogy keresgélni kell egy-két kanjit. Szóval lehet, hogy mára már leállok. Fogalalmam sincs, hogy mikorra fogok végezni a fordítással, de amennyire az időmből futja, foglalkozok vele.
Megyek, még kínzom magam egy kicsit, csak mert Rukiról van szó, kizárólag ezért. Másért nem lennék képes ilyen mértékű mazochizmusra xD

bájbáj

háj háj ájm szó hááj, háj háj áp in dö szkáj

...xD

Sabishinbou

Tegnap olyan történt velem, amilyen még soha. De komolyan, én annyira meglepődtem.
Elszenvedtem magam matekra, és azt terveztem, hogy jövök haza interjút fordítani, mert hát nincs itthon senki, nekem meg úgy sincs jobb dolgom. Nos, nem így történt. Szálltam volna fel a buszra, és valaki megböködte a vállam. Gondolom hiába próbált megszólítani, Ruki san üvöltött a fülemben (Odore, fall down mr. Vermin, fall down, last show), és megkérdezte, hogy hol vettem a (GazettE feliratos) pulcsimat. Aztán nem szálltam fel a buszra, és beszélgettünk egy darabig, aztán mondta, hogy a többiek már ott várnak rá, és ha van kedvem, menjek oda köszönni meg ilyesmik. Hát meglepődtem rendesen, de mentem, és mint kiderült kapásból öt embert ismertem látásból xD Kicsi ez a város. Aztán mondták, hogy ők éppen Mitsuhoz tartanak szalonnát sütni, és Mitsu felajánlotta, hogy menjek velük.
Annyira meglepődtem, mindenki olyan közvetlen volt, meg aranyos, meg nem is tudom. Nagyon váratlanul ért a meghívás, de nagyon boldog lettem, így velük tartottam.
Száz százalékosan megérte xD. Te jó Isten, nem tudom, mikor nevettem ennyit utoljára. A szalonnasütést is kiviteleztük az iszonyatos szél mellett, és még aláfestő zenénk is volt. Mitsu szobájából K-pop szólt, a szomszédból meg jóóó magyar mulatós xD Olyan mix jött össze, eszembe jutott, hogy afterpartikon is így kéne xD. Szóval, remélem, találkozok még velük, mert hihetetlenül jó napot kerekítettek nekem a tegnapomból.

Így aztán az interjúfordítás szerintem mára csúszik, csak még törit is kéne tanulni, mert abból természetesen sosem elég.

Letöltöttem a Pura anmonaito-ját, jelenleg azt hallgatom, de azt hiszem, nincs vége a szerelemnek. Sőt. *szerelmesszerelmes*

Anata no tame no kono inochi

Annyi ideje kerestem, és véééégre megtaláltam. A decemberi ROCK&READ-et, amiben Ruki san potom tizenhárom oldalon keresztül dumál. Szóval megvan a következő projekt, és amint hazaérek matekóráról, asszem nekiülök, és elkezdem lefordítani. Tegnap már végigolvastam, és meg is könnyeztem egy helyen, nem mintha szomorú dologról lenne szó, csak mert a helyzet úgy kívánta.
Szóval most szaladok matekra, aztán szaladok haza és fordítok.

Ezt mindenkinek látnia kell, mindenkinek el kell olvasnia. Ez olyan interjú.


bájbáj

THE TRUE MURDEROUS INTENT

Hát igen, ez a matek próbaérettségi felszínre hozza bennem a valódi gyilkolási vágyat. De erőteljesen.
Egy szóval jellemezve: szar volt. Már elnézést a nyomdafestéket ritkán tűrő kifejezésért.
Tegnap voltam matekon. Egy-két feladatot kivéve simán ment, arra az egy-kettőre meg némi agypörgetés után rájöttem. De ez... A negyvenöt perces még nem is volt vészes, sőt, jól ment. De a százharmincöt perces... Az első feladat ment, a második is, a hamradikon hiába ültem fél órát, semmi. A következő ment, aztán két olyan feladat, ami megoldhatatlan. Az egyiknél kijött a másodfokú egyenlet, de a diszkriminánsnál gyök alatt negatív számot kaptam. Gyök alatt negatív, mit akartok?! Aztán fordított parabola (legalább nyolc pontom lesz, mert függvényt ábrázolni tudok), de hogy annak hol van a minimuma...? Nincs neki, hát csak maximuma van, most én ilyen feladatokkal mi a bánatos fenét kezdjek?!
A három órás dolgozatból egy órát kompletten, megszakítás nélkül végigbőgtem, aztán feladtam, miután már egy órányi bámulás után sem jött az ihlet, hogy hogyan oldjam meg őket, beadtam, kimentem, és folytattam a bőgést a vécében. Ilyen nincs. Annyira lehúzta a napomat, hogy el sem hiszem.
Utána eldöntöttük kollektíve, hogy a jó büdös francba a matekkal. Ennyi gyakorlás után nem tudunk megcsinálni három feladatot, nagyon bíztató, mondhatom. Úgyhogy ennyit a matekról. Én feladom.
Rumi odajött megvigasztalni, hogy az érettségi könnyebb lesz, meg ne veszítsem el az önbizalmam. Jó xD Késő.

Úgyhogy inkább gyorsan belemerülök valami kellemesebb dologba, inkább fordítok valamit.

Úgy várom már a VORTEXet... Aoi haja brutálisan pink, érdemes vetni rá egy pillantást az official site-on xD Nagyon extrém. Csak, hogy eufemizálva fejezzem ki magam xD

Ma rájöttem, hogy a hajam hasonlít Arimura san hajzatára, és ennek megörültem. Csak nem vagyok olyan kis satnya, mint ő, de ezen most éppen dolgozom, hogy olyasmi legyek xD

Megyek, alkotok valami értelmeset. Bájbáj

Tragedy

Lefordítottam a Ryoga-interjút, és szívből sajnálom, hogy ennyi ideig húztam-nyúztam, de kedden a szerdai töri (ismétléses) dogára tanultam (írtam is, hál' Istennek -.-;), tegnap pedig az életben maradásért küzdöttem. Még a múlt héten megfáztam, és tegnap tetőzött a betegség, és azt hittem egyszerre fog felrobbanni a fejem, a torkom, meg az arcom. Ez egyébként hihetetlen, hogy nekem rendszeres időközönként, szerdán mélypontjaim vannak...
A fordítás egyébként nem volt olyan vészes, mint amilyenre számítottam. Szóval, Ryoga egyszerűen beszél. Volt vagy öt ismeretlen szó az egészben, és ezt sikerélményként könyveltem el. Annak ellenére, hogy már majdnem két éve hazajöttem, nem felejtettem sok mindent (legalábbis úgy tűnik), és nem tudom, minek köszönhető ez, de iszonyatosan hálás vagyok annak a valaminek.

Iskola. Osztályfőnököm volt olyan szíves ma, és lediktálta, hogyan kell érvelő fogalmazást írni. Csak hát, hogy is mondjam.. már írtunk eddig hármat. De végre megtudtuk, hogy hogyan kellene szakszerűen felépíteni egy ilyen dolgot.

Aztán. Megjelent hivatalosan is az Anmonaito by Pura, úgyhogy a Kenken által betwittelt linkről meg is néztem a Thirteenth Friday-t. Elvont és imádom. A Purát nem lehet nem szeretni.
Újdonságokról jut eszembe, május huszonöt, VORTEX! És megint Rukival álmodtam. Láttam a VORTEX szövegét, de semmire nem emlékszem belőle (T__________T) Ha megjegyeztem volna valamit, lecsekkolhatnám, hogy tényleg megálmodtam-e xD. Mindegy.

Holnap matek-kisérettségi, és annyira utálom, hogy az szavakkal kifejezhetetlen. De azért ma még megyek matekra.

Tegnap megmutatta Aba a tablónkat, és esős. Eső van rajta, a színei pedig lehangolóak. Ránézek és elmegy tőle az életkedvem. De az osztályból huszonketten megszavazták (harminchatból), úgyhogy az lesz. Aikának sem tetszett, ő próbálta nagyon mondani, hogy legyen élénkebb, meg Arisu is, de hát le lettünk szavazva, úgyhogy lényegében mindegy.

Valamiről akartam még írni, de elfelejetettem. Lehet, hogy csak annyit, hogy szeretem Takeru blogbejegyzéseit.

Ami most megríkatott -> Geboren um zu leben

Ezt most muszáj vagyok azonnal leírni, mert eszméletlen. Német zene-rajongó is vagyok egyébként. Csak úgy mellékesen megjegyezném.
Szóval, anya mutatott egy dalt, Unheilig-tól a Geboren um zu leben. Anya holnap ezzel fogja gyakoroltatni a kölykökkel a suliban az um...zu+infinitiv-et xD, de nem ez a lényeg. A lényeg a dal szövege. Csak a magyar fordítása, de íme:

Nehezemre esik nélküled élni, mindig minden nap teljesíteni.
Sokszor gondolok arra, milyenek voltak azok a szép napok, melyek elmúltak.
Elképzelem, ahogy mellettem állsz, ahogy az úton melletten lépkedsz.
Olyan sok mindenen gondolkodom, mióta nem vagy, mert te mutattad meg, hogy milyen értékes az élet.

Arra születtünk, hogy éljünk, hogy megéljük az idők csodáit, hogy ne felejtsük el önmagunkat az örökkévalóságig.
Arra születtünk, hogy megéljük azt a pillanatot, mikor azt érezzük, érdemes volt ezért élni.

Fájdalmas még újra megtalálni a helyem, jó érzéssel valami újba belekezdeni.
Ebben a pillanatban újra a közelemben vagy, mint azokon a rég elmúlt, szép napokon.
Azt kívánom, hogy újra tudjak álmodni, megbánás nélkül a jövőbe tudjak nézni.
Megtaláltam egy célt, mióta nem vagy, mert te megmutattad, hogy milyen értékes az életem.

Arra születtünk, hogy éljünk, hogy megéljük az idők csodáit, hogy ne felejtsük el önmagunkat az örökkévalóságig.
Arra születtünk, hogy megéljük azt a pillanatot, mikor azt érezzük, érdemes volt ezért élni.


Ez a dal... Ez valami gyönyörű. Akkor írta az énekes, mikor egy barátja szívinfarktusban meghalt. Érdemes minden egyes során elgondolkodni, az én életemmel, az élményeimmel nagyon sok párhuzam vonható, nem csoda, hogy elbőgtem magam, mikor meghallgattam. Nem tudok többet írni. Itt a dal:
http://www.youtube.com/watch?v=Q-L3wj_HaMQ

奈落 - naraku

Mint a cím is mutatja, a mai nap maga volt a pokol. Elegem van, de úgy konkrétan mindenből.

Miért van az, hogy küzdök, csinálom tisztességgel, és kis bénaságokon elcsúszva rontok el sok mindent? Ez jelenleg a legnagyobb problémám. Ha ezt így folytatom, leshetem, hogy négyes legyen a matek érettségim. Állítólag képes vagyok rá, én meg állítom, hogy hiába a plusz fejtágítás, ugyanolyan hülye vagyok, mint voltam. Egyszerűen képtelen vagyok ennyi mindent a fejembe tömni, nincs hely, kész, kifújt, vége.
Egyébként nem. Még muszáj kitartani, még tölteni, még tanulni még és még és még.

És ott van az érvelőfogalmazás, amit ma sikeresen megírtunk. Boldogság, boldogságkeresés volt a téma. Igen? Nagyon örülök neki. Hirtelen annyira leblokkoltam és bepánikoltam, hogy hét percig csak ültem a papírlap fölött, és igyekeztem, hogy ne bőgjem el magam. Vajon osztályfőnöknek miért most jut eszébe ennyi jegyet adni nekünk? Eddig miért nem írtunk ilyeneket? Miért utolsó félévben, utolsó két hónapban döntött úgy, hogy hááát, lehet, hogy ilyet is kellene? Komolyan... Aztán sikeresen összehoztam valamit, vagyishogy sikeres lesz-e, arról fogalmam sincs.

Ezután jött az idegeskedés. Természetesen felhúztam magam, mert miért is ne. Aki nem ért valamihez, könyörgöm, az miért akar okosnak látszani, és megmutatni a nem létező tudását?! Miért akar olyan dolgokat közzé tenni, amik hibásak, pontatlanok, miért? Az agyam eldobom. Azt hiszi, hogy olyan fiatalon mindent tudhat egy tőle oly távol álló dologról? Nem, ne higgye. Mert. Nem. Tud. Róla. Semmit. Ne akarjon felvágni olyannal, amihez nem ért, csak egy kicsit, ne akarja elhitetni a fél világgal, hogy ász, mert a közelében sincs. Felidegesít, ha az emberek hozzáértőnek képzelik magukat egy olyan témában, amiről halvány segédfogalmuk sincsen. Ne tegyétek. Köszi.

És most következhet életem fénypontja: a töri. Elmondjam a dolgozataink időpontjait? Ne? De, elmondom. Szerda: harmadik ismétlési témakör (honfoglalástól Hunyadiakig), jövőhét kedd: Rákosi, '56, Kádár, jövőhét péntek: negyedik ismétlési témakör (nagy földrajzi felfedezésektől a felvilágosodásig), április 20: ötödik ismétlési témakör(Mohácstól második Józsefig). Nos, ezzel Tachi elintézte, hogy minden napom be legyen táblázva.

Nem tudom, az interjút mikor kezdem el fordítani. Ha nagyon felhúz a töri, majd elkezdem. Egyszerűen a sírba visz, hogy alig van időm foglalkozni azzal, amit valójában szeretnék csinálni. Úgy várom már, hogy nyár legyen. Nem az időjárás miatt, agyérgörcsöt fogok kapni a hőségtől, de azt csinálhatok majd végre, amit én akarok, és nem azt, amit mások akarnak, hogy csináljak.

Sajnálom, hogy ilyen kiborulós lett ez a nap, de én már nagyon a végét járom.

Ganges ni akai bara

 Vége a hétvégének, és vége a sok unbearable dolognak. Nem jöttek végül öcsém drága osztálytársai, jött viszont Chiyu és ennek örültem. Jól éreztük magunkat.
Aztán ma... Reggel túl hamar keltem fel, és nem bírtam magammal mit kezdeni, így aztán fordítottam.
A Chidzuru-t muszáj voltam lefordítani. Valahogy erről a dalról nem csak maga a szám jut eszembe, hanem az, amit már nem egyszer, nem kétszer tapasztaltam. Ha valamilyen japános rendezvényen a Chidzuru szólt, akkor az átlagban is 15-16 éves lányok ott vonaglottak, meg csípő-tekertek rá. Namost. Külön-külön egyik tevékenységgel sincsen probléma, de ha a Chidzuru-ra vonaglik valaki, az megérdemli, hogy csípőprotézise legyen később. Egyébiránt a szervezők a hülyék, hogy leadják, mert tisztában kellene lenniük vele, hogy mi való egy buliba, meg mi nem való. Nos, a Chidzuru szövegét, és dallamát, ritmusát, mindenét tekintve egyértelműen a nem való kategóriába tartozik. Megmondjam, a japánok még koncerten is, mit csinálnak egy Chidzuru alatt? Vagy egy D.L.N, egy Bathroom, egy Distress and Coma alatt? Állnak. Állnak csendben, és tiszteletben tartják, hogy Ruki meg a többiek szenvednek, és átérzik, de legalábbis megpróbálják átérezni a számot. Ezzel megint nem azt akarom mondani, hogy aki nem tudja, mit jelentenek a dalok, az béna, mert nem erről van szó. A legtöbb ember tényleg honnan is tudná. De egy: nem tudom, ki hogy van vele, de azért a Chidzuru dallama úgy sugallja, hogy nem a boldogságról, vagy valami szexi dologról szól. Ergo: nem kell a vonaglás. Kettő: aki akarja, az megkeresi a fordítást, hogy tudja, hogy miről szól egy dal és ne csak sejtse. Három: Alapvetően, aki ismeri a GazettE-t, az tudja, hogy nincs túl sok örömködő, felszabadult számuk. De egyébként igen, elsősorban a szervezők a hülyék, hogy betesznek ilyen számot egy afterpartin, vagy bulin.
A másik, amin ma megakadt a pillantásom, az a Hanakotobában volt, mikor Ruki azt énekli, hogy szeretne olyanná válni, akit mindenki szeret. Nem sokkal korábban a Juuyonsai no naifu-ban pedig azt mondta, hogy most már senki ne szeresse, mert úgy minden sokkal könnyebb. Szóval, csak feltűnt az ellentét a két szám között.
És eddig mindig úgy éreztem, hogy kicsit jobban kötődöm a Ganges ni akai barához. Egyrészt mert a bara (ami ugye rózsát jelent), benne van az igazi nevemben. A dalban megjelenik a február, és a születésnap, és ez szintén passzol, mert februárban születtem. Ritkán is hallgatom ezt, de a születésnapomon mindig ez az első, amit meghallgatok. Ezt nem tudom, miért írtam le egyébként xD

Ma megpróbáltam olyan hajat szenvedni magamnak, mint amilyen Takerunek van az új fotóin, de asszem feladom *keserűnevetés*. Minél többet olvasok egyébként Takerutől (mármint interjúkat), annál szimpatikusabb. És ez furcsa. Viszont. Sikeresen megszerettem két, azaz két darab számukat, miután találtam olyat, amiben Takeru hangja elviselhető. Sajnálom, ha valakit megbántok ezzel, de valljuk be, hogy Takeru hangját vagy szereti valaki, vagy nem szereti, és eléggé megosztja a közönséget. Mindig van olyan valaki, aki nem bírja elviselni a mi kedvenc énekesünk/énekesnőnk hangját. Például egyik volt osztálytársam kijelentette, hogy ő nem bírja két percnél tovább Gackt hangját. Én meg csak így meredtem rá, tátott szájjal, hogy WTF?! Mert szerintem Gacktnak gyönyörű hangja van, meg egyébként is minden tiszteletem az övé, de Hitomi szerint borzasztó. Nos hát, szóval ezért senki ne vegye gonoszságnak, amiért nem bírom Takeru hangját. Engem vigasztal a tudat, hogy legalább magát az embert sikerült megszeretnem, ha már a hangját nem xD. És ennek az egésznek az lett volna a lényege, hogy a mad$hip PV-jében Takeru iszonyatosan nagyot alakít. Félelmetes, de annyira eltalálja az egésznek a hangulatát, meg mindent, hogy Úristen. Szóval ezt a számot sikerült megszeretnem. Negyedik SuG-szám, amit szeretek xD (első: Alterna, második: Love Scream Party, harmadik: Five Starz). Emlékszem, mikor szemüvegkeretet választottam, hasonlót vettünk, mint Takerunek az Alternában xD. No mindegy.

Jaj, ma megnéztem a Grut! Nagyon aranyos volt, kicsit sablonos, de aranyos.

Na, megyek szenvedek még egy kicsit, aztán alszom. Hamarosan elkezdem fordítani a Ryogás interjút (^v^)/

Bájbáj

AN UNBEARABLE FACT

Hát igen, ez egy elviselhetetlen tény. Öcsém osztálytársai itt vannak és maradnak is, sőt, még jön vagy hat estefelé, de tegnap...
Az egyik, alig érkezett meg, máris hányt. Aztán ezt megismételte kábé háromszor. Aztán el is húzott aludni, hál' Istennek, és maradtunk hárman.
Egy darabig még tűrték a Ripítiddo káuntoreszü erá-t (értsd: Repeated Countless Error), aztán megnéztünk egy borzasztó amerikai vígjátékot (Kellékfeleség), amiben ráadásul még Adam Sandler is játszik, a női szerepekben tetszelgő picsákról nem is beszélve. Végül volt benne pár poén, de két lóval se tudnának elhúzni, hogy nézzem meg még egyszer. Aztán Metallica koncertet néztünk, és hát meg kell mondjam, nem voltam elájulva tőlük. Nagyon ott vannak zeneileg, ezt nem vitatom, de úgy semmi nem volt, ami megfogott volna abban az együttesben. Utána DIM SCENE-t néztünk, csodálkoztam hogy három évvel fiatalabb fiúkat rá lehet venni arra, hogy japán koncertDVD-t nézzenek, dehát sikerült. És még tetszett is nekik. Vagyis, ők ezt úgy fogalmazták meg, hogy "Némmá, ez nem is olyan szar!". Persze, hogy nem.
Viszont annyi cigit elszívtak, hogy az fájdalom. Reggel le kellett lépnem matekra, és mondtam édesöcsémnek, hogy pakoljon el maguk után (reggeli, csikkek, ágy/kanapé szétfetrengve, ablaknyitás satöbbi), és hazaértem, és minden pontosan ugyanúgy, ahogy reggel itt hagytam. Kivéve, hogy még a tévé is be volt kapcsolva, a három jómadár meg lenn pingpongozott az udvaron. Puszi.
Úgyhogy ügyeletes bejárónő szerepet vettem magamra. Egy ilyen cselédruha kéne még, és tökéletes lenne a kép, komolyan (-.-) De a másik kettő se kérdezné meg, hogy segíthet-e valamit. Oké, értem én, hogy ők a vendégek, de én például, ha egy osztálytársamnál szétugrálnám a ganze nappalit, nem hagynám csak úgy ott, hogy majd megcsinálja valaki. Azaz én (=.=;) Vigasztal, hogy már csak ez az egy nap van, de most már cigitilalom lesz lakáson belül, mert az életben nem fogjuk tudni kiszellőztetni ezt a bűzt. És ez a gáz, hogy én is dohányzok, de ez már nekem is több kettőnél. Lehet, hogy az ajtót is ki kéne tárni...
Lehet, hogy ma jön Chiyu, megígérte, hogy megkérdezi anyuját. Merthogy ma még jönnek vagy négyen az öcsém osztálytársai közül, és én nem akarom ezt egyedül átvészelni. Tegnap csak két gyerek volt, ebből az egyik éjfélkor már csucsult, szóval gyakorlatilag csak egy volt. És a mindig problémás öcsém most egész normális volt. De ettől a tömegtől ettől nagyon félek. Inni is fognak, feltételezem, meg pipázni akarnak, meg gondolom dohányozni, és hát azért álljon már meg a menet... Nem tudom még, hogy mit fogok csinálni. Már van néhány terv, hogy mi lesz, ha elszabadul a Pokol, de ha ez megtörténik, az akkori tetteimet senki nem köszöni majd meg...
Kéne valami értelmeset és hasznosat csinálni (törifeladatsor, matekfeladatsor, töri ismétlés...). Kedvenceim. Na, próbálkozok.

Bájbáj

Pledge

Igaz, hogy lassan egy hónap is eltelt már azóta, mióta a GazettE betöltötte a kilencedik szülinapját, de úgy gondoltam, megosztom, mit gondolok róluk, mit jelentenek nekem. Ezt március tizedikén írtam.

Kilencedik éve már, hogy tomboltok, hogy küzdötök, hogy éltettek és kínoztok.

Kilencedik éve már, hogy szívből, húrból, bőrből, vérből, hangokból építetek, és hangokkal romboltok. Kilencedik éve áldozzátok fel önmagatokat egy nagyobbik jóért, dolgoztok megfeszülve, kegyelmet nem ismerve, pihenést nem ismerve, alvást megtagadva.

(Megérdemeljük? Vajon megérdemeljük? …)

Negyedik éve már, hogy uraltok, hogy megmentetek, hogy elmerülhetek minden kínotokban, örömötökben és gyötrelmetekben, minden hanggá lett gondolatotokban, minden egyes poros színpadra hullott könnyetekben. Négy éve, hogy megbabonáztok mindig és újra, hogy elvarázsoltok, hogy szakadékba taszítotok, hogy erőt adtok, hogy fájdalmat és szorongást, életerőt és vidámságot csepegtettek belém.

Lassan ölő méreg vagytok. És általatok boldogság meghalni.

Négy éve tisztellek titeket, úgy, mint talán senki mást. A szegénység korlátaira fittyet hányva, berúgva a tiltások kapuit, lerombolva az akadályokat, ti csak mentetek, hogy megvalósítva önmagatokat, minket szolgálva minél több embert tegyetek boldoggá.

(Vajon tudjuk igazán értékelni? Vajon fel tudjuk fogni? …)
Nem rendelkezik olyan szókinccsel egyetlen nyelv sem, amellyel ki tudnám fejezni, mit érzek pontosan. Kavarognak, csapongnak bennem a gondolatok, robbannak és kihunynak, feltörnek és elnyomnak másokat, elsimulnak, a mélyben maradnak.

Köszönöm, hogy léteztek, hogy lélegeztek, hogy találkoztatok, hogy zenéltek, hogy folytatjátok szüntelenül, megállás nélkül, vég nélkül. Köszönöm, hogy hallgathatlak titeket, köszönöm, hogy alámerülhetek Ruki gondolattengerében, hogy mindazt megfogalmazza helyettem, amire én képtelen volnék, hogy segített megtalálni önmagam, hogy célt adott az életemnek, hogy életben tart, hogy sötétséget nyújt, hogy fényben tart, hogy leránt maga mellé a mélybe, hogy felemel a fellegek fölé, hogy…

(Vajon van jogom ilyeneket mondani? …)

Köszönöm Uruhának, hogy rászólt Rukira, hogy énekeljen, és, hogy ellátta őt és Reitát cigarettával, mikor a másik kettőnek már arra sem volt pénze.

Köszönöm Kainak, hogy őszinte, hogy az arca mindent elárul, hogy figyel rá, hogy mindenki megfelelő mennyiségű filmet nézzen, hogy igazgatja a bandát.
Köszönöm Aoinak, hogy egy ta-su-, hogy nem fordult el tőlünk végleg, mikor egy hibából kifolyólag megtehette volna.
Köszönöm Reitának, hogy olyan lelkiismeretesen rádiózott, hogy annyiszor megnevettetett, és hogy már nem hord hawaii-mintás inget.
Mindig maradjatok együtt, ne váljatok szét, ti így vagytok egy egész, még temérdek dolgot meg kell élnetek közösen, még annyi embernek kell hallgatnia titeket, még annyi koncert vár rátok.
Köszönöm, hogy ismerhetlek titeket, hálás leszek érte egész életemben, ahogy minden emlékért, ami hozzátok kapcsolódik, minden gyönyörű és gyötrelmes emlékért, minden szív-robbanásomért, és minden zokogásomért, minden nyakfájásomért, és minden nevető-görcsömért, minden őrült kiabálásomért, és minden csendes egyetértésemért.
Köszönöm, köszönöm, köszönöm.
Nem tudom elégszer elmondani. Nincs az az erős köszönöm, ami megfelelő lenne.
Kilencedik éve már, hogy a the GazettE létezik.
Kilencedik éve már, hogy március tizedikén hálával gondolnak rátok.

Boldog kilencedik születésnapot, kedves the GazettE!

Tiétek az örökkévalóság.

Langyos eső és érdes szenvedély

Ruki san ma közölte, hogy valószínűleg lázas. Mondtam neki, hogy maradjon otthon, és igyon neocitránt és ne jöjjön értem a sulihoz xD. Najó, ez elég béna április bolondja volt, de twitterre tényleg írta, hogy úgy néz ki, hogy láza van... Szóval, jobbulást, Ruki san!
Ma ritka degradáló napom volt, de matekból (!!) remekeltem, úgyhogy büszke voltam magamra. Szinusztétel meg szögfüggvények volt a téma, és eddig ki nem állhattam, de valahogy belemászott a fejembe a lényege, szóval boldogság van (´ V ` )
És most itthon ülök, és szerintem Dikompozíson Bjútít fogok lesni. Tiszta nosztalgia-hangulatom van.
És majd várom, hogy az öcsém, meg a bunkó osztálytársai hazaérjenek, én meg pesztrálhatom őket. De ha beisznak, és hányni fognak, én felnyalatom velük az egészet. De már az idegeskedésen túl vagyok, most már csak stresszes és frusztrált vagyok. De nem baj, mindjárt kitombolom magam.
Akartam ma valami értelmeset is írni, de annyira nem megy, pedig elég sok minden történt útközben.
Jaj, nemrég megtaláltam egy kis füzetkémet, amibe két éve a repcsin elkezdtem írni, hogy mit álmodtam, közvetlenül azelőtti napon, hogy hazautaztam volna Tokióból, és feljavítva, befejezve leírtam. Életem legszebb, legmeghatóbb álma, és minden részletére emlékszem, minden apró kis mozdulatra, még arra is, hogy a szereplői mit mondtak. Azért nem töltöm fel ide, mert erőteljes MarySue, mint általában az álmok (tekintve, hogy általában mi vagyunk a főszereplői a saját álmainknak), de akkoris. Szóval lehet hogy egyszer majd később feltöltöm, de egyelőre nem.
Erről az álmomról eszembe jutott még egy, ami nagyon durva volt, azért, mert bekövetkezett. Konkrétan megálmodtam, hogy Rukinak el fog menni a hangja, és mint tudjuk ez augusztus környékén egy koncerten a Ruki torkában kialakult ödéma miatt ez be is következett. Szóval, az nagyon szíven ütött. De mindegy, érdekes álmaim voltak már, van, amire nagyon szívesen emlékszem vissza, az ilyen fontosabbakat, meg érdekesebbeket nagyon meg tudom jegyezni.

Kezd megnőni a hajam... Pedig még mindig erőteljesen rövid, csak úgy érzékelhető, hogy már nem olyan rövid, mint volt. És nyáron festetés lesz, mert anya végre megengedte... (-.-) Végül is, csak három éve nyúzom, hogy engedje meg, de érettségi végéig még ki kell tartanom a világosbarna-sötétszőke féle szín mellett. Aztán érdekes színe lesz neki :3 Már nagyon várom.
Szerettem volna, ha ma Chiyu el tud jönni, írtam neki sömöst, jó lett volna, ha nem egyedül kell átvészelnem öcsém osztálytársas akcióját... De Chiyu nem tud jönni, pedig jaj, a péntekeket általában együtt töltjük mostanában.
Na jó, megyek belemerülök a Bomló Szépség minden gyönyörűségébe, és tombolok.

Bájbáj