Last song

Tegnap véget ért életem első és - hál' Istennek utolsó - szerenádja.

Az első három tanár még nem volt vészes. De utána már csak tömény szenvedés volt a program.
Osztályfőnök háza nagyon hangulatos volt, nagyon finom volt minden, sok zöldség volt, meg háromféle krém, tényleg annyira ötletes volt az egész, nagyon jól éreztük magunkat.
Aztán vissza a sulihoz, a ganze évfolyam énekelt a két igazgatóhelyettesnek, meg igazgatónőnek, aztán jöttek értnk a buszok, és mentünk a várostól jó messzire Tachihoz. Állítom, hogy nála csúszott el minden. Túlságosan szeretjük, túl sokáig voltunk nála, és a többi a tanár ezért csúszott el ennyire. Nos hát mindegy. Tachival együtt dohányoztunk, és Risa bevallotta Tachinak, hogy kábé egy fél éve azt képzeli, hogy Tachi a legjobb barátnője xD. Jó, mondjuk tényleg merő hülyeségből, de akkor is. Tachi nagyon nevetett, alig akartuk otthagyni.
A következő tanárnál csak az osztály egyik része énekelt, aztán következhetett Kana, akinél igyekeztünk rövidre fogni.
Már mindenkinek fájt a lába, hideg volt (még téli kabátban is!) és reménykedtünk benne, hogy már egy tanár sem hív fel minket. Nos ez csak egy helyen volt gáz, mégpedig Enpánál, mert ott csupán egy órát álltunk kint fél egykor a csípős szélben. Szóval az nem tetszett.
A legdurvább a lektor volt. Ide már csak az osztály egyik fele jött, és igazábül én is mehettem volna haza, ha nem beszéltük volna meg Hachimitsuvel, hogy nála alszok. Szóval rossz helyen álltunk meg dalolászni, nem jött senki, csak egy néni húzta fel a redőnyt, hogy be lehetne fejezni, mert van, aki dolgozni megy, és nem tud aludni, és ha nem fejezzük be, leönt minket. Visszakiabáltuk neki, hogy még két dal, és legyen szíves bírja már ki egyszer egy évben, ugyanis szerintem nekünk magunknak már sokkal jobban tele volt a hócipőnk az egész szerenád-cuccal, mint annak a nőnek.
Végül meglett a lektor, és háromkor felhívott minket a lakásába, ahol egészen négy óráig húztuk az időt. Ezután taxi, és fél ötre Hachimitsu lakásában voltunk mind a hárman, merthogy Jinka is jött.

Mindent összegezve: Az "Ilyenek voltunk"-at Ákos nem énekelte el egész életében annyiszor, mint mi most, a Most múlik pontosan nagyon szép, de az első soron kívül semmi nem passzol a ballagás-témához, a lábaink leszakadni készültek, a buszon ötpercekre aludtunk be, olyan durván kómásak voltunk.

Három és fél óra tömény alvás után készülődhettünk a suliba (bizony!), vettünk cigit, mert az FONTOS, aztán a suliban kaptam Jinkától kávét, mert ő még hamarabb felkelt, hogy a koliba vissza tudjon menni átöltözni. Öcsémtől megkaptam a cipőmet (amit anyának mondtam, hogy küldjön el a testvérkémmel), meg kaptam potyába egy szendvicset is. Jól jött, szó se róla.
A ballagási próba, ami miatt ugye bementünk semmire nem volt jó. Egy órán át álltunk a tűző napon, és én konkrétan vártam, hogy mikor ájulok el.

De tegnap búcsúztattuk Tachit T________T Kaptunk tőle emlékbe egy kis zöld kavacsot, meg körbekísértük a sulin énekelve. Úgy bőgött mindenki, még ő is. Tachit sajnálom a legjobban itthagyni.

Ma meg ballagás. Remélem, nem fogunk nagyon felfőni, nincs kedvem kiájulni. Na, megyek, készülődök!