Livin' in a world without you

Na, vettem a fáradtságot, és írok egy kicsit a bankettről, meg hasonlókról.

A bankett egészen jól sikerült, igaz nem igazán az osztálytársaim miatt (tisztelet a kivételnek), hanem a tanároknak. Tanárokon belül is Tachinak meg Shuujinak. Tachit most már hivatalosan is tegezhetjük, olyan aranyos volt, ahogy megengedte, koccintottunk is, Shuuji meg... xD kész, őt már eddig is tegezhettük ketten.
Aztán egyik nagyon értelmes gyermek, nevezett Aho megivott fél liter sört, ami tele volt nyomva ketchuppal meg piros paprikával és kapott érte háromezer forintot. Hát, mi csak szörnyülködtünk, és vártuk, hogy mikor hányja már ki az egészet, de végül nem volt róka koma xD.
Az új hajszínem viszont sikert aratott, mindenki nagyon dicsérte, és az egyik tanár, akivel alig beszéltem öt év alatt, most egész sokat beszélgetett velem, ennek örültem. Ő már levöröskézett, meg lepiroskázott, puszta szeretetből, úgyhogy jókat nevettünk xD.
Mikor vége lett a bankettnek, elhatároztuk, hogy Hachitmitsu, Daisuke, Saki és természetesen Shuuji meg én elmegyünk valahova megünnepelni, hogy most már valóban érettek lettünk. Ekőször cigit kerestünk, mert kifogytam a munícióból, aztán beültünk az egyik kedvenc kávézónkba, ahol ezúttal nem kávét ittunk xD.
Shuuji végig unszolt, hogy igyak már valamit, igyak már valamit, mondom, hagyjál már békén, de a vége három kalinka lett, ami egyáltalán nem ütött be, pedig másra számítottam. Daisuke meg már vagy a hetedik vodkáját itta kísérő nélkül, és még csak a szemei sem csillogtak O__O Mutáns xD.
Shuuji el akart rángatni diszkóba, mondom, abszolút és teljesen esélytelen, hogy én oda betegyem a lábam, ő meg azt hitte, hogy ha többet iszok, majd rávehető leszek. Megmondtam, hogy sajnos engem nem hogy józanul, matarészegen sem lehetne elrángatni diszkóba, úgyhogy belenyugodott ezen lesújtó ténybe.
Végül olyan fél három felé mentünk Hachimitsuhoz, de a taxis eléggé bunkó volt, szó se róla.
Másnap pedig szaladtam haza rendet rakni, meg kitakarítani kábé az egész házat, mert hogy akkor meg a banda jött ottalvós akármicsodára. A banda plusz a VIP xD. Az is szép kis bulira sikeredett xD. Játszottunk egy ilyen pingponglabdás játékot, amit Shane szedett valahonnan, de nem ment annyira hű, de jól, úgyhogy ittunk inkább magunktól. Az udvaron szerencsétlenkedtünk, pizzát gyártottunk, kosaraztunk (!), eldohányoztam a fél tüdőmet, filmet néztünk, aztán bealudtunk. Mármint izé... már aki aludt xD. Megdöntöttem a rekordomat, most már hét kalinka a rekord, de jó volt, mert senki nem lett rosszul, senki nem került öntudatlan állapotba, csak nevetgéltünk, meg hülyültünk, mert abból ugye sosem elég.
Másnap reggeli túrára indultunk, aztán szembesülhettem azzal, hogy az éjjel valami elromlott a mosogatóval, mert kábé úszott a konyha O__O Aztán elkísértem a többieket, és végül Shane-nél kötöttem ki xD. Megnéztük a Ponyot! *w* Istenem, még olyan cuki filmet, komolyan..! Azóta is állandóan a Ponyo dala megy a fejemben! xD

Úgyhogy kábé ennyi történt velem. Hétfőn döglöttem, aztán Arisu szólt, hogy szedjem össze magam és menjünk játszóterezni, tegnap évzárón voltam, meg Chiyuvel, meg Naoval, ma pedig shoppingolunk elvileg Ayuval meg Naoval, aztán jövünk hozzánk nem mondom meg milyen koncert DVD-t nézni, mert mindenki megutál abban a pillanatban, ha kiderül xD.

Gott ist ein Popstar

Hát, kövezzetek meg, de szerintem van némi igazság ebben a dalban.

Oomph! - Gott ist ein Popstar

Vater unser im Himmel
Mi Atyánk, ki vagy a Mennyekben
Geheiligt werde Dein Name,
Szenteltessék meg a Te neved
Dein Reich komme,
Jöjjön el a Te országod
Dein Wille geschehe,
Legyen meg a Te akaratod
Wie im Himmel
Amint a Mennyben,
So auch auf Erden.
Úgy a Földön is.
Und vergib uns unsere Schuld
És bocsásd meg a mi vétkeinket
Und führe uns nicht in Versuchung
És ne vígy minket kísértésbe
Sondern erlöse uns von all den Bösen
De szabadíts meg a gonosztól.

Ich geb euch Liebe
Szeretetet adok nektek
Ich geb euch Hoffnung
Reményt adok nektek
Doch nur zum Schein
De csak látszatból
denn die Massen wollen betrogen sein
mert a tömegek akarják, hogy át legyenek verve

GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Und die Show geht los!
És elkezdődik a show!
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Der Applaus ist groß
Nagy a tapsvihar
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Ihm gehört die Welt
Övé a világ
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Bis der Vorhang fällt
Míg le nem hull a függöny

Vater unser im Himmel
Mi Atyánk, ki vagy a Mennyekben
Geheiligt werde die Lüge,
Szenteltessenek meg a hazugságok
Mein Fleisch verkomme
Vesszen el a húsom
Mein Wille geschehe,
Legyen meg az én akaratom
Und den im Himmel
És a Mennyet
gib uns auf Erden
add meg nekünk a Földön
Und vergib uns unsere Gier
És bocsásd meg a mi mohóságunk
Drum führe uns jetzt in Versuchung
Ezért vígy most minket kísértésbe
Und dann erlöse uns von all den Bösen
És utána szabadíts meg a gonosztól
Ich geb euch Liebe
Szeretetet adok nektek
Ich geb euch Hoffnung
Reményt adok nektek
Doch nur zum Schein
De csak látszatból
Denn die Massen wollen betrogen sein
Mert a tömegek akarják, hogy át legyenek verve


GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Und die Show geht los!
És elkezdődik a show!
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Der Applaus ist groß
Nagy a tapsvihar
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Ihm gehört die Welt
Övé a világ
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Bis der Vorhang fällt
Míg le nem hull a függöny

Wir sind so glücklich
Olyan boldogok vagyunk
Wir lieben alle den Schein
Mind szeretjük a látszatot
Die Welt ist göttlich
A világ isteni
Wir sind gemeinsam allein
Együtt vagyunk magányosak
Wir sind so glücklich
Olyan boldogok vagyunk
Drum reiht euch alle mit ein
Ezért álljatok be a sorba
Die Welt ist göttlich
A világ isteni
Die Lüge wird euch befreien
A hazugságok megszabadítanak titeket

GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Und die Show geht los!
És elkezdődik a show!
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Der Applaus ist groß
Nagy a tapsvihar
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Ihm gehört die Welt
Övé a világ
GOTT IST EIN POPSTAR
ISTEN EGY POPSZTÁR
Bis der Vorhang fällt
Míg le nem hull a függöny


Hát, én személy szerint imádom ezt a számot. Zseniálisan beteg együttes ez az oomph.

Orange dream

A cím nem véletlen. Tegnap végre annyi könyörgés és megpróbáltatás után befestettem a hajam!! \(^O^)/

Méghozzá ilyen répafej lettem xD. De azt mondták tegnap többen is, hogy jobban áll, mint az eredeti, szóval asszem, megnyugodtam.
Voltam bent a suliban, beszéltem a tanárokkal, nagyon jó volt, vártam Hachimitsut, hogy ő is kész legyen végre az érettségivel, de jókat húzott. Magyarból Kosztolányi - Édes Anna, nyelvtanból a mondattant, töriből az első ipari forradalmat, a civilt meg már elfelejtettem, de azt is tudta, szóval megkönnyebbülés van, döglés és semmittevés xD.
Aztán az volt a terv, hogy veszek valami ruhát a bankettre, de vagy egy óra elment a hajfestésre, szóval már semmi kedvem nem volt még ruha után is kajtatni. Szóval csak szimplán kávéztunk, ami nagyon jó volt, és kénytelen voltam Hachimitsuval cipőt cserélni, mert szegény már nagyon nem bírta a magassarkút, úgyhogy megszántam, és odaadtam neki a tornacsukámat.
Aztán mentem Ayuékhoz, ami elég érdekessé tette a napomat xD. Ayu cigizett, de jaj... rosszul fogta meg xD eldöntöttük, hogy ez lesz a banda védjegye, hogy így fogunk mostantól dohányozni xD. Aztán betoppant Nao, és meghozta a maradék vodkát, amit a múltkor meghagytunk, és Ayu, FF meg Nao kizártak minket, úgyhogy egy kis almalével megittuk a vodkát Shane-nel xD. Nem volt már sok, nem is ütött, de utána szaladtunk gyorsan headbangelni egy sort a Headache man-re. Ez már ilyen bevett szokás lesz, komolyan, hogy ha iszunk, akkor utána tuti headbang xD. Vagy cigi. De az egyik biztos.
Nagyon jó volt, köszönöm, Ayu, hogy elhívtál minket, nagyon feldobta a napomat, köszönöm, köszönöm!! ^^
Ma pedig megyek egyik rokonom diplomaosztójára, aztán pedig irány a bankett xD.
Holnap pedig... jajaj xD Banda-buli lesz xD Jhájj, nem is tudom, mire számítsak, de hogy semmi jóra, az biztos xD

Hát, egyelőre ennyi, megyek, festek valami szépet *v*

Headache man

Tudom, hogy ez már volt egyszer cím, de most ismét fejfájás van, csak most másért.

Sikeresen túlvagyok a szóbeli érettségiken. Magyarból Szophoklészt húztam meg a görög drámát, és végülis nem rossz tétel, húzhattam volna mondjuk Szabó Lőrincet, vagy Jókai Mórt is, aztán akkor tuti végem lett volna. Nyelvtanból az információs társadalom hatása a nyelvhasználatra, nyelvre című tételt húztam, ez megítélésem szerint könnyű volt, és elmondtam mindent. Egyetlen dolgot nem tudtam, mégpedig azt, hogy mi az a hármas tagolás, és nem tudom, hogy ennek köszönhető-e a dolog, viszont tanárnő lehúzta a pontjaimat, úgyhogy az eddigi 88%-om lemászott szépen 86%-ra. Nem tudom, mi a fenének kellett ezt most, szerintem nem érdemeltem meg.
Töriből a magyar társadalom változásai a rendszerváltás után című témakört húztam, aminek igazából örültem. Húzhattam volna mondjuk Rómát, vagy a kiegyezést, vagy a Rákóczi szabadságharcot, amit gyűlölök, vagy a magyar államszerkezetet. De hál' Istennek, vagy nem tudom kinek, nem ezeket húztam, és egész jól ment a felelet, aminek tükrében 89% lett a törim. Lehetett volna éppen több is, de ez sem rossz.
A civilt megszívtam xD. Amerikai városiasodást húztam az Amerikás témakörből, ami ment is egész jól, de a B tétel... a brit igazságügyi rendszer... jaj, hát én ott mindent mondtam, csak azt nem, amit valójában kellett volna, de még így is 84%-ot kaptam, ami talán csak igazgatónőnek a hatalmas szívének köszönhető.
Ja, és az angol és a német szóbelim is max pontos lett, szóval az angol így 91%, a német pedig 82%.

Aztán. Ma volt az ösztöndíjas pályázat. Huh... a japán része két órás volt, három különböző szinttel: alap, közép, felső. Az alap egyszerű volt, a közép ment, a felső az meg kimondottan nehéz volt. Mondjuk a szövegértés az olyan agyzsibbasztó volt, hogy az valami hihetetlen xD. Ilyen mátrix-os eredetes elméletek voltak kábé beleszőve, az álmokról, látomásokról volt benne szó, de érdekes szöveg volt egyébként. Hát, remélem jól ment.
Az angol könnyű volt. Nincs különösebb hozzáfűznivalóm xD.
A matek pedig egyenesen egy katasztrófa volt xD. Ha két feladatra kapok pontot, akkor sokat mondok, komolyan. Mindegy, tudtam, hogy szarul fog menni, nem ért meglepetésként a dolog, csak annyi munkám van a matektanulásban, de hát, amihez az embernek nincs érzéke, azt néha képtelenség szorgalommal pótolni. Ez van xD.

És hát öö, a tegnapi napom, az nagyon off volt xD. Szóbeli érettségik után riasztottam Naot, hogy sürgősen, de máris találkozzunk, meg Shane-t is hívtam. Felmentünk Naoékhoz, vettünk vodkát, és mikor már úgy gondoltuk, hogy jól vagyunk, akkor kimentünk az erkélyre, benyomtuk a headache man-t, és ugráltunk és headbangeltünk, ami nagyon jó volt, csak kissé megfájdult a fejünk xD. Végül aztán hazafelé vettük az irányt, Nao egy darabig még velem tartott, aztán ment haza ő is. Vicces nap volt xD.

Most pedig egy darabig még élvezem a semmittevést, aztán holnap megyek fodrászhoz, ha minden jól megy, és narancssárga lesz a hajam, meg veszek csinos ruhát, hogy pénteken a banketten nézzek már ki valahogy xD. Nos, kábé ennyi tervem van. És, ha már kiélveztem a naaaagy semmittevést, nekiesek valami jó kis fordításnak, ígérem! (^O^)

13 stairs

Az utóbbi egy évben magam mögött hagytam tizenkét lépcsőfokot. Sok mindent tanultam, még többet veszítettem, és olyan dolgokat nyertem, amikről addig álmodni sem mertem. Értékes tizenkét lépcső sötétlik mögöttem.
Eljött az idő, hogy fellépjek a tizenharmadikra, ahol minden eldől, ahol meghalok, vagy megmenekülök, csupán a szerencse játéka, aki ha nem kedvel, kajánul nevet a képedbe, mikor sápadtan, dübörgő szívvel nem azt kapod, amit vártál.
Ma mindenképpen meghalok. Egy kis részemet mindenképpen eltemetem. Egy olyan részemet, amit ma elveszítek, ami soha többé nem tér vissza. És úgy fogok fellépni az átkozott tizenharmadik lépcsőfokra, ahogy illik; elszántan, határozottan, magabiztosan, és mindent megteszek, hogy túléljem.

In the middle of chaos

Nem részletezném túl a tegnapi napomat, és mai reggelemet, nem akarok itt sokkolni senkit sem, de valami félelmetes volt xD.
Először is, elmentünk inni, Rumi, Nao, Shane és én. Kalinkáztunk. Öö, ha azt mondom, hogy elég jó állapotba kerültünk, akkor eufemizáltam xD.
Ezen kívül pedig rongáltuk és gyilkoltuk egymást, ahogy és amikor csak tudtuk. Egyébként jól esett, rég volt már ilyen, és épp itt volt az ideje, asszem.

Egyébiránt mindösszesen másfél órát aludtam, ami nem túl optimális, de már lehúztam egy kávét, és remélem, az megteszi a hatását. Megyek, tanulok, holnap érettségi.

Holnap végre vége az egész rohadt hercehurcának. Már annyira várom, már annyira túl akarok lenni az egészen.

Harusaki sentimental

Sikeresen ráleltem a MASSIVE-os Ruki-interjúra, és nagyon jó, de majd csak szerdán vagy csütörtökön kezdek neki a lefordításának, mert ugyebár... kedden töri, magyar, civil szóbeli, aztán szerdán ösztöndíjat pályázok Pesten, és nem tudom, ha hazaérek, lesz-e még erőm és energiám nekiveselkedni egy interjúnak.
Azon gondolkodtam, miközben olvastam, hogy olyan szívesen elbeszélgetnék egyszer ezzel az emberrel. Csak úgy, nem feltétlenül róluk, hanem mindenről, amit a világról gondol. Japánban ritka az ilyen határozott elvekkel, látásmóddal rendelkező ember. Tanárnőm is mondta, mikor kint voltam, hogy látja, hogy nekem szinte mindennel kapcsolatban határozott véleményem van, és ha az osztálytársaimat ugyanezekben a témákban megkérdezné, nem tudnák megfogalmazni a saját véleményüket. Hogy miért? Mert nem individualizmusra nevelik őket, túl erős a közösségérzet, túlságosan függnek egymástól, és mások gondolataitól. Mindegy, szóval egy ilyen társadalomban ritka és különleges Ruki, akinek határozott nézetei vannak, és nyíltan ki is mondja őket.

Más. Nemrég egy barátnőm kérdezte, hogy az én blogomon miért úgy van leírva a Chidzuru, hogy "Chidzuru", és nem úgy, hogy "Chizuru". A kétségek eloszlatása végett szeretném elmagyarázni, hogy miért a "Chidzuru" a helyes verzió, hátha másoknak is feltűnt már. A "chidzuru" szó azt jelenti, hogy "ezer daru", és japánul egy összetett szó a "chi"(ezer), és a "tsuru"(daru) szavakból áll. Ha összetett szavakról van szó, akkor az utótag, jelen esetben a "tsuru" szó első jele, a "tsu" átváltozik a zöngés párjává, arra, hogy "dzu". Nem tudom, ki mennyire van tisztában a hiraganával, de a zöngéssé változás abból áll, hogy a jel kap két kis vesszőcskét a jobb felső sarokba, és már módosítva is van: másként kell ejteni. Mivel a "tsu" így néz ki: つ, ha kap két kis vesszőcskét, ilyen lesz: づ. Ha úgy lenne leírva (de ugye nem), hogy "chizuru", akkor az azt jelentené, hogy a "chi" és "suru" szavakból van összerakva, aminek semmi, de semmi értelme se lenne. Mert ha sima "zuru" lenne, akkor a "su" zöngés párja lenne (す->ず). De annak, hogy "chizuru" semmi értelme nincs, ezért nem is helyes, ezért helyes a "chidzuru", amit tényleg nem z-nek, hanem dz-nek kell ejteni is.
Nem tudom, mennyire volt kusza és érthetetlen a magyarázatom, de remélem, azért valamennyire átlátható és megérthető. Hogy összetett szavaknál miért változik az utótag első hangja a zöngés párjára, azt ne kérdezzétek, mert nem tudom, ez egy sima nyelvtani szabály. A magyarban is vannak olyan nyelvtani szabályok, amikre megvan a definíció, de hogy miért úgy van, azt már a kutya se tudja. Ez is ilyen.

Akartam még valamit írni, de rájöttem, hogy teljesen felesleges lenne leírnom xD

Megyek, inkább tanulok valami felemelőt.. mondjuk civilizációt (-.- ; )

Dear Toukyou

Ma csak leírom, hogy melyik együttesbe milyen számuk meghallgatása után zúgtam bele ^^

AnCafe : Smile ichiban ii onna

the GazettE : COCKROACH

alice nine : Velvet

LM.C : little Fat Man boy

12012 : over

Girugamesh : Jarring fly

Gackt : Redemption

MUCC : Libra

Plastic tree : Kuroi kasa

SID : sweet?

ViViD : 69-II

D'espairsRay : Grudge

BORN : felony

Sadie : Swallow rain

Ezek így körülbelül a naaagy szerelmeim. Ez körülbelül mind úgy nézett ki, hogy meghallgattam és utána szerelem volt és van is (^v^)

Megyek, tanulok. Kedd után már szabad leszek~!

一緒に死ぬ - Isshoni shinu (novella-szerűség)

Isshoni shinu, vagyis Együtt meghalni. Régebben írtam ezt a történetet, és elvittük a gépet szervízbe, mert szenvedett, és kértem, hogy, ami az asztalon van, mindent mentsenek el valahova. Mindent sikerült elmenteniük, kivéve az írásaimat. Minden elszállt, több, mint ötven novella, meg még néhány vers, kisregények, abszolút minden. Innen-onnan sikerült visszaszereznem nagyjából a harmadát, de még így is van egy halom, ami eltűnt a virtuális éterben. Nos, erről is azt hittem, hogy sosem látom már viszont, mikor is Chirako egyik nap feltúrta az összes régi kinyomtatott történetes mappáját, és ráakadt erre. Tegnap sikeresen visszakaptam, begépeltem, és úgy döntöttem, megosztom itt.
A bejegyzés végére felteszek két képet a két szereplőről. Mindkét szereplő fiú, csak a miheztartás végett xD.
Elöljáróban csak annyit mondanék, hogy még mielőtt bárki is krónikus depressziósnak, és halált vágyónak nézne, nem vagyok depressziós, és nem vágyom a halált. Általában a negatív dolgokat hamarabb papírra vetem, és jobban szeretek ilyen témában alkotni.
Van erre egy teóriám (jaj, mire nincs xD). Mégpedig az, hogy ha én emberek között vagyok, akkor állandóan nevetek, vigyorgok, boldog vagyok, vidám vagyok. Tehát, kell valami, ami kompenzálja ezt a fenenagy boldogságot, mégpedig az, hogy mikor egyedül vagyok, akkor belemerülök abba a jó kis sötétségbe, amiről már annyit írtam.
Na, vége a bevezetésnek, jön a novella, meg a végén a rajzok (csak vázlatosak, nem volt kedvem szépen kidolgozni őket, ezért elnézést).

Az egyre kihaltabbá váló utcákon sétáltam a lámpák alatt. Fény, sötétség, fény, sötétség, fény, sötétség, sötétség. Végül a fullasztó sötétség bekebelez mindent. Nem menekülünk, a csillagok fölöttünk már így is vakok, idő kérdése csupán, hogy mikor zuhannak ránk halott csontváztömbjeik és zúzzák darabokra a világunkat, amelyből önkezünkkel irtottuk ki a fényt.
Megfertőz a lappangó sötétség, beszivárog a bőröm alá, a levegővel együtt lélegzem be, ez lebbenti meg néha a hajam, ennek a zaja ömlik be a füleimen. Már nem kell sokáig egyedül lennem. Hamarosan ott lesz ő is, hogy kölcsönösen próbáljuk meg kijjebb rángatni egymást ebből a feneketlen örvényből. Tudjuk, hogy szabadulnunk belőle lehetetlen. És azt is, hogy egy nap majd az alattomos, kegyetlen halál keze ráfonódik a lábainkra, levegőtlen, súlyos mélybe rántva minket.
Néha olyan érzésem van, hogy ismerem, mint a tenyeremet, minden szemrebbenésének jelentését tudom, minden gondolatában én is elmerülök, minden szava nyílt titok. Máskor meg olyan, mint egy szeszélyes, viharos, hullámhegyekkel zúgó tenger, és nem tudom, mit hoz a következő pillanat. Olyankor érzelemmentes arca maszkként fehérlik, és nem adja jelét semmilyen gondolatának.
Még így, négy év távlatából is, Fuyu egy titok. Egy titok, ami talán nem is vár megfejtésre, csak lelke vasketrecében senyvedő hollói közül néha-néha egyet szabadon ereszt, hogy a világ megismerje kissé kínjai töredékét.

A parkban vagyok.

Tudom, melyik parkra gondol. Mindig ugyanott gubbaszt, ha alkot. Mikor meglátom, egyszerre vágynék rá, hogy belerántson abba a fekete esővel áztatott világba, ahol ő jár ilyenkor és egyszerre taszít tőle egy mellkasomban feszülő erő.
Most is így volt. Vízesésként zúdult felém a melankólia, a fájdalom. Nem tudom megszüntetni. Csak remélem, hogy enyhíteni azonban igen.
Lassan, megfontoltnak látszóan lépkedtem el a sziklatömbig, ahol ült. Tekintete beleveszett a bársonyfekete tóba, ami alig pár lépésnyire tőlünk fodrozódott, fák karmai szaggatták fölötte a levegőt, és mindössze egy kőlámpás tündérfénye pislákolt messze tőle. Kezei közt gyűrött papír, fekete toll, ujjain a gúnyosan vigyorgó koponya-gyűrűi.

- Szia – köszöntem. Nem rezzent össze, nem fordult felém. Csupán arrébb ült, hogy én is elférhessek mellette. Felemeltem a fejem, és belebámultam a megvakított égbe.
- Késtél. – Hangja rekedtesen karcolta a szellőt, ami a tó felszínét borzolta. Féloldalas mosoly húzódott a számra. Lefordítva ez azt jelentette, „Örülök, hogy végül eljöttél”.
- Írtál valamit? – Mintha eleresztettem volna a megjegyzését a fülem mellett. Habár láttam a kezében a jelekkel televésett lapot, megkérdeztem. Ez az én nyelvemen engedélykérés volt arra, hogy elolvashassam.
- Egyre szemtelenebb vagy – vigyorodott el őszintén. Giccsesen, taszítóan hangzik, ha azt mondom, hogy nagyot dobbant a szívem, de ez az igazság. Boldogságszirup cseppent a fekete oldatba, máris hatalmas részben feloldva azt. Az őszinteség olyan kincs, amitől sok embert megfosztottak, és Fuyu büszke volt, ha mutathatta; tőle még nem sikerült teljesen ellopni. – Még dolgozom rajta. Később elolvashatod.

Csend telepedett közénk. Megült az ajkainkon, a szempilláinkon, Fuyu cigarettáján, amire időközben rágyújtott, a tavon, a parkon. Jótékonyan betömte a füleinket, felpeckelte a szánkat. Fuyu szerette megosztani a magányt.
Zsibbadtan belezuhanni torzult képzeletkastélyunkba, tudva, hogy valaki van mellettünk, hogy megmentsen, mielőtt belehalnánk.
Sokáig nem tudtam, miért szakít rám időt. Egy kezdő, nevenincs együttes amatőr dobosa vagyok, aki épphogy kijárta a gimnáziumot. Miért is érdeklődik egyáltalán irántam?
Nem egyszer gondolom azt, hogy tudta, mennyire hasonlítunk. Hogy ő az a szerencsés-átkozott, aki ehetett a Tudás Fájáról, csak, hogy megízlelje a tisztánlátás gyomorforgató gyümölcsét, és ezáltal talált rám is.
Kínzón realista. Szárnyaló művész.
Tisztelem és félek tőle, csodálom, és imádom, habár megrémít, és taszít is egyúttal.
Csupa ellentétté kreál, végül talán majd az őrületbe kergetve. És ezt ő maga is pontosan tudja. Vagy csupán mutatja, hogy tudja, miközben valójában fogalma sincs, mekkora hatással van rám.

Rápillantottam, már a második cigarettáját dobta el. Ezúttal ő is rám nézett, először, mióta itt vagyok. Szemei furcsán fénylettek, nem tudtam előhívni ezt az arcot az emlékezetemből, és bizseregni kezdtek a tagjaim, ahogy a frusztráció elhatalmasodott rajtam. Olyasvalamit készült mondani, amit még senkitől, soha nem hallottam. Mert csak ő lehetett olyan őrült, hogy ezen gondolat a fejében kerengjen, csak én lehettem az, akivel megosztja. Tudtam, hogy bízik bennem. De néha megrémisztett ez a kötelék.

- Saku – szólított a nevemen, és tekintetem ide-oda cikázott a szemei között. Fizikálisan fájt, ahogy szándékos lassúságával kínzott. – Ha eljön az ideje – kezdett bele, majd mély levegőt vett. –, meghalnál velem?

Mint akit hirtelen nyomnak víz alá, fagytam bele dermedten a sokkba. Agyamat, érzékszerveimet hitetlen, jeges ár öntötte el, képtelen voltam bármilyen reakcióra. Csak fürkésztem, féktelenül zuhantam szakadék-szemeibe, és tudtam az első pillanattól: komolyan kérdezte.
Nem akartam habozni, mégis ajkamba haraptam. Válaszolni akartam neki, igennel, magamban azt kántálva, hogy százszor is, ezerszer is meghalnék vele. Ha azt kérte volna, hogy érte haljak meg, arra könnyebb lett volna igennel felelni. De hogy a világot megfosszam tőle…
A felelősség terhe alatt roskadozva próbáltam összeszedni magam, egyre nehezebben. Láttam a fojtott csalódottságot megvillanni a szemeiben, és ez az egyetlen, amit utálok. Összeszedtem bátorságom minden szilánkját, és üveg-remekművé olvasztva őket, határozottan jelentettem ki:

- Igen. – A válasz meglepte annak ellenére, hogy ezt várta.
- Biztos? – Egyik szemöldökét felhúzva, kétkedve kérdezett vissza.
- Biztos. – Hangom, akár az acél. Hajlíthatatlan, megbízható, megmásíthatatlan. – Bármit megtennék, amit kérsz. – Nem is tudom, milyen régóta el akartam már ezt neki mondani. De a kellő vakmerőség, a lázas merészség eddig hiányzott. A dac, a színlelt kétkedés elvágott egy vezetéket, ami most viszont szikrát szórva hányta tűzijátékait.
- Valóban? – Széles mosoly terült szét az arcán. Bólintottam. – Akkor csókolj meg.

Torkom szárazsága a Szahara homokjával vetekedhetett volna. A bordáim mögött a szívem olyan erővel dörömbölt, hogy féltem, átszakítja mellkasomat, hirtelen forróság öntött el, pedig kezeim jéghidegek voltak. Úgy éreztem, szétszakadok, hogy elemeimre robbanok szét, hogy még a lelkem is meghasad. De egyre kúszó, jéggel beborító félelem szállt meg.

- Félsz? – kérdezte gúnyosan, de hangjában volt valami lágyság. Bólintottam. – Ez az első? – Újból bólintottam, és ő ércesen, szívből felnevetett. Rám nézett, és belső tépelődésem közepette a tekintete is csatlakozott szétmarcangolásomhoz. Közelebb hajolt, suttogva szólalt meg újra. – Rajtad áll.

Én pedig, összeszedve bátorságom minden apróra tört darabját, összesűrítve minden érzésemet, ami valaha vele kapcsolatban kirobbant a szívemből, még közelebb hajoltam hozzá. Alig két centi választott el minket, hallottam a véremet a fülemben dübörögni, testemen, mint elektromosság száguldott végig a felőrlő pánik és az emésztő lángvihar.
Szám az ajkaihoz ért, puhák voltak, illata megrészegített.
Elmélyítette a csókot, és belül felrobbantam.
Agyam elmerült egy zsibbasztó ködben, az adrenalin hullámokban temetett maga alá, felperzselve mindent, amit csak talált, bekebelezve mindent, ami én voltam. Soha nem éreztem ehhez még csak hasonlót sem.

Ezzel a csókkal pecsételtük meg a halálszerződésünket.

Ő itt Fuyu.

Ő pedig Saku. És fiú.

Distorted daytime

Nos, gyermekeim. Danténak köszönhetően (huh, lassan túl sok minden lesz, amit Neki köszönhetek xD) elolvastam a B=PASS-es interjút, aminek az egyik (rövidebb) részét fel is pakolásztam Psychedelic-re.
A hosszú interjút azért nem fordítom le, mert egy: nincs hozzá energiám. Kettő: túl hosszú, és most erre időm sincs. Három: nem hangzik el benne túl sok új információ, többségben a VORTEX-ről van szó.
Viszont... most már asszem biztos az, amit eddig gyanítottam. Mégpedig az, hogy készül az új album. Elég sok ilyen album-téma jött szóba az interjún, szóval szerintem lesz lassan egy következő. DE. Ez csak saját spekuláció, ez az én véleményem, az, amit saját agypörgésemmel leszűrtem, meg egy gyanús tweet is volt már, ez enged arra következtetni. Nem tudom már, mikor, de Ruki azt írta, hogy most veszik fel az ötödik számot. Akkor azon kezdtem filózni, hogy "Mi? A VORTEX-en csak három szám lesz...". Itt kezdett gyanússá válni a dolog, és mivel az interjúban elég sokat beszélgettek albumokról...
Még egyszer mondom: Ezt. Nem. Szabad. Készpénznek.Venni.
Csak elmondtam a saját teóriámat. Bár, már eléggé érik egy új album, a DIM majdnem két éve jelent meg, habár a múlt év elég kislemezdús volt, és lehet, hogy várat még magára az a bizonyos album, de hátha. Reménykedni csak szabad.

Ez az egyik. Más pedig az, hogy Uruhának ma van a kitudjahanyadik szülinapja, szóval お誕生日おめでとう、麗さん！, vagyis Boldog Születésnapot, Uruha san! Azért mondom, hogy kitudjahanyadik, mert igaz, hogy van egy infó (amiről szerintem senki nem tudja, honnan indult), miszerint Uruha ekkormegekkor született. De ez ugyanaz, mint a petyka a valódi neveikről. Senki nem tudhatja, hogy ez igaz-e, vagy sem. Annyira vigyáznak rá, hogy semmilyen személyes információ ne tudódjon ki róluk, hogy nem adnék 100%-ot a híresztelt neveiknek. Nemhogy százat, még ötvenet se. Mindegy, ez megint csak a saját eszmefuttatásom, de ha belegondol az ember, talán van benne valami ráció.

Nos, legyen elég ennyi mára, nekem bőven elég volt a sok irodalom meg nyelvtantételem mellé xD.

Bájbáj.

Ich lebe

Bizony, még élek, pedig tegnap volt a német emelt szóbelim, amin azt hittem, hogy meg fogok halni xD

Nagyon ideges voltam, nap elején kábé semmi nem jutott eszembe németül, aztán ráhangoltam magam egy kicsit Christina Stürmerrel meg Rammsteinnal, meg oomph-fal, ami azért segített. Meg hát olvasgattam a különböző témaköröket, hogy azért a szókincsemet kissé visszahozzam. Régen volt már február xD

Fél egy felé értem a suliba, ahol a szóbeli volt, itt találkoztam Tammal, Ayuval, Chiével meg Furorival is, akik ugye alapjáraton mind abba a suliba járnak, és megnyugtattak, hogy jó témát fogok húzni. Ami később nem sikerült, de üsse kavics xD.

A vizsgáztatók nagyon aranyosak voltak, és kissé profibbak, mint angolon. A vita az volt, hogy iskola elvégzése után kell képzést csinálni, avagy sem, és én mellette érveltem. Angolon alig pár érv hangzott el, itt viszont a vizsgáztatónak volt egy papirosa, amin fel volt sorolva csak Isten tudja hány érv, szóval folyamatosan cáfolt, én meg folyamatos cáfoltam őt. De a végén kijelentette, hogy oké, meggyőztem xD. Aztán jöhetett a képleírás, azt választottam, hogy "Házimunka már gyerekkortól". És akkor ott sorolgattam mindent, ami éppen eszembe jutott, és odavágott a témához. Egyszer majdnem megszólaltam angolul, de szerintem csak azért, mert előző nap (ki gondolta volna? xD) Trónok harcát néztem. Aztán megköszönték, hogy jöttem, és mehettem.
Megígértem Chiének, meg Furorinak, hogy megvárom őket (ők még fakon voltak), úgyhogy nagy unalmamban megtanultam három töritételt xD.
A némettől féltem egyébként a legjobban, mert nem gyakoroltam február óta kábé semmit, és hiába tanulom már tizenhárom éve ezt a szeretett nyelvet (nem irónikus, tényleg imádom), ezt használom a legkevésbé. Az angolt szinte minden nap, vagy filmet nézek, vagy egy-két osztálytársammal beszélünk néha angolul (ez egy betegség, amit a kéttan angol idéz elő xD), vagy csak az interneten nézek valamit. Japánt is hallgatok/olvasok mindennap, ugye a fordításokkal, nemrég belekezdtem a GANTZ mangába, amit sikerült japánul leszedni, de a német... Legfeljebb, ha zenét hallgatok, de alapvetően a zenehallgatásom korlátozódik a japán előadókra. Szóval féltem, de végül is egész jól ment, azt hiszem. Kivéve, hogy néhány szónak a névelőjével még mindig nem vagyok tisztában, és akkor ugye ugrik a melléknévragozás is, ami elég gáz, de ez van. Legalább folyékonyan beszélni tudok, még ha vannak nyelvtani hibáim is.

És egyébként.. szerelmes vagyok a Trónok harcának a zenéjébe.http://www.youtube.com/watch?v=s7L2PVdrb_8  Isszonyatosan jó, szerintem *w*

Na, megyek összerakkom a pályázatomat.

Bájbáj

PLEDGE - FOGADALOM

Megfogadom…

…mit is? Hogy ezentúl megtörök bármely ember akaratának? Vagy, hogy mosollyal az arcomon és jeges halállal a szívemben élek tovább, hogy senki ne lássa, mikor titokban, dühödt türelmetlenséggel törlöm le a könnyeimet? Vagy netán azt, hogy ezután minden átkozott embernek átharapom a torkát, akik tetszésem ellen cselekednek? Vagy, hogy hagyom magam zuhanni a mély feneketlenségébe, és hagyom özönleni és peregni a sok-sok fájdalom-esőt, anélkül, hogy bármit is tennék kibuggyanásuk ellen?

Egyiket se, és mindet megfogadom. Legyen ez a kettőnk szövetsége. Esküdjünk valamire. Azt kérded, mire? Még kérded? Megnevettetsz, még ilyen komolynak szánt pillanatban is, még ilyen szélviharban is. Az életünkre? Mi az élet? Szenvedés, és céltalan bolyongás, megadás, és beletörődés, sorba állás és robotolás? Vagy talán harc, egy tüzes forradalom, mindenki lelkének önnön lángolása, akaratok megvalósítása, és mások megtörése? Vagy talán sodródás az árral, s néha megrúgunk egy sziklát, hogy más folyóágon hömpölyögjünk tovább? Nem tudod, honnan is tudhatnád. Csak hiszed az egyiket, vagy akár egyiket sem. Lehet, hogy egy teljesen egyedi teóriád van rá, ez nem is érdekel. Most azért vagyunk itt, hogy fogadalmat tegyünk, te és én. Félsz, mi? Remegsz, mi? Nem kellene… Nem fog fájni. Annyira…

Mire esküdjünk hát? Istenre, akiben nem hiszel, mert démonaid túl sokan hemzsegnek körülötted, semmint, hogy elhidd, megtisztít tőlük egy felsőbb erő? Az Ördögre, aki megbízhatatlan, csalfa, és hamis, akinek minden szava csábító hazugság, és édes félrevezetés, akitől hányinger fog el? Esküdjünk talán valami parányibb dologra. Olyanra, ami egyikünknek sem kedves. Hogy akkor miért akarjuk majd betartani a fogadalmat? Hát, nem is tudom… Olyan dolog kell hát, aminek érzékelhető értéke van. Esküdjünk egymásra.

És mit fogadjunk meg? Hogy követjük az álmainkat, és megvalósítjuk önmagunkat, miközben a leghalványabb sejtésünk sincs, hogy kik vagyunk? Vagy, hogy megváltva és megváltoztatva a világot, egy jobb társadalomért, egy jobb világért élünk majd? Hogy üldözni fogjuk a gonoszt és megjutalmazzuk a jót? Ki számít gonosznak és ki jónak? Kinek van joga ítélkezni felettük? Nekünk biztosan nem… De valami hasznos fogadalom kellene, nem igaz? Valami olyasmit kell kijelentenünk, ami látszólag nagy horderővel bír, de valójában pofonegyszerűen teljesíthetjük. Amiért küzdenünk is kell, de birtokoljuk valahol a kezdetektől fogva. Mit szólnál, ha azt fogadnánk meg, hogy önmagunk belátása szerint élünk?

Fogadjuk meg, hogy senki más tanácsait nem követve, a magunk útját járva, büszkén és önmagunkhoz híven élünk? Tudjuk azonban, hogy kik vagyunk? Milyen az „önmagunkhoz híven”? Milyen az? Te tudod?

Te is tudod. Mikor egyedül vagy, akkor mély és sötét, fekete, örvény-szerű, álomkép és éles valóság. Elmerülsz és fuldokolsz benne, megöl, majd feltámaszt, csak hogy újra megölhessen, mert azok által a kezek által meghalni gyönyörűség. Kínt ébreszt, és fájdalmat, és bánatot, könnyeket fakaszt, mosolyt húz, keserűséggel és gúnnyal mérgez, miközben megment újra és újra. Ha nem vagy egyedül, vidám mosoly és felhőtlen burok uralkodik. Tudom, hogy ez ösztönös, nem kell magyarázkodnod. Senki nem tudja, milyen vagy magányodban. A burok megvéd, lepattint mindent, mint egy pajzs magad elé tartod, és minden rendben van. Neked jó, hogy így élsz?

Sosem tudtam, jó-e, vagy sem, csak így szoktam meg. Mindenki védi magát valahogyan. Mindenki nyúl alantas eszközökhöz, soha senki nem tudja helyesen és ízig-vérig igazságosan megítélni az élet hosszú útján a megállókban töltött idejét. Vagy igen? Van tökéletes ember? Sokáig hittem azt, hogy te olyan vagy. Aztán ráébredtem, hogy igenis vannak hibáid, ezért tudsz egyszerre ennyire valóságos és nem evilági is lenni. De ez mindegy. Nem mindig szeretek így élni, de most erre teszünk fogadalmat? Hogy bármennyire ismerjük is saját hibáinkat, bármennyire is tudjuk, hogy gyarló, bűnös, megalázkodó, hitvány emberek vagyunk, maradunk ilyenek, mert jobbá nem tudunk válni? Vagy pont az jelentené az önmagunkhoz való hűséget, hogy hiszünk saját nagyszerűségünkben, változásra való képességünkben? Nem tudom, mire gondolsz…

Talán kicsit mindkettőre. Talán egyikre sem. Lesz elég dolgod elgondolkodni ezen. Akkor… áll a fogadalom?

Áll.

Add ide a kezed. Ne félj, ne remegj, alig fogod érezni. Csak fogd a kezem, nincs ebben semmi nehézség. Látod, már körbe is tekeredett a kézfejeinken a fogadalom szála. Kicsit fájni fog. Nem, a vágások nem tűnnek el soha, sajnálom. Ez csak emlékeztető, eszedbe juttatja a fogadalmat. Hogy miért kell ennyire láthatónak lennie? Mert a gyarló, esendő, megtéveszthető, befolyásolható ember hajlamos figyelmen kívül hagyni a láthatatlan dolgokat.

Nakigahara

A címnek kábé semmi köze ahhoz, amiről írni akarok, legfeljsebb egy nagyon kicsi.

Tegnap néztem a tévét, és az m1-en beszélgettek egy történésszel, meg egy reklámszakemberrel az új ünnepünkről. Ami nevezetesen június 4, a nemzeti összefogás napja, de hát mindannyian tudjuk, mi történt június negyedikén 1920-ban. Trianon.
Na most valaki azt magyarázza el nekem, hogy minek ezt megünnepelni? Miért kell még mindig ezen rágódni? Én értem azt, hogy milyen jó bolt, amíg megvolt Nagymagyarország, meg részekre szakították az országot, meg minden. De. Erdély például évszázadok óta külön fejedelemség volt, nem Magyarország része, és Magyarország világéletében szenvedett az etnikai kisebbségek követeléseivel, amikkel nem bírt. Előbb-utóbb, ha nincs trianon, más úton-módon, de részekre szakadt volna az ország.
Ez persze csak egy kis része a dolognak. Minek kell még egy nemzeti gyászünnepet kreálni? Miért sírunk olyan dolgok miatt, amik már majdnem egy évszázada lecsengtek, miért kapaszkodunk görcsösen a múltba, miért nem tudjuk elengedni, hogy tiszta látással felmérjük a jelent, és céltudatosan tekintsünk a jövőbe? Nem merem elhinni, hogy drága egyetlen miniszterelnökünknek ilyen begyepesedett gondolkodása van. Én nem vagyok egyik párt támogatója sem igazán, sem a Jobbiké, sem a Fideszé, sem az LMP-é, se az MSZP-é. Engem az sem érdkel, hogy ki van kormányon. Csak ha már az a szerencsétlen nép megválasztotta azt a bizonyos embert, akkor legyen mersze alkotni végre valamit, amiből haszna is származik az országnak, és mondjuk ne nyúlja le a magánnyugdíjpénztárban szépen gyűjtögetett pénzét az embernek.
Visszatérve trianonra. Nem lesz nekünk attól egy fikarcnyival sem jobb, hogy mostantól van egy új ünnepünk. Pláne egy ilyen. Mert ott mondták, hogy a gyerekekhez közelebb kell vinni az ilyen dolgokat, új fajta ünnepségeket kell rendezni, amit nem unnak, hanem, amire odafigyelnek. Súgok valamit... nem tudnak ilyet csinálni. A gyerek alapvetően, automatikusan utál mindent, ami kötelező. Egy ünnepség műsorát kötelező végigállni és végignézni. Innentől kezdve a gyerekek hetven százaléka biztos, hogy valami eggészen mással lesz elfoglalva. Vagy akkor tényleg valami annyira formabontó ünnepet kéne csinálni, ami valóban felkelti a gyerekek érdeklődését.
Egészében értékelve a dolgot: szerintem ez egy baromi nagy hülyeség volt, nem erre kéne koncentrálni, nem azon sírni, hogy milyen szar ennek a szerencsétlen magyar népnek, hanem végre kezdeni magunkkal valamit. A politikusok meg nézzenek magukba (bár nem tudom, mennyi eredménye lenne), és jusson eszükbe, hogy ők nem saját magukért vállalják alapvetően a politikusi pályát, hanem a népért, az országért. Nem azért ülnek ott, hogy elcsalják a pénzünket, hanem hogy jobb életkörülményeket teremtsenek Magyarországon.

Ezt hirtelen muszáj volt leírnom, tegnap eléggé felhúztam magam ezen.
Jaj, és bocsánat, hogy politikai témát vettem elő m(__)m

Silly god disco / art drawn by vomit

Ma voltam Chiyuu konfirmációján.

Hát mit mondjak, érdekes volt. Ugye egy komlpett istentisztelet előzi meg a konfirmációt, de nagyon nem tetszett a dolog. Az volt a lényege, hogy ha nem hiszel Istenben, ha nem imádod Istent, akkor értelmetlen lesz az életed és boldogtalan leszel. Isten mindig veled van, akkor is, ha mindenki más elhagy, és ő mindig szeret téged.
Ne haragudjon meg rám senki azért, amit most mondani fogok, de ez szerintem nem fair. Attól, hogy valaki hívő, attól még nem lesz, hű de jó élete. Meg aki azt hajtogatja, hogy majd Isten megsegít, az tudjátok, hova fog jutni. Sehova. Aki mondjuk úgy hisz Istenben, hogy erőt merít belőle az életéhez, az igen, az jó, az lendületet ad, támogatást ad, de mindent ráfogni Istenre, meg Isten akaratára, meg Isten tetszésére, szerintem hülyeség. Kell a hit. De nem feltétlenül és csakis kizárólag a keresztyén anyaszentegyházba vetett hit, nem is feltétlenül az Istenbe vetett hit. Kell valami, abien hiszel, hogy attól támogatást kapj, hogy megerősítsen a döntéseidben.
Ja, és kedvenc mondatom is elhangzott ismét és újra:... mert a jókedvű adakozókat szereti és megáldja az Isten xD. Ez a legjobb az egészben, komolyan xD.
Még egyszer elnézést, ha valaki másféle nézeteket vall, és ne vegye támadásnak, ez az én személyes véleményem, én gondolom így, és senkit nem akarok támadni, vagy megbántani vele. Pont.

Aztán. Tanulnom kéne. Alig több, mint egy hét van az érettségi utolsó felvonásáig, és nagyon idegesnek kéne lennem, de egyáltalán nem vagyok az. Pedig össze kéne szednem magam.
Tudom, hogy mostanában ritkábban töltök fel frisseket a Psychedelic-re, de ne vessen meg senki érte, van nekem így is elég más dolgom (főleg tanulás téren), és elnézést kérek, amiért megfogyatkoztak a bejegyzések, de amint vége mindennek, belehúzok, megígérem.

Most pedig megyek, tanulok egy kicsit, mert este jön a család többi része, és asszem szalonnát fogunk sütni (-.-;) Mondjuk, annak örülnék, ha Chiyuu is jönne, de most hál' Istennek, neki is bekavartak az életébe a "jóakarói", szóval szenvedhet ő is.

Mindegy, megyek, nem lopom a napot, ahogy Mézga Géza sem teszi ugyebár.

Bájbáj

Anti pop

Tegnap. Hű, sok minden történt, olyan dolgokat is megtudtam, amikre egyáltalán nem oltam kíváncsi, de ezt majd később.

Angol érettségi. Köszönöm az érdeklődésed, Dante! \(^v^)/ Jól esett, hogy még ezt is észben tartod, de tényleg! (^.^) Szóval. Az a lány, akinek előttem kellett volna jönnie, ő már az írásbelire sem jött el, szóval szóbelin sem jelent meg, ezért én voltam a második. Először egy kis bemutatkozást, megpróbáltam leküzdeni az idegességemet, aztán húztam egy borítékot. Hát, elsőként a rádióról kellett beszélni, milyen szerepe van a rádiónak, aztán össze kellett hasonlítanom a tévét és a rádiót. Következő volt a vita. Az volt az állítás, hogy "Az űrktatás a földi forrásaink elpocsékolása". Én már vagy három napja éreztem, hogy valami űrrel kapcsolatosat fogok húzni, de komolyan xD. Gyorsan lepörgettem, hogy mellette, vagy ellene tudok több érvet felsorakoztatni (sosem azt kell választani, amit valójában gondolsz, hanem amiről többet tudsz mondani xD), erre ugye volt harminc másodpercem, aztán végül mellette érveltem. A vizsgáztatóm szerintem nem volt valami nagy ász angolból, legalábbis a kiejtéséből ítélve, de mindegy. Tegnapelőtt este még elkaptam a Trónok harca egy ismétlését, angolul, felirat nélkül, és megint olvadoztam, hogy "Kjá, british akcentus *w*". Úgyhogy brit angollal beszéltem végig. A vita után képleírás következett, a téma a sport volt. Sport, mint szórakozás, professzionális sport, extrém sportok, a sport hozzátartozik az egészséges életmódhoz, meg ilyenek. Ezekkel kapcsolatban beszéltem vagy hét-nyolc percig, aztán a vizsgáztatók közölték, hogy köszönjük, veri nájsz volt, és mehettem.
Daisukét még megvártam, mert ő utánam jött, aztán beültünk kávézni *w*. Daisuke a lehető leghülyébb témákat húzta xD. Úgy nevettem... Iskola utáni szakkörök, aztán a vita az volt, hogy az autópályákon fel kell-e emelni a sebességhatárt 130-ról 160-ra, a képleírás meg ilyen irodai munkákról volt... xD Szegény Daisuke, olyan peches témákat húzott, hogy az már fájt xD.

Ezek után szaladtam haza, aztán részt vettem életem első zenekari próbáján. Nos, őő, hát, hogy is mondjam... Énekeltem, de... annyira lámpalázas voltam, hogy mit fognak szólni a többiek, hogy nem tetszik nekik a hangom, meg ilyenek, hogy kezem, lábam, hangom, mindenem remegett. DIM SCENE-t kellett énekelnem. Kellett volna, jobban mondva xD. Egyszerűen kipergett a fejemből MINDEN. Nem emlékeztem a szövegre, pedig, ha ezerszer nem énekeltem el már korábban, akkor egyszer sem. Tudom a szöveget, bármikor bárkinek, betűre pontosan elmondom, de akkor egyszerűen elfelejtettem. Soha nem történt még velem ilyen. Aztán kicsit lenyugodtam, és elénekeltem még egyszer, akkor már fogjuk rá, hogy jobban ment, a végére bele is lendültem, azt mondták, hogy jó volt, de... Halottam a hangomat a mikrofonból, és én eddig úgy voltam vele, hogy hát nincs is nekem olyan rossz hangom, de így, hogy rendesen visszahallottam... Egyrészt baromi illúzióromboló volt, hogy nem tudok olyan mélyen énekelni, mint Ruki (bár amúgy nem tudom, mit vártam, én lány vagyok), másrészt pedig, elbizonytalanodtam a hangomat illetően. A többiek azt mondták, hogy jó volt, de nem tudom, hogy azért mondták-e, hogy megnyugtassanak, és közben szar volt, vagy azért, mert tényleg jónak gondolják. Mindegy, ez majd később még kiderül.
Aztán Efef kiborult, mert a hat szám közül (főként a dobos miatt) még csak hármat tudnak normálisan eljátszani, és jövőhéten fellépés, és Efef nagyon sok mindent feláldozott a próbákért, és nem látja eredményét, és iszonyatosan kiborult emiatt. És (van nekem egy hibám[?], hogy) könnyen beleérzem magam más helyzetébe, és én éreztem magam rosszul, meg lecseszve, és ez rányomta a bélyegét az egész napomra.


Na még ezek után felmentünk Naoékhoz, megnéztünk egy thaiföldi horrorfilmet, ami inkább ilyen igazságszolgáltatós film volt horrorisztikus keretben, de jó volt! A végén olyan fordulat volt, amire kábé senki nem számított, és tetszett a film. Közben megint volt egy jó kis veszekedés Mitami meg a barátja közt, de erről nem akarok beszélni.
Aztán hazajöttünk esőben xD.

Annyi béka van a kertünkben, hogy hű o.O De olyan aranyosak, ahogy ott ugrándoznak ^.^
Ma meg, ahogy kiültem a lépcsőre, láttam egy rigót vadászat közben. Tök érdekes volt, csak úgy cibálta szegény gilisztát ki a földből. Aztán repült és vitte a fiókáinak. Nem tudom, miért, de úgy jó volt megfigyelni, azt hiszem, még sosem láttam így konkrétan, hogy ez hogyan is történik.

Nos, szóval, szép hosszú bejegyzést sikerült kerekítenem, de ez van. A tegnapi egy eseménydús nap volt.
Megyek, hajat mosok, mert tegnap az eső galád módon inkább csak ártott a hajamnak, mint jót tett.
Nem szeretem az esőt xD.
雨好きじゃねーし。

Voiceless fear

Remélem, a vojszlessz nem következik be, ha már félni elkezdtem xD

Nos, mindössze két óra választ el az emelt angol szóbeli érettségimtől, és mit mondjak, kicsit izgulok.

De nyugtat a tudat, hogy kábé öt éve erre készülök, és, hogy alaposan felkészültem rá, ésatöbbi.

Azért szorítsatok, hogy valami emberi témát kapjak, ne valami megfejthetetlen és érthetetlen cuccost o(>.<)o

Megyek, még átnézek pár dolgot.

Kareda tekesuta!! ーかーれーだ、ーてーけーすーた！！

Szúpá gyúpá gáráksí (super duper galaxy)

Végre idáig is eljutottam. Eddgi csak szenvedtem, hogy sehol se találom meg normálisan az LM.C új számát, de végre siker van.
Egyébként amikor Maya csak wo-oh wo-oh-zik, az a rész engem naggyon emlékeztet a Yazima Beauty Salontól a Nihon no mikata-nedaba kara kimashita című szám pao-pao-zására xD Hatalmas nagy az a videó, érdemes megnézni, mert nagyokat lehet derülni rajta. http://www.youtube.com/watch?v=-tYi4cNhQZw
Itten is van.

Más. Dante, hajrá, biztos jól fog menni az előadás, ne izgulj nagyon! ^^ Én küldöm Neked a pozitív energiát!

Más. SuG - Gimigimi. Hátöö, izé. Elolvastam a szöveget, és tudom, hogy Takerunek az a mottója, hogy úgy kell mély értelmet vinni a dalba, hogy azt egyszerűen fogalmazza meg, de én akkor sem tudom annyira értékelni a szövegeit, mint mondjuk a GazettE-ét. Tény, hogy Takeru jobban tud angolul, mint Ruki (vagy csak jobb fordító-programot használ xD), de én jobban szeretem az elvont dalokat, mint a könnyen és egyszerűen érthetőket. De hát mindenkinek megvan a maga stílusa, ez Takerué, az meg Rukié.

Most pedig következzen a Yazima Beauty Salon dalának fordítása. A magyarázatokat a végén olvassátok el, mert ott van a lényeg. A dal tele van szóviccekkel, amiket magyarázat nélkül nem biztos, hogy fogtok érteni.
Tádáám:

Tooku kara kiteimasu
Messziről jövök
Nebada kara kiteimasu
Nevadából jövök


Pasupo-to chanto arimasu
Van nálam szépen útlevél
Sukoshi nara en mo motetemasu
Talán még egy kis yenem is van
Osushi ga mawatte odorokimashita
Meglepődtem, mikor láttam, hogy a szusi forog

Minna shinsetsu kiitemasu
Mindenki kedvesen meghallgat
Kaminariman ha chikai desuka?
A Kaminariman közel van?
Kotoba ga tsuujizu niramaremashita
Csak néztek rám, és nem értették, amit mondok


Dakedo…
De…
MI KA TA
BA RÁ TOM
Samurai ha dochira de aemasuka?
Hol találkozhatok a szamurájokkal?
MI KA TA
BA RÁ TOM
Yamato Nadeshiko shichi henge
Yamato Nadeshiko shichi henge


Kono kuni ni yume ga
Van ennek az országnak
aru no desune?
álma, igaz?
PAO PAO PAO
PAO PAO PAO

Katakoto de sorry
Törve a nyelvet sorry
Nihongo ha muzui desu
A japán nehéz nyelv


Odaiba megami arimashita
Odaibában ott az istennő
Akihabara ni mo ikimashita ga
Akihabarába is elmentem, de
Kyu-ti-pani- otokonoko deshita
A cuki pincérnők fiúk voltak

Seijika uso wo tsukimasen
A politikusok nem hazudnak
Sensei ha seito mamorimasu
A tanár megvédi a diákokat
Zeikin muda ni ha tsukawanai desu
Az adót nem fölöslegesen szedik


Dakara…
De hát…
MI KA TA
BA RÁ TOM
Doko kara yoru aketekimasuka?
Melyik irányban nyugszik le a Nap?
MI KA TA
BA RÁ TOM
Ryo-ma ha naite ya shimasenka?
Ryo-ma nem szokott sírni?

Kono kuni ni hokori
Ennek az országnak
aru no desune?
van mire büszkének lennie, igaz?
PAO PAO PAO
PAO PAO PAO


Nyu-sukyasu-ta ha konya mo
A hírbemondó ma este is
shizumikittemasu kurai kao
olyan letört, borús arcú
Miteite tottemo kawaisou desu
Ahogy nézem, nagyon sajnálom


Dakedo…
De…
MI KA TA
BA RÁ TOM
Bushidou ha shutokousoku desuka?
A bushidou a fővárosi autópálya?
MI KA TA
BA RÁ TOM
Kabukiza ha Kabukichou ni ha nai
A kabuki-színház nem Kabuki-városrészben van


Miso su-pu no
A miso leves
gu ha toufu to wakame
hozzávalói a tofu és a wakame (az ehető barna alga egy fajtája)
Nattou ha totemo
A nattou pedig nagyon
Nebada…shabada…dabada
Ragadós…unalmas…köhögős


MI KA TA
BA RÁ TOM
Soredemo watashi tachi utaimasu
Mi azért tovább éneklünk
MI KA TA
BA RÁ TOM
Anata wo shinjite odorimasu
Hiszünk benned és táncolunk

Soredemo nihon ga
Még így is, Japánt
aishitemasu
szeretem
PAO PAO PAO
PAO PAO PAO


PAO PONYO PAO
PAO PONYO PAO

Hát oké, én fordítás közben még hatszor lefejeltem valamit, de sebaj xD Na, akkor kezdjük az elején..
Ugye Amerikáról van szó, nyilván nem véletlenül. Az amerikaiak nagyon tájékozatlanok, hülyeségeket gondolnak Japánról, és a kultúráról, nem veszik a fáradtságot, hogy utánanézzenek triviális dolgoknak. Ezért furcsa nekik a "kaitenzushi", ami ugye olyan sushi-étterem, ahol egy szaladgon forognak a kis tálkák, annyit veszel el, amennyit akarsz és a végén fizetsz.
Kaminariman xD. Valójában Kaminarimon, Asakusában található, Tokió legnagyobb szentélyének a bejárata. Szerintem itt az van, hogy az amerikaiak a sok spiderman, batman, superman után úgy gondolták, hogy ez nem Kaminarimon, hanem Kaminariman xD. A kaminari egyébként mennydörgést jelent.
Ez a mikata megszólítás is. Az amerikaiak rögtön mindenkit a barátjukként kezelnek, holott mondjuk akkor beszéltek vele először. Ez valahol jó, a japánok viszont nincsenek ehhez hozzászokva.
Hol találkozhatok szamurájokkal? xD. Nos, mássz egy időgépbe, menj vissza mondjuk 300 évet, és találkozhatsz velük, szívem csücske.
Katakoto. Ez egy szó arra, hogy a külföldiek általában nagyon bénán ejtik a japánt, és az amerikaiak még azt is képtelenek megtanulni, hogy sumimasen, inkább sorry-znak, mert azt úgyis mindenki megérti.
A japán nehéz nyelv. Ez a mondat azért vicces, mert a muzui szó az erőteljes szleng, és a külföldiek sokszor nem tudják felfogni, hogy Japánban nagyon nagy jelentősége van az udvarias megszólalásnak. Ismeretleneket ugye magázunk, még akkor is, ha velünk egyidős, de a külföldiek ezt úgy elhagyják, mert ugye az már a muzui kategória xD
Odaibában van egy kisebb szabadságszobor, erre gondoltak.
Akihabara, ugye a sok meido, erről nem kell beszélnem, de az, hogy ugye a japán fiúk, ha beöltöznek lánynak, sokszor egyáltalán nem lehet róla megmondani, hogy amúgy fiú. Ez erre akar utalni.
A politikusos, tanáros, adós rész az mindössze annyi, hogy kivételesnek tartják Japánt ezen szempontokból, pedig nem kéne. A politikusok mindenütt hazudnak, mindenütt vannak szemét tanárok, és nincs olyan hely, ahol az adóból ne csalnának valamennyit saját zsebbe.
Hol nyugszik a Nap? xD Felkelő Nap országa, ugyebár...
Ryouma, ő a Prince of Tennis című nagysikerű manga/anime/anyámkínja főszereplője, ez csak egy fricska, hogy nem tudják a külföldiek, hogy mangából több tízezerféle van.
A hírbemondós szerintem arra akar utalni, hogy komoly arccal beszélnek, nem vigyorognak meg humorizálnak, ahogy mondjuk Nyugaton.
Ez a Bushidou-s... ez megölt xD Ugye Japánban nagyjából minden harcművészet neve dou-ra végződik, vagyis "út"-ra. A bushidou azt jelenti, hogy a harcos útja, de nem szó szerint, hanem az út, amelyet végig kell járnia, hogy egyre jobban fejlődjön, minél jobb harcos váljék belőle. Na az amerikaiak a harcos útját olyan útnak gondolják, mint mondjuk az autópálya Tokióban xD. Ez egy meghalás volt, komolyan xD.
Kabukichou. Van egy ilyen nevű városrész, de a kabukiszínház az máshol van, mégpedig Ginzában.
A miso leves. Gyermekeim, a miso levest annyiféleképpen lehet elkészíteni, ahány család van Japánban xD.
A nattou erjesztett szójabab, és tényleg nyúlós, ragadós, nagyon sokan nem szeretik. "Neba da"="ragadós", "Nebada"="Nevada" xD
Még így is szeretem Japánt... még így is, hogy kábé semmit sem tudnak róla, kijelentik, hogy szeretik. A sok tévképzetes, tévhitekben élő japán-fanról van itt szó.
A ponyo a végén xD. Miyazaki Hayao nemrég (2009-ben) kiadott filmje a Ponyo.

Hát, ennyi. Remélem, ti is értékeltétek a vicceket, és nem csak én nevettem jókat rajtuk xD

bájbáj, megyek matekozni T___T

Taion

Hát a taion-om most már igen magas lehet, vagy csak az agyvizem forrt fel, én nem tudom.
Napok óta szívat a blogger, és kezd betelni a pohár, hogy egy sima egyszerű válasz-megjegyzést nem enged megírni a saját bejelentkezett profilommal. Nem tudom, miért csinálja ezt, de kijelentkezni sem tudok, ha megjegyzést akarok írni, akkor bejelentkezni nem enged, holott elvileg ugye ki sem vagyok jelentkezve, mert nem engedi, és már idáig vagyok az egésszel..
Nem tudom, mi lelte, de pár napja ez megy. Lassan egy hete. Sőt. Mit bánom én, de már nagyon-nagyon idegesít, vagy kiborít, vagy nem is tudom, hogyan fogalmazzak.

Váh. És ma is rám jött a depi-roham, vagy arról se tudom, igazából, hogy mi az, csak rám jön ilyen estefelé. Ilyenkor késztetést érzek arra, hogy az lemenjek az udvarra, zenét nyomjak a fülembe (lehetőség szerint valami kellemesen szomorút, és elvontat, vagyis ugye GazettE-t), és érzem azt a tömény ürességet. Nos, én nem tudom még, hogy mi váltja ezt ki belőlem, de jó lenne már, ha abbamaradna, mert ma már édesanyámnak is feltűnt, hogy a gyerek napok óta hat-hét óra felé lemegy az udvarra, és csak ül és mered maga elé.

Mindegy is. Megyek inkább, alszom vagy csinálok valami kevésbé degradálót.

Bájbáj

道が寄り合う場所。(Michi ga yoriau basho)

Úgy gondoltam, feltöltöm ide azt a novellát, amit nemrég, pár napja írtam.
A cím: Ahol az utak találkoznak.
Ez egy pályázatra készült, nem tudom, mennyire fogják majd értékelni, mert elég hát, khm, betegre sikeredett xD. Nem egy happy end-es sztori, nem is vagyok azoknak a híve, de aki szívesen olvas valami szokatlant, vagy nem is tudom, hogy jellemezzem, akkor az bátran kezdjen neki (^.^)

A csillagok fényesen ragyogtak az égen. Nyár eleje volt, kellemesen meleg illatú szél borzolta végig a poros utakat, édes ígéreteket suttogott az éjben sétálók fülébe. Nyugalmas volt minden, harmónia és béke járta át a város minden egyes zugát. Kivéve csupán egyetlen egy helyet.
A város legmagasabb pontján csípős szél tépett. Saku remegve nézett a mélybe. Nem hitte volna, hogy ennyire megrémíti majd a magasság, hogy jeges elhatározással bevont szívén a halálfélelem megolvasztja a szilárdnak hitt réteget. Gyorsan kellett cselekednie, mielőtt racionális énje felülkerekedik rajta, és eltántorítja szándékától, mielőtt a pillanatnyi skizofréniának köszönhetően hatalmat gyakorló énje eltűnik. Hívogatónak is tetszett a mély. Belegondolt, hogy szinte fel sem fogja, hogy zuhan, már ki is oltja életét a kajánul kemény föld. Megborzongott és Tomokora gondolt.
Szerette Tomokot, talán még az életénél is jobban. De Tomoko mindig is túl pesszimista volt, túlságosan vonzotta a feloldhatatlan sötétség, amelybe belesüppedve nem akart törődni a külvilággal. Tomoko viszontszerette őt, már amennyire egy ilyen ember képes volt szeretni. De egy nap, egy gyönyörű nap, mikor a nyár tűzvirágai pattogva szórták szikráikat, elmondta Sakunak, hogy mire készül. A fiú fülébe suttogta tervét, a végzetes mondatot, mely csupán két szóból állt, mégis Saku szívébe görcsös karmaival belemart a pánik. „Öngyilkos leszek”.
Nem tudta lebeszélni. Bárhogyan is próbálta, bármilyen kétségbeesetten győzködte is, akárhogy könnyezett, akárhogy ölelte, Tomoko hajthatatlan maradt. Saku gondolatai között pedig kicsírázott egy rémisztő ötlet. Egy esztelen, végső elkeseredés szülte ötlet, majd lassan gyökeret vert, és kihajtott, egyre terjeszkedve, egyre nagyobb teret hódítva magának a fiú fejében. Saku elhatározta, megmutatja Tomokonak, hogy az öngyilkosság nem több mint egy önző, gyerekes, éretlen tett, ami a végső menedékhely keresése a problémák elől. Szökés csupán, a legaljasabb szökési forma, amelyet ember elkövethet.
Nem figyelmeztette előre Tomokot. Tudta, hogy másnap már az ő halálhírétől lesz hangos a város. Nagy levegőt vett, mélyen belélegezte a szelet, amely mohón ostromolta a hátát, egyre közelebb taszítva az épület pereméhez. Gyomorforgatóan édes illatot hozott magával, a nyári szerelemvirágok szirmot bontanak, azok árasztanak hasonló illatot. Tömény volt, Sakut elfogta a hányinger, szemeibe könnyek szöktek, de nem tudta eldönteni, hogy mit gyászol: a be nem teljesíthető szerelmét, vagy önmagát.
Lehunyta szemeit, utolsót lélegzett, és talpát finoman túlcsúsztatta a peremen. A lendület már vitte magával, szabályosan lerántotta, húzta a mélybe, a föld áhítozta a vérét. Hirtelen, mintha egy arcot pillantott volna meg maga mellett, mintha egy nevető hangot hallott volna, de mielőtt átgondolhatta volna, mielőtt újból megrémülhetett volna, már véget is ért.
Mikor kinyitotta a szemeit, furcsa mód nem fájt semmije. Egészségesnek és épnek érezte magát. Felült, és megállapította, hogy a karjain egy karcolás sincs, ahogy a lábai is teljesen normálisak. Aztán valami belenyilallt a mellkasába. Aztán még egyszer. És újra, egyre intenzívebben, egyre nagyobb kínt okozva. Felkiáltott, és előregörnyedt, verejtékcseppek borították az arcát. Ahogy a mellkasára nézett, látta, hogy hakamája szétnyílt, és bőrén feltépett, véres seb tátong. Látta, hogy hiányzik a szíve.
Csak ezután vette észre az előtte magasodó alakot. Az fekete köpenyt viselt, szemei sárgásan világítottak, arca egyszerre volt földöntúli szépségű, és végtelenül taszító. Az idegen a kezében tartotta Saku szívét, és időnként beleharapott.
Mikor megette Saku szívét, rámosolygott a fiúra, aki még mozgásra is képtelenül csak bámulta a démont, és értetlenül, némán várt valami magyarázatot a történtekre.

- Ostoba vagy – hajolt hozzá közelebb a démon. Sakut megcsapta egy hideg, furcsa illat, amitől borzongás futott végig a testén. – És megfizetsz érte. Az ember nem tanul más hibájából, magad is tudhatnád. Az ember kizárólag a saját hibájából tanul. – Megingatta a fejét, és szánakozva tekintett a földön ülő Sakura. – Démonná tettelek, hogy a büntetésed az örökkévalóságon át kísérjen. Minden öngyilkos előtt megjelensz majd, és megpróbálod rávenni őket, hogy hagyjanak fel a tervükkel.
- De miért? – Saku hangja megremegett. – Én csak rá akartam ébreszteni egy lányt arra, hogy amire készül, az butaság!
- Á-á – ingatta a fejét kaján vigyorral a démon. – Te is csak menekültél.
- Mégis mi elől? – csattant fel Saku.
- A barátnőd halála elől. A mély űrtől, amit a halála után a szívedben hagyott volna.

Azzal a démon szertefoszlott. Saku pedig felállt a földről, és lenézett tulajdon szétzúzódott, szétkenődött holttestére. Gyökeret vert benne a bűntudat, az önvád marcangolta. Vajon valóban csak szökni próbált ő is? Vajon tényleg nemes szándék vezérelte? Ki merné akár csak önmagának is bevallani, hogy gyávaságból cselekedett?
A gondolatok súlyos terhe alatt tántorogva indult el egy irányba, melyről nem tudta, hova vezet. Egy hivatalnokot talált útja végén, aki fel akarta akasztani magát egy fára. Saku végignézte. Egyszerűen nem bírt megszólalni sem. Még pislogni is képtelen volt. Percekkel a haláltusa elmúltával a földre rogyott és zokogni kezdett.

Ennek már több mint kétszáz éve. Saku hozzászokott a sok halálhoz, azonban jócskán belefáradt a próbálkozásokba. Egyre többen voltak, akik mindenfajta valós indok nélkül vetettek véget saját életüknek, akiket a kétségbeejtő céltalanság hajszolt az öngyilkosságig, vagy akiket kivetett magából a társadalom olvasztótégelye.
Saku folyton úton volt. Szinte sosem állt meg, sosem pihent, mindig volt látni-, tennivalója. Kétszáz év alatt mindössze négy embert sikerült megmentenie. Volt, akiket szánt, volt, akiket ő lökött volna a halálba, volt, akiknek hátat fordított, és volt, akiknek könyörgött. De a legtöbben meghaltak. Nem tudta volna megmondani, hány ember halálát volt kénytelen végignézni. Hányszor élte át tulajdon halálát, hányszor mart belé a bűntudat, nem tudta már, mióta emészti önnön lelkét, mióta nem képes megnyugodni, mióta lett érzéketlen, mióta képes hidegvérrel fogadni egy élet brutális elmúlását.
Mikor idáig jutott magányos, száraz gondolatai között, felért a felhőkarcoló tetejére. A város megváltozott. Valaha Öbölkapunak hívták, mostanra pedig már a Keleti Főváros nevet kapta. Az épületek égbe nyúlóak, és csillogók lettek, a város fényei megvakították az eget, úgy tűntek el a csillagok, mintha egy sokszemű angyal szemeit egyesével szúrták volna ki. Saku ridegebbnek érezte a várost, így ő maga is érzéketlenebbé vált. Amikor azonban megpillantotta a lányt a felhőkarcoló peremén, szíve helye kimondhatatlanul élesen sajogni kezdett.
A lány szakasztott mása volt Tomokonak. Rövid fekete haja lágyan futotta körbe nyakát, mély szemeiben elveszve érezte magát. Saku egy pillanatig bénultan meredt a lányra.
Végül aztán felocsúdva a döbbenetből, közelebb lépett hozzá, és megérintette a vállát. A lány ijedten pördült meg tengelye körül, majd szemeiben a felismerés fénye villant, ahogy meglátta Sakut. A fiú megragadta a kezeit.

- Nem emlékszel talán rám, de előző életedben egy pár voltunk. Öngyilkos akartál lenni, de hogy ráébresszelek, milyen szörnyűségre készülsz, úgy gondoltam, megelőzlek. Tomokonak hívtak akkor téged! – Saku érezte, ahogy elönti testét az izgalom forró hullámainak sora. Esélyt kapott megmenteni a lányt, sikerrel kell járnia, meg kell győznie, nem hagyhatja.
- Emlékszem rád – mondta halkan, higgadt hangon a lány. – Tomoénak hívnak most. Emlékszem arra is, mikor megtaláltalak az iskola tövében. Emlékszem a temetésedre, és arra, hogy egész hátralévő életemben rettegtem a magasban.
- Ne ugorj le! – Saku hangjában rémület csengett.
- Miért? – A lány szemei őszintétlen érdeklődéssel teltek meg.
- Mert ez bűn! Bűn a szeretteid, barátaid ellen, de legfőképpen saját magad ellen! – Saku kétségbeesetten látta, hogy ezúttal sem fog sikerrel járni. Túlságosan sokat jelentett neki azonban ez a lány ahhoz, hogy csak úgy elengedje, és hagyja, hogy a törékeny test cafatokká zúzódjon a kemény betonon.
- Te akarsz kioktatni? – A lány felnevetett minden öröm nélkül.
- Ne ugorj le… Kérlek. – Saku arcán legördült az első keserű könnycsepp, az első több mint kétszáz év óta. Tomoe közelebb hajolt hozzá, és letörölte a fájdalom nedvét. Halvány mosoly derengett fel ajkain.
- Ez köt minket össze. Talán egy következő életemben újra találkozunk. Talán azért akarok majd meghalni, hogy újra lássalak. Talán azért, hogy bosszút álljak a múltbéli aljasságodért. – Tomoe felegyenesedett, ujjai kicsúsztak Saku kezeinek szorításából, és a fiú már hiába kapott utánuk.

Tomoe mosollyal az arcán, háttal a mélynek zuhant az alattuk elterülő város útjára. Saku a peremhez ugrott, és cikázó tekintettel, zihálva kereste a testet. Éktelen düh és kín keveredett lelkében, arca eltorzult az elfojtott érzelmektől, és hátrahajtva fejét, keservesen az ég sötét bársonyába ordított. A vak csillagok megremegtek, a szél a nyár illatát sodorta Saku felé.
Csak nagy sokára volt képes talpra állni. Az őrjítő tudata vörös ködöt bocsátott az agyára, és ez mindenben gátolta, még a puszta létezésben is.

- Ez hát a sorsom?! – kiáltotta az ég felé kapaszkodó épületek fölött. Megjelent mögötte a démon, aki kétszáz éve örök életre ítélte, és Saku szembefordult vele. – Erre kárhoztattál?! – Szemei villámokat lövelltek, hangja nyomán rezgett a levegő, a feszültség tapintható volt. – Hogy a világ végezetéig újra és újra próbálkozzak meg a megmentésével, miközben tudom, hogy teljesen hiábavaló?! – Saku fújtatott, könnyektől villogtak a szemei. A démon pedig csak állt, és megcsóválta a fejét.
- Kevés volt hát még ez a röpke kétszáz év – mondta sejtelmesen. – Én esélynek nevezném. Egy nem várt ajándéknak, azt, amit veled tettem.
- Ajándék? – Saku úgy érezte, mintha kihúzták volna alóla a talajt.
- Találkozhatsz vele – világított rá a démon.
- De minden alkalommal végignézem a halálát!
- Mindenkinek megvan a maga sorsa – vonta meg a vállát a démon.
- De az én sorsomat te változtattad meg! – ellenkezett Saku. A démon arca elkomorult.
- A te sorsod az volt, hogy megbűnhődj a tettedért – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. – Viseld hát el. Más is azt teszi.

A démon eltűnt, mintha sosem lett volna ott. Saku felnézett a sötét égre, amelyen semmilyen fényforrás nem volt látható. Lassan kiengedte a bent rekedt levegőt, és nagyot sóhajtva elindult a következő úti cél felé. Tudta, hogy idővel újra átélheti majd a kínzó boldogságot, ami végül könnyek forró folyamával végződik, pontosan úgy, mint ezúttal.
Elindult, és útját halálsikolyok kísérték.
Elindult, hogy megelőzze a világ végét.
De a Sors ott loholt mögötte, mint holmi átkozott hűségű kutya, és nem szabadulhatott tőle már soha többé, míg el nem jön az utolsó nap, és az összes út egymásba nem fut.



Öbölkapu: Edo, Tokió régi neve.
Keleti Főváros: Tokió