Három után nem sokkal kiszabadultam a svéd-dolgozatról, összeszedtem Csücsit, felpattantunk a villam... a Batmobilba, és elsüvítettünk a club 202-be. Legfeljebb két ismerős arc volt, aztán Csücsivel különváltak útjaink, mert igen, megannyi szenvedés, tengernyi e-mail-váltás és szenvedés után SIKERÜLT a vip.
Az volt az e-mailben, hogy legkésőbb fél ötre tessék ott lenni, mert különben érvényességét veszti a dolog, de negyed hatig hagytak minket kint összefagyni, és mielőtt nagyon elegünk lett volna, megindultak elöl a népek.
Belépve realizálhattuk, hogy nem egy hatalmas helyről van szó, viszont a koncerten megjelent embertömeg még így sem töltötte meg azt a kis clubot. Betessékeltek minket egy szobába, és jött egy japán néni, aki tolmácsként funkcionált, és közölte, hogyan is fog ez zajlani. Bejönnek, leülnek, mondanak két szót, aztán 10 percig kérdezz-felelek megy, és végül közös képek, aztán mehet mindenki Isten hírével.
Nemsokára meg is érkezett az AnCafe, letették magukat a kanapéra, és sorban felálltak, bemutatkoztak, mondtak valami kis kedves dolgot, hogy örülnek, hogy itt lehetnek, meg legyen ez az este felejthetetlen emlék, és hasonlók. Aztán Yuuki állt volna fel utolsóként, de ugyanazzal a lendülettel vissza is huppant, mert a térdét istenesen beverte az asztalba... Nem is ő lett volna, komolyan.
Ezek után jöhettek a kérdések. A kérdések angolul hangzottak el, tolmács-néni fordított nekik, aztán nekünk vissza angolra az ő válaszaikat. Nem is tudom, hogy a második vagy harmadik kérdést tettem fel, de mindegy is. Imádkoztam, hogy ne blokkoljon le a japánom, és amikor elkezdtem beszélni, Miku szabályosan felkapta a fejét, meg Teruki is elismerően nézett, úgyhogy azt hiszem megnyugodhatok a japánomat illetően. A kérdésem nem volt valami nagyszabású, kérdeztem, hogy volt-e idejük valamennyit megnézni Budapestből. Teruki mondta, hogy reggel érkeztek, de a turnén ez volt az első nap, amikor szép volt az idő, úgyhogy valamennyit körbekocsikáztak, de nem túl sokat. Ezek után ajánlottam nekik a Hősök terén egy Antique Café nevű kávézót, jót mosolyogtak, aztán következő kérdés.
Egy szerb lány is volt, ő kérdezte meg, hogy nem tervezik-e, hogy mennek Szerbiába. Mikut ekkor fel kellett világosítani, hogy Szerbia mint olyan létezik, és nem egy város, hanem ország. Ezután kialakult egy kis beszélgetés, hogy Yuuki se jobb, mert ő Moszkvát hitte országnak, valamint, mikor Amszterdamban voltak, azt hitte, az London.
Ezek után jött a fotózás. Egész hamar sorra kerültem, odaadtam Yuukinak egy szívecske alakú napszemüveget, mire Miku megjegyezte, hogy ez jobban illik a szereléséhez, mint ami eredetileg volt rajta. Megkérdezték, hogy ki mellett szeretnék, és nagyon udvariasan mondtam, hogy Miku san mellé, ha lehetséges. Miku odahívott, a többiek leguggoltak, és Miku megjegyezte, hogy 'Ó, Battoman.' (értsd: Batman), és hogy ő látta a filmet, azt a daaku... daaku... (dark), és kisegítettem egy naito-val (knight). Azt-azt, mondta bólogatva, aztán elkészült a kép, nagyon szépen megköszöntem, és Miku megdicsért, hogy nagyon jó a japánom. Kezet fogtam vele, kölcsönösen köszönetet mondtunk, kaptam egy pakknyi ajándékocskát, aztán mentem kifelé. Ajándokok: aláírt poszter, egy koronás kis kávéskanál, meg egy kulcstartó pici zseblámpával, amiben benne van a nyappy szimbólum. Nagyon beteg xD
Innentől kezdve már csak Csücsit kellett megtalálnom. Nemsokára meg is lett a gyermek, és ácsingóztunk még egy jó háromnegyed órát, és a koncert csodák csodájára pontosan kezdődött.
Számok, amire emlékszem: Maple Gunman-nel kezdtek, aztán Kakusei Heroism, és innentől össze-vissza fogom sorolni. Volt Escapism, Amazing blue, Tekesuta kousen, Wagamama koushinkyoku, Nyappy in the world 4, Bond'S Kizuna, Cherry saku yuuki. Itt volt szünet, encore-ban meg Duck no magical adventure, Snow scene és Smile ichiban ii onna. Ha valamit összekevertem, szorri, kicsit összefolytak a dolgok ^^"
Viszont Yuuki magyar kiejtése figyelemre méltó volt, valamint Kanon szexi-póza nagyon sok minden volt, csak szexi nem, de hát üsse kő. Miku egész koncert alatt úgy produkálta magát, hogy az már fájt, vizet köpködött, leöntötte magát, félmeztelenre vetkőzött, táncolni próbált... xD Jobb szélen voltunk, azaz Takuya előtt, és Takuya sokszor előrejött, hogy biztatóan mosolyogjon meg bólogasson, ez tényleg aranyos volt.
Jaj meg Mikunak volt valami műanyag, piros kalapácsa, amivel végigütögette az emberek kinyújtott kezeit, meg fejét xD Nem értettem ennek a dolognak a lényegét, de lehet, hogy csak én vagyok fantáziátlan.
Összességében, úgy mindent figyelembe véve a koncert és a találkozó megért minden egyes forintot, amit rááldoztam, megérte az összes idegeskedést, a bonyolult, napokig tartó szervezés minden percét.
Hatalmas élmény volt őket itthon látni fellépni, és egy álmom vált valóra azzal, hogy találkozhattam velük.
Nem tudom, kinek kell köszönetet mondani, de örökké hálás leszek ezért.
Ja... Magyarország át lett keresztelve Nyapparii-ra.... Nyappy + Hangarii....
Miku. Beteg vagy. Keress orvost.
2012. november 14., szerda
2012. szeptember 12., szerda
HACKA LÖKEN!
Szóval.
Egy-két szó az új egyetememről.
Egy szóval jellemezve: káosz.
Első bökkenő: korea története.
Bementünk a teremhez, de a főszakosokon kívül betömörült még a komplett minoros csoport, ami csekély ötven ember jelenlétét eredményezte. A terem húsz fős. Na akkor kereshettünk másik időpontot, ami szerda két óra lett, és nekem egytől negyed négyig svéd gyakom van akkor, tehát teljesen kizárt, hogy részt vegyek a főszakos órámon. Ezt meg is említettem a tanár úrnak, aki két opciót vázolt fel nekem.
Egy: csúsztatok egy félévet, vagy egy évet, ami azt jelenti, hogy később is végzek a tanulmányaimmal. Öö, nem kösz.
Kettő: Elkérem a csoporttársaim jegyzeteit, saját magamnak tanulok a könyvekből, és úgy készülök vizsgára.
A második alternatívával szimpatizáltam, minden nehézség ellenére, így aztán ez lesz egész félévben. Remélem, januártól változás áll be az órarendben.
Második bökkenő: Svenska utifrån.
Regisztráltam a Skandinavisztika tanszéken, hogy kapjak felhasználónevet és jelszót, hogy egy bizonyos honlapról le tudjam tölteni a könyvet, amit használni fogunk ebben az évben. Azt mondták, hogy mára mindenképpen legyen könyv, de még ma délelőtt sem kaptam e-mailt, ami kissé frusztrálttá tett, ezért egy sima netes verzióját nyomtattam ki. De.
Előző nap végigjártam három könyvesboltot, ebből az egyik csak idegen nyelvű tankönyvekkel foglalkozik, de ott sem találták az említett tankönyvet, sőt, a srác, aki ott dolgozik, közölte, hogy ezt csak külföldről lehet megrendelni, ami potom három hétbe is beletelhet. Hát, nagyszerű.
Ma klasszikus koreai óra lett volna, ha nem lett volna megint kétszer annyi ember a húszfős teremre. Na hát, ezt az órát csak egy fél órával csúsztattuk arrébb, de így is tíz perccel hamarabb le kell lépnem onnan, hogy odaérjek a svédre.
És a holnapi napom a gyöngyszem, komolyan.
Egyetlen egy órám van, este hattól fél nyolcig. Komolyan. Agyrém.
Pénteken fél négyig vagyok suliban. Ahelyett, hogy felcserélnénk, és csütörtökön lenne több órám, pénteken meg az az egy, hadd tudjak már hazaszelelni utána, de hát nem.
De hát, ilyen ez az egyetemi élet.
Sajnálom, hogy minden órámból csak egyetlen időpont van, így teljes képtelenség bármit is szervezni az órarendemen.
De ma tanultam valamit.
Hej.
Jag heter *insert name here*. Jag bor i Ungern.
Jag talar engleska, tyska, japanska, och lite svenska.
Jag lärar koreanska och svenska i Budapest.
Och... HACKA LÖKEN!!!
Egy-két szó az új egyetememről.
Egy szóval jellemezve: káosz.
Első bökkenő: korea története.
Bementünk a teremhez, de a főszakosokon kívül betömörült még a komplett minoros csoport, ami csekély ötven ember jelenlétét eredményezte. A terem húsz fős. Na akkor kereshettünk másik időpontot, ami szerda két óra lett, és nekem egytől negyed négyig svéd gyakom van akkor, tehát teljesen kizárt, hogy részt vegyek a főszakos órámon. Ezt meg is említettem a tanár úrnak, aki két opciót vázolt fel nekem.
Egy: csúsztatok egy félévet, vagy egy évet, ami azt jelenti, hogy később is végzek a tanulmányaimmal. Öö, nem kösz.
Kettő: Elkérem a csoporttársaim jegyzeteit, saját magamnak tanulok a könyvekből, és úgy készülök vizsgára.
A második alternatívával szimpatizáltam, minden nehézség ellenére, így aztán ez lesz egész félévben. Remélem, januártól változás áll be az órarendben.
Második bökkenő: Svenska utifrån.
Regisztráltam a Skandinavisztika tanszéken, hogy kapjak felhasználónevet és jelszót, hogy egy bizonyos honlapról le tudjam tölteni a könyvet, amit használni fogunk ebben az évben. Azt mondták, hogy mára mindenképpen legyen könyv, de még ma délelőtt sem kaptam e-mailt, ami kissé frusztrálttá tett, ezért egy sima netes verzióját nyomtattam ki. De.
Előző nap végigjártam három könyvesboltot, ebből az egyik csak idegen nyelvű tankönyvekkel foglalkozik, de ott sem találták az említett tankönyvet, sőt, a srác, aki ott dolgozik, közölte, hogy ezt csak külföldről lehet megrendelni, ami potom három hétbe is beletelhet. Hát, nagyszerű.
Ma klasszikus koreai óra lett volna, ha nem lett volna megint kétszer annyi ember a húszfős teremre. Na hát, ezt az órát csak egy fél órával csúsztattuk arrébb, de így is tíz perccel hamarabb le kell lépnem onnan, hogy odaérjek a svédre.
És a holnapi napom a gyöngyszem, komolyan.
Egyetlen egy órám van, este hattól fél nyolcig. Komolyan. Agyrém.
Pénteken fél négyig vagyok suliban. Ahelyett, hogy felcserélnénk, és csütörtökön lenne több órám, pénteken meg az az egy, hadd tudjak már hazaszelelni utána, de hát nem.
De hát, ilyen ez az egyetemi élet.
Sajnálom, hogy minden órámból csak egyetlen időpont van, így teljes képtelenség bármit is szervezni az órarendemen.
De ma tanultam valamit.
Hej.
Jag heter *insert name here*. Jag bor i Ungern.
Jag talar engleska, tyska, japanska, och lite svenska.
Jag lärar koreanska och svenska i Budapest.
Och... HACKA LÖKEN!!!
2012. szeptember 8., szombat
Miss Deszka-arc és Thor
Sajnos nem bírom ki, hogy ne írjak magyarul is erről a filmművészeti zsákutcáról.
Nemrég rávettem magam, hogy megnézzem a Hófehér és a vadász című remekművet (oh, the irony), és meg kell mondanom:
Rég láttam ilyen rossz filmnek nevezett mozgó-beszélő képsort.
A Hófehérke számomra a gyerekkort szimbolizálja, kicsiként naponta megnéztem a rajzfilmet (őszintén nem tudom, a szüleim hogyan viselték el), és gyermekkorom szerves részét képezte, így aztán mikor meghallottam, hogy komoly filmként feldolgozásra kerül, nagyon kíváncsi lettem. Egészen addig, amíg meg nem tudtam, hogy BELLA játssza Hófehért.
Aztán kiderült, hogy Thor kapta a vadász szerepét, és a fejemhez kapva kiáltottam magamban, hogy "Thor, hogyan vagy képes a nevedet adni valamihez, amiben a wannabe-vámpírcsaj van?!"
Majd tudomásomra jutott, hogy Charlize Theron is szerepel ebben a borzadálynak ígérkező izében. Ez viszont motivált arra, hogy mégiscsak megnézzem a filmet.
Megtettem.
Nem mondom, hogy hiba volt, mert ezt nem merném kijelenteni, jó tanulság volt. Megtanultam, hogy SOHA TÖBBET NEM NÉZEK MEG OLYAN FILMET, AMIBEN KRISTEN STEWART IS BENNE VAN.
Egy: Nem tud játszani ez a lány. Az, hogy összeráncolt szemöldökkel, kifejezéstelen, összezavartnak látszani próbáló arckifejezést erőltet magára több mint másfél órán keresztül és néha átsuhan az arcán egy-egy szájrándulás, ami a mosolyt hivatott képviselni, és a szemeiben üres könnyek gyűlnek, az NEM. JÁTÉK. Képzeld el Kristen, ha hagyma fölé hajolok, én is tudok könnyezni, de állítom, hogy több fájdalom van hagyma-aprítás közben az arcomon, mint a tiéden.
Kettő: CSUKD. BE. A. SZÁD.
Három: Ha beszélnek hozzád, drágaságom, könyörgöm, válaszolj. De nem, ő csak áll ott, mint egy rakás szerencsétlenség és zihál, nyitott szájjal, és nem. mond. semmit. Olyan kifejezés ül az arcán, mint mikor a köztudottan meleg nyári időben valaki felvesz egy pulcsit és azt mondja nekem, hogy ő még így is fázik. És ha ilyesmi előfordul egy ilyen zavart, nem is tudom, hogyan válaszoljak erre fejet vág az ember.
De nem egy EGÉSZ filmen keresztül, for God's sake.
Négy: Annyi szép sötét hajú, fehér bőrű lányt tudnék erre a szerepre, akik nem csak tehetségesek, de szépek is... Miért pont őt kellett kiválasztani?
Négyféle színész van.
1. Aki szép/helyes és tehetséges.
2. Aki szép, jól mutat, de nincs különösebb tehetsége, csak szép és kész.
3. Aki borzasztóan tehetséges, de nem különösebben szép.
4. Aki tehetségtelen és nem is szép.
Kristen a negyedik kategória.
Na de. Charlize Theron példának okáért fergetegesen játszott. (Egyébként mi az, hogy Kristen szebb, mint Charlize Theron, úgy értem, Charlize Theronról beszélünk, könyörgöm!) Bella béna a filmben (itt most nem a színészi teljesítménynek nem nevezhető bukdácsolására gondolok), a királynő akármelyik pillanatban megölhetné, ha akarná. Legalább egy kicsit meggyőzhettek volna arról, hogy Hófehér nem egy szerencsétlen, ügyetlen, semmiben sem kiemelkedő kislány.
De ami mindennél jobban kiakasztott az a következő:
Hófehér sétálgat a herceggel (aki valójában a királynő, csak felvette William alakját), a herceg szerelmet vall neki, és Bella megcsókolja. Tehát: érzelmileg/testileg vonzalmat érez iránta. Aztán mikor beleharap az almába, fuldoklik egy sort, majd meghal, de aztán a valódi herceg csókja NEM ÉBRESZTI FEL.
Mi van az összes mesében? Az igaz szerelem csókja. Ha a herceg szereti Bellát, és látszólag az ex-vámpírlányka is odavan érte, akkor kérdem én: mi a fészkes fenéért folytatódik a hullaság?!
Aztán a ravatalán fekszik, és Thor elmond egy nagyon szívszorító monológot (erre majd még visszatérek), aztán megcsókolja Bellát (erre még nagyon visszatérek) ÉS a lányka felébred. Én nem tudom, de tényleg, miközben kómában volt, hirtelen átszeretett a vadászba, vagy mi a fészkes fene történt?
Első visszatérési pont: Thor monológja.
Ebben a pár percben Thor bebizonyította nekem, hogy ő kéri alássan színész. Nem azért van ott, mert jól néz ki (na jó, nem csak azért), hanem mert tud játszani. Elhittem a fájdalmát, a gyászát, a könnyeit, a vívódását, a lelki krízisét, mindent elhittem, és szerintem Thor sokat fejlődött bosszúállós istensége óta. Tényleg, borzasztóan tetszett.
Második visszatérési pont: Thor megcsókolja Bellát.
Fhujj. Olyan szép lett volna ez a jelenet, gyönyörű, lélegzetelállító, szívszorító, bőgés-generáló, ha, és hangsúlyozom, HA nem Deszka-arc kisasszony feküdt volna ott. Thor könnyei ráhullanak Bella arcára, minden kín és gyötrelem, és érzelem benne van abban a csókban, de... kár a gőzért, Thor, a csaj totál érzelemmentes.
És egyébként is... Bellát? Komolyan? Komolyan őt kellett megcsókolni?
Minden tiszteletem, kalapomat emelem Chris Hemsworth előtt, amiért összekapart magában annyi bátorságot, hogy megtegye.
Nos, dióhéjban (jóó nagy héja volt ennek a diónak) ennyi a véleményem a Hófehér és a vadászról.
Thor és Charlize Theron miatt megérte megnézni. De soha többet nem fogom elővenni, ebben biztos vagyok. Aki Twilight meg Kristen-fan, az tuti hússzor megnézi, pláne, ha még a Bosszúállókat is szerette, de hogy engem maga Chris Hemsworth sem tudna még egyszer rávenni ennek a nyálas szenvedésnek a másodszori megtekintésére, az biztos.
Csókoltatok mindenkit, immárom ELTE-s vagyok és K-pop fanokkal leszek körülvéve (értsd: koreai szakos lettem). Valamint minorként skandinavisztikát és svédet fogok tanulni (Aghh, it's good for you. ...And for me). Aki a zárójeles részt nem értette, írja be youtube keresőbe, hogy swedish meal time, és szélesítse látókörét a svéd főzési tradíciókkal kapcsolatosan.
Báj.
Nemrég rávettem magam, hogy megnézzem a Hófehér és a vadász című remekművet (oh, the irony), és meg kell mondanom:
Rég láttam ilyen rossz filmnek nevezett mozgó-beszélő képsort.
A Hófehérke számomra a gyerekkort szimbolizálja, kicsiként naponta megnéztem a rajzfilmet (őszintén nem tudom, a szüleim hogyan viselték el), és gyermekkorom szerves részét képezte, így aztán mikor meghallottam, hogy komoly filmként feldolgozásra kerül, nagyon kíváncsi lettem. Egészen addig, amíg meg nem tudtam, hogy BELLA játssza Hófehért.
Aztán kiderült, hogy Thor kapta a vadász szerepét, és a fejemhez kapva kiáltottam magamban, hogy "Thor, hogyan vagy képes a nevedet adni valamihez, amiben a wannabe-vámpírcsaj van?!"
Majd tudomásomra jutott, hogy Charlize Theron is szerepel ebben a borzadálynak ígérkező izében. Ez viszont motivált arra, hogy mégiscsak megnézzem a filmet.
Megtettem.
Nem mondom, hogy hiba volt, mert ezt nem merném kijelenteni, jó tanulság volt. Megtanultam, hogy SOHA TÖBBET NEM NÉZEK MEG OLYAN FILMET, AMIBEN KRISTEN STEWART IS BENNE VAN.
Egy: Nem tud játszani ez a lány. Az, hogy összeráncolt szemöldökkel, kifejezéstelen, összezavartnak látszani próbáló arckifejezést erőltet magára több mint másfél órán keresztül és néha átsuhan az arcán egy-egy szájrándulás, ami a mosolyt hivatott képviselni, és a szemeiben üres könnyek gyűlnek, az NEM. JÁTÉK. Képzeld el Kristen, ha hagyma fölé hajolok, én is tudok könnyezni, de állítom, hogy több fájdalom van hagyma-aprítás közben az arcomon, mint a tiéden.
Kettő: CSUKD. BE. A. SZÁD.
Három: Ha beszélnek hozzád, drágaságom, könyörgöm, válaszolj. De nem, ő csak áll ott, mint egy rakás szerencsétlenség és zihál, nyitott szájjal, és nem. mond. semmit. Olyan kifejezés ül az arcán, mint mikor a köztudottan meleg nyári időben valaki felvesz egy pulcsit és azt mondja nekem, hogy ő még így is fázik. És ha ilyesmi előfordul egy ilyen zavart, nem is tudom, hogyan válaszoljak erre fejet vág az ember.
De nem egy EGÉSZ filmen keresztül, for God's sake.
Négy: Annyi szép sötét hajú, fehér bőrű lányt tudnék erre a szerepre, akik nem csak tehetségesek, de szépek is... Miért pont őt kellett kiválasztani?
Négyféle színész van.
1. Aki szép/helyes és tehetséges.
2. Aki szép, jól mutat, de nincs különösebb tehetsége, csak szép és kész.
3. Aki borzasztóan tehetséges, de nem különösebben szép.
4. Aki tehetségtelen és nem is szép.
Kristen a negyedik kategória.
Na de. Charlize Theron példának okáért fergetegesen játszott. (Egyébként mi az, hogy Kristen szebb, mint Charlize Theron, úgy értem, Charlize Theronról beszélünk, könyörgöm!) Bella béna a filmben (itt most nem a színészi teljesítménynek nem nevezhető bukdácsolására gondolok), a királynő akármelyik pillanatban megölhetné, ha akarná. Legalább egy kicsit meggyőzhettek volna arról, hogy Hófehér nem egy szerencsétlen, ügyetlen, semmiben sem kiemelkedő kislány.
De ami mindennél jobban kiakasztott az a következő:
Hófehér sétálgat a herceggel (aki valójában a királynő, csak felvette William alakját), a herceg szerelmet vall neki, és Bella megcsókolja. Tehát: érzelmileg/testileg vonzalmat érez iránta. Aztán mikor beleharap az almába, fuldoklik egy sort, majd meghal, de aztán a valódi herceg csókja NEM ÉBRESZTI FEL.
Mi van az összes mesében? Az igaz szerelem csókja. Ha a herceg szereti Bellát, és látszólag az ex-vámpírlányka is odavan érte, akkor kérdem én: mi a fészkes fenéért folytatódik a hullaság?!
Aztán a ravatalán fekszik, és Thor elmond egy nagyon szívszorító monológot (erre majd még visszatérek), aztán megcsókolja Bellát (erre még nagyon visszatérek) ÉS a lányka felébred. Én nem tudom, de tényleg, miközben kómában volt, hirtelen átszeretett a vadászba, vagy mi a fészkes fene történt?
Első visszatérési pont: Thor monológja.
Ebben a pár percben Thor bebizonyította nekem, hogy ő kéri alássan színész. Nem azért van ott, mert jól néz ki (na jó, nem csak azért), hanem mert tud játszani. Elhittem a fájdalmát, a gyászát, a könnyeit, a vívódását, a lelki krízisét, mindent elhittem, és szerintem Thor sokat fejlődött bosszúállós istensége óta. Tényleg, borzasztóan tetszett.
Második visszatérési pont: Thor megcsókolja Bellát.
Fhujj. Olyan szép lett volna ez a jelenet, gyönyörű, lélegzetelállító, szívszorító, bőgés-generáló, ha, és hangsúlyozom, HA nem Deszka-arc kisasszony feküdt volna ott. Thor könnyei ráhullanak Bella arcára, minden kín és gyötrelem, és érzelem benne van abban a csókban, de... kár a gőzért, Thor, a csaj totál érzelemmentes.
És egyébként is... Bellát? Komolyan? Komolyan őt kellett megcsókolni?
Minden tiszteletem, kalapomat emelem Chris Hemsworth előtt, amiért összekapart magában annyi bátorságot, hogy megtegye.
Nos, dióhéjban (jóó nagy héja volt ennek a diónak) ennyi a véleményem a Hófehér és a vadászról.
Thor és Charlize Theron miatt megérte megnézni. De soha többet nem fogom elővenni, ebben biztos vagyok. Aki Twilight meg Kristen-fan, az tuti hússzor megnézi, pláne, ha még a Bosszúállókat is szerette, de hogy engem maga Chris Hemsworth sem tudna még egyszer rávenni ennek a nyálas szenvedésnek a másodszori megtekintésére, az biztos.
Csókoltatok mindenkit, immárom ELTE-s vagyok és K-pop fanokkal leszek körülvéve (értsd: koreai szakos lettem). Valamint minorként skandinavisztikát és svédet fogok tanulni (Aghh, it's good for you. ...And for me). Aki a zárójeles részt nem értette, írja be youtube keresőbe, hogy swedish meal time, és szélesítse látókörét a svéd főzési tradíciókkal kapcsolatosan.
Báj.
2012. július 7., szombat
I remember a shadow. Living in the shade of your greatness.
Akinek nem kenyere a Thor/Loki/Avengers-téma, az most hagyjon fel ennek a bejegyzésnek az olvasásával.
Figyelmeztetés letudva, jöjjön a lényeg.
Olyan másfél hete történt velem, hogy megnéztem a Thor című filmet, ami akarva-akaratlanul akkora hatást gyakorolt rám, mint már filmek régóta nem. Ennek örömére, azonnal megnéztem utána az Avengers-t (Bosszúállók), majd ráébredve, hogy lemaradtam kissé, pótoltam hiányosságaimat az Iron Man 2-vel, a Captain Americával, és a The Incredible Hulkkal. Meg kell jegyeznem, hogy a Mark Ruffalo által megformált Bruce Banner sokkal jobban tetszett, mint amit Edward Norton alakított, de ez nem vág igazából a témához.
Figyelmeztetés letudva, jöjjön a lényeg.
Olyan másfél hete történt velem, hogy megnéztem a Thor című filmet, ami akarva-akaratlanul akkora hatást gyakorolt rám, mint már filmek régóta nem. Ennek örömére, azonnal megnéztem utána az Avengers-t (Bosszúállók), majd ráébredve, hogy lemaradtam kissé, pótoltam hiányosságaimat az Iron Man 2-vel, a Captain Americával, és a The Incredible Hulkkal. Meg kell jegyeznem, hogy a Mark Ruffalo által megformált Bruce Banner sokkal jobban tetszett, mint amit Edward Norton alakított, de ez nem vág igazából a témához.
Szóval, Thor. A filmet azóta már vagy tízszer láttam, nemkülönben az Avengerst, és nem túl meglepő módon Loki a kedvenc karakterré nőtte ki magát nálam.
De nekem nem volt elég a film. Minél többet akartam megtudni Lokiról, Thorról, Asgardról, és mindenről, ami a skandináv mitológiához kapcsolódik, így aztán beleástam magam a témába, jegyzeteket, vázlatos rajzokat készítettem, olvastam és olvastam. Meg kell valljam, beleszerettem a témába. És persze Loki csak még szimpatikusabbá vált a mondák elolvasása után.
A filmhez azonban mindig visszatértem. Egyrészt mert tényleg kiemelkedő (szerintem), másrészt meg a Lokit alakító Mr. Tom Hiddlestone miatt. Amint megnéztem a filmet angolul, az első kiejtett szó után kiderült számomra, hogy Tom nem csupán tehetséges színész, de BRIT is (brit is = british, haha xD), ami csak tovább növelte a szimpátia-szintemet.
Néhány gondolat Lokiról, a viselkedéséről, és hogy miért vált "rosszá".
Nos, meg kell mondanom: Loki nem rossz, és a legkevésbé sem gonosz. Mindenkinek figyelmébe ajánlanám a Thor-ból törölt jeleneteket, ahol Loki és Thor beszélgetnek vagy három percig, de ott igen sok minden kiderül. http://www.youtube.com/watch?v=o7BG-f5yjN0&feature=share&noredirect=1
Loki egy véletlen folytán rájön, hogy ő valójában jégóriás, és, hogy Odin, akit az apjának hitt, valójában a tartós béke megteremtésére akarja felhasználni őt, így aztán belőle sohasem lehet király, még esélye sincs rá, hiszen nem asgardi. Emellett ott van Thor, aki meggondolatlan, önfejű, fennhéjázó, és nem vesz figyelembe semmit önmagán és saját érdekein kívül. Loki először csak meg akarja óvni Asgardot Thor gyerekes uralkodásától. Ez tény. Sif egy hülye picsa, aki bele van esve Thorba, és nem látja Loki valódi szándékát.
Loki minden lépése ezután (kivéve a Pusztító) azt vette célba, hogy bebizonyítsa Odinnak, hogy méltó arra, hogy a fia legyen, méltó a trónra, hogy egyenlővé váljon Thorral. Laufey megölése (amit már akkor eltervezett, mikor elment Jötünnheimbe, hogy "árulást" kövessen el)... Megölte a valódi apját, hogy bebizonyítsa Odinnak a rátermettségét, hogy megfékezze a háborút, és ezért akarja elpusztítani Jötünnheimet is. Hogy bebizonyítsa Odinnak, hogy nincs szükség arra, hogy mindig fogják a kezét (mint Thornak), hogy képes cselekedni, hogy képes lenne a saját fajának összes tagját megölni, csak, hogy elkerüljék a háborút, amit ugye Thor nagy ügyesen elindított. Az volt a terve, hogy megöli őket, és Asgard ünnepli majd őt, aki megszabadította a birodalmat a veszedelemtől, méltó arra, hogy Odin a fiának nevezze, méltó lesz a trónra, egyenlő lesz végre Thorral. De mikor Odin megszámlálhatatlanul sokadszorra is elutasítja, hogy "Nem, Loki...", akkor rájön, hogy soha senki nem fogja elismerni őt, és elfogadni őt, örök számkivetett lesz, ezért elengedi a jogar végét, és a (látszólag) semmibe vész.
Ennyit a filmes Lokiról. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy teljes mértékben megértem Lokit, értem a tetteinek miértjét, és még ha nem is értek vele egyet, nem csodálkozom azon, hogy idáig fajultak a dolgok.
És persze van néhány apró dolog, ami a filmben kicsit elüt a mitológiától...
Kezdetnek vegyük csak az alaphelyzetet. Loki nem Odin fia, hanem a fogadott testvére. Laufey nem Loki apja, hanem az anyja, Loki apját Fárbautinak hívják. És odáig oké, hogy jötünnök, de a jégóriások otthona nem Jötünnheim, hanem Niflheim, valamint a jégóriások neve hrimthurs. A jötünnök "szimpla" óriások. Bár élnek jötünnök Niflheimben is, a valódi jégóriások akkor is a hrimthursok.
Ezen kívül Thornak Sif a felesége, Lokinak van egy ex-felesége, Angrboda, akitől születik három utódja: Fenrir, a hatalmas és kegyetlen farkas, Hél, egy teremtmény, akit Odin száműz Niflheimbe, hogy a halottakat a kilenc alvilágba sorolja be, és Jörmungand, a kígyó, akit Odin belevet a tengerbe, amely körbefogja Midgardot (a Földet). Következő Loki-feleség: Sigyn, aki segít Lokinak, miután az istenek Nárinak (szintén Loki fia) a beleivel kikötözik egy sziklához, és Skadi istennő egy kígyót helyez fölé, hogy a méreg csöpögjön Lokira míg el nem jön a Ragnarök (világvége). Sigyn egy tálba gyűjti a mérget, de mikor elmegy, hogy kiürítse azt, Lokira csöpög a méreg és olyan hevesen szenved, hogy földrengéseket idéz elő.
Ez volt a mitológia-része a dolognak. Oldalakon keresztül tudnám még ecsetelni a mitológiás epizódokat, de nem teszem. Nagyon jó sztorik vannak, jókat nevetek rajtuk általában, főleg mikor Loki beoltja a többi istent, de olyan eleganciával, hogy öröm olvasni xD
És a végére egy kis idézet.
Loki: Nervous, brother?
Thor: Have you ever known me to be nervous?
Thor: Have you ever known me to be nervous?
Loki: There was the time in Nornheim...
Thor: There wasn't nerves, brother, it was the rage of the battle. How else could I have fought my way through a hundred warriors and pulled us out alive?
Loki: As I recall I was the one who veiled us in smoke to ease our escape...
Thor: Some do battle, others just do tricks.
*Thor gets his helmet*
Loki: Nice feathers.
Thor: You don't really want to start this again, do you, Cow?
*Thor gets his helmet*
Loki: Nice feathers.
Thor: You don't really want to start this again, do you, Cow?
Loki: I was being sincere!
Thor: You are incapable of sincerity.
Thor: You are incapable of sincerity.
Loki: Am I? I've looked forward to this day as long as you have. You're my brother and my friend. Sometimes I'm envious, but never doubt that I love you.
Thor: Thank you.
Loki: Now give us a kiss.
Thor: Stop.
*both laughing*
((o(TTwTT)o))
*both laughing*
((o(TTwTT)o))
2012. május 18., péntek
What do we say to god of death?
Not today.
Szóval. Végre eljutottam odáig, hogy elmenjek magamnak ruhát nézni, és igen, végre találtam is valamit. Vettem egy kék kockás térdnadrágot, egy kék ujjatlan felsőt és egy rikítózöld sálat. Kék mánia. Hogy miért? Mert kék a hajam :D Jelenleg a tengerkék/tengerzöld egy gyönyörű, erőteljes árnyalatában pompázik (minden szarkazmus nélkül), és kijelenthetem, hogy jól érzem így magam. A ruhákról... ma ismét megkaptam anyától, hogy miért veszek ilyen fiús holmikat, miért nem tudok nőiesebben öltözni. Nos, khm.. nem tudom, feltűnt-e neki, de múlt héten kétszer is szoknyában voltam. Nos, végül is, majdnem mindegy lenne a dolog, ha nem ezt hallgatnám anyától, apától és még az öcsémtől is. Ennyit erről.
Szerintem a fél város azt hiszi, hogy szegény hülye gyerek feltűnési viszketegségben szenved. Nos, ki kell ábrándítsam őket: nem. Szegény hülye gyerek négy éve azon van, hogy valami isszonyat természetellenes színre fesse a haját, mert már mióta ki akarja próbálni, hogy milyen is az. Erről szintén ennyit. Akinek nem tetszik, ne bámuljon rám kigúvadt szemekkel.
Más. Túl vagyok az emelt töri érettségin, ami nem volt könnyű. És ennél embertelenebb esszétémákat talán el se tudtam volna képzelni. Úgy megmelengette volna a kis nyomi lelkemet, ha bedobnak mondjuk egy iszlámot, vagy reformáció-ellenreformációt, vagy felvilágosodást, vagy nagy földrajzi felfedezéseket. Esküszöm, még a magyar szabadságharcnak is örültem volna, sőt továbbmegyek, még a Rákóczi-szabadságharcnak is örvendeztem volna. Egy kicsit. Nem vittem volna túlzásba, de még az is jobb lett volna. De nem. Dualizmus, Erdély (azon témák egyike, amit ha bevérzik a szemem a sok olvasástól, se tudom megtanulni), francia merkantilizmus, ilyesmik. Jó, mondjuk az első világháború utáni gazdasági helyzetnek örültem. Na mindegy, nem is pazarlom tovább a szót a törire, és reménykedek, hogy szóbelin valami emberi témát húzok. Mondjuuuk... hidegháborút. Igen, az tetszene. No mindegy.
Egyébként szép az élet. De tényleg. Most, hogy kicsit pihi van, mindenki ráér, és lehet találkozni, meg alkotni, aminek úgy örülök ennyi otthon ücsörgés után, mint majom a farkának. Úgyhogy hawaii-dizsi-szánsájn. És písz.
Szóval. Végre eljutottam odáig, hogy elmenjek magamnak ruhát nézni, és igen, végre találtam is valamit. Vettem egy kék kockás térdnadrágot, egy kék ujjatlan felsőt és egy rikítózöld sálat. Kék mánia. Hogy miért? Mert kék a hajam :D Jelenleg a tengerkék/tengerzöld egy gyönyörű, erőteljes árnyalatában pompázik (minden szarkazmus nélkül), és kijelenthetem, hogy jól érzem így magam. A ruhákról... ma ismét megkaptam anyától, hogy miért veszek ilyen fiús holmikat, miért nem tudok nőiesebben öltözni. Nos, khm.. nem tudom, feltűnt-e neki, de múlt héten kétszer is szoknyában voltam. Nos, végül is, majdnem mindegy lenne a dolog, ha nem ezt hallgatnám anyától, apától és még az öcsémtől is. Ennyit erről.
Szerintem a fél város azt hiszi, hogy szegény hülye gyerek feltűnési viszketegségben szenved. Nos, ki kell ábrándítsam őket: nem. Szegény hülye gyerek négy éve azon van, hogy valami isszonyat természetellenes színre fesse a haját, mert már mióta ki akarja próbálni, hogy milyen is az. Erről szintén ennyit. Akinek nem tetszik, ne bámuljon rám kigúvadt szemekkel.
Más. Túl vagyok az emelt töri érettségin, ami nem volt könnyű. És ennél embertelenebb esszétémákat talán el se tudtam volna képzelni. Úgy megmelengette volna a kis nyomi lelkemet, ha bedobnak mondjuk egy iszlámot, vagy reformáció-ellenreformációt, vagy felvilágosodást, vagy nagy földrajzi felfedezéseket. Esküszöm, még a magyar szabadságharcnak is örültem volna, sőt továbbmegyek, még a Rákóczi-szabadságharcnak is örvendeztem volna. Egy kicsit. Nem vittem volna túlzásba, de még az is jobb lett volna. De nem. Dualizmus, Erdély (azon témák egyike, amit ha bevérzik a szemem a sok olvasástól, se tudom megtanulni), francia merkantilizmus, ilyesmik. Jó, mondjuk az első világháború utáni gazdasági helyzetnek örültem. Na mindegy, nem is pazarlom tovább a szót a törire, és reménykedek, hogy szóbelin valami emberi témát húzok. Mondjuuuk... hidegháborút. Igen, az tetszene. No mindegy.
Egyébként szép az élet. De tényleg. Most, hogy kicsit pihi van, mindenki ráér, és lehet találkozni, meg alkotni, aminek úgy örülök ennyi otthon ücsörgés után, mint majom a farkának. Úgyhogy hawaii-dizsi-szánsájn. És písz.
2012. május 16., szerda
...for the night is dark and full of terrors
Azt hiszem, visszatérek a régi önmagamhoz.
Minek határozok el valamit egyáltalán, ha utána visszavonom az egészet?
Jó lesz minden, úgy, ahogy eddig is volt, nem kell nekem ilyen nagy fába vágnom a fejszémet. Teljesen fölösleges. Úgyis vagyok, amilyen vagyok, minek akarnék változtatni rajta? Majd, ha úgy alakul, hogy változnia kell, akkor változni is fog.
Minden úgy, ahogy eddig is volt.
2012. május 3., csütörtök
silver lining
Megmagyarázhatatlan állapotban vagyok.
Napok óta rossz kedvem van, annak ellenére, hogy igazándiból fogalmam sincs, mi bajom van. Csak úgy kedvtelen vagyok, és szomorú, minden ok nélkül. Bár tudnám, mi az, ami zavarja a nyomi kis lelkemet..
De abból elegem van például, hogy SEMMI nem történik velem. Kábé semmi említésre méltó. Kivéve, ha megszakítva a napom monotonitását, Efi átjön hozzám vagy másfél órára. Na de körülbelül ennyi.
Mindegy is, örülnöm kellene, hogy legalább nyugi van.
Tudom, hogy időnként borzasztó hálátlan és önző ember vagyok. Meg elégedetlen. Meg szánalmas, hogy ilyeneket sulykolok magamba a kelleténél jobban is.
Kár volt erre a bejegyzésre pazarolni az időmet, semmi értelme nincsen. Tudod, minek van értelme?
Igen, nekiállni a törinek.
Ja, akkor miért nem csinálod?
Nincs kedvem.
Ez nem indok. Ülj neki, és ne rinyálj feleslegesen.
Igenis, saját magával szemben is papucs-én nekiül és csinálja.
Mondom, ne rinyálj.
Jól van már.
Napok óta rossz kedvem van, annak ellenére, hogy igazándiból fogalmam sincs, mi bajom van. Csak úgy kedvtelen vagyok, és szomorú, minden ok nélkül. Bár tudnám, mi az, ami zavarja a nyomi kis lelkemet..
De abból elegem van például, hogy SEMMI nem történik velem. Kábé semmi említésre méltó. Kivéve, ha megszakítva a napom monotonitását, Efi átjön hozzám vagy másfél órára. Na de körülbelül ennyi.
Mindegy is, örülnöm kellene, hogy legalább nyugi van.
Tudom, hogy időnként borzasztó hálátlan és önző ember vagyok. Meg elégedetlen. Meg szánalmas, hogy ilyeneket sulykolok magamba a kelleténél jobban is.
Kár volt erre a bejegyzésre pazarolni az időmet, semmi értelme nincsen. Tudod, minek van értelme?
Igen, nekiállni a törinek.
Ja, akkor miért nem csinálod?
Nincs kedvem.
Ez nem indok. Ülj neki, és ne rinyálj feleslegesen.
Igenis, saját magával szemben is papucs-én nekiül és csinálja.
Mondom, ne rinyálj.
Jól van már.
2012. április 27., péntek
good old friends
Kopogtatnak.
- Ö, szervusz, Önsajnálat. Itt van Önbizalomhiány és Bőgés is? Már úgy hiányoztatok...
- Ö, szervusz, Önsajnálat. Itt van Önbizalomhiány és Bőgés is? Már úgy hiányoztatok...
2012. április 25., szerda
This Jesus must die
Tegnap újra elgondolkodtam a keresztény hiten.
A Jézus Krisztus Szupersztár alternatíva elgondolkodtatott rendesen, hogy őszinte legyek.
Isten miért áldozta fel egyetlen fiát? Hogy megváltsa az emberiséget a bűneitől? Hogy megmutassa az embereknek, hogy akármilyen értékes embert kapnak, túl vakok ahhoz, hogy felismerjék, és a világi vagyonokhoz és hatalomhoz ragaszkodva megsemmisítik ezt az ajándékot? Hogy felnyissa az emberek szemét? Hogy bebizonyítsa: az ember nem érdemel ekkora áldozatot, mert semmibe veszi, és túl későn jön rá mekkora érték volt, amit elpusztított?
Jézus miért nyugodott bele a sorsába? Miért akarta megváltani a sok embert, akik elárulták, akik követték, utána pedig elfordultak tőle, és követelték a halálát? Vajon akkor is tudta, hogy a befolyásolható tömeg ellene fordul majd, mikor még élvezettel hallgatták a prédikációit?
Értem is meghalt? Miért?
Az emberek bűneinek megváltásáért fölösleges meghalni. Az ember túl romlott ahhoz, hogy értékelje ezt az áldozatot. Ugyanúgy elköveti a bűnöket, amiket előtte már sok ezren elkövettek. Az embernek meg kéne tanulnia felelősséget vállalni a tetteiért, nem azzal nyugtatnia magát, hogy valaki már régen felelősséget vállalt értük, és ezek a tettek megbocsáttatnak. Mert ezzel a tudattal semmi nem lesz jobb.
Jézus megbocsátja minden bűnünket. Nekem is meg kéne bocsátanom azoknak, akik ellenem tettek valami rosszat? Ha nem tudok mindent megbocsátani, akkor rossz ember vagyok? Ha nem tudok mindenkit szeretni legalább egy kicsit, akkor rossz ember vagyok? Az igazság az, hogy nem is tudok mindenkit szeretni, és nem is akarok.
Baj, ha nem érzek hálát, hogy Jézus meghalt értem? Értem ugyan ne haljon meg senki, a bűneim az én bűneim, nekem kell felelősséget vállalnom értük, és ha erre sem vagyok képes, akkor vagyok rossz ember. Ha nem ismerem fel, hogy rosszat tettem, akkor vagyok rossz ember. Vagy nem is rossz, hanem túlságosan öntelt, hogy azt hiszem, csak nekem lehet igazam, és csak mások hibázhatnak.
Nem tudom, mit gondoljak Jézusról, vagy Istenről. Erről az egészről.
Igen, a szeretet a válasz mindenre, de vajon lehet szeretni olyan embereket, akik megnehezítik, elrontják a napjaimat, akik felkavarják az érzéseimet, akik megríkatnak, akik ellenem tesznek, mikor nem érdemlem meg? Vagy valójában megérdemlem? Ez a büntetés a bűneimért? Ezek az akadályok, amiken túl kell lépnem, hogy fejlődjek? Ezek által kell megtanulnom átformálni a haragot és az utálatot és a keserűséget megbocsátássá és szeretetté? Így kell megtanulnom az elfogadást és a belenyugvást, a lelki megnyugvást? Ezek által kell megtanulnom értékelni és megbecsülni a boldog pillanatokat? Vagy egyszerűen csak figyelmen kívül kéne hagynom az ilyeneket, és azokra koncentrálnom, akiktől szeretetet, megértést és jót kapok?
Több a kérdő mondat ebben a bejegyzésben, mint a kijelentő...
A Jézus Krisztus Szupersztár alternatíva elgondolkodtatott rendesen, hogy őszinte legyek.
Isten miért áldozta fel egyetlen fiát? Hogy megváltsa az emberiséget a bűneitől? Hogy megmutassa az embereknek, hogy akármilyen értékes embert kapnak, túl vakok ahhoz, hogy felismerjék, és a világi vagyonokhoz és hatalomhoz ragaszkodva megsemmisítik ezt az ajándékot? Hogy felnyissa az emberek szemét? Hogy bebizonyítsa: az ember nem érdemel ekkora áldozatot, mert semmibe veszi, és túl későn jön rá mekkora érték volt, amit elpusztított?
Jézus miért nyugodott bele a sorsába? Miért akarta megváltani a sok embert, akik elárulták, akik követték, utána pedig elfordultak tőle, és követelték a halálát? Vajon akkor is tudta, hogy a befolyásolható tömeg ellene fordul majd, mikor még élvezettel hallgatták a prédikációit?
Értem is meghalt? Miért?
Az emberek bűneinek megváltásáért fölösleges meghalni. Az ember túl romlott ahhoz, hogy értékelje ezt az áldozatot. Ugyanúgy elköveti a bűnöket, amiket előtte már sok ezren elkövettek. Az embernek meg kéne tanulnia felelősséget vállalni a tetteiért, nem azzal nyugtatnia magát, hogy valaki már régen felelősséget vállalt értük, és ezek a tettek megbocsáttatnak. Mert ezzel a tudattal semmi nem lesz jobb.
Jézus megbocsátja minden bűnünket. Nekem is meg kéne bocsátanom azoknak, akik ellenem tettek valami rosszat? Ha nem tudok mindent megbocsátani, akkor rossz ember vagyok? Ha nem tudok mindenkit szeretni legalább egy kicsit, akkor rossz ember vagyok? Az igazság az, hogy nem is tudok mindenkit szeretni, és nem is akarok.
Baj, ha nem érzek hálát, hogy Jézus meghalt értem? Értem ugyan ne haljon meg senki, a bűneim az én bűneim, nekem kell felelősséget vállalnom értük, és ha erre sem vagyok képes, akkor vagyok rossz ember. Ha nem ismerem fel, hogy rosszat tettem, akkor vagyok rossz ember. Vagy nem is rossz, hanem túlságosan öntelt, hogy azt hiszem, csak nekem lehet igazam, és csak mások hibázhatnak.
Nem tudom, mit gondoljak Jézusról, vagy Istenről. Erről az egészről.
Igen, a szeretet a válasz mindenre, de vajon lehet szeretni olyan embereket, akik megnehezítik, elrontják a napjaimat, akik felkavarják az érzéseimet, akik megríkatnak, akik ellenem tesznek, mikor nem érdemlem meg? Vagy valójában megérdemlem? Ez a büntetés a bűneimért? Ezek az akadályok, amiken túl kell lépnem, hogy fejlődjek? Ezek által kell megtanulnom átformálni a haragot és az utálatot és a keserűséget megbocsátássá és szeretetté? Így kell megtanulnom az elfogadást és a belenyugvást, a lelki megnyugvást? Ezek által kell megtanulnom értékelni és megbecsülni a boldog pillanatokat? Vagy egyszerűen csak figyelmen kívül kéne hagynom az ilyeneket, és azokra koncentrálnom, akiktől szeretetet, megértést és jót kapok?
Több a kérdő mondat ebben a bejegyzésben, mint a kijelentő...
2012. április 23., hétfő
Heaven on their minds
Tegnap elkapott a hév, és megnéztem a Jesus Christ Superstar című nagysikerű musicalt.
Mikor legutoljára láttam, azt hiszem, tíz éves lehettem, vagy nem sokkal több, így aztán nem is hiszem, hogy sok mindent felfogtam belőle azon kívül, hogy baromi jó dalok vannak benne.
Nos, hogy miért szeretem annyira ezt a musicalt.
Egyrészt Jézus miatt. Jézust sokkal emberibbnek ábrázolja. Kételkedik saját magában, Istenben, a döntésekben, dühös is tud lenni, nem csak nyugodt és megfontolt és bölcs. Nagyon emberi, nem tudok rá mit mondani. A kedvenc dalom a Gethsemane.
Másrészt Júdás miatt. Júdást nem egy egyszerű aljas árulóként jeleníti meg a film, hanem szinte pozitív szereplője lesz a musicalnek. Látja, hogy Jézus nem tudja úgy kézben tartani a dolgokat, mint korábban, azért árulja el, mert meg akarja állítani, kicsit észhez téríteni, de megölni nem akarja. Szereti Jézust. És Júdás vívódása önmagával, a folyamatos összetűzések Jézussal... zseniális. És a hangja is.
Nem csoda, hogy az egyház felháborodott, mikor a musicalt bemutatták. Nem meglepő, mégis, nagyon tetszik ez a verziója a mindannyiunk által jól ismert történetnek. Egyszerűen zseniális.
A harmadik szereplő, aki nagyon megfogott az Pilátus. Ahogy próbálja befolyásolni a népet... Először kineveti Jézust, megszégyeníti, bolondnak nevezi, hátha a tömeg és a papság felhagy a követeléssel, hogy megfeszíttesse. Nagyon jó a színész, és a szövegek is egyszerűen leírhatatlanul jók.
Akit érdekel, nézze meg, én csak ajánlani tudom. Nem kell hozzá vallásosnak lenni, én sem vagyok az, de sok minden Jézus körül más megvilágításba kerül, mint ahogy azt eddig hallhattuk. Formabontó és merész, de talán ezért is lett akkora sikere. Magyar verzió is létezik, de az eredeti szövegek/hangok jobbak, ezt kénytelen vagyok elismerni. Csak dicsérni tudom.
Mikor legutoljára láttam, azt hiszem, tíz éves lehettem, vagy nem sokkal több, így aztán nem is hiszem, hogy sok mindent felfogtam belőle azon kívül, hogy baromi jó dalok vannak benne.
Nos, hogy miért szeretem annyira ezt a musicalt.
Egyrészt Jézus miatt. Jézust sokkal emberibbnek ábrázolja. Kételkedik saját magában, Istenben, a döntésekben, dühös is tud lenni, nem csak nyugodt és megfontolt és bölcs. Nagyon emberi, nem tudok rá mit mondani. A kedvenc dalom a Gethsemane.
Másrészt Júdás miatt. Júdást nem egy egyszerű aljas árulóként jeleníti meg a film, hanem szinte pozitív szereplője lesz a musicalnek. Látja, hogy Jézus nem tudja úgy kézben tartani a dolgokat, mint korábban, azért árulja el, mert meg akarja állítani, kicsit észhez téríteni, de megölni nem akarja. Szereti Jézust. És Júdás vívódása önmagával, a folyamatos összetűzések Jézussal... zseniális. És a hangja is.
Nem csoda, hogy az egyház felháborodott, mikor a musicalt bemutatták. Nem meglepő, mégis, nagyon tetszik ez a verziója a mindannyiunk által jól ismert történetnek. Egyszerűen zseniális.
A harmadik szereplő, aki nagyon megfogott az Pilátus. Ahogy próbálja befolyásolni a népet... Először kineveti Jézust, megszégyeníti, bolondnak nevezi, hátha a tömeg és a papság felhagy a követeléssel, hogy megfeszíttesse. Nagyon jó a színész, és a szövegek is egyszerűen leírhatatlanul jók.
Akit érdekel, nézze meg, én csak ajánlani tudom. Nem kell hozzá vallásosnak lenni, én sem vagyok az, de sok minden Jézus körül más megvilágításba kerül, mint ahogy azt eddig hallhattuk. Formabontó és merész, de talán ezért is lett akkora sikere. Magyar verzió is létezik, de az eredeti szövegek/hangok jobbak, ezt kénytelen vagyok elismerni. Csak dicsérni tudom.
2012. április 22., vasárnap
Strabge thing mystifying
It seems to me a strange thing... mystifying.
It's like... you can rage and get annoyed and feel hurt when I'm busy with personal matters that you just aren't able to understand for you haven't gone through this kind of feeling. But if you're busy with studies and don't call me, or text me, or reply, I'm not supposed to be startled and puzzled.
You didn't understand why I spent less time with you. And why? Because you think this isn't appropriate, this does no good for me, it's not useful, I can't move forward. But let me say one thing. You are wrong.
You are blinded by your jealousy and you rather close your eyes than see that I can be happy with someone else as well. In an other way than with you.
Yet, I still found time that I can spend with you, 1 or 2 hours of chatting on the phone or texting with you. And you just don't find like 30 minutes for me. And I shouldn't get hurt. And I shouldn't blame you for this because you're studying. And I shouldn't question your feelings about this friendship of ours. I am always sympathetic, I always understand and accept every single act of yours. Even if you cling to me like I were something irreplaceable, and in times when you neglect me and leave me behind like a used toy put on the shelf.
So, okay. I won't feel hurt, I won't reproach you, and I won't show that you are unjust.
You'll text me, or call me when you're done with your studies and will be able to find some time for me in your busy life. I'll wait patiently.
Because, you know; I'm always patient and calm. Ever and ever.
It's like... you can rage and get annoyed and feel hurt when I'm busy with personal matters that you just aren't able to understand for you haven't gone through this kind of feeling. But if you're busy with studies and don't call me, or text me, or reply, I'm not supposed to be startled and puzzled.
You didn't understand why I spent less time with you. And why? Because you think this isn't appropriate, this does no good for me, it's not useful, I can't move forward. But let me say one thing. You are wrong.
You are blinded by your jealousy and you rather close your eyes than see that I can be happy with someone else as well. In an other way than with you.
Yet, I still found time that I can spend with you, 1 or 2 hours of chatting on the phone or texting with you. And you just don't find like 30 minutes for me. And I shouldn't get hurt. And I shouldn't blame you for this because you're studying. And I shouldn't question your feelings about this friendship of ours. I am always sympathetic, I always understand and accept every single act of yours. Even if you cling to me like I were something irreplaceable, and in times when you neglect me and leave me behind like a used toy put on the shelf.
So, okay. I won't feel hurt, I won't reproach you, and I won't show that you are unjust.
You'll text me, or call me when you're done with your studies and will be able to find some time for me in your busy life. I'll wait patiently.
Because, you know; I'm always patient and calm. Ever and ever.
2012. április 18., szerda
Are you fond of riddles?
- Különös dolog a hatalom, uram. Kedveled a rejtvényeket?
- Miért? Hallani fogok egyet?
- Három nagy ember ül egy szobában. Egy király, egy pap és egy gazdag ember. Közöttük egy közönséges zsoldos áll. Mindhárman felbérelik a zsoldost, hogy ölje meg a másik kettőt. Ki marad életben, és ki nem?
- A zsoldoson múlik.
- Valóban? Nincs koronája, sem aranya, sem hite az istenekben.
- Ott a kardja! A hatalom, hogy döntsön életről és halálról.
- De ha a kardforgatók uralkodnak, miért teszünk úgy, mintha a királyé lenne minden hatalom? Mikor Ned Starkot lefejezték, ki volt a felelős valójában? Joffrey? A hóhér? Vagy valami más?
- Úgy döntöttem, nem szeretem a rejtvényeket.
- A hatalmat az birtokolja, akiről az emberek hiszik, hogy birtokolja. Csupán egy trükk. Árnyék a falon. És olykor egy parányi ember is vethet hatalmas árnyékot.
Ez a párbeszéd a kedvencem. Aki nem Trónok Harcás, annak elárulom, hogy Varys és Tyrion között zajlott (bár, aki nem Trónok Harcás, annak fogalma sincs, hogy ki kicsoda :"D). Az angol verziót már tudom kívülről xD
Öhm, ma Theon Greyjoyjal álmodtam, ami azért különös, mert utálom őt. És ami még különösebb, álmomban már majdnem elhittem róla, hogy jó fej. És, ami még ennél is különösebb, az, hogy volt egy rémfarkasa. Nos, mint tudjuk, rémfarkasa csak a Stark-gyerekeknek van, és a farkasok közül már csak négyen vannak életben a kezdeti hat helyett. Az egyik a gazdájával halt meg (gyilkolták meg!), a másik pedig Joffrey miatt, aki hál' Istennek már elnyerte büntetését. Vagy inkább a Töviskirálynőnek hála. Vagy Melisandrénak. Néha eszembe jut, hogy vajon az a három haláleset akkor is megtörtént volna, ha Stannis nem mondja ki a nevüket...
De elkanyarodtam. Theon Greyjoy... Álmomban elvitt egy helyre, ahol biztonságban lehettem volna (üldöztek, mily meglepő), ha nem lett volna ott a farkasa. De ott volt, ezért nem maradhattam, pedig Theon megengedte volna. De nem bíztam benne, mert tudtam, hogy turncloak (köpönyegforgató), és inkább menekültem tovább az ő segítsége nélkül.
A könyvben jelenleg Ramsay Whoresbane Boltonnál van, aki Roose Bolton, a Piócaúr fattya, de annak érdekében, hogy megkapja Derest, Királyvár elismerte, mint örököst. Ramsay hírhedten kegyetlen, és annak rendje és módja szerint megkínozta és megtörte Theont, aki már szinte arra sem emlékszik, ki volt a börtön előtt. Nem éreztem sajnálatot, sem szánalmat, amikor olvastam. Ha az írónak az is a célja, hogy újból jó karaktert faragjon belőle, akkor nálam kudarcot vallott. Jaime-nek megértettem az indokait (többé-kevésbé), és szimpatikus karakterré vált, de ez nem fog megtörténni Theon esetében. Áruló volt, és az is marad.
Még valami... ugye, most meg a sorozat, a második évad. A könyvben egy dekányi említés nincs arról, hogy Loras Tyrell, a Viráglovag, meg Renly Baratheon között lett volna bármi is... Még csak utalás sincs rá. Elgondolkodtam, hogy vajon csak átsiklottam-e valami ilyesmi rész fölött, de esélytelen, mert ez azért szemet szúrt volna... No mindegy. Nem vagyok megelégedve a sorozattal. Olyan eseményekre szánnak több időt, amiknek semmi jelentőségük nincs (például Shae és Sansa jelenete), és az igazán lényeges dolgok, mint például az, hogy Tyrion Myrcellát Dorne-ba akarja küldeni, szinte lényegtelennek tűnik, pedig igenis óriási szerepe van. De hát, nem lehet minden tökéletes.
Még az élet sem. Lassan kezdem azt hinni, hogy semmit nem tudok jól csinálni. Bármit is csinálok egy nap, anya mindig talál valamit, amibe beleköthet, vagy rám szólhat, vagy hiányosságként megemlíti. Akárcsak nagyanyám. Újabban megint rászokott arra, hogy a piercingjeim miatt maceráljon, ami azok után, hogy lassan egy éve fémbogyókkal a számban élek, elég idegesítő. Anya legalább már túltette magát rajta. De valamelyik nap apától is meghallgattam ugyanezt. Minek a fültágító, minek a piercing, minek festeni a hajam... Miért nem vagyok olyan, mint amilyen voltam... Mennyivel szebb voltam két évvel ezelőtt... Ekkor nyögtem be, hogy köszönöm szépen, nektek semmi nem jó. Bármit csinálok, mindig van valami kifogásolnivaló. Mikor fekete volt a hajam, anya megjegyezte, hogy olyan, mintha nem is az ő gyereke lennék. Most, hogy szőke, néha rájön az ötperc és sápítozik két sort, hogy tönkreteszem a hajam. Tisztában vagyok vele, jó? De a szőke hajjal volt eddig a legnagyobb önbizalmam (még ha ez nem is jelent sokkal többet a baromi kevésnél). Nem akarok olyan lenni, mint amilyen két évvel ezelőtt voltam, mert már négy éve is olyan akartam lenni, amilyen most vagyok. Nem is leszek már soha olyan. És elég degradáló a szüleimtől azt hallgatni, hogy hogy nézek már ki. Nem sajnálom, hogy elkövettem ezeket a változtatásokat, mert én így jobban érzem magam, csak miért olyan baromi nehéz ezt nekik is elfogadni? Nem leszek soha már az a "bájos" kislány, aki voltam, és jó lenne, ha nem ezen a tényen keseregnének, hanem megpróbálnák végre elfogadni azt, amilyen lettem. Kicsit megérteni, ha már dicsérni nem tudnak.
Csak már unom, hogy nem kapok itthon szinte egy jó szót sem...
- Miért? Hallani fogok egyet?
- Három nagy ember ül egy szobában. Egy király, egy pap és egy gazdag ember. Közöttük egy közönséges zsoldos áll. Mindhárman felbérelik a zsoldost, hogy ölje meg a másik kettőt. Ki marad életben, és ki nem?
- A zsoldoson múlik.
- Valóban? Nincs koronája, sem aranya, sem hite az istenekben.
- Ott a kardja! A hatalom, hogy döntsön életről és halálról.
- De ha a kardforgatók uralkodnak, miért teszünk úgy, mintha a királyé lenne minden hatalom? Mikor Ned Starkot lefejezték, ki volt a felelős valójában? Joffrey? A hóhér? Vagy valami más?
- Úgy döntöttem, nem szeretem a rejtvényeket.
- A hatalmat az birtokolja, akiről az emberek hiszik, hogy birtokolja. Csupán egy trükk. Árnyék a falon. És olykor egy parányi ember is vethet hatalmas árnyékot.
Ez a párbeszéd a kedvencem. Aki nem Trónok Harcás, annak elárulom, hogy Varys és Tyrion között zajlott (bár, aki nem Trónok Harcás, annak fogalma sincs, hogy ki kicsoda :"D). Az angol verziót már tudom kívülről xD
Öhm, ma Theon Greyjoyjal álmodtam, ami azért különös, mert utálom őt. És ami még különösebb, álmomban már majdnem elhittem róla, hogy jó fej. És, ami még ennél is különösebb, az, hogy volt egy rémfarkasa. Nos, mint tudjuk, rémfarkasa csak a Stark-gyerekeknek van, és a farkasok közül már csak négyen vannak életben a kezdeti hat helyett. Az egyik a gazdájával halt meg (gyilkolták meg!), a másik pedig Joffrey miatt, aki hál' Istennek már elnyerte büntetését. Vagy inkább a Töviskirálynőnek hála. Vagy Melisandrénak. Néha eszembe jut, hogy vajon az a három haláleset akkor is megtörtént volna, ha Stannis nem mondja ki a nevüket...
De elkanyarodtam. Theon Greyjoy... Álmomban elvitt egy helyre, ahol biztonságban lehettem volna (üldöztek, mily meglepő), ha nem lett volna ott a farkasa. De ott volt, ezért nem maradhattam, pedig Theon megengedte volna. De nem bíztam benne, mert tudtam, hogy turncloak (köpönyegforgató), és inkább menekültem tovább az ő segítsége nélkül.
A könyvben jelenleg Ramsay Whoresbane Boltonnál van, aki Roose Bolton, a Piócaúr fattya, de annak érdekében, hogy megkapja Derest, Királyvár elismerte, mint örököst. Ramsay hírhedten kegyetlen, és annak rendje és módja szerint megkínozta és megtörte Theont, aki már szinte arra sem emlékszik, ki volt a börtön előtt. Nem éreztem sajnálatot, sem szánalmat, amikor olvastam. Ha az írónak az is a célja, hogy újból jó karaktert faragjon belőle, akkor nálam kudarcot vallott. Jaime-nek megértettem az indokait (többé-kevésbé), és szimpatikus karakterré vált, de ez nem fog megtörténni Theon esetében. Áruló volt, és az is marad.
Még valami... ugye, most meg a sorozat, a második évad. A könyvben egy dekányi említés nincs arról, hogy Loras Tyrell, a Viráglovag, meg Renly Baratheon között lett volna bármi is... Még csak utalás sincs rá. Elgondolkodtam, hogy vajon csak átsiklottam-e valami ilyesmi rész fölött, de esélytelen, mert ez azért szemet szúrt volna... No mindegy. Nem vagyok megelégedve a sorozattal. Olyan eseményekre szánnak több időt, amiknek semmi jelentőségük nincs (például Shae és Sansa jelenete), és az igazán lényeges dolgok, mint például az, hogy Tyrion Myrcellát Dorne-ba akarja küldeni, szinte lényegtelennek tűnik, pedig igenis óriási szerepe van. De hát, nem lehet minden tökéletes.
Még az élet sem. Lassan kezdem azt hinni, hogy semmit nem tudok jól csinálni. Bármit is csinálok egy nap, anya mindig talál valamit, amibe beleköthet, vagy rám szólhat, vagy hiányosságként megemlíti. Akárcsak nagyanyám. Újabban megint rászokott arra, hogy a piercingjeim miatt maceráljon, ami azok után, hogy lassan egy éve fémbogyókkal a számban élek, elég idegesítő. Anya legalább már túltette magát rajta. De valamelyik nap apától is meghallgattam ugyanezt. Minek a fültágító, minek a piercing, minek festeni a hajam... Miért nem vagyok olyan, mint amilyen voltam... Mennyivel szebb voltam két évvel ezelőtt... Ekkor nyögtem be, hogy köszönöm szépen, nektek semmi nem jó. Bármit csinálok, mindig van valami kifogásolnivaló. Mikor fekete volt a hajam, anya megjegyezte, hogy olyan, mintha nem is az ő gyereke lennék. Most, hogy szőke, néha rájön az ötperc és sápítozik két sort, hogy tönkreteszem a hajam. Tisztában vagyok vele, jó? De a szőke hajjal volt eddig a legnagyobb önbizalmam (még ha ez nem is jelent sokkal többet a baromi kevésnél). Nem akarok olyan lenni, mint amilyen két évvel ezelőtt voltam, mert már négy éve is olyan akartam lenni, amilyen most vagyok. Nem is leszek már soha olyan. És elég degradáló a szüleimtől azt hallgatni, hogy hogy nézek már ki. Nem sajnálom, hogy elkövettem ezeket a változtatásokat, mert én így jobban érzem magam, csak miért olyan baromi nehéz ezt nekik is elfogadni? Nem leszek soha már az a "bájos" kislány, aki voltam, és jó lenne, ha nem ezen a tényen keseregnének, hanem megpróbálnák végre elfogadni azt, amilyen lettem. Kicsit megérteni, ha már dicsérni nem tudnak.
Csak már unom, hogy nem kapok itthon szinte egy jó szót sem...
2012. április 17., kedd
Words are wind
But a sweep of wind can be storm-like swirling in your soul, getting feelings and thoughts upside-down and twisting them to make you confused.
The wind can be chilly like the icy, dead fingers of the Others gripping your heart and spouting dispair into your veins. It blows so powerfully that tears come to your eyes and despite the frost you can feel the bitter warmth the drops leave behind.
And the wind can be smooth and gentle, comforting as if a tender hand would stroke your face. You are filled with energy and the wind brings the charming scent of hope and strenght and trust.
The wind may come and go, but still, the words it brings can be carved into your heart and mind and memory like a strong wind carves the surface of water.
Words are wind. A special sort of wind that you may not forget, that leaks into your head and wouldn't leave, a wind you treasure or curse depending on the feelings it sweeps with.
The wind can be chilly like the icy, dead fingers of the Others gripping your heart and spouting dispair into your veins. It blows so powerfully that tears come to your eyes and despite the frost you can feel the bitter warmth the drops leave behind.
And the wind can be smooth and gentle, comforting as if a tender hand would stroke your face. You are filled with energy and the wind brings the charming scent of hope and strenght and trust.
The wind may come and go, but still, the words it brings can be carved into your heart and mind and memory like a strong wind carves the surface of water.
Words are wind. A special sort of wind that you may not forget, that leaks into your head and wouldn't leave, a wind you treasure or curse depending on the feelings it sweeps with.
2012. április 15., vasárnap
M'lady
A tegnapi nap... kész xD
Találkoztam Sznupula Kedvessel, akivel először kávézgattunk, teázgattunk, majd a Keletinél bementünk egy kínaiba, ami ugyan occó volt, de a pasi, aki ott volt... Úgy bámult, mint annak a rendje :"D Sznupula Kedves százszor nőiesebb formációban volt, mégis hölgyemnek lettem szólítva, meg hasonlók xD Már nem tudtunk hova nézni, hogy ne szegény fickó arcába nevessünk.
Séta közben egy másik fickó, aki vagy be volt rúgva, vagy be volt tépve ránk köszönt vagy kétszer, Isten tudja, mi okból, aztán a metróba lefelé menet egy botos, nagy hátizsákos bácsi megállított, hogy legyek olyan kedves, és kössem be a cipőfűzőjét, mert ő egyedül nem tudja, és fél, hogy el fog esni. Bekötöttem :)
Ezzel még nem volt vége a napi vicceknek...
Ahogy hazaértem, az állomáson várt rám Maki, és valami nagyon furcsa volt rajta, aztán úgy három perc után leesett...
- Te ittál?
- Aha, egy csomó kalinkát.
Ez elég sok mindent megmagyarázott xD
Lementünk a Tescoba mindenféle jó dologért, és akkor megállított minket egy csöves, és elkezdte mondani, hogy ne haragudjunk már, de ő bevallja őszintén, hogy csöves, és nagyon örülne neki, ha vagy hárommillió forinttal kisegítenénk, de pár forintnak is örülne, mert kajára kéne neki. Akkor adtam neki vagy százharminc forintot, aztán eszembe jutott, hogy mi amúgy is a Tescoba megyünk, mondom, akkor veszünk neki valamit. Vissza is adta a pénzt, mi meg bementünk, vettünk neki kaját, és kint odaadtuk. Szépen megköszönte, aztán azt mondja: Egyébként nem akartok férjhez menni? Most épp szingli vagyok xDDD Na kész, ezen besírtunk, aztán mondtuk, hogy hát még nem túl alkalmas az időpont, aztán mondta nekünk, hogy akkor good night black and white xDDDD Isten tudja, mire gondolhatott, de feldobta az esténket, annyi biztos xD
Találkoztam Sznupula Kedvessel, akivel először kávézgattunk, teázgattunk, majd a Keletinél bementünk egy kínaiba, ami ugyan occó volt, de a pasi, aki ott volt... Úgy bámult, mint annak a rendje :"D Sznupula Kedves százszor nőiesebb formációban volt, mégis hölgyemnek lettem szólítva, meg hasonlók xD Már nem tudtunk hova nézni, hogy ne szegény fickó arcába nevessünk.
Séta közben egy másik fickó, aki vagy be volt rúgva, vagy be volt tépve ránk köszönt vagy kétszer, Isten tudja, mi okból, aztán a metróba lefelé menet egy botos, nagy hátizsákos bácsi megállított, hogy legyek olyan kedves, és kössem be a cipőfűzőjét, mert ő egyedül nem tudja, és fél, hogy el fog esni. Bekötöttem :)
Ezzel még nem volt vége a napi vicceknek...
Ahogy hazaértem, az állomáson várt rám Maki, és valami nagyon furcsa volt rajta, aztán úgy három perc után leesett...
- Te ittál?
- Aha, egy csomó kalinkát.
Ez elég sok mindent megmagyarázott xD
Lementünk a Tescoba mindenféle jó dologért, és akkor megállított minket egy csöves, és elkezdte mondani, hogy ne haragudjunk már, de ő bevallja őszintén, hogy csöves, és nagyon örülne neki, ha vagy hárommillió forinttal kisegítenénk, de pár forintnak is örülne, mert kajára kéne neki. Akkor adtam neki vagy százharminc forintot, aztán eszembe jutott, hogy mi amúgy is a Tescoba megyünk, mondom, akkor veszünk neki valamit. Vissza is adta a pénzt, mi meg bementünk, vettünk neki kaját, és kint odaadtuk. Szépen megköszönte, aztán azt mondja: Egyébként nem akartok férjhez menni? Most épp szingli vagyok xDDD Na kész, ezen besírtunk, aztán mondtuk, hogy hát még nem túl alkalmas az időpont, aztán mondta nekünk, hogy akkor good night black and white xDDDD Isten tudja, mire gondolhatott, de feldobta az esténket, annyi biztos xD
2012. április 12., csütörtök
rage
Én nem vagyok egy nagyigényű ember.
Ha Pesten vagyok, akkor meg még kevésbé vagyok az. Már nem is remélem, hogy van valami normális a hűtőben, ezt már feladtam, bár tegnap meglepő módon elég sok minden volt.
A lényeg.
Egyetlen dolog van, amit szeretek, ha úgy történik, ahogyan én azt akarom és megszoktam. Ez pedig a reggeli kávém. Miért nem lehet három korty tejet hagyni nekem reggelre?! Miért kell meginni az összeset? Három kibaszott korty, ennyi kéne. Tudják, hogy hogyan iszom a kávét, tudják, hogy minden nap iszok kávét, és főleg azt tudják, hogy reggel ezzel ébresztem fel magam.
Egyetlen dolog van, amit szeretek, ha úgy történik, ahogyan én azt akarom és megszoktam. Ez pedig a reggeli kávém. Miért nem lehet három korty tejet hagyni nekem reggelre?! Miért kell meginni az összeset? Három kibaszott korty, ennyi kéne. Tudják, hogy hogyan iszom a kávét, tudják, hogy minden nap iszok kávét, és főleg azt tudják, hogy reggel ezzel ébresztem fel magam.
Tegnap éjfélfelé még volt egy fél liter a hűtőben...
Úgyhogy most nekiveselkedek a sima feketekávémnak, ami valószínűleg szétmarja a gyomromat, és csak remélni merem, hogy nem látom viszont.
Úgyhogy most nekiveselkedek a sima feketekávémnak, ami valószínűleg szétmarja a gyomromat, és csak remélni merem, hogy nem látom viszont.
(St)ranger
Érezte már valaki idegennek magát a saját testében?
Vagy lélekben?
Nálam egyre többször jelentkezik ez a furcsa (vagy csak simán szar?) érzés.
Az egyik pillanatban minden szép, a másikban minden, amit ismerek, idegenné, ismeretlenné válik. Még önmagam is. A saját gondolataim, a tetteim, az arcom, minden.
Nem tudom mire vélni.
Nem tudom, ki vagyok, nem tudom, mit akarok, nem tudom, mit tegyek, nem tudom, mi helyes és mi nem, mi jogos és mi nem, mennyi a sors önkényes játéka és mennyit alakítok én. Borzasztóan felkavaró érzés. És romboló is.
Nem akarok gondolkodni, és nem akarok töprengeni, és nem akarok belegondolni semmibe sem. Csak hagyni akarom, hogy elteljenek a napok, de éget a tettvágy. Egy groteszk paradoxon vagyok.
Egyébként... utálok ilyen lenni. Amilyen vagyok. Csak úgy mondom. Utálom magamat azért, amilyen vagyok, hogy nem tudok jobbá válni, akármennyire is tudom, hogy kellene. Utálom, hogy az embereknek néha valószínűleg már a nemlétezőjük is kivan velem. Hogy labilis vagyok, és könnyen befolyásolható, mindezt utálom. És gyáva és életképtelen szerencsétlenség vagyok.
Sajnálom, de őszintén.
De hát sajnálattal nem megyek sokra, nem igaz? A sajnálatom annyira sem jó, hogy letöröljem vele a hülye, gyűlölt könnyeimet.
Lehetséges, hogy az alapvetően önző emberi fajhoz tartozó valaki ennyire utálja magát?
Szánalmas vagyok.
Vagy lélekben?
Nálam egyre többször jelentkezik ez a furcsa (vagy csak simán szar?) érzés.
Az egyik pillanatban minden szép, a másikban minden, amit ismerek, idegenné, ismeretlenné válik. Még önmagam is. A saját gondolataim, a tetteim, az arcom, minden.
Nem tudom mire vélni.
Nem tudom, ki vagyok, nem tudom, mit akarok, nem tudom, mit tegyek, nem tudom, mi helyes és mi nem, mi jogos és mi nem, mennyi a sors önkényes játéka és mennyit alakítok én. Borzasztóan felkavaró érzés. És romboló is.
Nem akarok gondolkodni, és nem akarok töprengeni, és nem akarok belegondolni semmibe sem. Csak hagyni akarom, hogy elteljenek a napok, de éget a tettvágy. Egy groteszk paradoxon vagyok.
Egyébként... utálok ilyen lenni. Amilyen vagyok. Csak úgy mondom. Utálom magamat azért, amilyen vagyok, hogy nem tudok jobbá válni, akármennyire is tudom, hogy kellene. Utálom, hogy az embereknek néha valószínűleg már a nemlétezőjük is kivan velem. Hogy labilis vagyok, és könnyen befolyásolható, mindezt utálom. És gyáva és életképtelen szerencsétlenség vagyok.
Sajnálom, de őszintén.
De hát sajnálattal nem megyek sokra, nem igaz? A sajnálatom annyira sem jó, hogy letöröljem vele a hülye, gyűlölt könnyeimet.
Lehetséges, hogy az alapvetően önző emberi fajhoz tartozó valaki ennyire utálja magát?
Szánalmas vagyok.
Come at once. Help me. Save me. I need you now as I have never needed you before. I love you. I love you. I love you. Come at once.
Ha egyszer valaha is azt találnám mondani, hogy az angol nem sokrétű, nem színes és nem gyönyörű nyelv, kérlek, hogy valaki hajítson nyakon. Köszönöm xD
Elkezdtem olvasni az A Dance With Dragonst, a Trónok Harcának ötödik kötetét... angolul. Féltem tőle eleinte, mert azért mégsem egy Harry Potter-kaliberű könyvről van szó (félreértés ne essék, a HP-t imádom, de szókincs téren keményebb a GOT), de annyira nem vészes. Igaz, sok az ismeretlen szó, meg a helyszínek angol neve néhol kicsit bekavar még, de nagyrészt gördülékenyen haladok vele.
Most, hogy olvasom az angolt, most látom igazán, hogy mennyire jó a magyar fordítás. Tény, hogy azokat a finomságokat, amiket Martin bácsi angolul alkalmaz nem lehetséges minden esetben visszaadni, de minden elismerésem a fordítóé, tényleg. A hangulat az megvan, a karakterek beszédének jellegzetessége megvan, úgyhogy le a kalappal. De az angol... Hát csodálatos. Olyan szavakat tanulok meg... Kezdek rájönni, hogy nem volt hülye, aki azt állította, hogy az angol nyelv rendelkezik az egyik leggazdagabb szókinccsel a világon. Gyönyörű, egyszerűen nem tudok rá mást mondani.
Mellette ugye a hábéón (HBO) fut a második kötetből készült sorozat, és rá kellett ébrednem, hogy öcsémnek igaza volt xD Ha úgy nézek valamit, hogy előtte olvastam a könyv-verziót, akkor mindig elkezdek kötözködni, hogy de ez a könyvben nem is így volt, vagy de ez meg ez kimaradt, meg ilyenek (^^;) De hát, nem tudok, mit tenni. Amikor megnéztem az első évadot, akkor nem tudtam még puffogni, mert csak utána olvastam el a könyvet, de most már... :"D
Egyébiránt nem tudom, mit fogok kezdeni magammal, ha befejezem az ötödik kötetet... Elvileg még vagy két-három év, amíg megjelenik a hatodik, és meg fogok pusztulni az unalomtól könyv-téren :"D Még egy ilyen jól felépített, megtervezett, kidolgozott könyvet nehéz lesz találni, azt hiszem. De hát... A Harry Potterre is várni kellett, túlélem ezt is, csak íróbácsi nehogy meghaljon mielőtt befejezné, mert akkor vigasztalhatatlan leszek o(T^T)o
És most, hogy elolvastam az összes kritikát (inkább spoilert xD), újra nekiveselkedek az ötödik kötetnek. Jót is rosszat is írnak róla, de több a jó, és ez tetszik. És bárki bármit mond, nem tudom sajnálni Theont. Nem érdekel, hogy az apja olyan hitványul viselkedett vele, az sem érdekel, hogy érdemes akar lenni a Greyjoy névre, de ekkora árulás után semmi nem késztethet arra, hogy sajnáljam. Utálni fogom, és ha már eddig nem halt meg, remélem, abban az egy fejezetben, ami a DWD-ben van, megteszi nekem ezt a csekély szívességet.
Elkezdtem olvasni az A Dance With Dragonst, a Trónok Harcának ötödik kötetét... angolul. Féltem tőle eleinte, mert azért mégsem egy Harry Potter-kaliberű könyvről van szó (félreértés ne essék, a HP-t imádom, de szókincs téren keményebb a GOT), de annyira nem vészes. Igaz, sok az ismeretlen szó, meg a helyszínek angol neve néhol kicsit bekavar még, de nagyrészt gördülékenyen haladok vele.
Most, hogy olvasom az angolt, most látom igazán, hogy mennyire jó a magyar fordítás. Tény, hogy azokat a finomságokat, amiket Martin bácsi angolul alkalmaz nem lehetséges minden esetben visszaadni, de minden elismerésem a fordítóé, tényleg. A hangulat az megvan, a karakterek beszédének jellegzetessége megvan, úgyhogy le a kalappal. De az angol... Hát csodálatos. Olyan szavakat tanulok meg... Kezdek rájönni, hogy nem volt hülye, aki azt állította, hogy az angol nyelv rendelkezik az egyik leggazdagabb szókinccsel a világon. Gyönyörű, egyszerűen nem tudok rá mást mondani.
Mellette ugye a hábéón (HBO) fut a második kötetből készült sorozat, és rá kellett ébrednem, hogy öcsémnek igaza volt xD Ha úgy nézek valamit, hogy előtte olvastam a könyv-verziót, akkor mindig elkezdek kötözködni, hogy de ez a könyvben nem is így volt, vagy de ez meg ez kimaradt, meg ilyenek (^^;) De hát, nem tudok, mit tenni. Amikor megnéztem az első évadot, akkor nem tudtam még puffogni, mert csak utána olvastam el a könyvet, de most már... :"D
Egyébiránt nem tudom, mit fogok kezdeni magammal, ha befejezem az ötödik kötetet... Elvileg még vagy két-három év, amíg megjelenik a hatodik, és meg fogok pusztulni az unalomtól könyv-téren :"D Még egy ilyen jól felépített, megtervezett, kidolgozott könyvet nehéz lesz találni, azt hiszem. De hát... A Harry Potterre is várni kellett, túlélem ezt is, csak íróbácsi nehogy meghaljon mielőtt befejezné, mert akkor vigasztalhatatlan leszek o(T^T)o
És most, hogy elolvastam az összes kritikát (inkább spoilert xD), újra nekiveselkedek az ötödik kötetnek. Jót is rosszat is írnak róla, de több a jó, és ez tetszik. És bárki bármit mond, nem tudom sajnálni Theont. Nem érdekel, hogy az apja olyan hitványul viselkedett vele, az sem érdekel, hogy érdemes akar lenni a Greyjoy névre, de ekkora árulás után semmi nem késztethet arra, hogy sajnáljam. Utálni fogom, és ha már eddig nem halt meg, remélem, abban az egy fejezetben, ami a DWD-ben van, megteszi nekem ezt a csekély szívességet.
2012. április 4., szerda
mert csak
Hát én ezt már nem bírom :"D
de tényleg.
Egyáltalán nem kéne, hogy érdekeljen, és nem is érdekel.
Vagyis, ezt próbálom elhitetni magammal.
Pedig sajnos igenis érdekel, és igenis idegesít.
Ezek a fanpicsák... Hiába tudom, amit tudok, nincs rá jobb szó: idegesítenek.
Annyira ridiculous-nak érzem magam ilyenkor, és olyan pathetic-nek őket.
Nyáladzanak már máshol.
Tessék... teljesen felébredtem. Lehet, hogy tényleg elolvasom még azt a maradék százhatvan oldalt.
de tényleg.
Egyáltalán nem kéne, hogy érdekeljen, és nem is érdekel.
Vagyis, ezt próbálom elhitetni magammal.
Pedig sajnos igenis érdekel, és igenis idegesít.
Ezek a fanpicsák... Hiába tudom, amit tudok, nincs rá jobb szó: idegesítenek.
Annyira ridiculous-nak érzem magam ilyenkor, és olyan pathetic-nek őket.
Nyáladzanak már máshol.
Tessék... teljesen felébredtem. Lehet, hogy tényleg elolvasom még azt a maradék százhatvan oldalt.
2012. április 3., kedd
hoshi no arika.
Nem mindegy, hogy találkozol-e velük személyesen, vagy sem? Úgysem tőled függ, hanem a szüleidtől, meg a keresetüktől.
Attól, hogy valaki gazdag, még nem kell feltétlenül felvágós, trúvékás picsának lennie. Vannak olyanok, akik nem feltétlenül érdemlik meg, hogy találkozzanak velük, de nyilván olyanok is vannak, akik meg megérdemlik. És még többen olyanok, akik megérdemelnék, és mégsem.
De szerintem hülyeség azon rágódni, hogy ki fog velük találkozni. Aki kiad rá ennyit, az kiad, aki nem tud, az meg nem. A koncert attól ugyanúgy koncert, a hangulat ugyanúgy hangulat, az érzés ugyanúgy megmarad. Tény, hogy hatalmas élmény lehet velük tényleg nyugisan beszélni egy-két szót, egy mosolyt váltani, de amiről nem tehetünk, amiatt fölösleges ennyire túlpörgetni az agyunkat.
Örüljünk, hogy egyáltalán jönnek Magyarországra, és, hogy megtartották az ígéretüket. Szerintem ez önmagában is elég nagy dolog, ahhoz képest, hogy milyen kis ország vagyunk.
Mindegy is. Örüljünk annak, ami van, csak ennyit akartam mondani.
Ja, és meg kéne tanulni, hogy a j-rockerek nem istenek. Emberek.
Nehéz elfogadni, de egy idő után szükségszerű.
Attól, hogy valaki gazdag, még nem kell feltétlenül felvágós, trúvékás picsának lennie. Vannak olyanok, akik nem feltétlenül érdemlik meg, hogy találkozzanak velük, de nyilván olyanok is vannak, akik meg megérdemlik. És még többen olyanok, akik megérdemelnék, és mégsem.
De szerintem hülyeség azon rágódni, hogy ki fog velük találkozni. Aki kiad rá ennyit, az kiad, aki nem tud, az meg nem. A koncert attól ugyanúgy koncert, a hangulat ugyanúgy hangulat, az érzés ugyanúgy megmarad. Tény, hogy hatalmas élmény lehet velük tényleg nyugisan beszélni egy-két szót, egy mosolyt váltani, de amiről nem tehetünk, amiatt fölösleges ennyire túlpörgetni az agyunkat.
Örüljünk, hogy egyáltalán jönnek Magyarországra, és, hogy megtartották az ígéretüket. Szerintem ez önmagában is elég nagy dolog, ahhoz képest, hogy milyen kis ország vagyunk.
Mindegy is. Örüljünk annak, ami van, csak ennyit akartam mondani.
Ja, és meg kéne tanulni, hogy a j-rockerek nem istenek. Emberek.
Nehéz elfogadni, de egy idő után szükségszerű.
2012. április 2., hétfő
For your entertainment
Jelenleg erre vagyok ráfagyva. Nem tudom igazán, miért. Eléggé tucatzene, nincs igazából semmi mondanivalója, de valami megfogott benne. Talán Adam Lambert hangja, mert azért ismerjük el, az van neki.
Kéne venni másik fültágítót. Az a baj az acéllal, ami most benne van, hogy nehéz, és húzza le a fülemet. 14es van benne már vagy három-négy hónapja, és a súly miatt tágult a fülem.. Most simán bele tudnék tenni egy 16ost is szerintem, de nem akarok (T^T) Nem akartam ennél nagyobbat, szóval vagy műanyagot, vagy szilikont kéne venni, hogy ne táguljon tovább, de a fém olyan menő (TT_TT) Teljesen tanácstalan vagyok. Bár, múltkor láttam, hogy Ruki drága is lecserélte a fémet, neki most fekete műanyag van a fülében, és gondolkodtam rajta, hogy nekem is olyat kéne beszereznem. Ha már ugye miatta kezdtem el a fültágítást...
Trónok Harca. Ma lesz a második évad első epizódja, és nagyon várom (*w*) Az eredeti célom az volt, hogy elolvasom a második kötetet, mire elkezdődik a season two, de túlteljesítettem magam, és mindjárt kiolvasom a negyediket xD Eddigi kedvencem a Kardok Vihara (harmadik kötet), mert egyszerűen zseniális. A mostaniban túl sok van a krakenekről (ismertebben: Greyjoyokról), akikkel soha nem szimpatizáltam, főleg Theon aljas, alattomos, undorító árulása után. Remélem, meghalt (bár ezt senki nem tudja biztosra).
Nagyon Királyvár-centrikus ez a Varjak Lakomája. A Cersei-s, meg Jaime-es fejezetek váltakoznak, meg néha-néha visszatérünk Pyke-ra (Greyjoyok székhelye), ami ugye nem érdekel különösebben.
Nem tudok semmit Jonról, aki a Fal parancsnoka, nem tudok semmit Dany-ről, aki most Meereenben királynősködik, Catelynről, aki visszatért halottaiból, csak Isten tudja, hogyan, vagy Branről, aki ha jól emlékszem, már túljutott a Falon, Rickonról pedig már a harmadik kötetben sem tudtam semmit. Az Aryás és Sansás fejezeteket egy kezemen meg tudnám számolni. Tyironról sincs semmi, pedig ő is nagy kedvencem, és áldom Jaime-et, hogy nem hagyta meghalni. Remélem, a Sárkányok Tánca tele lesz velük. Bár, jó olvasni Cersei bénázását xD És hát ugye, a Kardok Viharában meghalt egy rakás olyan szereplő, akiknek addig egészen kulcsfontosságú szerepük volt.
Tegnap volt az HBO-n egy összefoglaló az első szériából, és a szereplők is megszólaltak. Újra rá kellett jönnöm, hogy Jon beszél a legszebben a férfi karakterek közül, a nők közül pedig Daenerys. Olyan szép kiejtésük van, hogy öröm hallgatni (^v^)
Más. Amíg Pesten voltam, itthon, két utcával lejjebb kigyulladt a nádas. Állítólag tizenöt méteres lángokkal égett, és nappali világosság volt éjszaka, a tűzoltók pedig nem tudtak mit kezdeni vele, mert a kocsikkal nem tudtak bemenni erre a lápos, süppedékeny területre, így gyakorlatilag megvárták, amíg leég. A nádas mögött van egy elég nagy senkiföldje, ahol hajléktalanok tanyáznak, és minden évben vagy szándékosan, vagy véletlenül, de felgyújtják a nádast. Most meg nem volt nehéz mert hetek óta esőnek a színét se láttuk... De annyira megijedtem, mikor olvastam a neten, hogy "Tűz a cementgyár közelében", mondom, Úristen, kábé 200 méterre lakunk a cementgyártól, rögtön hívtam apát, hogy ugye nem volt semmi baj, de hál' Istennek, nem.
Sznupula Kedvessel megnéztük a Fekete ruhás nőt, ami mint számomra később kiderült, valami horror-szerűség. Voltam olyan tájékozatlan, hogy nem olvastam el, miről szól a film, annyit tudtam, hogy Harry Potter játszik benne, és nekem ennyi elég is volt xD Hááát, mit mondjak. Érdekes volt. Nem tetszett, hogy a nagy öldöklésnek igazából nem volt logikája, mert Radcliffe hiába segített a nőnek, ugyanúgy megölte a fiával együtt, és ez unszimpatikus volt. Összesen négyen voltunk a moziteremben, és szerintem megutált minket a másik két ember, mert minden ijesztő jelenetnél Sznupival felkiáltottunk, hogy "Baszd meg!" xD. Nem félelmetes, hanem ijesztő volt. Vannak ezek a jelenetek, amikor hirtelen megjelenik valami, vagy váratlan dolgok történnek, és nem is a képtől magától ijedsz meg, hanem attól ahogyan az megjelenik. No mindegy, azért jó volt, de leszögeztük, hogy többet se nézünk moziban horrort xD. Ezek után otthon még megnéztük a Wild target című sírva-röhögős, angol humorral túladagolt bérgyilkos-filmet, amiben meg Ron Weasley játszott. Kellett az a levezetés, de komolyan, már sírva röhögtünk rajta. Nagyon fájdalmas volt, ajánlom mindenkinek, aki tudja értékelni az angol humort xD Nagyon elvetemült film.
Valamint, volt anyával egy nagyon szép beszélgetésünk...
Én: Anya, képzeld, írt Azusa! Meg küldött egy csomó mindent, nézd, itt vannak a fényképek! Meg azt is írta, hogy milyen jó lenne találkozni velem. (Azusa az egyik japán barátnőm, akivel egy évig osztálytársak és nagyon jó barátok voltunk, és levélben, meg fészen tartjuk a kapcsolatot)
Anya: Hát ez tök jó *nézegeti a képeket* Miért nem mész ki hozzájuk vagy két hétre nyáron?
Én: Hát... mittudomén. Mehetnék?
Anya: Hát, azért van neked félretéve pénz, nem?
Én: De hát... mikor mondtam, hogy ki akarok menni a GazettE tizedik évfordulós koncertjére, azt mondtad, nem mehetek.
Anya: Mert azt hittük, hogy akkor még iskolába fogsz járni.
Én: Ó, hogy az a...! Akkor meg megyek nyáron.
Anya: Menjél.
Úgyhogy, lehet, hogy megyek nyáron Japánba \(^O^)/
Erre Shén reakciója...
Mondom neki, hogy nyáron lehet, hogy megyek ki.
Shén: Jóvan, hagyjál itt egész nyárra! (T^T)
Én: Csak két hétre mennék...
Shén: Akkor hagyjál itt két hétre! (T^T)
xD
2012. március 26., hétfő
The more people you love the weaker you are
Beteg vagyok.
Azt mondják, minden betegséghez kell egy pszichikai legyengülés, hogy áttörje az immunrendszer pajzsát.
Gyenge vagyok. Lelkileg is, és most már testileg is.
Azt mondják, minden betegséghez kell egy pszichikai legyengülés, hogy áttörje az immunrendszer pajzsát.
Gyenge vagyok. Lelkileg is, és most már testileg is.
2012. március 19., hétfő
Monster
Kezdenék a GazettE-tel. (igaz, hogy több mint egy hete volt, de nem baj)
Elérkezett a tizedik születésnapjuk. Sokszor eszembe jutott, hogy a mostani koncertjeiken nem nagyon játsszák a régebbi számaikat, de amint megláttam a mostani setlist-jüket, majdnem elsírtam magam. Főleg a Juuyonsai no naifu miatt. Na jó, a többi miatt is. Örültem neki, hogy főként régebbiek szóltak március tizedikén.
Nem is tudom, mit mondhatnék. Öt éve GazettE-en élek, öt éve hallgatom őket, öt éve tisztelem őket azért, amilyenek, amiért nem engedtek a konvencióknak, amiért önmagukat adják, amiért annyiszor segítettek. Nem feltétlenül jobb kedvre derítésben, hanem magamba fordulásban, értékelésben, és gondolkodásban. Annyi mindent adtak, amiért hálás lehetek nekik.
Mikor ilyeneken gondolkodok, elfelejtek minden zavaró tényezőt, amit a GazettE bevonzott az évek során. Az embereket, akik poénból (vagy tudja a fene milyen indíttatásból) ribancozzák őket, akik kinevetik és lenézik őket azért, amilyenek, azt, hogy mennyi tudatlan hiszi azt, hogy mennyire mindent tud róluk. Csak ők számítanak valójában, a gondolataik, és a zenéjük, a hálaszavaik, és -könnyeik. Minden tiszteletem az övék. Nem is akarom hosszabbra nyújtani ezt a részt. Köszönöm nekik, hogy léteznek, és hogy zenélnek és énekelnek. Ezáltal egy jobb hellyé teszik ezt a világot.
És most valami világibb téma. Trónok Harca *w* Pontosabban, Kardok Vihara. Anya elkérte tőlem a Királyok Csatáját (második kötet), mielőtt elutaztak, és béna voltam, mert nem kértem tőlük pénzt, hogy megvegyem a harmadik kötetet (Kardok Vihara), így netről kezdtem el olvasni. Pdf fájlban mindössze hatszázakárhány oldal, mondom ó mi történt, hogy ilyen rövid? Az első 840 oldal volt, a második 940 körül, ezért érthető, hogy meglepődtem. Csodálkozásom egészen tegnapig tartott, mikor is megvettem a Kardok Viharát, és kezemben tartva rá kellett döbbennem, hogy közel 1200 oldal xD Úgyhogy megnyugodtam, hogy ez is kitart legalább egy hétig.
Na de hát a tegnap... Elhatároztam, hogy mivel szép az idő, biciklivel megyek be a városba, hogy megvegyem a könyvecskémet. Eljutottam majdnem két buszmegálló távolságra a házunktól, és az egyik bukkanónál a biciklim megadta magát, és leesett a lánc. Ó mondom, nagyszerű, de nem baj, visszateszem, aztán folytatom az utamat. Nos, nem sikerült. Körülbelül tizenöt percig térdeltem az út szélén, és szenvedtem a lánccal, miközben nagyjából tizenöt biciklis ment el mellettem anélkül, hogy egy pillanatra is megálltak volna megkérdezni, hogy nincs-e szükségem segítségre. Annyira felhúztam magam... Japánban, Ausztriában, vagy Németországban, ha az első ember nem is, de a második biztos megállt volna, hogy segítsen. Olyan dühös voltam, hogy már majdnem bőgtem. Hangosan káromkodtam, de senki nem hallotta (hál' Istennek), és a lánc nem ugrott vissza, csak mert én ideges voltam. Úgyhogy mikor már könyékig fekete voltam az olajtól, úgy döntöttem, hogy fuck this shit, és hazatoltam a biciklit, és közben elhatároztam, hogy a fene se megy ma már sehova. Aztán belázadtam saját magam ellen xD Nehogy már egy hülye lánc miatt ne legyen könyvem. Úgyhogy szépen buszra szálltam és bementem megvenni. Csakazértis. A gépen való olvasástól már amúgy is jojózott a szemem.
Aztán. Múlthét csütörtökön bulit szervezett az öcsém itthon, mivel nem voltak itthon anyáék. Én jobbnak láttam nem itthon maradni, úgyhogy csak másnap jöttem haza. Gyanús volt, hogy össze volt rakva az ágyam, de mondom, megkérdezem már, mi történt. Bence elmondása szerint ráömlött a takarómra a kávé. Mondom, milyen kávé? Hát, amit otthagytam a szobámban. Mondom, ez vicces, mert hónapok óta nem kávézok már a szobámban, mindig a konyhában tudom le reggel. Nembaj, hagytam a francba.
Na de... hajnalban, mikor kihúztuk az ágyat, hogy most már ideje aludni (aznap hozzám jött a kiccsapat), észrevettünk egy szépséges foltot az ágyon, sőt még a szőnyegen is. Aha, mondom, biztos kávé volt. Délelőtt, mikor Bence már felkelt, odamentem hozzá, mondom édesöcsém, kicsit olyan mintha lehányták volna az ágyamat, de mondd, hogy csak érzékcsalódásom van. Na, akkor már kibújt a szög a zsákból, hogy az egyik kölyök behányt. Az is kiderült, hogy még Shén pulcsiját is lehányta. Én nem értem... Annyit isznak ezek a kis tejfelesszájúak, már ismerniük kéne a határaikat. Ha tudja, hogy ebből baj lesz, akkor ne igyon annyit, vagy legyen benne annyi, hogy ha tudja, hogy hajlamos behányni, legalább egy lavórt tenne maga mellé. Vagy ott a vécé is. Véletlenül kettő is van a házunkban. Bármelyiket igénybe vehette volna.
Nem ez volt az első, hogy valamimet lehányják. Legutóbb az iskolatáskám volt az áldozat, azelőtt anyáék tollpaplanja, amit ugye nehézkes mosni, meg nem egy-két forint. De állítólag ez alkalommal, a Bence kanapéja is áldozat volt. Érdekes módon az én barátaim sohasem hánynak le semmit. Mindig eljutottak a vécéig, ha egyáltalán szükség volt rá.
Ettől a kis incidenstől eltekintve halál komolyan mesébe illő hétvégém volt. Csütörtök, péntek, szombat, de még a vasárnap is nagyon jó volt. Azokkal voltam, akiket szeretek, jól éreztük magunkat, hülyéskedtünk, társasjátékoztunk, és tényleg nagyon jó volt minden :D
És most rajzolni fogok *w* Trónok Harcás szereplőket, mert éjjel-nappal ez foglalkoztat, de egyáltalán nem bánom. Örülök, hogy megint találtam olyan könyvet, amiben teljesen el tudok veszni. Eddig a Harry Potter volt ilyen, meg a Gyűrűk Ura, amibe úgy istenigazából beleszerelmesedtem. Értelmetlenség lenne összehasonlítani őket, mindegyik egy-egy remekmű, és megnyugtat, hogy a Trónok Harcából még négy vaskos kötet vár rám, ha a harmadikkal végeztem (*w*)
Elérkezett a tizedik születésnapjuk. Sokszor eszembe jutott, hogy a mostani koncertjeiken nem nagyon játsszák a régebbi számaikat, de amint megláttam a mostani setlist-jüket, majdnem elsírtam magam. Főleg a Juuyonsai no naifu miatt. Na jó, a többi miatt is. Örültem neki, hogy főként régebbiek szóltak március tizedikén.
Nem is tudom, mit mondhatnék. Öt éve GazettE-en élek, öt éve hallgatom őket, öt éve tisztelem őket azért, amilyenek, amiért nem engedtek a konvencióknak, amiért önmagukat adják, amiért annyiszor segítettek. Nem feltétlenül jobb kedvre derítésben, hanem magamba fordulásban, értékelésben, és gondolkodásban. Annyi mindent adtak, amiért hálás lehetek nekik.
Mikor ilyeneken gondolkodok, elfelejtek minden zavaró tényezőt, amit a GazettE bevonzott az évek során. Az embereket, akik poénból (vagy tudja a fene milyen indíttatásból) ribancozzák őket, akik kinevetik és lenézik őket azért, amilyenek, azt, hogy mennyi tudatlan hiszi azt, hogy mennyire mindent tud róluk. Csak ők számítanak valójában, a gondolataik, és a zenéjük, a hálaszavaik, és -könnyeik. Minden tiszteletem az övék. Nem is akarom hosszabbra nyújtani ezt a részt. Köszönöm nekik, hogy léteznek, és hogy zenélnek és énekelnek. Ezáltal egy jobb hellyé teszik ezt a világot.
És most valami világibb téma. Trónok Harca *w* Pontosabban, Kardok Vihara. Anya elkérte tőlem a Királyok Csatáját (második kötet), mielőtt elutaztak, és béna voltam, mert nem kértem tőlük pénzt, hogy megvegyem a harmadik kötetet (Kardok Vihara), így netről kezdtem el olvasni. Pdf fájlban mindössze hatszázakárhány oldal, mondom ó mi történt, hogy ilyen rövid? Az első 840 oldal volt, a második 940 körül, ezért érthető, hogy meglepődtem. Csodálkozásom egészen tegnapig tartott, mikor is megvettem a Kardok Viharát, és kezemben tartva rá kellett döbbennem, hogy közel 1200 oldal xD Úgyhogy megnyugodtam, hogy ez is kitart legalább egy hétig.
Na de hát a tegnap... Elhatároztam, hogy mivel szép az idő, biciklivel megyek be a városba, hogy megvegyem a könyvecskémet. Eljutottam majdnem két buszmegálló távolságra a házunktól, és az egyik bukkanónál a biciklim megadta magát, és leesett a lánc. Ó mondom, nagyszerű, de nem baj, visszateszem, aztán folytatom az utamat. Nos, nem sikerült. Körülbelül tizenöt percig térdeltem az út szélén, és szenvedtem a lánccal, miközben nagyjából tizenöt biciklis ment el mellettem anélkül, hogy egy pillanatra is megálltak volna megkérdezni, hogy nincs-e szükségem segítségre. Annyira felhúztam magam... Japánban, Ausztriában, vagy Németországban, ha az első ember nem is, de a második biztos megállt volna, hogy segítsen. Olyan dühös voltam, hogy már majdnem bőgtem. Hangosan káromkodtam, de senki nem hallotta (hál' Istennek), és a lánc nem ugrott vissza, csak mert én ideges voltam. Úgyhogy mikor már könyékig fekete voltam az olajtól, úgy döntöttem, hogy fuck this shit, és hazatoltam a biciklit, és közben elhatároztam, hogy a fene se megy ma már sehova. Aztán belázadtam saját magam ellen xD Nehogy már egy hülye lánc miatt ne legyen könyvem. Úgyhogy szépen buszra szálltam és bementem megvenni. Csakazértis. A gépen való olvasástól már amúgy is jojózott a szemem.
Aztán. Múlthét csütörtökön bulit szervezett az öcsém itthon, mivel nem voltak itthon anyáék. Én jobbnak láttam nem itthon maradni, úgyhogy csak másnap jöttem haza. Gyanús volt, hogy össze volt rakva az ágyam, de mondom, megkérdezem már, mi történt. Bence elmondása szerint ráömlött a takarómra a kávé. Mondom, milyen kávé? Hát, amit otthagytam a szobámban. Mondom, ez vicces, mert hónapok óta nem kávézok már a szobámban, mindig a konyhában tudom le reggel. Nembaj, hagytam a francba.
Na de... hajnalban, mikor kihúztuk az ágyat, hogy most már ideje aludni (aznap hozzám jött a kiccsapat), észrevettünk egy szépséges foltot az ágyon, sőt még a szőnyegen is. Aha, mondom, biztos kávé volt. Délelőtt, mikor Bence már felkelt, odamentem hozzá, mondom édesöcsém, kicsit olyan mintha lehányták volna az ágyamat, de mondd, hogy csak érzékcsalódásom van. Na, akkor már kibújt a szög a zsákból, hogy az egyik kölyök behányt. Az is kiderült, hogy még Shén pulcsiját is lehányta. Én nem értem... Annyit isznak ezek a kis tejfelesszájúak, már ismerniük kéne a határaikat. Ha tudja, hogy ebből baj lesz, akkor ne igyon annyit, vagy legyen benne annyi, hogy ha tudja, hogy hajlamos behányni, legalább egy lavórt tenne maga mellé. Vagy ott a vécé is. Véletlenül kettő is van a házunkban. Bármelyiket igénybe vehette volna.
Nem ez volt az első, hogy valamimet lehányják. Legutóbb az iskolatáskám volt az áldozat, azelőtt anyáék tollpaplanja, amit ugye nehézkes mosni, meg nem egy-két forint. De állítólag ez alkalommal, a Bence kanapéja is áldozat volt. Érdekes módon az én barátaim sohasem hánynak le semmit. Mindig eljutottak a vécéig, ha egyáltalán szükség volt rá.
Ettől a kis incidenstől eltekintve halál komolyan mesébe illő hétvégém volt. Csütörtök, péntek, szombat, de még a vasárnap is nagyon jó volt. Azokkal voltam, akiket szeretek, jól éreztük magunkat, hülyéskedtünk, társasjátékoztunk, és tényleg nagyon jó volt minden :D
És most rajzolni fogok *w* Trónok Harcás szereplőket, mert éjjel-nappal ez foglalkoztat, de egyáltalán nem bánom. Örülök, hogy megint találtam olyan könyvet, amiben teljesen el tudok veszni. Eddig a Harry Potter volt ilyen, meg a Gyűrűk Ura, amibe úgy istenigazából beleszerelmesedtem. Értelmetlenség lenne összehasonlítani őket, mindegyik egy-egy remekmű, és megnyugtat, hogy a Trónok Harcából még négy vaskos kötet vár rám, ha a harmadikkal végeztem (*w*)
2012. március 13., kedd
addiction
Kijelenthetem, hogy teljes mértékben függővé tett a Trónok Harca.
A sorozat egy dolog, a könyv meg egy másik, ez tény, de egyik nem létezne a másik nélkül, szóval összetartoznak, és együttesen hatnak.
Nemrég néztem interjút a szereplőkkel, és Kit Harrington (alias Havas Jon) mondta, hogy olvassa a könyvet, és... milyen jó lehet úgy olvasni, hogy elérkezik egy Jon-os fejezethez, és azt gondolja, hogy "Na, vajon mit fogok most csinálni?" Annyira eszméletlenül jó lehet így olvasni a Trónok Harcát, vagy igazából bármelyik könyvet, amiben szerepel egy színész (már persze, ha a színész veszi a fáradtságot és elolvassa az adaptáció eredetét).
Valamelyik nap láttam kiírva egy lánynál, akinek azt mondta neki az anyukája, hogy ha a születése előtt olvasta volna a Trónok Harcát, akkor biztos, hogy az egyik karakterről nevezte volna el a lányát. Ezen elgondolkodtam egy kicsit... Ha anya a születésem előtt olvasta volna a Trónok Harcát (ami teljesen lehetetlen mondjuk, de tegyük fel xD), és ha a kedvenc karakteréről nevezett volna el, akkor valószínűleg Catelyn lennék... Ami magyarul Katalin... Még jó, hogy a Trónok Harca legfeljebb csak készülőben volt, amikor születtem (^_^;) Bár... anyáról tudom, hogy képtelen úgy igazán, teljes szívből rajongani valamiért, úgyhogy szerintem meg sem fordult volna a fejében, hogy egy könyv szereplőjéről nevezzen el. Lehet, hogy jól jártam :D
Azon is gondolkodtam, hogy személyiségileg melyik szereplővel tudnék azonosulni, és sorra vettem a női karaktereket...
Arya. Ha olyan sorsom lenne, mint neki, és ugyanazokon mennék keresztül, valószínűleg már megöltek volna. Arya sokkal bátrabb, sőt, inkább vakmerőbb, mint én, leleményesebb és találékonyabb.
Daenerys. Szívesen lennék Dany, és talán eljutottam volna addig, ameddig ő, viszont fogalmam se lenne, hogy mit kezdjek és hogyan akarjam visszaszerezni a trónt, amiért ugye mindenki küzd, de valójában jogilag őt illeti meg.
Catelyn. Catelyn kiegyensúlyozott és megfontolt, bátor, és őszinte. Rájöttem, hogy ő az egyetlen normális karakter kábé az egész könyvben. Mindenkinek van valami naaagy, ambiciózus vágyása, Catelyn meg csak vissza akarja kapni a gyerekeit, és haza akar menni Deresbe. Nem tudom... annyira azért nem tudok azonosulni vele.
Lysa. Megkeseredett, beszűkült látáskörű, és gyáva. Nem, ez teljesen elüt tőlem.
Cersei. Büszke, hataloméhes, gőgös, de agyafúrt. Cersei is távol áll tőlem.
Sansa. Naiv, bátortalan, de tanul az élet pofonaiból. Fejet hajt, amikor kell, de magában elátkoz mindenkit, rájön végül (nagy nehezen), hogy ki barát és ki ellenség, és segíteni akar azokon, akikkel igazságtalanul bánnak. Azt hiszem, Sansa lennék. Nem szívesen, de ha a személyiségi hasonlóságot nézzük, Sansa lennék.
Most elnézést kérnék, amiért ennyi Trónok Harcás cuccal árasztom el a blogomat, de jelenleg folyamatosan ezzel foglalkozok, a könyv, rajzok, a dothraki nyelv, a karakterek, a sorozat, minden ekörül forog. Úgyhogy nem kérek elnézést :D
A sorozat egy dolog, a könyv meg egy másik, ez tény, de egyik nem létezne a másik nélkül, szóval összetartoznak, és együttesen hatnak.
Nemrég néztem interjút a szereplőkkel, és Kit Harrington (alias Havas Jon) mondta, hogy olvassa a könyvet, és... milyen jó lehet úgy olvasni, hogy elérkezik egy Jon-os fejezethez, és azt gondolja, hogy "Na, vajon mit fogok most csinálni?" Annyira eszméletlenül jó lehet így olvasni a Trónok Harcát, vagy igazából bármelyik könyvet, amiben szerepel egy színész (már persze, ha a színész veszi a fáradtságot és elolvassa az adaptáció eredetét).
Valamelyik nap láttam kiírva egy lánynál, akinek azt mondta neki az anyukája, hogy ha a születése előtt olvasta volna a Trónok Harcát, akkor biztos, hogy az egyik karakterről nevezte volna el a lányát. Ezen elgondolkodtam egy kicsit... Ha anya a születésem előtt olvasta volna a Trónok Harcát (ami teljesen lehetetlen mondjuk, de tegyük fel xD), és ha a kedvenc karakteréről nevezett volna el, akkor valószínűleg Catelyn lennék... Ami magyarul Katalin... Még jó, hogy a Trónok Harca legfeljebb csak készülőben volt, amikor születtem (^_^;) Bár... anyáról tudom, hogy képtelen úgy igazán, teljes szívből rajongani valamiért, úgyhogy szerintem meg sem fordult volna a fejében, hogy egy könyv szereplőjéről nevezzen el. Lehet, hogy jól jártam :D
Azon is gondolkodtam, hogy személyiségileg melyik szereplővel tudnék azonosulni, és sorra vettem a női karaktereket...
Arya. Ha olyan sorsom lenne, mint neki, és ugyanazokon mennék keresztül, valószínűleg már megöltek volna. Arya sokkal bátrabb, sőt, inkább vakmerőbb, mint én, leleményesebb és találékonyabb.
Daenerys. Szívesen lennék Dany, és talán eljutottam volna addig, ameddig ő, viszont fogalmam se lenne, hogy mit kezdjek és hogyan akarjam visszaszerezni a trónt, amiért ugye mindenki küzd, de valójában jogilag őt illeti meg.
Catelyn. Catelyn kiegyensúlyozott és megfontolt, bátor, és őszinte. Rájöttem, hogy ő az egyetlen normális karakter kábé az egész könyvben. Mindenkinek van valami naaagy, ambiciózus vágyása, Catelyn meg csak vissza akarja kapni a gyerekeit, és haza akar menni Deresbe. Nem tudom... annyira azért nem tudok azonosulni vele.
Lysa. Megkeseredett, beszűkült látáskörű, és gyáva. Nem, ez teljesen elüt tőlem.
Cersei. Büszke, hataloméhes, gőgös, de agyafúrt. Cersei is távol áll tőlem.
Sansa. Naiv, bátortalan, de tanul az élet pofonaiból. Fejet hajt, amikor kell, de magában elátkoz mindenkit, rájön végül (nagy nehezen), hogy ki barát és ki ellenség, és segíteni akar azokon, akikkel igazságtalanul bánnak. Azt hiszem, Sansa lennék. Nem szívesen, de ha a személyiségi hasonlóságot nézzük, Sansa lennék.
Most elnézést kérnék, amiért ennyi Trónok Harcás cuccal árasztom el a blogomat, de jelenleg folyamatosan ezzel foglalkozok, a könyv, rajzok, a dothraki nyelv, a karakterek, a sorozat, minden ekörül forog. Úgyhogy nem kérek elnézést :D
2012. március 8., csütörtök
Első (de talán nem utolsó) Trónok Harca ihlette novella (?)
Sansa sosem ismerte volna el, hogy Öreg Nan meséinek minden szavát elhitte. Itta az ősöreg dajka minden egyes kiejtett mondatát. Öreg Nan olyan idős lehetett, mint Deres hideg kőfalai, és olyan erős is, mint a város körül magasodó tornyok.
Sansa megtanulta, hogyan kell hölgyként viselkedni, hogyan kell gyönyörű öltésekkel hímezni, hogyan kell udvarias szavakkal elkápráztatni és megnyerni az emberek rokonszenvét, de volt valami, amit sosem tanult, ami vele együtt született. Magával hozta az anyja méhéből, amióta eszét tudta, vele volt, és nem tudott megszabadulni tőle. Ha mélyen magába nézett, tudta, hogy nem is akar. De Sansa csak a leggyöngébb pillanataiban volt a végletekig őszinte önmagával.
Az igazat megvallva, kissé irigyelte Aryát. Amiért olyan szabadon és kötetlenül tudott vad lenni, amiért elutasítóan fordult a hölggyé váláshoz, amiért minden vágyát kimondta, és amiért minden gondolata – legyen az akármilyen sértő, vagy illetlen is – elhagyta szemtelen és szégyentelen ajkait.
Sansa hitt a mesékben. Hitte, hogy a tündérmeséknek alapjuk van, hogy valóra válhatnak egy szép napon. Hitte, hogy eljön a herceg, hogy nem hazugság a boldogság, amit egy napon szeretett férje mellett talál majd meg. Hitte, hogy a mézédes mesék az ő életét is ugyanúgy megédesítik majd, mint ahogy a történetek szereplőiét is.
Egy napon csendben ült Öreg Nan lakhelyének legnagyobb helyiségében. A dajka egy kényelmes, prémekkel bevont széken ült a kandalló tüzének közelében, Sansa pedig egy háromlábú sámlin üldögélt, összeillesztve majd szétnyitva lábfejeit, miközben várta, hogy kezdetét vegye egy újabb história. Lovagokról és hercegkisasszonyokról szeretett volna hallani, diadalmas csatákról, pompás lovagi tornákról, igazságos királyokról és elbűvölő királynékról. Felkapta a fejét Öreg Nan vén hangjára.
- Sok kimondatlan gondolatod van, gyermekem? – Ekkor még sehol nem volt Robert Baratheon király a kíséretével, és meseszép arcú fiával, és Sansa még nem tudta, hogy minden idők egyik legfiatalabb és legkegyetlenebb királyának lesz majd jegyese. Nem tudta mire vélni Öreg Nan váratlan kérdését.
- Mit akar ez jelenteni? – kérdezett vissza tétován. Akkor mindössze tízéves volt, tele vágyakkal, és reményekkel. Nem értette, mire utalhat a dajka kérdése.
- Ismerek egy történetet egy lányról, aki magába fojtotta a gondolatait – kezdett bele Öreg Nan, mintha meg sem hallotta volna Sansa kérdését, vagy mintha ő maga sem mondott volna semmi, a még gyermekfej számára zavarosat. – Szép lány volt, Sárkánykő hercegnője, az volt a sorsa, hogy amint elérkezik tizenötödik névnapja, hozzámegy a legidősebb Targaryen fiúhoz, Aegonhoz, és együtt uralkodnak tűzzel és igaz törvényekkel. – Sansa érezte, hogy a hercegnő élete nem érdemelt volna helyet Öreg Nan meséi között, ha nem következett volna be valami furcsa fordulat az események sorában. Lélegzetvisszafojtva várt, mi lehetett az. – A leány mosolygott, és szüleinek örömet mutatott, látszott, hogy boldogsággal tölti el a házasság gondolata. Azonban mikor a szobájában ült és kitekintett Sárkánykő vöröses fényben ragyogó mezőire, könnyek gördültek le az arcán. Egyre több, egészen addig, míg a szemei olyan vörösek nem lettek, mint a lenyugvó nap utolsó kétségbeesett sugarai. – Sansa arcán fájdalom és szomorúság ötvözte kifejezés ült. – Nycra hercegnő mást szeretett, és ezt nem tudta megosztani senki mással, még azzal sem, akiért szíve dobogott.
- De hát miért nem? – vágott közbe értetlenkedve Sansa. Öreg Nan elmosolyodott a naivitásán.
- Mit gondolsz, apja örült volna, ha megosztja vele a titkát? A szerelmének elrendelt jegyes örült volna ennek? S mindenekelőtt a nemes Targaryen király örült volna ennek?
- Nem… - suttogta Sansa szemlesütve. Fájdalmat érzett a szívében, ahogy a történet előrehaladt, és eldöntötte: kérni fogja Öreg Nant, hogy amint véget ér ez a történet, meséljen egy másikat, amit megtölt a boldogság nyárillata.
- Nem bizony – bólintott Öreg Nan, és majdnem teljesen vak szemeivel Sansát fürkészte. – Nycra hercegnő hónapokon keresztül boldognak mutatta magát, s elhitette a világgal, hogy mit sem vár jobban, mint elkövezendő névnapját. Néhány nappal a menyegző előtt azonban, ahogy Sárkánykő kanyargós ösvényeit rótta, meglátta a szerelmét, akiért a birodalom legfélelmetesebb és leghatalmasabb sárkányával is puszta kézzel szembeszállt volna. És ez szeretett személy a hitvesével sétált, s valami tréfán kacagtak éppen. Nycra ereiben meghűlt a vér, majd felforrósodott, ahogy a ki nem mondott vágyai és érzelmei belülről lángolni kezdtek. Aztán a lángok felcsaptak a szemeiben, végül kiterjedtek az egész testére, és a hercegnőt felemésztették a ki nem mondott szavak, a ki nem mondott érzések. A hely, ahol elégett, a legtermékenyebb föld lett, amit valaha ember csak láthatott. Magas, terebélyes fa nőtt ott, amelynek levelei suttogtak és elmondták a világnak minden titkukat, minden ki nem mondott gondolatot, s aki saját őszinteségére áhítozik, útmutatásra vár, felkeresi a fát, leül a tövébe, és csak a saját gondolatait hallgatja, hogy eldönthesse: hagyja-e, hogy feleméssze őt a benne tomboló tűzvész, vagy vállalja a kockázatot és akár halál fejében is, de hű marad önmagához.
Sansa nem tudott mit mondani. Öreg Nan befejezte a történetet, és szórakozottan a mellette álló asztal felé nyúlt, melyet faragott rémfarkasok tartottak. Elvette onnan a kupa bort, ami keserűbb volt, mint a gyümölcsöktől illatozó nyárbor, de a deresiek ízlése nem kívánta annak fennhéjázó édességét.
- Mesélj egy másik történetet! – kérte végül, ahogy eltervezte. Túlságosan felkavarta Nycra hercegnő meséje. Öreg Nan csak Brannek szokott félelmetes, vagy nyomasztó történeteket mesélni, neki mindig jutott bőven nemes lovagokból és elragadó hölgyeikből, hogy táplálhassa félten dédelgetett álomképeit.
- Ahogy akarod, gyermekem – egyezett bele Öreg Nan, miután letette a boroskupát.
Sansa azóta is gyakran álmodott Nycra hercegnőről. Álmaiban ő volt a fiatal jövendőbeli királyné, és minden alkalommal lángra gyúlt, minden alkalommal átélte a kínzó fájdalmat, amivel a kényszerű némaság lakatolta le ajkait.
Sansa megtanulta, hogyan kell hölgyként viselkedni, hogyan kell gyönyörű öltésekkel hímezni, hogyan kell udvarias szavakkal elkápráztatni és megnyerni az emberek rokonszenvét, de volt valami, amit sosem tanult, ami vele együtt született. Magával hozta az anyja méhéből, amióta eszét tudta, vele volt, és nem tudott megszabadulni tőle. Ha mélyen magába nézett, tudta, hogy nem is akar. De Sansa csak a leggyöngébb pillanataiban volt a végletekig őszinte önmagával.
Az igazat megvallva, kissé irigyelte Aryát. Amiért olyan szabadon és kötetlenül tudott vad lenni, amiért elutasítóan fordult a hölggyé váláshoz, amiért minden vágyát kimondta, és amiért minden gondolata – legyen az akármilyen sértő, vagy illetlen is – elhagyta szemtelen és szégyentelen ajkait.
Sansa hitt a mesékben. Hitte, hogy a tündérmeséknek alapjuk van, hogy valóra válhatnak egy szép napon. Hitte, hogy eljön a herceg, hogy nem hazugság a boldogság, amit egy napon szeretett férje mellett talál majd meg. Hitte, hogy a mézédes mesék az ő életét is ugyanúgy megédesítik majd, mint ahogy a történetek szereplőiét is.
Egy napon csendben ült Öreg Nan lakhelyének legnagyobb helyiségében. A dajka egy kényelmes, prémekkel bevont széken ült a kandalló tüzének közelében, Sansa pedig egy háromlábú sámlin üldögélt, összeillesztve majd szétnyitva lábfejeit, miközben várta, hogy kezdetét vegye egy újabb história. Lovagokról és hercegkisasszonyokról szeretett volna hallani, diadalmas csatákról, pompás lovagi tornákról, igazságos királyokról és elbűvölő királynékról. Felkapta a fejét Öreg Nan vén hangjára.
- Sok kimondatlan gondolatod van, gyermekem? – Ekkor még sehol nem volt Robert Baratheon király a kíséretével, és meseszép arcú fiával, és Sansa még nem tudta, hogy minden idők egyik legfiatalabb és legkegyetlenebb királyának lesz majd jegyese. Nem tudta mire vélni Öreg Nan váratlan kérdését.
- Mit akar ez jelenteni? – kérdezett vissza tétován. Akkor mindössze tízéves volt, tele vágyakkal, és reményekkel. Nem értette, mire utalhat a dajka kérdése.
- Ismerek egy történetet egy lányról, aki magába fojtotta a gondolatait – kezdett bele Öreg Nan, mintha meg sem hallotta volna Sansa kérdését, vagy mintha ő maga sem mondott volna semmi, a még gyermekfej számára zavarosat. – Szép lány volt, Sárkánykő hercegnője, az volt a sorsa, hogy amint elérkezik tizenötödik névnapja, hozzámegy a legidősebb Targaryen fiúhoz, Aegonhoz, és együtt uralkodnak tűzzel és igaz törvényekkel. – Sansa érezte, hogy a hercegnő élete nem érdemelt volna helyet Öreg Nan meséi között, ha nem következett volna be valami furcsa fordulat az események sorában. Lélegzetvisszafojtva várt, mi lehetett az. – A leány mosolygott, és szüleinek örömet mutatott, látszott, hogy boldogsággal tölti el a házasság gondolata. Azonban mikor a szobájában ült és kitekintett Sárkánykő vöröses fényben ragyogó mezőire, könnyek gördültek le az arcán. Egyre több, egészen addig, míg a szemei olyan vörösek nem lettek, mint a lenyugvó nap utolsó kétségbeesett sugarai. – Sansa arcán fájdalom és szomorúság ötvözte kifejezés ült. – Nycra hercegnő mást szeretett, és ezt nem tudta megosztani senki mással, még azzal sem, akiért szíve dobogott.
- De hát miért nem? – vágott közbe értetlenkedve Sansa. Öreg Nan elmosolyodott a naivitásán.
- Mit gondolsz, apja örült volna, ha megosztja vele a titkát? A szerelmének elrendelt jegyes örült volna ennek? S mindenekelőtt a nemes Targaryen király örült volna ennek?
- Nem… - suttogta Sansa szemlesütve. Fájdalmat érzett a szívében, ahogy a történet előrehaladt, és eldöntötte: kérni fogja Öreg Nant, hogy amint véget ér ez a történet, meséljen egy másikat, amit megtölt a boldogság nyárillata.
- Nem bizony – bólintott Öreg Nan, és majdnem teljesen vak szemeivel Sansát fürkészte. – Nycra hercegnő hónapokon keresztül boldognak mutatta magát, s elhitette a világgal, hogy mit sem vár jobban, mint elkövezendő névnapját. Néhány nappal a menyegző előtt azonban, ahogy Sárkánykő kanyargós ösvényeit rótta, meglátta a szerelmét, akiért a birodalom legfélelmetesebb és leghatalmasabb sárkányával is puszta kézzel szembeszállt volna. És ez szeretett személy a hitvesével sétált, s valami tréfán kacagtak éppen. Nycra ereiben meghűlt a vér, majd felforrósodott, ahogy a ki nem mondott vágyai és érzelmei belülről lángolni kezdtek. Aztán a lángok felcsaptak a szemeiben, végül kiterjedtek az egész testére, és a hercegnőt felemésztették a ki nem mondott szavak, a ki nem mondott érzések. A hely, ahol elégett, a legtermékenyebb föld lett, amit valaha ember csak láthatott. Magas, terebélyes fa nőtt ott, amelynek levelei suttogtak és elmondták a világnak minden titkukat, minden ki nem mondott gondolatot, s aki saját őszinteségére áhítozik, útmutatásra vár, felkeresi a fát, leül a tövébe, és csak a saját gondolatait hallgatja, hogy eldönthesse: hagyja-e, hogy feleméssze őt a benne tomboló tűzvész, vagy vállalja a kockázatot és akár halál fejében is, de hű marad önmagához.
Sansa nem tudott mit mondani. Öreg Nan befejezte a történetet, és szórakozottan a mellette álló asztal felé nyúlt, melyet faragott rémfarkasok tartottak. Elvette onnan a kupa bort, ami keserűbb volt, mint a gyümölcsöktől illatozó nyárbor, de a deresiek ízlése nem kívánta annak fennhéjázó édességét.
- Mesélj egy másik történetet! – kérte végül, ahogy eltervezte. Túlságosan felkavarta Nycra hercegnő meséje. Öreg Nan csak Brannek szokott félelmetes, vagy nyomasztó történeteket mesélni, neki mindig jutott bőven nemes lovagokból és elragadó hölgyeikből, hogy táplálhassa félten dédelgetett álomképeit.
- Ahogy akarod, gyermekem – egyezett bele Öreg Nan, miután letette a boroskupát.
Sansa azóta is gyakran álmodott Nycra hercegnőről. Álmaiban ő volt a fiatal jövendőbeli királyné, és minden alkalommal lángra gyúlt, minden alkalommal átélte a kínzó fájdalmat, amivel a kényszerű némaság lakatolta le ajkait.
目がまるで砂漠の様だ。
泣くことが全然役に立たないのに。。泣きたい。
もう涙も出てこない。もう涙さえ傍から離れた。目の中から消えた。乾いた。
寂しいって言えないし、愛されないっても言えない。それでも私には知らない感情が心を裂ける。
慣れてはいるけど、別に慣れたくないっていうか、慣れるのがもう嫌だ。
嫌な気持ちはなぜ胸の奥で生まれてくるんだろうか。なぜ苦しませるのか。
記憶のある部分が単純に消えればいいのに。忘れることが出来ればいいのに。
なのにいつも覚えてる。いつも無視した方のいい想いにたどり着く。戸惑ってしまう。溺れてしまう。
考えることが苦痛だけになるなら、もう二度と考えたくない。
強くなるって約束したのにまた魂に暗闇に落ちてしまった。
心から笑いたい、昨日みたいに。
人生に意味を呉れるのはあの人だけだ。抱きしめたい。キスしたい。会いたい。
訳のない記事書いて、申し訳ない。
ごちゃごちゃの想いだけなんだ。
それでも今の私の想いだけど。
なければいいのに。。
想いや記憶 失くせばいいのに。。
もう涙も出てこない。もう涙さえ傍から離れた。目の中から消えた。乾いた。
寂しいって言えないし、愛されないっても言えない。それでも私には知らない感情が心を裂ける。
慣れてはいるけど、別に慣れたくないっていうか、慣れるのがもう嫌だ。
嫌な気持ちはなぜ胸の奥で生まれてくるんだろうか。なぜ苦しませるのか。
記憶のある部分が単純に消えればいいのに。忘れることが出来ればいいのに。
なのにいつも覚えてる。いつも無視した方のいい想いにたどり着く。戸惑ってしまう。溺れてしまう。
考えることが苦痛だけになるなら、もう二度と考えたくない。
強くなるって約束したのにまた魂に暗闇に落ちてしまった。
心から笑いたい、昨日みたいに。
人生に意味を呉れるのはあの人だけだ。抱きしめたい。キスしたい。会いたい。
訳のない記事書いて、申し訳ない。
ごちゃごちゃの想いだけなんだ。
それでも今の私の想いだけど。
なければいいのに。。
想いや記憶 失くせばいいのに。。
2012. március 6., kedd
You poor sweet innocent thing...
El sem tudom hinni igazán, hogy az van, ami.
Azt hittem, most, hogy a suli kínzó terheitől megszabadulok, a lelkem is felszabadul a sok bilincs és lánc fogságából. De rá kellett ébrednem, hogy ez nincs így.
Mindig, mindig van valami, ami kétségbe ejt, vagy megtör, vagy elkeserít, feldühít, mélyen belém tép, vagy felemészt egy kicsivel még jobban.
De tudjátok mit?
Azt mondom, szarok rá.
Ha kell, akkor küzdeni fogok, ha kell, erőfeszítéseket fogok tenni, mert nem fogom hagyni, hogy mások miatt úgy érezzem magam, mint egy rongy. Nem hagyom, hogy mások elhitessék velem, hogy nem érek semmit, hogy úgy kezeljenek, mintha nem is léteznék, vagy nem is lennék jelen. Elég volt.
Engedni fogom, hogy felemelkedjen a szörny, aminek már rég ki kellett volna törnie, amit eddig mindig visszaaltattam, ha ébredezni kezdett volna. De ennek vége.
Nem érdekel ki, mit csinál, tudom, amit tudok, és nem fogom veszni hagyni azt, ami fontos nekem, nem fogom nézni, hogyan próbálnak tönkretenni, nem fogok belenyugodni, hogy irányítsanak. El fogom vágni a madzagokat, amiket rám próbálnak csomózni, hogy úgy rángassanak, ahogy nekik tetszik.
Mindenkinek lehet véleménye. Tiszteletben tartom. De ha ez sért engem, rosszat tesz nekem, a mélybe taszít, vagy sírásra késztet, akkor nem fogok igazat adni nekik. Nem fogok bólogatni, nem fogok helyeselni, miközben képzeletben a képébe üvöltök. Ha üvölteni nem is, de ellenállni és ellenkezni igenis fogok.
Kik azok, akik a boldogságom útjába akarnak állni? Kik ők nekem? Olyan emberek, akik túl önzők ahhoz, hogy észrevegyék, mit tesznek velem, vagy ha szándékosan csinálják, akkor egyszerűen aljasak, és meg fogják kapni, ami nekik ezért jár.
Végeztem a gyáva, és nyuszi énemmel. Ki fogom mondani a gondolataimat, legyen ez akármilyen hihetetlen.
Mert nem állapot a jelenlegi helyzet.
Nem fogom rosszul érezni magam mások miatt.
2012. március 4., vasárnap
Inception
"Melyik minden paraziták legmakacsabbika? A baktérium? A vírus? A bélféreg?
A gondolat. Kiirthatatlan és igen ragályos. A gondolattól, ami egyszer beférkőzött az agyba, szinte lehetetlen megszabadulni."
Az elején csak meghallom. Egy egyszerű gondolat, semmi több. Pár szimpla szó.
Aztán ütést érzek. A lelkemen, a szívemen, szinte már fizikai fájdalmat is hallucinálok a mentális mellé.
Lassan hozzászokok a vérfoltos lelkemen tátongó sebekhez, melyek egy szúrással kezdődtek, majd magam kapartam őket tágabbra. Most sem volt ez másként. Minden perccel, amit a gondolat kibontására pazaroltam, nagyobb kínok jöttek. Valós és valótlan képek kattogva gyorsuló áradata záporozott emlékeim mozivásznán, nem hagyva eldobni, messze űzni a gondolat magját.
Kicsírázott és terjeszkedni kezdett. Időre és kemény munkára lesz szükségem, ha ki akarom tépni a agyam termőtalajából. De elfelejteni talán sosem fogom.
A gondolat aljas. Elburjánzik, és mire észbe kapsz, azt veszed észre, hogy amilyen jelentéktelennek tűnt a gondolatot kiváltó mondat, annyira elharapódzott a fejedben a dolog. Nem lehet leállítani, a valóságot megtöri az álnok fantázia, beszennyezi a józan eszet, és a tisztán látás szemeit kiszúrja. Nem lehet kizárni, nem lehet megszabadulni tőle, mert újra és újra visszatér, és felhasítja rongyos lelkemet. Bárhogy harcolsz is ellene, bárhogy szorítanád vissza, sokkal hamarabb veti meg magát az elmémben, és sokkal több idő kell a kiirtásához.
Remélem, azért álmaimban nem fog kísérteni.
SHEKH MA SHIERAKI ANNI ♥
2012. február 28., kedd
let the monster rise
Kedves vattacukor-szerű hajnak csúfolt képződmény a fejemen!
Nem rémlik, hogy az elmúlt hónapokban megfogalmazódott volna bennem olyan gondolat, hogy hiányzol.
Javíts ki kérlek, ha tévedek, de félek, az emlékezetem nem csal.
Úgyhogy azt ajánlom, hogy kurva gyorsan simulj ki, ha már veszem a fáradtságot, és mindenféle kencét használok, hogy megakadályozzam a kialakulásodat.
Üdv: a vattacukor-szerű hajnak csúfolt képződmény tulajdonosa
Nem rémlik, hogy az elmúlt hónapokban megfogalmazódott volna bennem olyan gondolat, hogy hiányzol.
Javíts ki kérlek, ha tévedek, de félek, az emlékezetem nem csal.
Úgyhogy azt ajánlom, hogy kurva gyorsan simulj ki, ha már veszem a fáradtságot, és mindenféle kencét használok, hogy megakadályozzam a kialakulásodat.
Üdv: a vattacukor-szerű hajnak csúfolt képződmény tulajdonosa
2012. február 26., vasárnap
Game of Thrones
/Tyrion Lannister/
"Ha valaki céltáblát fest a mellkasára, ne lepődjön meg, ha valaki előbb-utóbb nyílvesszőt ereszt belé."
/Tyrion Lannister/
/Tyrion Lannister/
" - Sohasem tudod, mit tanulhatsz.
- Tőlem ugyan nem tanulhatsz semmit - mondta neki Jon.
- Ó, bárhová megyek, mindenhol tanulok valamit."
/Tyrion Lannister/
- Tőlem ugyan nem tanulhatsz semmit - mondta neki Jon.
- Ó, bárhová megyek, mindenhol tanulok valamit."
/Tyrion Lannister/
"Ha meglátják, hogy a szavaik megsebeznek, sohasem leszel képes megszabadulni a gúnyolódástól. Ha nevet akarnak adni neked, fogadd el, tedd a sajátoddá! Akkor többé nem tudnak majd bántani vele."
/Tyrion Lannister/
/Tyrion Lannister/
2012. február 24., péntek
Stranger like me
Nem is tudom, mit gondoljak.
Tegnap eljött hozzánk egy lány, akiről az eddigiek alapján ismeretlenül is azt hittem, hogy várom, hogy megismerjem, mert kíváncsi voltam rá. Rácáfolt az összes várakozásomra.
Próbálkoztunk, igen, nem is keveset, de egyszerűen nem volt hajlandó részt venni a beszélgetésben, és mikor kiment telefonálni, és körülbelül egy órán keresztül nem jött be, azt gondoltam, hogy WTF.
Aztán mikor hazajött Reina, egyszeriben elkezdett ömleni belőle a szó, és azt hittem, hogy Reina majd megoldja a feszültséget, vagy nem is tudom minek nevezzem ezt közte és köztünk. Hát nem. Nem oldódott meg semmi.
Kudarcként éltem meg. Olyasféle kudarcként, ami eddig nem nagyon fordult elő velem. Annyi közös témánk lehetett volna, mindegyikbe bele-belekezdtünk Chirakoval, hátha most megtörik a jég, de nem. Csak vártunk, és hiába. Vártuk, hogy bekapcsolódik a beszélgetésbe, de a várt pillanat elmaradt.
Ma, nem sokkal azután, hogy felkeltem, ez a lány hazajött, és hozta egy kedves ismerősét, vagy barátját, nem tudom pontosan, mennyire szoros a kapcsolatuk. Egy darabig ketten beszélgettek, aztán amikor bekapcsolódtam én is, azt vettem észre, hogy ez a lány ismét kizárta magát. Nem szólt hozzá semmihez, pedig megtehette volna. Csendben volt, és hagyta, hogy mi ketten majdnem két és fél órát beszélgessünk megállás nélkül. Majdnem idegen számomra ez az ember, eddig csak egyszer, vagy kétszer találkoztam vele, akkor sem több, mint húsz percre, mégis kötetlenül szinte bármilyen témáról tudtunk beszélgetni úgy, hogy egyikünk sem unta a másik társaságát. Fura volt, hogy azzal sikerült ilyen kellemesen beszélgetnem, akiről nem is gondoltam volna, és akiről azt hittem, hogy milyen jót fogunk dumálni, az hagyta, hogy feladjuk, hogy belehúzzuk a beszélgetésbe őt is. A végefelé már kezdtem rosszul érezni magam amiatt, hogy ilyen lendületes, érdekes társalgást folytatunk, így kimentem rágyújtani. Amint eltűntem, elindult kettejük között a beszélgetés. Csak velem szemben vannak fenntartásai ennek a lánynak? Túl félénk ismeretlenek előtt? Nincs jó véleménnyel rólam? Mi lehet az oka, hogy nem akar csatlakozni olyan beszélgetésbe/hülyéskedésbe, amiben én is benne vagyok? Csak egyszerűen nem vagyok szimpatikus neki?
Rossz érzés. Kudarcérzés, mert az emberek nagy része hiába tart furcsának első pillantásra a külsőm miatt, ha beszédbe elegyedek velük, általában később jó véleménnyel vannak rólam. Szóval, fura volt...
Tegnap eljött hozzánk egy lány, akiről az eddigiek alapján ismeretlenül is azt hittem, hogy várom, hogy megismerjem, mert kíváncsi voltam rá. Rácáfolt az összes várakozásomra.
Próbálkoztunk, igen, nem is keveset, de egyszerűen nem volt hajlandó részt venni a beszélgetésben, és mikor kiment telefonálni, és körülbelül egy órán keresztül nem jött be, azt gondoltam, hogy WTF.
Aztán mikor hazajött Reina, egyszeriben elkezdett ömleni belőle a szó, és azt hittem, hogy Reina majd megoldja a feszültséget, vagy nem is tudom minek nevezzem ezt közte és köztünk. Hát nem. Nem oldódott meg semmi.
Kudarcként éltem meg. Olyasféle kudarcként, ami eddig nem nagyon fordult elő velem. Annyi közös témánk lehetett volna, mindegyikbe bele-belekezdtünk Chirakoval, hátha most megtörik a jég, de nem. Csak vártunk, és hiába. Vártuk, hogy bekapcsolódik a beszélgetésbe, de a várt pillanat elmaradt.
Ma, nem sokkal azután, hogy felkeltem, ez a lány hazajött, és hozta egy kedves ismerősét, vagy barátját, nem tudom pontosan, mennyire szoros a kapcsolatuk. Egy darabig ketten beszélgettek, aztán amikor bekapcsolódtam én is, azt vettem észre, hogy ez a lány ismét kizárta magát. Nem szólt hozzá semmihez, pedig megtehette volna. Csendben volt, és hagyta, hogy mi ketten majdnem két és fél órát beszélgessünk megállás nélkül. Majdnem idegen számomra ez az ember, eddig csak egyszer, vagy kétszer találkoztam vele, akkor sem több, mint húsz percre, mégis kötetlenül szinte bármilyen témáról tudtunk beszélgetni úgy, hogy egyikünk sem unta a másik társaságát. Fura volt, hogy azzal sikerült ilyen kellemesen beszélgetnem, akiről nem is gondoltam volna, és akiről azt hittem, hogy milyen jót fogunk dumálni, az hagyta, hogy feladjuk, hogy belehúzzuk a beszélgetésbe őt is. A végefelé már kezdtem rosszul érezni magam amiatt, hogy ilyen lendületes, érdekes társalgást folytatunk, így kimentem rágyújtani. Amint eltűntem, elindult kettejük között a beszélgetés. Csak velem szemben vannak fenntartásai ennek a lánynak? Túl félénk ismeretlenek előtt? Nincs jó véleménnyel rólam? Mi lehet az oka, hogy nem akar csatlakozni olyan beszélgetésbe/hülyéskedésbe, amiben én is benne vagyok? Csak egyszerűen nem vagyok szimpatikus neki?
Rossz érzés. Kudarcérzés, mert az emberek nagy része hiába tart furcsának első pillantásra a külsőm miatt, ha beszédbe elegyedek velük, általában később jó véleménnyel vannak rólam. Szóval, fura volt...
2012. február 22., szerda
Mégis mi a frászt képzelsz magadról?!
Na. Az ilyenektől forr fel az agyvizem.
Kinek képzeled te magad?
Fogd be a szád, és menj hallgass inkább tőlük valamit. Például a Headache Man-t. Mert nekem most fejfájásom lett attól, amit írtál.
Kussolj már, ha nem tudsz értelmesen megnyilvánulni. Picsa.
Kinek képzeled te magad?
Fogd be a szád, és menj hallgass inkább tőlük valamit. Például a Headache Man-t. Mert nekem most fejfájásom lett attól, amit írtál.
Kussolj már, ha nem tudsz értelmesen megnyilvánulni. Picsa.
Vorhang auf
Akkor ne érts meg.
Ne nézz le. Nem kell a gőgöd. Nem kell a szánalmad.
A magamról alkotott negatív önkép sosem változik már meg. Semmilyen ecset, semmilyen festék nem teszi jobbá.
Akkor ölelj meg míg megfulladok, ha így tetszik. De ne csodálkozz, ne sírj, ha belehalok.
Akkor emlegesd, ha te ettől jobban érzed magad, mert én magam biztosan nem.
Akkor használj. Rongyos plüssállat leszek, szanaszét heverő végtagokkal meg vattával teletömött aggyal.
Szép lassan épül a fal. És ti hagyjátok felépülni. Magam köré húzom, belülről építem. A falra meg kívülről festek valamit. Ami mindenkinek megfelel. Belül pedig darabokra zúzok mindent.
Nem kell sajnálni, mint mondtam, nincs szükségem szánalomra.
Nézzétek csak a falat.
Majd azt a felét fordítom felétek, amit látni szeretnétek.
Ne nézz le. Nem kell a gőgöd. Nem kell a szánalmad.
A magamról alkotott negatív önkép sosem változik már meg. Semmilyen ecset, semmilyen festék nem teszi jobbá.
Akkor ölelj meg míg megfulladok, ha így tetszik. De ne csodálkozz, ne sírj, ha belehalok.
Akkor emlegesd, ha te ettől jobban érzed magad, mert én magam biztosan nem.
Akkor használj. Rongyos plüssállat leszek, szanaszét heverő végtagokkal meg vattával teletömött aggyal.
Szép lassan épül a fal. És ti hagyjátok felépülni. Magam köré húzom, belülről építem. A falra meg kívülről festek valamit. Ami mindenkinek megfelel. Belül pedig darabokra zúzok mindent.
Nem kell sajnálni, mint mondtam, nincs szükségem szánalomra.
Nézzétek csak a falat.
Majd azt a felét fordítom felétek, amit látni szeretnétek.
2012. február 21., kedd
Real world
Csak én nőttem ki a masszív nyálcsorgatást mindenféle bandák tagjaira?
Csak én nőttem ki, hogy mindenféle fanartokat, meg fanfictionöket nézegessek/olvassak róluk, amik párként ábrázolják őket?
Csak én nőttem ki, hogy mindenféle titkos viszonyt véljek felfedezni egy-egy egymás felé tett mozdulatukban?
Csak én nem kapok sikítógörcsöt egy-egy fanservice-nél?
Csak engem nem érdekel a magánéletük?
Seriously. Azt csinálnak magánemberként, amit csak akarnak. Nem érdekel. Legyenek heterók, vagy sem, akár van valakijük, akár nincs, akárhogy viselkednek a színpadon egymással, írjanak vagy gondoljanak róluk bármit, nem érdekel.
Amíg tiszteletreméltó zenészek maradnak, amíg olyan szövegeket írnak, amik elgondolkodtatnak, vagy megríkatnak, vagy együttérzést ébresztenek bennem, addig semmi más nem érdekel.
I like to answer my own questions. Isn't that right?
Yes!
Csak én nőttem ki, hogy mindenféle fanartokat, meg fanfictionöket nézegessek/olvassak róluk, amik párként ábrázolják őket?
Csak én nőttem ki, hogy mindenféle titkos viszonyt véljek felfedezni egy-egy egymás felé tett mozdulatukban?
Csak én nem kapok sikítógörcsöt egy-egy fanservice-nél?
Csak engem nem érdekel a magánéletük?
Seriously. Azt csinálnak magánemberként, amit csak akarnak. Nem érdekel. Legyenek heterók, vagy sem, akár van valakijük, akár nincs, akárhogy viselkednek a színpadon egymással, írjanak vagy gondoljanak róluk bármit, nem érdekel.
Amíg tiszteletreméltó zenészek maradnak, amíg olyan szövegeket írnak, amik elgondolkodtatnak, vagy megríkatnak, vagy együttérzést ébresztenek bennem, addig semmi más nem érdekel.
I like to answer my own questions. Isn't that right?
Yes!
2012. február 14., kedd
Inception
Én nem tudom, hogy a film volt-e ekkora hatással rám (bár már mikor volt mikor utoljára láttam), de ez most kombó volt, amit álmodtam. Anya nem látott benne semmi nagyszerűt, úgyhogy kénytelen vagyok itt kiadni magamból, mert szerintem elég durva xD
Álom az álomban. Már megint. De! A harmadik szinten elkezdtem irányítani az álmomat. A városban sétáltunk egy csoporttal, már nem tudom, kikkel, de ismét felismertem, hogy ez egy álom, és csak, hogy kipróbáljam, mi lehetséges, egy buszt felemeltem a földről, hogy az égben közlekedjen tovább. Sikerült. Utána, ahogy sétáltunk, minden épület hibáját kijavítottam (mittudomén, törött ablaküveget javítottam, ahol lepergett a vakolat, ott visszamászott, és így tovább), gyakorlatilag rendezetté varázsoltam a várost. Tök jó érzés volt. Aztán felébredtem, de még mindig álmodtam, és valamiféle suliban voltam, tesióra volt kint az udvaron, és erre már nem emlékszem annyira, de szerintem akkor is tök jó az egész.
Mindegy, a lényeg, hogy ezúttal tudtam irányítani az álmomat!:D
Álom az álomban. Már megint. De! A harmadik szinten elkezdtem irányítani az álmomat. A városban sétáltunk egy csoporttal, már nem tudom, kikkel, de ismét felismertem, hogy ez egy álom, és csak, hogy kipróbáljam, mi lehetséges, egy buszt felemeltem a földről, hogy az égben közlekedjen tovább. Sikerült. Utána, ahogy sétáltunk, minden épület hibáját kijavítottam (mittudomén, törött ablaküveget javítottam, ahol lepergett a vakolat, ott visszamászott, és így tovább), gyakorlatilag rendezetté varázsoltam a várost. Tök jó érzés volt. Aztán felébredtem, de még mindig álmodtam, és valamiféle suliban voltam, tesióra volt kint az udvaron, és erre már nem emlékszem annyira, de szerintem akkor is tök jó az egész.
Mindegy, a lényeg, hogy ezúttal tudtam irányítani az álmomat!:D
2012. február 10., péntek
Yume no michishirube
Álmokról lesz szó.
Valamelyik nap azt álmodtam, hogy egy brit iskola diákja voltam, szigorú, magánsuli, emg minden, egyenruhával, satöbbivel együtt. Épp mentem suliba, de ellenérzésem volt ezzel kapcsolatban, mert tudtam, hogy engem ott kábé senki nem szeret a kinézetem, meg a furcsaságom miatt. Álmomban pink volt a hajam. Aztán ahogy mentem, eszembe jutott, hogy nagy ívben le kéne tojnom, hogy ki mit gondol rólam, és ez erőt adott, úgy léptem be a kapun, hogy kihúztam magam, nem érdekel senki, és mindenki furán bámult rám, kikerültek, nem értették, mi ez a hirtelen változás a kisugárzásomban. Egy padon ült az igazgatónő az iskola parkjában és ugyanaz a személy volt, aki a középiskolás igazgatónőm, akit nagyon szeretek. (Valójában nem tudom, hogy ő miért szeret engem. Sokan félnek tőle, meg szigorúnak tartják, de hihetetlenül aranyos és segítőkész nő. Olyan valódi angol egyébként, mármint viselkedésben, meg beszédben. És nagyon konzervatív, ennek ellenére különösen odafigyelt rám mindig, pedig elég hajmeresztő ruhákat húztam magamra középiskolában. Lényeg, hogy nagyon tisztelem és szeretem, és ő is bír engem). És ő volt az egyetlen, aki rám mosolygott, és integetett. Aztán bementem egy terembe, ahol ppt-t vetítve magyarázott a tanár, és a terem végében ott állt Aiji meg Maya. Látták, hogy megérkeztem, Maya rám nézett, és megkérdezte, nem megyünk-e ki egy cigire (holott ő nem is dohányzik x"D), én meg mondtam, hogy rendben. Kimentünk, és nagyon jót beszélgettünk (a tartalmát már elfelejtettem), de arra emlékszem, hogy jó hangulat volt, és kellemes volt a beszélgetés.
Ez az egyik álmom, ami mostanában megmaradt, és örültem neki, hogy tudtam japánul beszélni.
A másik álmom ma volt. Vagyis ma éjjel, de.. na mindegy, értsétek jól xD
Valami másik országban, vagy inkább birodalomban voltunk, és ott voltak a szüleim is. Tudtam, hogy nemsokára ide is elér a háború, és harcolnunk kell, de féltem, mert tudtam, hogy nincs esélyünk a túlélésre. Aztán elgondolkodtam. Eszembe jutott, hogy fogalmam sincs, hogyan kerültem ide, és rájöttem, hogy ez csak egy álom. Anyához fordultam, és mondtam neki, hogy ez egy álom, gondolkozzon csak el, az Eredetben is megmondta DiCaprio, hogy miről lehet rájönni, hogy álmodsz. Anya nem hitt nekem, én pedig el akartam kezdeni kiabálni, hogy ez csak egy álom, és úgy alakíthatjuk, ahogy akarjuk, de elment a hangom, elcsuklott, és csak suttogni tudtam. Borzasztó volt.
Ennyi a lényege az álomnak. Rájöttem, hogy álmodok, de nem tudtam irányítani, mert ahhoz már nem volt elég lélekjelenlétem, de akkor is fejlődésnek könyveltem el a dolgot.
Holnap kezdődik az előkészítő, és már nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lesz, hogy fog menni, mit követelnek majd ott tőlem.. Félek is, de remélem menni fog.
Valamelyik nap azt álmodtam, hogy egy brit iskola diákja voltam, szigorú, magánsuli, emg minden, egyenruhával, satöbbivel együtt. Épp mentem suliba, de ellenérzésem volt ezzel kapcsolatban, mert tudtam, hogy engem ott kábé senki nem szeret a kinézetem, meg a furcsaságom miatt. Álmomban pink volt a hajam. Aztán ahogy mentem, eszembe jutott, hogy nagy ívben le kéne tojnom, hogy ki mit gondol rólam, és ez erőt adott, úgy léptem be a kapun, hogy kihúztam magam, nem érdekel senki, és mindenki furán bámult rám, kikerültek, nem értették, mi ez a hirtelen változás a kisugárzásomban. Egy padon ült az igazgatónő az iskola parkjában és ugyanaz a személy volt, aki a középiskolás igazgatónőm, akit nagyon szeretek. (Valójában nem tudom, hogy ő miért szeret engem. Sokan félnek tőle, meg szigorúnak tartják, de hihetetlenül aranyos és segítőkész nő. Olyan valódi angol egyébként, mármint viselkedésben, meg beszédben. És nagyon konzervatív, ennek ellenére különösen odafigyelt rám mindig, pedig elég hajmeresztő ruhákat húztam magamra középiskolában. Lényeg, hogy nagyon tisztelem és szeretem, és ő is bír engem). És ő volt az egyetlen, aki rám mosolygott, és integetett. Aztán bementem egy terembe, ahol ppt-t vetítve magyarázott a tanár, és a terem végében ott állt Aiji meg Maya. Látták, hogy megérkeztem, Maya rám nézett, és megkérdezte, nem megyünk-e ki egy cigire (holott ő nem is dohányzik x"D), én meg mondtam, hogy rendben. Kimentünk, és nagyon jót beszélgettünk (a tartalmát már elfelejtettem), de arra emlékszem, hogy jó hangulat volt, és kellemes volt a beszélgetés.
Ez az egyik álmom, ami mostanában megmaradt, és örültem neki, hogy tudtam japánul beszélni.
A másik álmom ma volt. Vagyis ma éjjel, de.. na mindegy, értsétek jól xD
Valami másik országban, vagy inkább birodalomban voltunk, és ott voltak a szüleim is. Tudtam, hogy nemsokára ide is elér a háború, és harcolnunk kell, de féltem, mert tudtam, hogy nincs esélyünk a túlélésre. Aztán elgondolkodtam. Eszembe jutott, hogy fogalmam sincs, hogyan kerültem ide, és rájöttem, hogy ez csak egy álom. Anyához fordultam, és mondtam neki, hogy ez egy álom, gondolkozzon csak el, az Eredetben is megmondta DiCaprio, hogy miről lehet rájönni, hogy álmodsz. Anya nem hitt nekem, én pedig el akartam kezdeni kiabálni, hogy ez csak egy álom, és úgy alakíthatjuk, ahogy akarjuk, de elment a hangom, elcsuklott, és csak suttogni tudtam. Borzasztó volt.
Ennyi a lényege az álomnak. Rájöttem, hogy álmodok, de nem tudtam irányítani, mert ahhoz már nem volt elég lélekjelenlétem, de akkor is fejlődésnek könyveltem el a dolgot.
Holnap kezdődik az előkészítő, és már nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lesz, hogy fog menni, mit követelnek majd ott tőlem.. Félek is, de remélem menni fog.
2012. február 6., hétfő
Learning to let go
Újabb alkotás tőlem (^.^;)
Akár felismerhető, akár nem, ez valamennyire én vagyok xD Nem lett tökéletes (a képen szebb vagyok, mint valóságban), és eredetileg csak pink hajat akartam magamnak festeni, aztán ez lett belőle :"D
Nos, egy kis lelki válság után ismét üdén és frissen vágok neki a napoknak.
És újraélhetem egy évvel ezelőtti önmagamat, ugyanis szintemelő érettségire készülök töriből, köszönhetően az új oktatási rendeleteknek. Mert ugye... Eddig 480 volt a max pont, ebből 80 a többletpontszám (emelt szintű érettségi = 40 pont, felsőfokú nyelvvizsga = 40 pont), ami most úgy módosult, hogy 500 lett a max, ebből 100 a többlet, csakhogy. A nyelvvizsga ugyanúgy 40 pont, míg az emelt szintű érettségi 50 pont lett. A bibi az, hogy nem számítható be két emelt szintű két különböző nyelvből, csak nyelvből meg még valami másból. Tehát, volt választásom, hogy magyarból, matekból, vagy töriből akarjak érettségizni. Nem is értem, miért a töri mellett döntöttem xD Mert hát.. nincs kedvem 10 pontos hátránnyal indulni, pláne most, hogy nagyon biztosra kell mennem.
És rájöttem, hogy miből van elegem úgy istenigazából. Az elvárásokból. Abból, hogy mindig meg kell felelni valakinek. Mindenkinek vannak elvárásai velem szemben. A szüleimnek, a nagyszüleimnek, a társadalomnak, a tanáraimnak, a barátaimnak, mindenkinek. Még annak a bunkó nőnek is a kisboltban.
Tegnap nagyon sokat beszélgettem anyával, és kifakadtam neki, úgy rendesen.
Mikor meglettek a piercingjeim, meg befestettem a hajam, meg elkezdtem a fültágítást, hónapokig csak azt hallgattam, hogy "Jaj, hogy nézel ki?". Nagyanyámtól még most is hallgatom, hogy így meg úgy csúfítom el magam. Csak, hogy megsúgjam: 16 éves korom óta arról álmodozok, hogy pinkre festem a hajam, mióta ismerem az AnCafét (15) azóta akarok piercinget, mióta ismerem a GazettE-et (15) azóta akarok fültágítót. Csak akkor még kisebb voltam, és nem a tanárok reakciójától tartottam, hanem attól, hogy akik pofára osztályoznak, azoknál hátránnyal indulnék, felfogtam, hogy meg kell várnom az érettségit, hogy belefogjak ezekbe. Mert azért, valljuk be, elég gáz lenne azért bebukni egy érettségit, mert a vizsgáztatónak, vagy valamelyik tanáromnak nem tetszik a külsőm. Szóval, vártam, és már elég idősnek éreztem magam, hogy megvalósítsam, amit akarok. A családomnak nehezebb volt elfogadni.
Aláírom, hogy sok fejtörést okoztam anyának az utóbbi fél évben, de most már úgy látszik, kezdi elfogadni. Azt is ahogy kinézek, ahogy élek. Lehet, hogy jót tett neki, hogy a lelkére beszéltek... Közölték, hogy "Ez a gyerek sosem volt normális, miért várod el, hogy átlagos, középszerű életet éljen?"
Szóval. Sosem voltam normális, és ebben szintén egyet kell értenem ezzel a bizonyos valakivel. Sok minden voltam én már életem során, de átlagos az nem nagyon. És hát, ennek jelentkeznek a hátulütői is (szülő-szempontból, mert nyilván én nem hátrányként élem meg ezeket. Kivéve a fősulit :'D)
Na, azt hiszem, befejezem. Megyek, lemosom a hajamról a festéket xD
2012. február 2., csütörtök
Endless wing
Satoshival álmodtam xD
Nagyon vicces volt, igazából nem csak Satoshi volt ott, hanem az egész girugämesh, és nagymaméknál voltunk, ők meg csatlakoztak hozzánk ebédre.
De főleg Satoshival beszéltem, azért maradt meg ő jobban. Az volt a legviccesebb, hogy nagyon le volt harcolva, mármint kinézetileg xD Melegítőben volt, ilyen játszós cuccban, borostás volt, a haja csak úgy volt, nagyon emberi volt. És Murakami Haruki könyvekről beszélgettünk, és mondta, hogy a Kafka a tengerparton az jó, ő is olvasta, meg nagyokat nevetett, felszabadult volt. Igazából csak a nevetős arca maradt meg igazán, meg a Murakamiról való beszélgetésünk, de akkor is komikus volt xD
Ha máshol nem, legalább álmomban beszélhetek japánul :"D
Nagyon vicces volt, igazából nem csak Satoshi volt ott, hanem az egész girugämesh, és nagymaméknál voltunk, ők meg csatlakoztak hozzánk ebédre.
De főleg Satoshival beszéltem, azért maradt meg ő jobban. Az volt a legviccesebb, hogy nagyon le volt harcolva, mármint kinézetileg xD Melegítőben volt, ilyen játszós cuccban, borostás volt, a haja csak úgy volt, nagyon emberi volt. És Murakami Haruki könyvekről beszélgettünk, és mondta, hogy a Kafka a tengerparton az jó, ő is olvasta, meg nagyokat nevetett, felszabadult volt. Igazából csak a nevetős arca maradt meg igazán, meg a Murakamiról való beszélgetésünk, de akkor is komikus volt xD
Ha máshol nem, legalább álmomban beszélhetek japánul :"D
Dante - Szavak nélkül (illusztráció)
Annyira megihletett, amit írtál, hogy muszáj voltam lefesteni (^^")
Remélem, tetszik! (^.^)
2012. február 1., szerda
Holech Le'sham
Amúgy. A hócipőm tele van a felsőoktatással.
Mi az, hogy ennyi intézményben megvonják az államilag finanszírozott szakokat?!
Mire lesz ez jó?
Tudom, hogy mire. Elérik, hogy minél kevesebben menjenek továbbtanulni. És ez miért lesz jó?
Le sem írom inkább. Nincs kedvem politizálni, de komolyan, miért kéne nekem 350ezret fizetnem félévenként azért, amit csinálni szeretnék?! Amit eddig megtehettem volna nem ingyen, mert így is pénz lett volna, de komolyan... Ez mindennek a teteje. Nem lesznek tanult emberek, a francba is! Nincs mindenkinek félévi milliója, hogy pénzelni tudja a gyereke tanulmányait. Ha a gazdaság így halad, akkor meg még kevesebb lesz. Hihetetlen, hogy még mindig és egyre jobban minden a pénz körül forog. Ha nincs pénzed, meg vagy lőve. Már a taulmányi eredményeddel sem érsz semmit, mert hiába vagy színötös, nem tudsz továbbtanulni, ha nincs pénzed. Eddig legalább ha volt egy jó eredményed, tudtál menni egyetemre/főiskolára anélkül, hogy nagyon aggódni kellett volna. Most?
Minél tovább gondolkodom rajta, annál dühösebb leszek. Vagy csalódottabb. Vagy elkeseredettebb.
Ott van mondjuk a diákhitel, mint lehetőség, de azt meg élete végéig fizetheti az ember... Bár.. ha ki akarok menni másik országba dolgozni, akkor is ki kell fizetni az eddigi tanulmányaim díját. Mindegy, mit csinálok, kifacsarják belőlünk az utolsó forintjainkat is.
Fuck the system.
De tényleg.
Mi az, hogy ennyi intézményben megvonják az államilag finanszírozott szakokat?!
Mire lesz ez jó?
Tudom, hogy mire. Elérik, hogy minél kevesebben menjenek továbbtanulni. És ez miért lesz jó?
Le sem írom inkább. Nincs kedvem politizálni, de komolyan, miért kéne nekem 350ezret fizetnem félévenként azért, amit csinálni szeretnék?! Amit eddig megtehettem volna nem ingyen, mert így is pénz lett volna, de komolyan... Ez mindennek a teteje. Nem lesznek tanult emberek, a francba is! Nincs mindenkinek félévi milliója, hogy pénzelni tudja a gyereke tanulmányait. Ha a gazdaság így halad, akkor meg még kevesebb lesz. Hihetetlen, hogy még mindig és egyre jobban minden a pénz körül forog. Ha nincs pénzed, meg vagy lőve. Már a taulmányi eredményeddel sem érsz semmit, mert hiába vagy színötös, nem tudsz továbbtanulni, ha nincs pénzed. Eddig legalább ha volt egy jó eredményed, tudtál menni egyetemre/főiskolára anélkül, hogy nagyon aggódni kellett volna. Most?
Minél tovább gondolkodom rajta, annál dühösebb leszek. Vagy csalódottabb. Vagy elkeseredettebb.
Ott van mondjuk a diákhitel, mint lehetőség, de azt meg élete végéig fizetheti az ember... Bár.. ha ki akarok menni másik országba dolgozni, akkor is ki kell fizetni az eddigi tanulmányaim díját. Mindegy, mit csinálok, kifacsarják belőlünk az utolsó forintjainkat is.
Fuck the system.
De tényleg.
2012. január 25., szerda
2012. január 23., hétfő
Neked, Rólad, Téged, Veled, Tiéd, Érted...
Mint a fagyott erdő.
Sötét, halott, néma, fagyott erdő.
És benne a kiutat kereső valaki. Véletlenszerű lábnyomokat követve halad kijutást remélve, de nem találja. Mindig visszakerül az eredeti ponthoz. Körbeveszi a hideg, a dermesztő, zsibbasztó hideg és nem tehet semmit.
Tehetetlen.
Hiába néz körbe, hiába töri lázasan a fejét, hiába próbál közelebb kerülni az Élet Forrásához. Csak tehetetlenül áll és néz.
Szenved.
Nem jobban, mint a Forrás. Valójában, sokkal kevésbé. De a Forrás, az Élet szenvedése elég indokot ad neki a kínhoz. Elég csak a szemeit felidéznie, és újra könnyekbe fullad a táj.
Egyedül, messze, önmarcangolás közepette próbál cselekedni, de megbukik. Mint már annyi minden másban. De ez fáj a legjobban. Ez beletép a szívébe, és a bűntudat karmai szaggatják.
Vérnyomok a hóban. Már járt erre.
Az égre emeli a tekintetét. Az acélszürke, közömbös, semmitmondó égre, és térde rogyva remél. Remél és szeret.
Szeret, hogy az Élet remélhessen, és remél az Életért. Reméli, hogy a tehetetlenség bénító béklyójából ki tud törni azzal, hogy szeret. Hogy minden szívdobbanása az Életé. Minden hasznavehetetlen gondolata, és nehézkesen elsuttogott mondata jelent valamit.
Aztán vár.
Várja, hogy megtörjön a fagy.
A fagy utáni olvadással az Élet közelébe kerülhessen és sose hagyja el többé.
2012. január 20., péntek
DAIKIRAI
Szóval. Én tudtam, hogy Amerika hülye. Tisztában voltam vele.
De hogy ennyire?! Ez már tényleg a kibaszás netovábbja.
SOPA és PIPA. Stop Online Piracy Act és Protect Intellectual Property Act.
Ezek a törvények a kalózkodás, jogtalan letöltés, hamisítás, levédetett cuccok terjesztés ellen próbálnak tenni valamit. És hogyan?
Megszűntették a megaupload-ot. Az alapítóját nemrég tartóztatták le.
Ha a PIPA valóban törvényként életbe lép, akkor valószínűleg a youtube-nak is búcsút mondhatunk. Meg a mediafire-nek, a 4shared-nek, később a torrenteknek, és hadd ne soroljam tovább.
Én elhiszem, hogy piszkálja a csőrüket, hogy nem minden ember veszi meg a filmjeit eredeti DVD-n, nem minden ember eredeti CD-ről hallgatja a kedvenc előadóit, és, hogy nem mindenki eredeti játékokat vesz meg, de könyörgöm.. mégis. azon a felső tízezren kívül ki a fészkes fenének van rá pénze?!
Ráadásul öt évig terjedő börtönbüntetés jár annak, aki mégis "kalózkodik". Most komolyan... ki nem tölt le semmit? Nincs is olyan ember.
A megaupload 2005 óta létezik, ne mondják nekem, hogy soha nem találkoztak még vele eddig. De szemet hunytak felette, hiába nem kellett fizetni a letöltésért, működött és létezett, és senkit nem zavart. Most hirtelen meg már nincsen. Bekaphatják, de úgy istenigazából.
Mióta létezik internet, azóta létezik netes kalózkodás, és biztos, hogy a SOPA meg a PIPA mellett is meg fogják találni a módját az emberek, hogy kibújjanak a törvény alól. Ezzel nem sok mindent oldanak meg, legfeljebb megnehezítik a dolgukat, meg baromira növelik az ellenszenvet.
Most gondoljatok már bele.. Nem lenne youtube. Kínában meg Észak-Koreában nincsen youtube. Csak Kína kommunista, Észak-Korea meg még autokratikusabban kommunistább. Mi meg itt hávájkodunk a demokráciában, és olyan oldalakat szünetetnek/szüntetnének meg, amik évek óta az életünk részei.
Hát tudják mit? Csináljanak valamit a gazdasággal. Ne csak üljenek a pénzükön, hanem tegyenek valamit, hogy fellendüljön az a kurva világgazdaság meg makrogazdaság, alakítsanak ki olyan feltételeket, amelyek mellett az embereknek nem akkora érvágás a SOPA meg a PIPA. Ha megcsinálják, azt mondom, oké, végülis korrekt. De amíg egy tízmilliós országból tízezren engedhetik meg maguknak, hogy mindent eredetiben vegyenek meg, addig ne pofázzunk "jogtalan kalózkodásról" meg "jogok megsértéséről", meg "illegális terjesztésről".
De hogy ennyire?! Ez már tényleg a kibaszás netovábbja.
SOPA és PIPA. Stop Online Piracy Act és Protect Intellectual Property Act.
Ezek a törvények a kalózkodás, jogtalan letöltés, hamisítás, levédetett cuccok terjesztés ellen próbálnak tenni valamit. És hogyan?
Megszűntették a megaupload-ot. Az alapítóját nemrég tartóztatták le.
Ha a PIPA valóban törvényként életbe lép, akkor valószínűleg a youtube-nak is búcsút mondhatunk. Meg a mediafire-nek, a 4shared-nek, később a torrenteknek, és hadd ne soroljam tovább.
Én elhiszem, hogy piszkálja a csőrüket, hogy nem minden ember veszi meg a filmjeit eredeti DVD-n, nem minden ember eredeti CD-ről hallgatja a kedvenc előadóit, és, hogy nem mindenki eredeti játékokat vesz meg, de könyörgöm.. mégis. azon a felső tízezren kívül ki a fészkes fenének van rá pénze?!
Ráadásul öt évig terjedő börtönbüntetés jár annak, aki mégis "kalózkodik". Most komolyan... ki nem tölt le semmit? Nincs is olyan ember.
A megaupload 2005 óta létezik, ne mondják nekem, hogy soha nem találkoztak még vele eddig. De szemet hunytak felette, hiába nem kellett fizetni a letöltésért, működött és létezett, és senkit nem zavart. Most hirtelen meg már nincsen. Bekaphatják, de úgy istenigazából.
Mióta létezik internet, azóta létezik netes kalózkodás, és biztos, hogy a SOPA meg a PIPA mellett is meg fogják találni a módját az emberek, hogy kibújjanak a törvény alól. Ezzel nem sok mindent oldanak meg, legfeljebb megnehezítik a dolgukat, meg baromira növelik az ellenszenvet.
Most gondoljatok már bele.. Nem lenne youtube. Kínában meg Észak-Koreában nincsen youtube. Csak Kína kommunista, Észak-Korea meg még autokratikusabban kommunistább. Mi meg itt hávájkodunk a demokráciában, és olyan oldalakat szünetetnek/szüntetnének meg, amik évek óta az életünk részei.
Hát tudják mit? Csináljanak valamit a gazdasággal. Ne csak üljenek a pénzükön, hanem tegyenek valamit, hogy fellendüljön az a kurva világgazdaság meg makrogazdaság, alakítsanak ki olyan feltételeket, amelyek mellett az embereknek nem akkora érvágás a SOPA meg a PIPA. Ha megcsinálják, azt mondom, oké, végülis korrekt. De amíg egy tízmilliós országból tízezren engedhetik meg maguknak, hogy mindent eredetiben vegyenek meg, addig ne pofázzunk "jogtalan kalózkodásról" meg "jogok megsértéséről", meg "illegális terjesztésről".
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)